A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 18., kedd

"Rózsák háborúja" sorozat

6:00 0 Hozzászólás
Nagyon sok könyv, több film is feldolgozta a Rózsák háborúját. Könyvek tekintetében pl. erről a polcról tudtok szemezgetni, ha a Plantagenet dinasztiáról szeretnétek olvasni illetve a háborúról. 

De mi is volt az a Rózsák háborúja?
Nagyon röviden: egy 30 éves háború, ami 1455-ben tört ki a York és a Lancaster család között az angol trónért. Ki ezért, ki azért érezte úgy, hogy jogosan övé a trón. Ezalatt a 30 év alatt valóságos vérfürdőt rendeztek, sokat háborúskodtak egymás ellen; lefejezték, kivégeztették akit csak tudtak, akiről úgy tartották, hogy az útjukban állnak. Legyen szó akár gyerek az illető. Aztán persze ideig-óráig, lényegében váltogatták egymást a trónon.

És miért is íródott meg ez a bejegyzés? Az elmúlt hetekben nagyon rákattantam a HBO-s sorozatokra és így 3 olyanra, melyek ezt a korszakot elevenítik fel.
Időrendi sorrendben az első A fehér királyné.

Philippa Gregory az elismert történész és író felfedi azon három asszony igaz történetét, akik átélték a Rózsák háborúja elnevezésű dinasztiák közötti küzdelem hitszegésekkel és vérontással teli idejét. Azzal érvel Gregory asszony, hogy a családi viszályok közepette élő asszonyok megismerése nélkül lehetetlen megérteni Anglia történetének e bizonytalan és fordulópontot jelentő időszakát, mely kettészakította a nemességet. Ugyanúgy alapvető fontosságú a szerepük, mint a hagyományos történetírásban bármely királyé és nemesé. Ez rokonságok nem pedig országok közötti harc volt, így ezen asszonyok lojalitásának, lázadásainak, összeesküvéseinek és árulásainak döntő szerepük volt Anglia történelmének alakításában. 



A második A fehér hercegnő, aki a fehér királyné lánya lenne.
Négy évvel az angol feldolgozás után elkészült Philippa Gregory regényének amerikai változata. A nyolcrészes sorozat az angol történelem viharos időszakában, az 1400-as évek második felében játszódik, a Rózsák háborúja idején. Történet a családról és szerelemről, ármányról és árulásról, a középpontban Yorki Erzsébet (Jodie Comer) és VII. Henrik (Jacob Collins-Levy) viharos házasságával. A köztük lévő személyes és politikai ellentétek azzal fenyegetnek, hogy újra szétszakad a királyság. 



A harmadik pedig A spanyol hercegnő, aki pedig nem más, mint A fehér hercegnő fiának a felesége. Legyen szó Artúrról vagy épp Henrikről.
Aragóniai Katalint, a gyönyörű, spanyol hercegnőt három éves korától arra nevelték, hogy az angol trón várományosa. Feleségül megy VII. Henrik király legidősebb fiához, Artúrhoz, de fél évre rá megözvegyül. Úgy tűnik, a trón elveszett.
A látványos sorozat Aragóniai Katalin életét idézi meg. Spanyolország gyönyörű, tizenéves hercegnőjét három éves korától arra nevelték, hogy az angol trón várományosa, VII. Henrik angol király legidősebb fiának, Artúrnak a felesége lesz. A 16 éves Katalin 1501-ben érkezik Angliába ragyogó udvarával, beleértve a udvarhölgyét, Linát. Alig egy hónappal később Katalin és Artúr összeházasodnak, a lányból walesi hercegnő lesz, fél évvel később pedig özvegy, ami megkérdőjelezi királynői jövőjét.



Ha tudjátok, akkor nézzétek meg időrendi sorrendben a három sorozatot, mert nagyon érdekesek és izgalmasak. Nálam fordítva jött ki a lépés, pont fordítva haladtam az időrendben és bár így is nagyon érdekes volt, de azért jobb lett volna, ha sorban látom őket. 😁 És mint ahogy fentebb is olvashattátok, a királyné és a hercegnő adaptáció.
Folytatás...
# film # filmadaptáció
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , ,

2019. május 30., csütörtök

Csernobil- minisorozat a HBO-n

6:00 0 Hozzászólás
"A csernobili atomerőmű-baleset (a köznyelvben csernobili atomkatasztrófa) 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia[1] után a legsúlyosabb katasztrófa.[2]"
(forrás: wikipédia)

Az  HBO és a Sky 5 részes minisorzatban próbálja bemutatni  a katasztrófát a robbanástól kezdve.
Ha egy szóval kellene jellemeznem a sorozatot, akkor azt mondanám, hogy döbbenetes.
Döbbenetes belegondolni, hogy mennyi ártatlan embert veszett oda. Mennyi ártatlan embert küldtek oda azért, hogy mentsék a menthetőt. Az elhallgatások, amik az akkori politikai rendszerben "elfogadottak" voltak és az e miatti rengeteg ártatlan élet.
A dolgozók, a lakosok, a tűzoltók, a mentősök, az orvosok, ápolók, a bányászok, a katonák, civilek, azok akik kapcsolatba kerültek velük ... és igazából még ott se kellett lenni a közelben. Hisz a környezetei erők hatására kisebb-nagyobb adagban szinte mindannyian szennyeződtünk. Az emberek, az állatok, a talaj, a víz, a tárgyak. Minden. Mi magyarok is.
A sok daganatos beteg ezt követően. A sok genetikai betegséggel született gyermek. És most jöhet a következő hullám majd. Hisz azok, akik akkor voltak gyerekek, most lesznek szülők. Az ő szervezetükben, ivarsejtjeikben akkor elindult változás most fog kicsúcsosodni az új generációnál.

Döbbenetes volt nézni a sorozatot. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg ti is!

Továbbá ajánlom a figyelmetekbe Szvetlana Alekszijevics-től a Csernobili imát. Döbbenetes ez a könyv is, amit a szerző 20 évig (!) írt. Amolyan kiegészítése is lehet a minisorozatnak amúgy.

Kiadta: Európa Könyvkiadó (2016.)
1986. ​április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.
A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.
Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.
Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.
Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.
Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.
Folytatás...
# film # filmek
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , ,

2019. április 17., szerda

Dave Eggers: A kör - könyv és filmismertető

9:00 0 Hozzászólás

Nagyon érdekesnek tűnt a könyv beharangozója és aki olvassa a blogot tudja, hogy szeretek olyan könyvet választani, amit megfilmesítenek, így egy elsődleges rostán már átesik a könyv. 

Szóval a fülszüveg szerint egy olyan vízióról szól a történet, ami közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. A főszereplő, Mae bekerül egy óriási szoftvercéghez, kb olyanhoz, mint a Google, ahol minden vérprofi és modern és fantasztikus. Igen ám, de a modern világ, amikor mindenkivel megosztod minden élményed, mindenhol kamerák vannak, mindenki mindent kiad magáról vagy épp mások adnak ki róla, gyorsan válhat veszélyessé, sőt elmosódnak a privát szféra határai is. Mivel látom, hogy a mai tinédzserek valóban a neten élnek és keresik a boldogságukat, igen valós problámával foglalkozik a regény és anyukaként közel is áll hozzám ez a veszély.


Szóval akkor spoileresen: Mae bekerül a Kör nevű vállalathoz, ahol ügyfélszolgálatos lesz, sablon válaszokat ad különböző problémás kérdésekre. Az ügyfelek értékelik egy kérdőíven a szolgáltatást, amit nyújtott és ebből kiszámolódik egy pontszám, ez Mae kvázi teljesítményértékelése, ezzel mérnek mindenkit. Aztán a lány kap még egy monitort, ahol a közösségi információkat lehet nyomonkövetni és itt is pontozzák, mennyire lett része a Kör "családjának". Aztán még a fülhallgatóján keresztül is válaszolgatni kell kérdésekre a fogyasztásával, a hobbijával, igazából mindennal kapcsolatban. Persze csak azért, hogy az egyes vállalatok minél jobb szolgáltatást nyújthassanak. Minden közösségi részvételt, társadalmi mozgalmat, de még a politikai rendszereket is mosollyal vagy homlokráncolással értékelik, kvázi emojikkal. És úgy gondolják, ez hatással is lesz a világra, hisz ha egy diktatórikus rezsimnek több millió homlokráncolást küldenek a világ minden tájáról, akkor az a rezsim biztosan meggondolja magát és jó útra tér! Nevetséges! 

Aztán a Kör kifejleszt egy minikamerát, amit piacra dob és bárki bárhova kirakhatja, hogy pl figyelhesse a tengerpartot, érdemes-e kimenni szörfözni, vagy a főútvonalat, hogy lássa, milyen a forgalom, vagy figyelheti a beteg anyukáját otthon, hogy rögtön segítséget hívhasson, ha szükséges. Persze a kamera hozzáférését megadhatja másnak is, így osztva meg az élményt vagy információt. 
De kirakhatják a pici kamerákat terekre, utcákra is, hogy figyelhessék az embereket, esetleges tüntetéseket vagy rendőri túlkapásokat.
De a Kör-nek ez sem elég, Átlátszóvá akarnak tenni mindenkit, kezdve a politikusokkal, hogy ne lehessen simlikedni, a háttérben alkudozni, minden tiszta legyen és átlátható. 
Mae egyike lesz az átlátható embereknek. Kamerát akaszt a nyakába és az emberek onnantól minent látnak és hallanak, amit ő, mindenhova elkísérik, ő lesz az Átláthatóság arca. Mae hisz az egész átlátható világban, abban, hogy mindenkinek mindent meg kell mutatni, mindenkinek mindent tudni kell, hisz "A titok hazugság", "A megosztás törődés". Mae szinte észre sem veszi, hogy közben a barátnője épp összeomlik, a szülei elfordulnak tőle, és a régi barátja hiába figyelmezteti a veszélyekre. Ez az átlátható, pontszámokban mért világ magával ragadja, felzabálja és még csak észre sem veszi, ahogy a mai tinik sem, hogy milyen veszélyekkel is jár, ha mindent kiteregetsz magadról és mennyire semmilyen leszel ha csak a like-ok, azaz a mosolyok számának növekedésével értékeled magad és az egyetlen célod ezek növelése.
Van a történetben egy titokzatos pasas, akivel Mae a cégben találkozik, de nem igazán tudja hova tenni. Hol megjelenik, hol napokra eltűnik, ráadásul senki sem ismeri. Persze az olvasó számára szerintem egyből sejthető ki ő, nevetséges, hogy a lány csak a végén jön rá. Ő az aki, szintén a veszélyekre figyelmezteti Maet, és lehetőséget ad a változtatásra. Na vajon élni fog vele?

A filmben Emma Watson játsza Mae-t, egész hitelesen, Tom Hanks pedig az egyik cégvezetőt, Bailey-t, de elég jelentéktelen szerepben. Az egész film olyan súlytalan, nem jön át a történet lényege, talán a játékidő túl rövid, talán nem jól fogták meg a történetet, nem tudom. DE és ez a legfontosabb, változtatnak a történet kimenetelén. Érthetetlen, mintha a film készítői nem látnák, hogy ez a vízió milyen veszélyeket rejt magában, mintha ez a világ egy követendő példa lenne, az átláthatóság, a magamutogatás egy elérendő cél volna. Remélem sosem válik valóra!


Kiadó: Európa Könyvkiadó                                                Gyártó: Image Nation Abu Dhabi

Megjelenés: 2016                                                             Bemutató: 2017
Borító: kartonált                                                              Játékidő: 110 perc
Oldalszám: 381                                                                Rendező: James Ponsoldt

Képek: www.pinterest.es, konyves.blog.hu, kinefilia.wordpress.com
Folytatás...
# film # filmadaptáció
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , ,

2019. március 5., kedd

Philip Reeve - Ragadozó városok - film és könyvismertető

10:00 0 Hozzászólás
Kivételesen először a filmet láttam és aztán kerestem rá a könyvre, mert kíváncsi voltam mennyit tesz hozzá az író az általa elképzelt világhoz. Általában a könyvet olvasom először, hogy ne lőjjék le nekem a fordulatokat, de ebben az esetben nem volt megjósolhatatlan csavar, inkább a nagyon-nagyon távoli jövő leírása, illetve az érdekelt, mi is történt, ami a guruló városok kialakulásához vezetett.

Kezdjük a sztorival: A nagyon-nagyon-nagyon távoli jövőben az emberiség ún. guruló városokban él, s a nagyobb városok felfalják a kisebbeket, vagyis mindent felhasználnak belőle, amit csak tudnak, a többi üzemanyagként végzi. Közelebbről London városát ismerjük meg, ahol kasztrendszer működik méghozzá duplán, vagyis foglalkozás alapján is felosztják a társadalmat és vagyon, illetve befolyás alapján is. Itt él Tom a történész tanonc, aki az alsó közép réteg tagja, Katherine történész a felső kasztból és Valentine vezető történész, amolyan modern Indiana Jones, aki a letűnt korok ereklyéit kutatja. Alig kereszteznék egymás útját ezek az emberek, azonban egy nap megjelenik egy lány, Hester Londonban, hogy megölje a nagy Thaddeus Valentine-t. Az események felpörögnek és az ifjú Tom kikerül a külvilágba, a primitív földön lakók világába, majd eljut a léghajók paradicsomába a Hetedik mennyországba, sőt saját szemével láthatja az Ellenállás Örök Városát is. 
Mindeközben London keresztülszáguld az egykori Európai kontinensen, mindenki a Medúza nevet kezdi suttogni Londonban és az ellenállók között is. Vajon mi lehet London terve, végcélja és hogyan jut vissza Tom a szülővárosába, és vajon miért üldözi Hester Shaw olyan engesztelhetetlenül Valentine-t?
Stílusában és hangulatában a film és a könyv egyáltalán nem tér el egymástól. Bár a történet folyamában vannak eltérések, szerintem semmilyen csorbát nem szenved a könyv a megfilmesítés során. Ez a könyv szempontjából azonban sajnálatos is, mivel azt amiért elolvastam, nem igazán kaptam meg. Nem jutottam közelebb annak megismeréséhez, mi vezetett az ún. 60 perces háborúhoz, hogyan pusztult el az akkor ismert civilizáció annyira, hogy a CD lemezek már csak nyakláncdíszként funkcionálnak. Viszont több helyre is elvisz minket az író, amikre a mozifilm játékideje már sajnos nem volt képes. A könyv stílusa könnyed, fordulatos, élvezetes, a film látványos, pergő. 
A legszembetűnőbb eltérés Hester Shaw külalakjában van. A könyvben az arcán lévő forradás teljesen eltorzította, hiányzik az egyik szeme és csonka az orra, a filmben ez a vágás épp hogy látszik az arcán. Gondolom azért, hogy szerethetőbb karakterré váljon. Egy érdekesség még a főhőseink nevének kiválasztása: Thaddeus Valentine nevét Júdástól kaphatta, akinek szintén Thaddeus a keresztneve. Hester, az Eszter megfelelője, aki egy bibliai királynő volt, aki megmentette a zsidókat. Tom, gondolom szent Tamásra, a hitetlenre utalhat. Medúza azonban már a görög mitológiára utal, arra a rút lényre, aki kővé változtatta mindazokat, akik csak rátekintettek. (Bocs a kitérőért, de biztos okkal választotta az író a neveket.)
Akinek tetszett a film és az általa felvázolt világ, olvassa el a könyvet, kicsit színesíti a filmvásznon látottakat. Az egész sztori nem egy Oscar gyanús történet, de egy esti kikapcsolódáshoz tökéletesen megfelelő mozi. A könyvet is szívesen ajánlom egy könnyed szórakoztató irodalom gyanánt bárkinek.

A könyv 2018-ban jelent meg újra a film apropóján:               A film:
Kiadó: Cartaphilus Kiadói Kft.                                                Gyártó: Universal Pictures
Megjelenés éve: 2018.                                                           Bemutató: 2018.
Borító: Kartonált                                                                   Játékidő: 128 perc
Oldalszám: 322                                                                      Rendező: Christian Rivers
Folytatás...
# film # filmadaptáció
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , ,

2019. február 6., szerda

Aquaman - avagy a DC fantáziavilága

10:00 0 Hozzászólás
 Jason Momoa
Nagy elvárásokkal és kétségekkel vártam ezt a filmet, mivel a beharangozó szerint a DC végre elengedte a komor, szürke Batmen-es világot és szabadjára engedte a fantáziáját. Ez egyrészt jó, mert szeretem a látványos filmeket, a szuperhős mozikat, másrészt negatív is, hisz szerintem Christopher Nolan Sötét lovag trilógiája egyszerűen tökéletes lett. Az is megérne egy bejegyzést. Sőt! 

Na de térjünk vissza az Aquaman filmre. Az Igazság ligájában megismert Jason Momoa megfogta a nézőket, ezért egyértelmű volt egy saját film, egy eredettörténet. Momoa ugyanis tökéletes erre a szerepre, mind a külső, mind a megformált karakter tekintetében. Ha elképzelek egy víz alatti emberekből álló világot, ő egyike lehetne a képviselőinek. A karaktere, a vicces, kemény, túlfűtött óriás szerepe már a Stargate Atlantisban, valamint Khal Drogoként a Trónok harcában is tökéletesen illet rá. A történetben tehát megismerjük a születésének körülményeit, miért nevelkedett a földön külön az övéitől, majd leereszkedünk, hogy bepillantsunk a víz alatti világba, ahol ő egy trón várományosa. Ahhoz azonban, hogy elfoglalhassa az őt megillető emelvényt, meg kell szereznie egy legendás szigonyt és legyőznie a saját öccsét.
Rengeteg lehetőség volt ebben a filmben, abban hogy a látványvilág szabadjára volt engedve, hogy kincskeresős kalandfilmet ágyaztak az eredettörténetbe, romantikus szálat kevertek a sorok közé, és hogy Aquamen jellemfejlődése tágas teret biztosított. Viszont a lehetőségek ellenére vagy épp ezért ez a film rettenetes lett. 
Az egyik víz alatti emberi faj
Kezdjük a víz alatti világgal: megismerünk négy különböző víz alatti népet a saját világukkal, városaikkal, külsejükkel, hagyományaikkal. A látvány számomra túl színes lett, túl sok, befogadhatatlanul széles az információk és a látvány áradata. Legalább háromszor-négyszer meg kell nézni, hogy felfogjam mindazt, ami a vásznon történik.
A szigony keresésének kalandos útja rendkívül unalmas, túl egyszerű, hiányzik belőle a melepetés ereje. A főhősnő diktál, Momoa meg kiskutyaként szalad utána. Néha persze öve a felfedezés, mint a térkép az üveg alján, de az is olyan szánalmas, banális. 

A romantika romantikamentes. Egy szép nő meg egy hősies pasas megfelelő időpontban csókolódznak. Csakhogy nincs kémia, nincs elég idő arra, hogy egy szerelmi szál is kibontakozzon, teljesen felesleges volt még ezt is beleerőszakolni, az amúgy nem kevés 143 perces játékidőbe. A páros közös jelenetei inkább olyanok, mint két gyerekkori barát civakodásai, ahol a lány a megfontolt, jól nevelt karakter, a fiú pedig a kicsit vadóc, kicsit vicces szomszéd srác, akivel együtt játszanak a szünetekben.
Ráncok nélkül
Az eredettörténet nagyjából rendben van. A partra vetődik a kényszer házassága elől menekülő nő, aki belehabarodik az őt megmentő világítótorony őrbe. Hát azért nem volt nagy igényű a hölgy, aki kimegy a partra és semmit nem akar látni csak a tengert. Bezzeg, ha mi mennénk a víz alá, nem egész nap a partot szeretnénk bámulni! Ami rettenetes, az a két színész arca. Nicole Kidmannek már nincs egyetlen saját vonása sem, annyira szét van műtve vagy botoxolva vagy ki tudja, hogy a vasalóm nem végez ilyen jó munkát teljes gőzzel sem. Egyetlen ránc sincs az arcán, így persze egyetlen érzelmet sem tud kifejezni. Kár volt őt választani. Az apát játszó Temuera Morrison is hasonló kilapított vonásokkal küzd, ami rendesen feldühített, míg rá nem jöttem, hogy ilyen szerencsétlen módon fiatalították és egyébként ő teljesen normális arccal rendelkezik, csak a smink, vagy maszk, vagy CGI tette annyira tönkre, hogy nevetséges hatást keltsen. Botrányos.
Sivatagi jelenet
Aquamen jellemfejlődése igazából nincs, mert nem fejlődik talán egy kicsit megkomolyodik. Viszont ez hiányzik legkevésbé, mert a humoros Momoa karaktere jön be igazán. A part menti csehóban szelfizős jelenet fantasztikus és hatalmas fricskai a mai mentalitásnak. Aztán meg ott a sivatagi kincskeresés, ahol vízre lenne szükség és Amber Heard Merája egy bájos kézmozdulatokkal varázsol le egy csepp vizet Momoa homlokáról, mire az megszólal: "Menőzöl itt. Akár le is pisilhettem volna." Na ez a karakter, amit Momoa tud igazán hozni és nem is akarjuk, hogy megváltozzon.
A főgonoszt játszó Patrick Wilsont szerettem, jól állt neki a világuralomra törő szerep, aki szép lassan mindenkit így vagy úgy maga mellé állítva halad a célja felé. Szerintem a karaktere fogható, nem a világtól elrugaszkodott gonosz, hanem az akivel kvázi még egyet is tudsz érteni a módszereit leszámítva. Hiszen az emberiség valóban megérdemelné, hogy a tengerek és óceánok egy jó nagy pofont lekeverjenek neki, azért amit művel az élővizekkel. A természet visszavágása teljesen jogos és érthető indok. Épp ezért egy mondattal több is lehetne róla, hogy valami többbletet is átadjon a film az egyszerű látványos bunyóknál. De a tanítás elmarad.
Black Manta
A másik, evilági rosszfiú Yahya Abdul-Mateen II karaktere azonban pihekönnyű, motivációja jogtalan, kicsinyes bosszú, hiszen aki kalózkodásból él, készüljön fel az erőszakos halálra. A ruhája, jelmeze vagy akárminek is hívjuk azt az óriási hangyafejű izét, nevetséges, ahogy az is, hogy egy egyszerű fegyveres kalóz simán ért az olyan fejlett technológia átalakításához, amelyet az Atlantisziak fejlesztettek ki évszázadokon keresztül titokban. Egyáltalán nem hihető, hogy egy tengeri kalóz az MTI-n végzett géniuszok tudásával veszi fel a harcot. Ha ő marad a főgonosz a következő filmekben, aki szimpla bosszún kívül felmutatni semmit sem tud, papírvékony történettel nézhetünk szembe.
Ahogy írom ezt a bejegyzést csak a rengeteg hiba jut eszembe a filmről, a szétcseszett tengeralattjáró, amely valahogy mégis működik és támadni képes, a királynő, aki átverekszi magát a több ezres ragadozó fajon fegyver és erősítés nélkül, óriási városok, civilizációk a tegerek alatt, de egy szó sem esik arról, miért nem fedezte fel az emberiség az elmúlt 1000 évben, stb. Pedig egy ilyen filmről a negatívumok ellenére a jó dolgoknak kellene többségben lenniük, hogy maradandó alkotásnak mondhassam. Viszont ha írni kezdesz valamiről és egyre csak a rossz dolgok jutnak ról a eszedbe, akkor az a dolog egyszerűen csak rossz. És mentegethetem én Jason Momoa alakításával, vagy a nagyszerű látvánnyal a filmet, mindent összevetve ez a film rossz lett. Túl sok és egyszersmint túl kevés. 

Gyártó: DC Comics, Warner Bross
Bemutató: 2018
Játékidő: 143 perc
Rendező: James Wan
Folytatás...
# film # filmek
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , ,

2018. november 23., péntek

Csillagpor - a legizgalmasabb felnőtt mese - film és könyvkritika

9:00 0 Hozzászólás
   Ez egy igazi mese boszorkányokkal, a jó és a gonosz küzdelmével, valamint az igaz szerelemért való szakadatlan küzdelemmel. Tucatszor láttam a filmet és fogalmam sem volt róla, hogy ez is egy könyv alapján készült. Pedig sejthettem volna, hiszen ami igazán jó Hollywoodban, annak szinte mindig egy nagyszerű könyv az alapja. Amikor megláttam a barátnőm polcán, azonnal lekaptam, hiszen, ha egy film ennyire jó, akkor a könyv csak kiváló lehet. Eddigi tapasztalataim alapján ugyanis a könyv mindig jobb a filmnél, szinte kivétel nélkül, hisz a film nem tud átadni annyi információt, annyi színes árnyalatot, amit egy könyv magában rejthet. (De például Cecelia Ahern könyvei ez alól mindenképp kivételek.)
   Neil Gaiman könyvének története: adott egy falu, mely egy különleges világ határában áll, egy olyan világ mellett, ahol a varázslat, a mágia a mindennap része, ahol tündérek és törpök, boszorkányok és unikornisok élnek. Egy ifjú, Tristan Thorn átkel a túloldalra, hogy szerelmének Victoriának elhozzon egy hullócsillagot, melyet együtt láttak lezuhanni. A túloldalon eközben más is útnak indul ugyanezért a csillagért, aki bárkit legyilkol, aki az útjába kerül és akadályozza a csillag megszerzésében. Emellett a királyi trónért folyó harc is megkezdődik, amibe Tristan titokzatos származása miatt az ifjú és a gyönyörű csillaglány is belekeverednek.
   Ez egy igazán könnyű olvasmány, pergő történettel, kellő izgalommal, bájos ifjakkal és
 De Niro a kalózkapitány
gonosz booszorkánnyal. Egy este alatt kivégezhető könyv. Ha azonban valaki már látta a filmet, nem szükséges elolvasnia, hisz a könyv rövidsége és egyszerűsége miatt a film minden egyes fontos elemet át tudott ültetni a képkockákra. Sőt! Azon kivételes filmek egyike, ami még hozzá is tudott tenni a történethez úgy, hogy az teljes egészében beillik a mese fonalába. Ott van például a kalózkapitány, aki csak egy rövid fejezet erejéig tűnik fel a könyvben, a filmen azonban Robert De Niro alakításában maradandó élményt nyújt. De Niro ugyanis a tőle szokatlan komikus karakterben bizonyítja, hogy méltán lett többszörös Oscar jelölt és kétszers Oscar díjas színész.
   Emellett a történet végén a boszorkány legyőzése a könyv lapjain túlontúl egyszerű, a mese világához képest túl snassz és jelentéktelen. Ezzel szemben a film utolsó nagy jelenete, a jó és a gonosz végső küzdelme rendkívül látványos, szórakoztató és méltó egy felnőtt mese befejezéséhez. Ráadásul elvarja az összes szálat, amit az író egyszerűen elfelejtett vagy épp összecsapott a könyve végén.
   
Michelle Pfeiffer a boszorkány 
És persze nem lehet megfeledkezni az akkor még bájos Michelle Pfeiffer-ről, a fantasztikus bosziról, aki kacéran kacsint meztelen hátsójára az egyik pillanatban, majd aszott kezével fogja csomókban hulló haját a másikban, hogy végül egy nemesnek nem mondható küzdelemben csapjon össze a szerelmét védő Charlie Cox által alakított, Tristannal.
   Van több fantasztikusan vágott jelenet, mint amikor Primus feldobja a rúnakockákat egy adott helyszínen és ugyanekkor Lamibia a boszorkány kezébe is visszaesnek. Vagy amikor Robert De Niro épp beöltözik a hajó gyomrában a kabinjában, miközben a fedélzeten épp ádáz csata zajlik, mindez a Can-can zenéjére. 
   Szóval, ha tudjátok, olvassátok el a könyvet és aztán nézzétek meg a filmet, de ha mégis választani kell, akkor a filmet ajánlom mindenképpen.

Megjelenés: 2010                                       Gyártó: Paramount Pictures
Oldalszám: 212                                          Bemutató: 2007
Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.                Játékidő: 122 perc
Borítás: puhatáblás, ragasztókötött            Rendező: Matthew Vaughn
Folytatás...
# Agave Könyvek # film
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , , , ,

2018. november 12., hétfő

Camilla Läckberg: Eltitkol életek - azaz nem minden skandináv krimi jó, valamelyik csak rossz

10:00 0 Hozzászólás
   A skandináv krimik a virágkorukat élik, Jo Nesbo neve ma már fogalom olvasói körökben a tv-ben pedig a Broen című svéd, dán, német kooprodukcióban készült sorozat sikerét még az USA is megirigyelte és egy az egyben lemásolta. Épp ezért biztos kézzel nyúltam Läckberg regényéhez, hisz a borítója alapján igazi izgalmakra számíthattam. Hááááát, csalódtam.
A történet szerint Erica Falck az édesanyja holmijai között keresgélve egy náci érmet és egy véres gyerekruhát talál. Kutatni kezd egy idős történész bevonásával, akit azonban brutálisan meggyilkolnak. Erica a gyilkossági nyomozó férje bevonásával vizsgálódni kezd, és a borító szerint a második világháború legsötétebb napjainak titkai kerülnek felszínre, középpontban Erica családjának történetével. Sokat ígérő sorok, igaz. 
   Csakhogy a történet valójában semmilyen újdonságot nem hoz, sem a nácik által elkövetett bűntettekről, sem egy napjainkban elkövetett gyilkosság inditéka kapcsán. A könyv felénél nagyjából össze is áll a történet, nincs benne különösebb csavar vagy előre ki nem következtethető fordulat. A nácik által elkövetett bűnök két-három mondattal vannak elintézve, nem lehet átérezni a fogoly szenvedését, traumáját. A karakterek silányak, igazán nincsennek is, még a külső megjelenés bemutatása is elnagyolt, belső motivációk és indíttatások, emberi jellemvonások pedig szinte teljesen hiányosak. És ha ez még nem lenne elég, az írónő stílusa vacak. A könyv első felében csak filmes jeleneteket látunk egymás után, rövid szcénák egymásutánja, ahol az utolsó mondat mindig egy felütés, egy sejtetés, aminek izgalmat kellene hoznia, érdeklődést kellene keltenie, de mivel túl rövidek a történések, így inkább iritáló a sok felütés, nem figyelemfelkeltő. A könyv második felében kezdünk megismerni néhány gondolatot, jellemvonást, motivációt egyes szereplők kapcsán, de mivel ekkorra már összeállt a történet, nincs benne semmi magávalragadó vagy maradandó.

Megjelenés: 2016
Oldalszám: 446
Kiadó: Animus Kiadó
Borítü: Füles, kartonált

 Amikor a fotót kerestem a bejegyzéshez, a google kidobta, hogy a könyv megfilmesítésre került. Kaptam az alkalmon és gyorsan letöltöttem. Azt mondhatom, nem javított a sztorin a megfilmesítés, sőt, szerintem még azt is elcseszték, ami jó volt benne. Az eredeti gyilkosság indítékát teljesen módosították, így a film mondanivalója is módosul a könyvhöz képest. Ráadásul a film számomra ugyanolyan össze-vissza, mint a könyv, rövid jelenetek, csak a filmben még követhetetlenebb, kapkodóbb az egész, mintha nem tudták volna, mi mi után következik. Nincs a filmben izgalom, nincs íve a történetnek, szerintem több szót nem is érdemel.

 Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Bemutató: 2013. június 28.
Játékidő: 100 perc
Rendező: Per Hanefjord
Folytatás...
# film # filmadaptáció
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , , ,

2018. november 5., hétfő

Black Mirror - sorozat - görbe tükör vagy egy lehetséges jövő

15:30 0 Hozzászólás
 

   Nem, nem a jövő, mert minden egyes rész inkább a jelenkor egy-egy jellemvonásának szélsőségesen kisarkított változata azért, hogy felhívja a figyelmet a jelenség negatív következményeire és elgondolkoztassa a nézőt az adott mozzanat kapcsán. Ilyen a szociális médiumok túlzott használata, a politikusok hiteltelenségének passzív elfogadása, a valóságshow-k terjedése és az azon résztvevők bedarálása, stb.
   A brit antológia-sorozatnak jelenleg 4. évada van, én épp a másodikat fejeztem be és tervezem a többi elfogyasztását is. Ez a sorozat azonban nem hétköznapi, nem lehet ledarálni egymás után az egyes részeket, évfolyamokat, még akkor se, ha az első két évad csak 3-3 epizódból áll. Egy adott rész megemésztése ugyanis időt igényel, sőt a legjobb valakivel kibeszélni, kinek mit is jelentett az adott történet, szerinte a társadalmi, ill egyéni viselkedés mely jellemvonását, vagy jellemvonásait akarja pellengérre állítani.
   Az első részben a brit királyi család egyik tagját rabolják el és csak akkor hajlandók elengedni, ha a miniszterelnök élő egyenes adásban szexuális aktus létesít egy nőnemű sertéssel. Már az alapszituáció is olyan abszurd és nevetséges, hogy a polgárpukkasztás egyértelmű, de a történet során a média hatása, a választópolgárok hirtelen párfordulása, a politikusok siker érdekében történő beáldozhatósága mind-mind szerepet kap.

   A következő, az Egyetlen kiút című részben egy nem túl távoli jövőben az átlagember nap nap után egy kerékpárt tekerve termel áramot, ezzel szerez krediteket, kvázi fizetést, amit elkölthet élelemre, a szobája, lakrésze fejlesztésére, videójátékok letöltésére. A ma megszokott emberi kapcsolatoknak nyomuk sincs. Itt él Bingham, aki egy nap felfigyel egy lányra, aztán a lány hangjára és benevezi egy tehetségkutató versenybe. Sajnos a verseny bedarálja a lányt, összegyűri, majd rongybabaként kiveti. Bingham úgy dönt bosszút áll. 
 
   Az emlékchip című részben egy olyan jövőben járunk, ahol a fül mögé épített szerkezet rögzíti az emberek mindennapjait, vagyis minden pillanatát, minden elhangzott szavát, valamint amit neki mondtak, sőt amit látott. Ez azért fontos, mert mindent visszanézhet, sőt kinagyíthat, rákereshet, kielemezhet. Gondoljatok bele, milyen jó lenne egy házastársi vagy baráti vita alkalmával visszatekerni és a másik szemébe vágni, hogy de igen, te ezt mondtad, látod... és kivetíted a képernyőre az elhangzottakat. Azt hiszem ez egyenes út egy váláshoz! Hisz, ha minden perceben a másik szemébe vágod a hibáit, sőt a képébe dörgölöd, kivetíted neki minden rosszul fogalmazott gondolatát, nem jósolok hosszú távú barátságot, kapcsolatot. 
   A második évad első részében tragikus a kiindulási alap: meghal az ifjú férj és ottmarad a várandós feleség egyedül. Hogyan tud a feleség továbblépni, a veszteséget feldolgozni. Illetve ha nem tudja, lehet-e pótolni az elhunytat egy számítógép által generált személlyel, aki a halott férj közösségi médiumokon tett bejegyzései, hozzászólásai, feltöltött videói alapján újrakreálja az illetőt. Valóban pótolható az emberi kapcsolat a számítógép által szimulált alakokkal?


   A Fehér medve az eddigi legbrutálisabb epizód és nagyon felháborító szituációt boncolgat. Adott egy nő, aki magához tér egy házban egyedül, nem tudja ki ő, mit csinál ott, egyáltalán oda tartozik-e. Talál egy fotót magáról egy pasast ölelgetve és egy fotót egy kislányról. Amint kilép a házból mindenki követni, filmezni kezdi a mobiljával, végül néhány álarcos ered a nyomába gyilkolási szándékkal. Nem akarom elspoilerezni, így nagyjából annyit mondhatok, hogy szerintem itt a bűn és az érte járó büntetést boncolgatja, továbbá azt, hogy mikortól lesz az ember maga is bűnös, ha a bosszúvágyának enged, továbbá, hogy mennyire elembertelenedik a társadalom, hogy már bármiből szórakoztatást csinál.
A Waldó egy sokkal kézenfoghatóbb történet, a mai ember kiábrándultsága, a politikusok hiteltelensége, az árnyékszervezetek, mint pl a CIA rezsimeket megdöntő, választásokat elcsaló hatását elemzi.
Folytatás...
# film # filmek
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , ,

2018. október 18., csütörtök

Kedvenc misztikus teremtmények!

9:55 2 Hozzászólás
Nagyon bő fogalom ez a misztikus teremtmény szó. Igazándiból úgy fogalmazták meg nekünk a kiírást, hogy kedvenc szörnyek, vagy bármilyen misztikus lények szóbajöhetnek. Jó hogy olyan sok könyv és film létezik, amiben könyékig turkálhatunk, mert hát meg kell hogy mondjam akad bőven. Sok ember elképzelt világát tették maradandóvá bármelyik változatban. Kezdjünk is hozzá!
1. Szörny Rt.

Én őket mondanám kedvencnek. Nagyon szeretem a meséket, és itt szörnyek a szereplők. :) Szerintem nagyon barátságos mese, már sokszor megnéztem. Boo a kislány, James P. Sullivan a pihe-puha, és Mike Wazowski a gülüszemű. :)

2. Narnia krónikái (Aslan)

A könyvet nem olvastam, de a filmet láttam. Aslan szintén az a kedves, bátor, mindent megtesz a szeretteiért illetve az országáért. De azt hozzá kell tennem, aki látta vagy olvasta  művet az biztosan tudja, hogy bőven akad itt misztikus lény.

3. Harry Potter és az azkabani fogoly (Remus Lupin)

Igaz, ebben az alakban nem számít misztikus lénynek, de a könyvben/filmben átváltozik vérfarkassá. Nagyon szerettem Lupin professzort, mert nagyon odaadó volt a diákjaival szemben. Sőt Harrynek nagyon sokat segített a dementorokkal kapcsolatban. Nem utolsósorban még  vérfarkasként is tudott megálljt parancsolni magának.

4. Alkonyat.

Szerettem az alkonyatos filmeket. Lehet, hogy lerágott csont, és már én is annyiszor megnéztem, hogy néha már nem is érdekel, de akkor mikor megcsinálták és mindenki szerelmes volt a trióban, szerintem hatalmas film volt. Ezért is nem szeretnék kiemelni karaktert mert imádtam mind a három főszereplőt. Bella, Edward és Jacob. Mivel misztikus lényekről van szó, az első pár részben csak a két fiút hozhatom szóba aki nem más mint egy vámpír - Edward és egy farkassá átváltozó indián fiú - Jacob. A legutolsó részben már Bella is vámpír lesz. :)

5. Shrek

Shrek... egy utálatos lény aki nem szeret senkit, de beleszeret álmai nőjébe és végül meglágyul a szíve. :) Ott van vele Szamár és a Csizmáskandúr. Kedves sorozatot készítettek belőle. Talán őket mondanám ötödiknek. :)

Nektek is van kedvencetek? Írjátok meg, kíváncsi vagyok rá, ti miket hoznátok.
Folytatás...
# film # filmek
írta dátum: 2 megjegyzés:
Kategóriák: , , ,

2018. október 16., kedd

Titokzatos folyó - filmajánló

9:00 0 Hozzászólás
   
 
Egyik este a vasaláshoz kerestem filmet és a tévét kapcsolgatva találkoztam össze ezzel a thrillerrel. Általában a port.hu-n megnézem az értékelést, mielőtt egy ismeretlen filmre áldozok a kevés szabadidőmből. A film értékelése 9 pont a 10-ből 570 szavazat alapján. Ez több, mint jó ajánló, hiszen ritkán kúszik fel a pontérték 7-es felé.
   A film főhősei: egy olyan nagyágyú mint Sean Penn, az egykori tinibálvány Kevin Bacon és az Oscar díjas Tim Robbins. Mint kiderült, épp ezért a filmért zsebelte be az Oscart!
   A történetet nagyon nehéz izgalmasként feltüntetni, úgy hogy ne spoilerezzem el a sztorit. Adott három kissrác, barátok, együtt lógnak, játszanak addig, amíg a Tim Robbins által alakított Dave-vel egy tragikus dolog történik. A fonalat 25 évvel később követjük tovább, amikor Dave egy szimpla családapa, Sean (Kevin Bacon) gyilkossági nyomozó, Jimmy (Sean Penn) pedig egy jóútra tért bűnöző. Az egymástól elsodródott barátokat egy titokzatos gyilkosság hozza újra közelebb egymáshoz.
   Bár a besorolása thriller, nekem inkább drámának tűnik. A film középpontjában ugyanis nem csupán a gyilkosság áll, illetve a tettes előkerítése, hanem a három karakter magánéleti drámája. Dave-t örökre megváltoztatta az, ami 25 éve történt, de még a saját felesége sem tudja mennyire, milyen sötétség, milyen gyötrelem rejlik szeretett férjében. Jimmy az egykori kemény bűnöző, marcona férfi most egy szörnyű tragédiát kell feldolgozzon, de elméjét a bosszúállás köti le. Sean magánélete is kisiklott, bár ezt senki sem sejti, hisz nem engedheti meg magának, hogy mindez a munkája rovására menjen. 
   

   A kedvenc jelenetem, amikor Sean Penn megjelenik a hulla megtalálásának helyszínén és a rendőrök feltartóztatják. Rettenetesen erős képek ezek, eszméletlenül érzékelhetően tudta megjeleníteni a színész azt a fájdalmat, amit csak egy gyermekét elveszejtő szülő érezhet. A zsigereimben bizsergett a tehetetlenség és a fájdalom érzése. Viszont Kevin Baconnek volt az, akinek szurkoltam azért, hogy rendbe tudja hozni az életét, ő volt az a karakter, aki kvázi normális maradt ebben a semmennyire sem normális szituációban. Ő volt, aki egy hétköznapi, mindenki által bármikor előforduló élethelyzetben találta magát és elég erős volt azzal, hogy úgy küzdjön meg vele, hogy senki ne is sejtse, hogy mennyire szenved.
   A film egyetlen hátránya számomra, hogy a gyilkossági fonal annyira el volt hanyagolva, vagyis nem volt eléggé túlbonyolítva, hogy kb a film közepénél tudtam ki a gyilkos, bár más indítékra tippeltem.
   Mindezekkel együtt mindenkinek ajánlom a film megtekintését, Clint Eastwood rendezésében egy szite tökéletes alkotás született.
Gyártó: Warner Bros
Bemutató: 2003.
Játékidő: 137 perc
Rendező: Clint Eastwood
Folytatás...
# dráma # film
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , ,

2018. október 5., péntek

War horse - Hadak útján - avagy Spielberg versus National Theatre

10:00 0 Hozzászólás
 

 Néhány nappal ezelőtt lehetőségem volt megtekinteni az angol National Theatre előadásában a War horse című grandíózus darabot a Milton Keynes Theaterben. Ennek aprópóján, illetve mivel az angolom nem elég egy ismeretlen színdarab maradéktalan megértéséhez, megnéztem a 2011-ben megjelent, Spielberg által rendezett feldolgozást is. Mind a színdarab, mind a film elnyerte tetszésemet bár lehetetlen vállalkozás a kettő összevetése. Nem is próbálkozom vele, inkább csak annyit írok le, hogy mi miért tetszett.


A filmet a színház előtti este néztem meg, 146 percével ez sem volt kis vállalkozás. Kicsit megijedtem, amikor a főhős, a Joey nevű ló születésénél kezdődött az első képkocka, mert tartottam attól, hogy így lassú és vontatott történetet kapunk. Ezzel szemben a film lendületes, fordulatos, izgalmas, néhol megrendítő, s talán kissé romantikus is.

   A cselekmény a filmben is és a színdarabban is nagyjából azonos, de kisebb eltérések adódnak gondolom a filmes technikák látványvilágának kihasználása, illetve az érzelmi szálak mélyítése végett. Adott egy csikó, akit egy részeg farmer megvásáról, majd meg is bánja gyorsan, mert nem egy telivérre, hanem egy igazi farmer lóra lett volna szüksége. A fia Albert azonban rögtön kapcsolatot alakít ki a lóval, betöri mint hátaslovat, majd alkalmassá teszi a gazdálkodás számára is. Kirobban az első világháború és Joey-t a gazda eladja a hadseregnek. A ló egyenesen a háború poklába kerül és megjárja a szövetségesek és a németek táborát is, míg végül a csatamező kellős közepén, a szövgesdrótok hálójába gabalyodik súlyos sérülésekkel. Albert eközben önként jelentkezik az angol hadseregbe, hogy megkeresse és hazavigye legjobb barátját, a csatalovát.
   Spielberg filmje előszöris a helyszíneivel nyűgözött le, a gyönyörű és néha kegyetlen angol vidékkel, a szépen beállított képekkel, a kegyetlenül élethű csatajelenetekkel, az emberi szenvedés hiteles ábrázolásával. A film lendületes, üresjárat mentes, minden elejtett szónak, pillantásnak jelentősége, mondanivalója van. Olyan világháborús film ez, amely teljesen elüt a ma oly divatos realisztikus, ezer sebből vérzős, közeli véres képekkel sokkolós moziktól, de pont ezért volt számomra élvezhetős. Én nem vágyom mostanság a realisztikus durvaságra, inkább erre a romanticizált világra, ahol egy ilyen nemes paripa mindenkit megérint és a legjobbat próbálja kihozni mind a német, mind a francia és angol hősökből is. Klasszikus jelentként említik és valóban elsőrendűre sikeredett az, amikor egy német és egy angol katona siet Joey segítségére, s bár percekkel korábban még egymás táborát lőtték, itt mindketten egyszerű emberként egy ló kimentése kapcsán szinte barátként beszélgetnek, sőt humorizálnak a lővészárkok közötti ködös, füstös csatamezőn.
   A film szereposztása is elsőrendű: a címszereplő Jeremy Irvine, akit a Mamma mia 2-ből ismertem meg, Tom Hiddleston azaz Loki a Bosszúállókból, David Thewlis vagyis Harry Potter Remus Lupin professzora, vagy épp Benedict Cumberbatch, aki nagy bánatomra össz-vissz, ha 7-8 percet látható a filmvásznon. 



 
 A színdarab is lenyűgözött, de egészen más okból. A főhös ló megtestesítésére ugyanis életnagyságú, fa, fém, bőr, szövet és még ki tudja milyen alapanyagokat felhasználó két egész embert magába rejtő "bábokat" alkottak. A báb talán nem is a legmegfelelőbb szó ennek az alkotásnak a megfogalmazására, de valóban emberek által mozgatott figurákról van szó, amelyet azonban valóban meg lehet lovagolni és a végtagjait, a füleit, sőt még a farkát is úgy lehet mozgatni, hogy tényleg élőnek hat a színpadon. A lovak hangja, horkantása, prüszkölése  - mintha igazi lovak felvételeit hallanánk. Azt hiszem mindennél többet mond, hogy a színlapon a lovakat játszó, mozgató színészek vannak feltüntetve legelőször és az őt kereső Albert valahol közép tájon a többi szereplő között. A lovak hármas szereposztásban vannak mindhárom testrészen. Ugyanis külön mozgatja egy színész a ló fejét, füleit, adja a hangját, külön a szívét a két melső lábával és külön a hátsó részét, lábait és farkát. A hangokban nem vagyok egészen biztos, mert az egyik jelenetnél a hátsó két lábára emelkedett fel és nyerített Joey és mintha a szívet játszó színész adta volna ki a hangot.

   
A látványt a színpad hátuljára kifeszített fényjátékkal, futó rajzokkal teszik még életszerűbbé, élvezhetőbbé. Nagyszerű a zenei aláfestés valamint nagyon tetszett a narrátort játszó színész énekelt szövege is, amely átvezetett minket időn vagy épp téren át a jelenetek között. A csatajeleneteket hang és fényjátékkal, villanásokkal és lövésekkel tették átélhetőbbé, így a közel 2 és fél órás előadás minden perce maradandó élményt nyújtott.

Film
Gyártó: DreamWorks
Bemutató: 2011
Játékidő: 146 perc
Rendező: Setven Spielberg

Színdarab:
Premiered at the Olivier Theater at the National Theater on 17 October 2007;
The UK 2017-2019 tour opened in Canterbury on 15 September 2017
Folytatás...
# adaptáció # angol nyelvű
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , ,

2018. szeptember 27., csütörtök

Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére - könyv és film

9:00 0 Hozzászólás
   Nehezen kezdek neki ennek az ajánlónak, mert kicsit visszásak az élményeim. Egyfajta előválogatónak tartom, ha megfilmesítenek egy könyvet, mert feltételezem, hogy rossz könyvből nem lesz forgatókönyv, így esett a választásom a Száll a kakukk fészkére is. De most rögtön le kell szögeznem, hogy csak olyanoknak ajánlom, akiknek van idejük kikapcsolódni, leülni egy kényelmes kanapéra és a könyvre koncentrálni. Én sokszor olvasok gyerekek mellett játszótéren, séta közben, bárhol, ahol elő tudom kapni a könyvem, de ez a regény nem ilyen. Ezt így nem lehetett, erre oda kell figyelni, bele kell helyezkedni egy ember lelkivilágába, hogy a mondanivaló, vagyis inkább a megfestett kép eljusson az olvasóhoz.
   Viszont, ha van idő és lehetőség, akkor mindenképp el kell olvasni egyszer ezt a regényt.
   A történetet, amely egy bolondokházában játszódik,  egy kvázi narrátor személyén, Bromden, azaz Serteperte Főnök, a félvér indián szemén keresztül látjuk. Így nem csak a történet fonalát követjük, hanem az indián gondolatait, gyógyszerektől kábult álmait is megismerjük. A regény igazi főszereplője Randle Patrick McMurphy, egy igazi életvidám, de bajkeverő hamiskártyás. Egy büntetés-végrehajtó intézetből helyezték át, de nem bolond, csak ki akart tőrni onnan. Az intézetbe érkezve egyből átlátja azt a helyzetet, amit mi Serteperte Főnök szemén keresztül ismerünk meg a regény első részében. Az elmegyógyintézet, az "Üzem" gyógyító részlege, ahova a szabványtól eltérő emberi roncsokat zárják kvázi elfekvőbe, vagy nagy ritkán gyógyszerekkel testreszabva a világba visszaengedhetővé faragják. Az Osztály vezetője, a diktátorként uralkodó Főnéni, aki mosolya mögé rejti mindennel és mindenkivel szembeni gyűlöletét, aki eltér az ő általa elfogadott normális világtól. A Főnéni nem csak a pácienseket, de az ápolókat, orvosokat, vagyis a teljes személyzetet manipulálni képes, rettegésben tart minden embert, akivel csak találkozik.
   McMurphy-t azonban nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát elnyomni, s a csavargó, fogadásokból tengődő ember gyorsan az ápoltak hangadójává válik. Felveszi a kesztyűt a Főnénivel kicsit talán az igazságérzete miatt, kicsit a játék kedvéért, Önmaga és betegtársai szórakoztatására. A kibontakozó ellentét azonban igazi háborúvá válik McMurphy és a Főnéni között. Csakhogy a Főnéni indul nyerőpozícióból és az összes ütőkártya a kezében van.

   Nagyon szerettem ebben a regényben a hangulatfestést, azt hogy Sertepertén keresztül teljes mértékben bele tudtam helyezkedni egy ápolt személy lelkébe átérezve az elnyomottságát, a kilátástalanságát, a passzivitását, a világtól való elzárkózását. Majd azt, ahogy ez az ember változik és újra önmagára talál csak azért mert valakit végre újra őszintén nevetni és nevettetni lát. Azt hiszem McMurphy nagy erénye az élet szeretete, amit át tud csepegtetni a betegtársainak kártyázás közben a bolond történeteivel, az apróbb, majd szélsőségesebb kilengéseivel, s végül a teljes és totális rendszer elleni szembefordulásával. 

   Mivel a könyv nagyon megfogott a várakozásaim a filmmel szemben is nagyok voltak. Főleg mivel 1976-ban elhozta az öt legfontosabb Oscar díjat, a film, a rendező, a női és férfi főszereplő és legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában is. Háááát, nehéz ma már ezt megítélni, mert nem ismerem az akkori egyéb jelölteket, de a könyvvel összehasonlítva én nem díjazom. Persze Jack Nicholson brillírozik, jogos az érdem, de a filmmel kapcsolatban kétségeim vannak. A legfontosabb, amiért annak idején még maga az író Ken Kesey sem nézte meg a filmet, az az, hogy Serteperte főnök egy harmadlagos mellékszereplő lett, nem is az ő szemén keresztül látjuk a történetet. Nincs meg a kellő hangulatteremetés, az egyhangú, reményvesztett milliő megismertetése, amit McMurphy ráz fel a regényben, így nekem teljesen öncélú a Jack Nicholson alakította főhős lázongása. A történet fonala megmaradt, de az egyes szituációkat és beszélgetéseket megváltoztatták így nálam nem ugyanazt a hatást érik el, mint ami a könyvben az eredeti szándék volt. És bár a női főszereplőt játszó Louise Fletcher igen érdekes, világos szemeivel rendkívül átható pillantásokat tud lövelni az ápoltak felé, de egyáltalán nem volt képes megjeleníteni azt a mindenki által retteget Főnénit, akit Kesey ábrázolt. Ráadásul az az aspektus, hogy a kórház személyzete is félve, kegyeit keresvelétezik az intézetben, egyszerűen kimaradt a történetből.

   Azt mondanám, hogy akinek nincs kedve vagy ideje elolvasni a könyvet, az a filmet el se kezdje. Aki meg elolvassa a könyvet, ne rontsa el az élményét ezzel az adaptációval csak és kizárólag akkor, ha Jack Nicholson rajongó. Akkor viszont kötelezően ajánlott. 

Epilógus: Amikor az íráshoz a fotókat kerestem a neten, belebotlottam a színdarabba, vagyis hogy október 21-én a Belvárosi Színházban újra műsorra tűzték a Száll a kakukk fészkére feldolgozását Szabó Kimmel Tamás, Kocsis Pál és Péterfy Bori főszereplésével. Még van pár jegy rá. :)

Könyv:
Megjelenés: 1962
Oldalszám: 339
Kiadó: Európa kiadó
Borítás: puha 

Film:
Gyártó: Fantasy Films
Bemutató: 1975
Játékidő: 133 perc
Rendező: Milos Forman
Folytatás...
# film # filmadaptáció
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , , , ,

2018. szeptember 17., hétfő

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

16:14 0 Hozzászólás
Harry Potterből az első két részt nem most olvastam, de nem is évekkel ezelőtt. Szóval viszonyítás képpen azt nem tudom megmondani, hogy jobb volt-e az elődeinél, de garantáltan mondhatom hogy lassan én is Harry Potter rajongó leszek.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy Harry szokás szerint kezdi az új tanévet a boszorkány és varázslóképző szakiskolában immár a harmadik éve, de mielőtt megnyugodna szíve-lelke, természetesen meg kell "küzdenie" a Dursley családdal.

Amint ezzel végez és megszabadul a mugliktól jön egy másfajta küzdelem amit az iskolában végez. A jóslatok valamint a látomások azt igazolják, hogy Harrynek nemsokára kampec, vagyis folyamatosan a zordót látja, azaz a halálát. Kicsit megrémül, mert ezek a jelek többször is előfordulnak, viszont vannak más dolgok is amik foglalkoztatják.

 Ezek a dementorok, valamint Sirius Black. A dementorok azok akik Harry rémálmai közé tartoznak. Sirius Black az egy más tészta. Az egész könyvnek talán a 80%. -nál lehet Siriust látni vagyis olvasni. Ott viszont már annyira pörögnek az események, hogy az ember azt sem tudja ki hová tartozik. De a végén amikor elolvastam a könyvet annyira hiányzott.

Konkrétan van egy újabb rejtély amit a három jó barát Harry, Harmione és Ron megold, szabálysértésekkel természetesen amiket a végén mind megúsznak.
A kedvenc helyem a történetben az a nagyterem illetve a Griffendéltorony karácsonykor. Annyira tetszik amikor az ünnep alatt fel van díszítve minden és a kandallóban ropog a tűz, közben lázban égnek a gyerekek, hogy mit kaptak karácsonyra.

Kedvenc szereplőim természetesen Harry, Harmione és Ron. De valamiért nálam nem Harry áll az első helyen. Inkább Ront és Harmionét raknám oda. Harmione az okossága miatt, mert imádja a könyveket. Ron pedig a humora miatt. Néha olyanokat tudsz szólni, amiken nagyot nevetek. Viszont még a sötétvarázslatok kivédésének tanára is nagyon szimpatikus volt, Lupin professzor.
Kedvenc eseményem, az egyik mikor Lupin professzor elmegy az iskolából és Harry próbalja lebeszélni, mert nagyon jó és lelkes tanár. Majdnem elpityeredtem. A másik jelenet amikor karácsony van, azon az ünnepen igazából minden tetszik, amikor a díszítésekről olvastam vagy az ajándékbontásról, a meleg hangulatú klubhelységről....

Szóval összességében, nagyon várom a következő részt. Nekem nincs még meg, de hamarosan. Most más könyveket kell olvasnom. :)
Nektek mi a véleményetek a könyvről, illetve az írásomról? :)

A képek a Pinterestről vannak.
Folytatás...
# 20. század # angol
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , , , , , , , , ,

Follow Us @soratemplates