Könyvfalók

    Egy könyvtári kiárusításon találtam. A borítója tetszett meg. Hazavittem, megsimogattam, majd egyszer megjegyzéssel a polcra tettem. Eljött az ideje. Leemelve először a kis, kellemes, kézbe simuló mérete tetszett meg. Fellapoztam és lám az Európa könyvkiadó 1976-os kiadása. Nohát! Akkor még nem éltem...
    A történet a sötét középkor és az egyház fejlődéstörténetének egyik nevezetes eseményét dolgozza fel. A svéd származású Nobel-irodalomdíjas szerző a francia louduni boszorkányper eseményeit foglalja regény formába. Az információimat utólag gyűjtöttem. Így lett számomra igazán ütős a könyv. Így lett saját belső drámám.
   Csak röviden, csak kedvcsinálónak  :
 Egy pici, zárt közösségű francia városka.Az 1620-as és 30-as évek idején. Zajlik a vallásháború, áldozatait szedi a pestis a városfalakon kívül és belül. Lakói folyamatosan helyezkednek, óvatoskodnak a világi és vallási vezetők között. Abban az időben nagyon kellett vigyázni a véleménynyilvánítás módjával, mert bárkinek szemet szúrhatott egy-egy vehemensebb kijelentés. Ilyen viszonyok közt élte ön azonos és cseppet sem hagyományos életét egy katolikus pap. A veszte is ez lett. Szónoki tehetsége és tetszetős külleme mellett a város vezetését bírálta. Históriáját egy helyi tisztségviselő meséli saját életét beszőve.Naplóbejegyzései kicsinyes mivoltát is szemléltetik. Gyáva ember. A narrátor beletűz objektív eseményleírásokat és megszólaltatja magát a főhőst,az események végére áldozatot is. Perbe fogták, megkínozták és máglyán égették. Igazán aprólékos leírással a démonok által megszállottak vallatását, ördögűzési praktikákat, kínzási folyamatokat.
    A cím alapján egy kellemes történelmi, szerelmes regényre számítottam. Misztikát sejtettem a fedőkép láttán. Nehezen szoktam a régies mondatszerkezeteket. Olyan hangnemben fogalmaz, amit fel kell dolgozni és a mögöttes tartalmat értelmezni. Gyakori a latin és francia idézetek emlegetése. Utoljára Jókai munkája volt ilyen hatású. Lassan haladtam, nagyon lassan. Volt időm. Egyes napokon nem vettem kézbe, mert figyelni kellett a szövegre. Az utolsó 100 oldal viszont egy szuszra pergett ujjaim alatt. Már értettem és élveztem, rettegtem a sorait. Sütött az irigység, a büszkeség, a gyávaság és hatalomvágy. Néha gyomorforgató volt. Nem mindig tetszett. Majd befejezve, olyan érzésem van, hogy kellett ez a lecke. Manapság mindent finomítunk és lágyítunk, hogy fogyasztható legyen. A befogadóképességünk szűkül és csak ilyen edzetéssel lehet fenntartani a széleskörű érdeklődést.
   Szóval, kalandra fel!
  Neked mi az az ismeretlenül, találomra választott könyv ami elgondolkodtatott saját jóléteden?

 
 A Világkép után, legyen az TV műsor, vagy könyv, volt egy nagyon erős élményem a szerző mondatszerkesztését, hangsúlyát és egyéb karakterisztikát illetően. Ehhez szorosan kötődve alakult ki az elvárásom is. Nagy boldogan forgattam kezemben a beszerzett kötetet, hogy majd most újra olvasok, közben pedig szinte hallgatok valami igazán Kepest. Nem így történt. Szóval azok, akik ez a különösen, nekem fülbemászó egyediség miatt esetleg elkerülték könyvét a kereskedésekben, javaslom bátran emeljék le a polcokról, mert bizony szertefoszlott. Helyette kaptam valami nagyon különös élményt, melyet napokkal később is fejtegetek. A történettel manipulál a szerző.
     A szereplők:
 Kiválasztott hat embert a mai korból, kiknek értékrendje egyetlen ponton kapcsolódik csak, jóléti sznobok mind.Felnőttek, életük derekán. Leginkább szenvednek saját életük megélésében, de függőség köti őket a pénzhez. A férfiak vagy uralkodnak általa, vagy vágynak az uralomra, vagy félnek a hatalom elvesztésétől és ezért ragaszkodnak hozzá. Párjaik pedig egyre dühösebb árnyékok, és egyre biztosabb szerepre vágynak uraik mellett. Kötődésük nem feltétlenül őszinte érzelmi alapú. Hogy pontosan fogalmazzak, tiszteletre méltó az ember, aki tanulással és kitartással külföldi egyetemi tanulmányai után lépésről lépésre építette fel gazdasági birodalmát. Sajnos ehhez a képhez tartozik az is, ahogy asszonyát lenézi, tiporja lelkileg, akit nem mellesleg édesapja választott neki. Aztán sok mindent elárul róla, hogy hétvégi kastélyának karbantartója valamikori gimnazista tanára, házvezetője pedig annak felesége. Ehhez az idilli társasághoz csatlakozik a felkapaszkodni kívánó ember. Aki a tanulás helyett ügyeskedéssel igyekszik egyre magasabban szárnyalni. Párja az egykor ősi mesterséget űző szépség. Gyönyörű hétvége ígérkezik így együtt.
     A történet:
  Rafinált módon kapcsolódik a természetben zajló dráma az egyének belső tragédiájával. Rámutat törékeny világunkra, hogy bizony a pénz és a vele járó jólét nagyon viszonylagos és a természet egy pillanat alatt tud rajta változtatni, semmissé tenni. Aztán már csak az ember valódi énje marad, ami vagy felemeli, vagy önmagába süllyeszti. Az alárendeltségi viszonyok alakulása sem okozott kisebb meglepetést. Az, hogy ki ki felett áll, csak nézőpont kérdése. Nagyon gyorsan változott az összkép és a miértek.
  A cselekmény igen rövid időszakot foglal magába, csak egy hétvége történései. Viszont mindenkinek van előzménye és fontos őket megérteni, hogy a jelen cselekedetek gyökerét megértsük. A múlt pedig nagyon beszédes.
  Lebilincselő dráma zajlott szemeim előtt. Valódi végjáték nélkül, nyitva hagyott mondatokkal borzolta idegrendszerem. Várom, nagyon várom, hogy valahonnan rájöjjek a folytatásra. Úgy szeretném, ha az egyetlen igaz szereplőről megtudnám, például egy következő könyvben, jól van és megtalálta a továbbélés lehetőségét.
  Komoly a történet, nincs happy end.
 ( csak zárójelben merem megjegyezni, hogy megtaláltam a kötet egyetlen valódi humoros mozzanatát.Csak, mert kell, hogy legyen egy kis mosoly benne. Kérem szépen, van a könyvben valahol egy teljesen véletlenül alul öltözött/öltözetlen férfi a havas tájban. Te megtaláltad?)
 

SPOILER


SPOILER VÉGE

SPOILER!

"Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá..."

Fülszöveg:
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. 


Hát ettől a könyvtől el is akadt a lélegzetem rendesen. Sejtettem, hogy nem lesz szívderítő könyv, de nem számítottam arra, hogy ennyire megráz majd. 
Főként a vége! Az valami hatalmasat szólt!!!!
Már a megjelenés előtt felkeltette az érdeklődésem a furcsa fülszöveg és a szokványosnak nem mondható borító. Hogy miért?
Mert egy üres ajtót ábrázol és valahogy mégis felkelti a figyelmet, ábrázolja a könyv tartalmát.

A könyv egyszerre egy tini románc alakulása és egy valódi, mai probléma feltárása is egyben.
Ötvözi a jót, a szépet, a reményt a reménytelenséggel, bánattal, fájdalommal. Pont a megfelelő mértékben, hol az egyik ága, hol a másik kerül jobban előtérbe, fokozva a drámai hatást. 
A fokozás kifejezetten jót tett a történetnek. Mindig a tetőponton vált az író, ezáltal kicsit kienged a markából. Kapunk egy kis jót és szépet, megkönnyebbülünk, majd egy éles váltással megint a legnehezebb résznél találjuk magunk.
Nehéz írni róla, anélkül, hogy elárulnám magát az egész történetet. ráadásul nagy hatással volt rám, így duplán nehéz tollat, akarom mondani klaviatúrát ragadni.
De annyit árulnék el a konfliktusról, hogy főszereplő lánykánk nem ismeri az élet napos oldalát. Mindig veri a sors, mikor végre megkegyelmez neki és kap egy kitörési lehetőséget, kap egy szeletkét a boldogságból. Ám ekkor már nincs megállás, mindig többet és többet szeretne, önmagát bajba sodorva ezáltal.
Illetve a könyv olvasása közben azon gondolkodtam, hogyha meghúzná magát, maradna a régi életénél, akkor is előbb-utóbb bekövetkezne az elején sejthető nagy robbanás.
Mindig vártam, hogy mikor történik valami végzetes vagy nagyon durva. Nem is az a jó szó, hogy vártam. Inkább éreztem, hogy fog, csak a mikor volt a nagy kérdés.
De az írónő nagyon okosan megtartotta a legeslegvégére.

Emma egy nagyon jól felépített, szépen fejlődő, összetett karakter. Lehet szeretni, félteni és a barátnője is lenni. Viszont néha annyira meg tudtam volna rázni, hogy ébredjen fel, ne éljen álomvilágban, ne hagyja magát!
Sara a jó barátnő. Őt viszont nem tudtam megkedvelni, akár hogy is az lett volna a szerepe, hogy domborítsa a normális lány, a normális család mintapéldáját.
Evan-t nagyon megszerettem. Nem a nyálasan romantikus fajta fiú, de érző lélek. Nem a tipikus rosszfiú, a gengszterjelölt pasi, ami kifejezetten üdítő jelenség volt a mostani olvasmányaimban szereplő férfi/fiú karakterek között. Hanem egy rendes fiú, aki mer érezni, mert odafigyelni a partnerére.

Evan és Emma barátságának alakulása szintén nagyon jól sikerült. A könyv másik nagy erőssége azt hiszem.
Szép jelenetek, kicsit giccses vallomások, szokatlan megközelítési forma. 

A legjobban az borított ki, hogy tehetetlennek éreztem magam és nagyon valóságosnak az egész témát( nem a romantikus, ismerkedős részt).
Dühített, fájt és minden egyes hasonló érzelmen végig mentem.
Azt hiszem ez az a könyv, amit tipikusan betennék a fiatalkorúak kötelező olvasmányai közé.
A szerelmi rész lekötné őket, míg a másik rész észrevétlenül tanítaná, odafigyelésre, bátorságra sarkallná őket. Továbbá lehet, hogy egy kis együttérzést, empátiát, hálát is plántálna beléjük a saját, viszonylag egyszerű és könnyű életük miatt.
Viszont más részről én is nehezen bírtam elolvasni az erőszakot, lehet hogy ők sem bírnák gyomorral.

A könyv befejezetlen, rejtélyes végén már csak az lepett meg a legjobban, hogy folytatása is lesz!
Amit kifejezetten várok!

Maxim kiadó: http://olvas.hu/termekek/88
494 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin

Egy teljesen más jellegű, inkább romantikus-háborús történetre számítottam, mikor is egy szerelmespár a háború miatt elszakad egymástól, és leveleken keresztül tartják a kapcsolatot és a lelket egymásban. Ám itt másról van szó, főleg, hogy a főszereplő Riley Purefroy és Nadine közt sincs a klasszikus értelembe vett kapcsolat.

Fülszöveg: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…

• Először is az idézetek...Egyszerűen imádtam őket. A kedvenceim:

"A depresszió a haldoklás mellékhatása."

"Egy olyan hullámvasúton ülök, amely csak felfelé megy."

"Vannak olyan könyvek, amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik." (pontosan ugyanígy érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. :)) 

"Ez a baj a fájdalommal(...)megköveteli, hogy érezzék" 

 "Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, Hanem magunkban."

"A világ nem kívánságteljesítő gyár." 

• Nagyon tetszett, hogy Hazel és Augustus kendőzetlen őszinteséggel beszéltek a betegségről, és megnevezték azt a jelenséget, amiről mindenki azt hiszi, hogy ennyi jár nekik, ám ez őket idegesíti. Ez a "rákprémium". Amikor mindent megkapnak, csak azért, mert rákosok. És ez szerintem érdekes, mert az ember bele se gondol, hogy a túlzott törődés és körülugrálás a betegek számára terhes lehet, ugyanis szeretnék magukat teljes értékű embernek érezni, és nem megkapni mindent, amit az átlagember nem kaphat meg.
• Imádtam, hogy Augustus Hazel Grace-nek hívta Hazelt, ez annyira udvarias és olyan gesztus volt, ami két embert összeköt.
• Az "oké" lett az új örökké.
• A regény üde színfoltjai voltak a gyerekek és Peter VanHouten író levelei.
• A könyv sokkal nagyobb mondanivalót hordoz, mint azt elsőnek gondolnánk.
• A könyv egyik legfontosabb erénye, hogy tanulságos. Hogy megtanít értékelni az életet, átlátni a másik ember megkeményített álarcán és szeretni. 
• A könyv az amerikai, eredeti megjelenéstől eltérően nem a felhős borítóval jelent meg, ám a magyar borító éppúgy, ha nem jobban illik a könyvhöz. A védőborító 3D hatású, megérinthető, a belső fülön pedig megtaláljuk a nagy kritikusok gondolatait és az író, John Green rövid életrajzát, portréját. A kék és a fekete egyedülálló találkozása nagyon jó összhatást okoz.
• Meglepett, hogy mi rejtőzik az író Peter Van Houten gorombasága mögött, és amikor megismertük, nagyon gyűlöltem a bunkósága miatt. De utána megértettem, hogy mi rágja belülről, hogy miért olyan, amilyen, ám így is tüske maradt bennem miatta.