Könyvfalók

Sokak kedvence hozzám is eljutott. A könyvtárból hoztam, amit nem bántam meg. Azon sem csodálkoztam, hogy ilyen magas a százalékos értékelése, ami 95%-ot jelent. Remek könyv volt ez, a többi Csíkos könyvek közül, ahol sok más szerző könyve is jelen van. Többek között Kertész Erzsébet, Fekete István, Szabó Magda, és még sorolhatnám. Tervezek több ilyen Csíkos könyvet elolvasni. Majd meglátjuk.

Szóval ez a kicsit megrázó történet csak úgy megragadt a kezemben. Nem volt semmi kívánság a könyv által, csak a sok ajánlás által kezdtem olvasni. Nem bántam meg, sőt én is azoknak a táborát képviselném akik ajánlják ezt a remek könyvet.


A történet egy 15 éves kislányról szól akinek nincs anyukája, apukájával viszont nagyon szoros kapcsolatot ápolnak. Ennek a tábornokúrnak aki a háború alatt szolgálja hazáját, egy rémes döntést kellett meghoznia. Mégpedig el kell távolítani maga mellől a lányát. Veszélyek lesnek rájuk, így messze Budapesttől egy Árkod nevezetű kisváros bentlakásos gimnáziumába viszi, ahol erős vallást gyakorolnak itt a Matulában. Mivel ez a kislány elszakadt az otthonától, a családjától, akarata ellenére, nagyon nehezen viseli. Nagyon szigorú szabályok között kell élnie ebben a szinte nevezhető börtönben. Az ő élete eddig szórakoztató volt. Használhatott ékszereket, sminket, eljártak bálokba, színházba, most pedig ahova elmehetett, szigorú őrizet mellett, az a templom volt. Semmit nem használhatott amit vitt, mindent ott adtak ki neki amire szüksége lenne az iskolában. Nehéz volt a szabályokat betartania, sőt meg is szegte. Ő maga nem élt ilyen szigorú világban, így egy lázadó, neveletlen diák volt Vitay Georgina. Ahogy teltek a hónapok és kezdte megszokni ezt a rabszolga életet, kiderült, az apja védelmezés szempontjából küldte, rakta be a Matulába. Féltette a lányát a tettei következményeitől, de végül a másik fél, az ellenség, megtudta hol van Gina és mindenáron ki akarta csalni az intézetből, hogy az apját, a háború egyik vezetőjét, vagyis inkább egy fontos alakját, tudják vele zsarolni. A történet végét nem árulom el, és hogy Abigél neve hogy kapcsolódik az egészhez, de nagyon izgalmas.

Vitay Georgina egy jómódú családból származik, aki feltétel nélkül szereti az apját. Ő egy nagyon kedves lány, de a bezártság kihozza belőle a szabadulni vágyást. Megszegi a szabályt, többször is, áruló lesz, mert gyerekesnek tartja az osztálytársait, érzékeny, nagyon sokat sír odabent. Magatartásával küszködő tinédzser, aki nem akarja elfogadni mások döntését a saját feje felett.

Aki annyira nem nőtt a szívemhez az Horn Mici, Kőnig, Kalmár, Torma Gedeon az igazgató. Igazából Kőnig olyan semleges szereplő volt, vagyis néha kedves, néha rossz indulatú számomra.

Akit szerettem Georgina, az apukája, Zsuzsanna és Gina osztálytársai.


Hatással volt rám ez a történet. Izgalmas fordulatok vannak benne, főleg a legvégén. Összességében a történet elejétől vannak izgalmak, érzelmek, ami végig kíséri a könyvet. Kicsit tartottam tőle, mert erősen vallásos témán alapul, de ez egyáltalán nem volt gond. Ez így volt jó! 5 csillag mehet Abigél történetére. Talán máskor újra elolvasom.

Ajánlom azoknak akik egy kis betekintést kívánnak a régi diákéletbe. Kicsik, nagyok egyaránt olvashatják. Csínytevés, jókedv, szomorúság, szökés, hazugság, védőangyal egyaránt szerepel benne.

Szabó Magda művét még biztosan fogom olvasni.

Annyira előkelő ez a könyv, annyira kedves számomra. Olyan titokzatos, olyan letisztult.

Örülök, hogy Szabados Ágnes által megvettem és elolvashattam. Imádom ezt a könyvklubbot. NIOK... te csodálatos! :) Ha még nem vagytok tagok, akkor itt megtudjátok nézni miröl is van szó.
https://szabadosagnes.blog.hu/tags/nincsidomolvasnikihivas

A könyvre visszatérve. Első a fülszöveg, azután a vélemény, illetve pár mondat a történetről.


Fülszöveg:
1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.


Borzasztó éveket határol körbe ez a levelezés. Az emberek nem tudnak boldogok lenni, mert a háború vagy a családját vette el, vagy az otthonát, vagy olyan szörnyűségeket kellett átélnie táborokban, amitől már nem tud önmaga lenni. Több ilyen személy is van a könyvben aki valamit vagy valakit elveszített.

A mi kedves főszereplőnk Juliet Ashton, aki 32 éves, az otthonát elvesztve rátalál Guernsey lakóira, vagyis ők találnak rá. Juliet próbálja íróként élni az életét, nem lett hatalmas sikere, de vannak, akik a szívükbe zárták, és nagyon megszerették ezt a kisasszonyt. A Krumplihéjpite irodalmi társaságról van szó, ami puszta véletlenségből alakult meg. Az éhség volt az oka. Ugyanis a németek szinte mindent elvettek az angoloktól, minden élelmet, hogy a katonák ne haljanak éhen. De ennek a csapatnak mégis sikerült egy malacot megmenteni a katonák elől. Így a boldogsággal és élettel telve, ennek a csapatnak valamit ki kellett találni, hogy a németek nehogy rájöjjenek mit is műveltek. Ez a kezdete ennek a történetnek, amiből tényleg egy könyvklub alakult ki, amit nagyon élveztek a kis sziget lakói.
Juliet meghívást kapott a klub tagjaitól, hogy menjen el hozzájuk. Ugyanis ez a kedves írónő róluk akart írni, hogy mit éltek át a háború alatt. Amit Juliet készített könyvet, annak teljesen más lett a témája és már Londonba sem akart visszamenni, mert annyira jól érezte magát ott, hogy szinte a saját otthonának tartotta. Már megkedvelte az embereket és volt akivel szorosabb kapcsolatot is kialakított.


Ahogy végeztem ezzel a szeretetteljes történettel, bántam hogy vége lett. Nagyon a szívemhez nőtt ennek a könyvklubnak az élete. Annyira kedves és meghatározó volt nekem. Juliet egy magával ragadó, teljes mértékben szívet melengető személyiség. Bár én is ott lehettem volna velük. Mindenki annyira kedves volt a másikhoz, pont ezért, a történet szinte mesébe illő.

Valamiért az előttem forgó jeleneteknek viszont  olyan szürkés világa volt. Jó... ez talán ellent mond az ezelőtti bekezdéssel. Ez talán a borító miatt lehetséges. Ebben a háború utáni időszakban, ahol nem volt más korábban csak bombázás, erőszak, nem is tudtam volna a színes világot elképzelni. Bár ott volt a tengerpart is, számomra mégis kicsit színtelen volt. Ez nem rontott semmit a történeten, csak egy megfigyelés, hogy én milyennek láttam. Szürke, de mégis érzelmekkel teli világ.


Idézetek:

"Ezért imádok olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele."

"Olyan türelmetlen voltam, hogy egykettőre végigolvastam. De hamarosan újra neki kezdek, csak most lassabban, hogy mindent magamba szívjak."

Nagyon tetszett nekem ez a könyv, de mégis nagyon nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat, hogy miről is tudnék írni. Annyira magába szippantott, és ehhez képest nem vagyok megelégedve a végeredménnyel. De nem tudok többet kihozni magamból. Ezért kíváncsian várom, ti mit gondoltok róla? Jó vagy csak elmegy? :)
Olvastátok már?

Harry Potterből az első két részt nem most olvastam, de nem is évekkel ezelőtt. Szóval viszonyítás képpen azt nem tudom megmondani, hogy jobb volt-e az elődeinél, de garantáltan mondhatom hogy lassan én is Harry Potter rajongó leszek.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy Harry szokás szerint kezdi az új tanévet a boszorkány és varázslóképző szakiskolában immár a harmadik éve, de mielőtt megnyugodna szíve-lelke, természetesen meg kell "küzdenie" a Dursley családdal.

Amint ezzel végez és megszabadul a mugliktól jön egy másfajta küzdelem amit az iskolában végez. A jóslatok valamint a látomások azt igazolják, hogy Harrynek nemsokára kampec, vagyis folyamatosan a zordót látja, azaz a halálát. Kicsit megrémül, mert ezek a jelek többször is előfordulnak, viszont vannak más dolgok is amik foglalkoztatják.

 Ezek a dementorok, valamint Sirius Black. A dementorok azok akik Harry rémálmai közé tartoznak. Sirius Black az egy más tészta. Az egész könyvnek talán a 80%. -nál lehet Siriust látni vagyis olvasni. Ott viszont már annyira pörögnek az események, hogy az ember azt sem tudja ki hová tartozik. De a végén amikor elolvastam a könyvet annyira hiányzott.

Konkrétan van egy újabb rejtély amit a három jó barát Harry, Harmione és Ron megold, szabálysértésekkel természetesen amiket a végén mind megúsznak.
A kedvenc helyem a történetben az a nagyterem illetve a Griffendéltorony karácsonykor. Annyira tetszik amikor az ünnep alatt fel van díszítve minden és a kandallóban ropog a tűz, közben lázban égnek a gyerekek, hogy mit kaptak karácsonyra.

Kedvenc szereplőim természetesen Harry, Harmione és Ron. De valamiért nálam nem Harry áll az első helyen. Inkább Ront és Harmionét raknám oda. Harmione az okossága miatt, mert imádja a könyveket. Ron pedig a humora miatt. Néha olyanokat tudsz szólni, amiken nagyot nevetek. Viszont még a sötétvarázslatok kivédésének tanára is nagyon szimpatikus volt, Lupin professzor.
Kedvenc eseményem, az egyik mikor Lupin professzor elmegy az iskolából és Harry próbalja lebeszélni, mert nagyon jó és lelkes tanár. Majdnem elpityeredtem. A másik jelenet amikor karácsony van, azon az ünnepen igazából minden tetszik, amikor a díszítésekről olvastam vagy az ajándékbontásról, a meleg hangulatú klubhelységről....

Szóval összességében, nagyon várom a következő részt. Nekem nincs még meg, de hamarosan. Most más könyveket kell olvasnom. :)
Nektek mi a véleményetek a könyvről, illetve az írásomról? :)

A képek a Pinterestről vannak.

Életem ártatlan örömei

-Jan Šmíd-

(1977)

„-Még mindig nem értem, Virginia.

Csengő hangon felkacagott.

-Nem ment férjhez? ...

-Nem. Még nem. De azt hiszem, hogy most már hamarosan megteszem.

Rám nézett, és a szeme egész komoly és nagy volt, és gyönyörűen csillogott. Azt hiszem, hogy ezúttal végre megértettem, és szorosan átöleltem.”

         „Úgy este hétkor vagy fél nyolckor, de néha később, eltűnnek a levegőből a bogarak és a madarak, és egyszerre végtelen, majdnem tapintható csend támad körös-körül. Már sokszor gondolkoztam azon, mi lehet az oka. Honnan ez a hirtelen változás? Hová lesz minden élet, minden zaj, minden lépés, minden hang, minden lélegzet? Nem tudom. Talán a nappali bogarak és madarak elmennek aludni, az éjjeliek pedig még csak ébredeznek.”