Paula Hawkins - A lány a vonaton

   Szeretek olvasni olyan könyveket, melyek megfilmesítésre kerülnek, mert ezt egyfajta előszelekciónak gondolom. Unalmas, semmitmondó, jelentéktelen könyvveket nem szoktak megfilmesíteni. Ráadásul szeretem a filmeket és a könyv-film összehasonlítás némi szórakozást is jelent, főleg ha van olyan, akivel kibeszélhetem az adott adaptáció előnyeit hátrányait.   A lány a vonaton esetében a filmről hallottam először, nem a könyv változatáról, ami elég rossz kritikát kapott. De a könyv óriási siker lett, ezért döntöttem úgy, hogy  belevágok.

   A könyvben történet három szálon  fut, három nő, Rachel, Megan és Anna életét, gondolatait ismerjük meg egymás után, egymást átfedve, időben eltolva, visszaugorva. Bár bonyolultan hangzik, de követhető a történet. Spoiler mentesen annyit írhatok, hogy Rachel utazik a vonaton, ingázik Londonba és minden nap ugyanazokat a házakat, embereket látja a vonatablakon kitekintve. Egy ház estében szinte ismerősként figyeli meg az ott lakó fiatal pár életét, elképzeli, kik lehetnek, mit csinálhatnak, még nevet is talál ki nekik. Majd egy nap lát valamit, ami mindent megváltoztat, felforgatja az egész addigi életét.    Teszem hozzá, nagyon jó , hogy így történik, mert egy lepukkant alkoholista, akinek nem árt, hogy felrázza valami.   A könyv felépítése, hogy a három nő szemszögéből mesél, nagyon érdekes felfogás, de a történet maga mégis kicsit vontatott, lassan indul csak be. Kicsit a skandináv krimik borongós, baljós világát kívánja megidézni, de nem annyira negatív színezettel. Számomra külön érdekes a helyszín volt, hisz itt játszódik a regény Angliában és nap mint nap, látok olyan házakat, otthonokat, amiket a regényben ismerhetünk meg, szinte azt is mondhatnám, itt játszódik a történet a szomszédomban.    A három női karakter közül egyik mellett sem teszem le a voksomat, sem az alkoholista, sem a szerető, sem a depressziós feleség nem nyerte el a szimpátiámat, mégis a regény végére drukkolni kezdek egyiküknek, és az utolsó oldalakra mégis kicsit talán megkedvelem az egyiket és megsajnálom a másikat. A férfiak ábrázolása nem túl mély, sem a motivációjukat, sem igazán a jellemüket nem ismerjük meg csupán egyetlen aspektusból. Az írónő szándéka, az alkoholizmussal küzdő nő, és az ún. érzelmi abúzus bemutatása nyilvánvaló, de mégsem éri el azt a szerintem tervezett célt, hogy némileg megértéssel viseltessünk a szereplők, illetve az ettől szenvedők iránt. Valahogy kissé felületesek maradtak a jellemek. Látjuk, ahogy Rachel küzd a leszokással, de nem érzem át a függőségből eredő szenvedés kínjait. Anna és Megan esetében pedig egyáltalán nem beszélhetünk semilyen jellemfejlődésről vagy változásról, inkább csak megismerhetjük Megan múltját, azt hogy miért olyan amilyen, Anna esetében pedig még ennyit sem. Az utolsó "jelenetét" leszámítva teljesen átlagos, kiszámítható karakter. A könyv "csattanója", a kissé brutális, ismét skandináv krimiket idéző befejezése némileg kárpótol a lassú bemelegítésért.

   A filmet a férjemmel néztem meg, mert érdekelt, mit mond olyan néző a filmről, aki nem olvasta a könyvet. Megmutattam neki a film előzetesét, ami nagyon jól sikerült, sokkal érdekesebbnek, izgalmasabbnak mutatja a történetet, mint amilyen valójában.
   A kritikák ellenére én nem csalódtam a filmben, szerintem szépen lekoppintotta a regényt, és semmi, de semmi újat nem adott hozzá. Egyetlen igen jelentős változás, ami nem is tetszett, a helyszín módosítása, az egész történetet áttették az USA-ban, Rachel nem Londonba, hanem Manhattanbe ingázik. Ez azért nem volt jó döntés, mert a lány a vontaból így hatalmas, tágas kertekre, házakra tekint le, nem úgy mint itt Angliában, ahol a tök egyforma sorházak ott sorakoznak a vasúti töltések mentén. Itt valóban kitekinthetsz a vonatablakon és bekukkanthatsz idegen emberek házának ablakán, de a filmben bemutatott helyszíneken még a hátsó kertek kapuját sem látod rendesen, nem hogy az emeleti teraszon feltűnő férfi alak arcát!
   A másik, ami nem hiba, csak feltűnt, hogy az én fantáziám egy sokkal vonzóbb, szexibb Megant képzelt maga elé, a filmben játszó Haley Benett számomra nem hozza azt a végzet asszonya karaktert, amit a könyv alapján elképzeltem.
   A Rachelt játszó Emily Blunt viszont tökéletes, a véreres szemek, a megbicsakló beszéd, a kóvájgás tökéletesen hihetővé teszi az alkohollal küzdő asszony személyét.
   Mégis eszembe jutott egy lényegi változtatás, mégpedig Lisa Kudrow által megtestesített Martha-val kapcsolatban. A könyvben Rachel szép lassan kezd emlékezni az alkohol miatt kiesett eseményekre és ez leírva, a lány gondolatait végigkövetve egyértelmű, de filmben nem tudták volna visszaadni, ezért behozták Martha személyét, aki néhány mondatta felnyitja Rachel szemét. Utána láthatjuk képekben az emlékek feltámadását, mostmár ugyanúgy, ahogy a könyvben is megismertük. Bocsánatos bűn ez a változtatás, hiszen, ha folyamatosan a Rachel fejében lennénk, az amúgy is lassú vonalvezetés ellaposodna. 

   Szóval szerintem ez egy egyszer nézhető film, ami a könyv olvasóinak újat nem hoz, de akik egy érdekes, de nem akciódús esti mozit keres, annak kiváló. Egy 10-es skálán talán 6-osra tudom értékelni Emily Blunt játéka miatt.
   A férjem szerint a film jól indul, mert hozza a skandináv filmek borongós hangulatát, de aztán a történet ellaposodik, kissé vontatottá vált számára. A történetből hiányzik számára a pozitív ellensúly, így számára nagyon sötét, negatív lett a film teljes hangulata.

KÖNYV
Kiadó: 21. Század Kiadó

Oldalszám: 319 oldal

Megjelenés: 2015
Kötés: Keménytábla, védőborító

FILM
Műfaj: filmdráma
Megjelenés 2016
Időtartam: 112 perc
Forgalmazó: Freeman Film
Rendező: Tate Taylor
Forgatókönyv: Erin Cressida Wilson