Könyvfalók

Amikor megpillantottam a borítót, azonnal szerelembe estem. Gyönyörű! 

És amikor elolvastam a fülszöveget is, tudtam, hogy nekem ezt a történetet olvasnom kell!

A történet 3 szálon fut és mindegyik szálon nagyon fontos az anya-gyermek kapcsolat.

Tori édesanyja a 19. század történelmével foglalkozó professzor, akin sajnos jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei. Ezt persze a professzor asszony kezdetben nem tudja elfogadni, de a történet végére be kell látnia, hogy segítségre van szüksége. 

A könyv ott veszi kezdetét, hogy Tori Ausztráliából Angliába utazik, hogy egy ideig az édesanyjával legyen és közben átgondolhassa a házassága jövőjét.  Aztán talál egy levelet az édesanyja munkahelyi papírjai között, felkelti az érdeklődését, beleolvas.

A jelenen keresztül az anya-gyermek kapcsolat a hangsúlyos. Az édesanyának - aki mindig erős támasza volt a gyermekének -, el kell fogadnia, hogy a kora és a betegsége megtörte, nem tud továbbra is erős támasza maradni. Hagynia kell, hogy a gyermeke vegye át az anya szerepét. Torinak pedig döntenie kell, hogy ebben a szituációban mit tegyen? Ápolja az édesanyját vagy élje az életét tőle távol, Ausztráliában? 

A történet másik szála az a bizonyos levél, melyet Tori megtalál és elolvas. Egy édesanya írta a lányának, akiről lemondott. Feleleveníti benne az első szerelmet, a megismerkedést az édesapával. A levél tele van emlékekkel, fájdalommal, bánattal és esedezéssel, hogy megbocsásson neki a lánya a döntéséért. 

Ugyanakkor nem csak emiatt fontos ez a levél. Az 1800-as évek második felében íródott és remekül bemutatja az akkori kort és azt, hogy egy lányanyának milyen lehetőségei voltak akkoriban.

Múlt 2. / A gyermek

A harmadik szál 1874-ben fut. Agnes betölti a 19. életévét, így el kell hagynia a lelencházat, ahol felnevelkedett. A szüleiről semmit se tud, de a távozása előtt megtudja, hogy az édesanyja egy gombot hagyott hátra neki, ezt a gombot pedig összeköti egy helybeli, nemesi család lányával. Agnes, Genevieve nyomába ered, hogy kapcsolatba léphessen vele. Az ő karaktere nagyon jól megmutatja, hogy mire képes az ember, ha valamit igazán szeretne. A fiatal lány bátor és nagyon határozott. A fél világot átutazza, csak hogy megtalálja Genevievet és szembesüljön az igazsággal, amit már igazából rég megtalált. Az utazások, nyomozások közben kirajzolódik Genevieve múltja is, aki vagy szimpatikus lesz az olvasóknak vagy épp ellenkezőleg.

Nagyon szerettem olvasni a könyvet, szinte repültek a sorok. Az igazán hangsúlyos szál Agnes nyomozása. Vajon hol fogja megtalálni Genevievet? Tényleg ő az édesanyja?

Aztán ott van a levél, ami nagyon sokáig meglepetést tartogatott. Megmondom őszintén, igazából nem is sejtettem ezt a fordulatot, teljesen más megoldásra számítottam.

A jelen pedig? Emiatt vontam le az 5-ből 1 csillagot. Megközelítőleg sincs annyira kidolgozva ez a szál, mint a másik kettő. Ráadásul elég kurtán-furcsán, összecsapottan lett lezárva. Hiányérzetem maradt ezen a vonalon. Olyan szépen, olyan részletesen, jól felépítetten dolgozta ki az írónő a múltat, csempészte bele izgalomfokozásnak a levelet és közben pedig a jelen nem készült el annyira. Több kérdés is megválaszolatlanul maradt bennem a végén.

Ha kedvelitek a könnyed, olvasmányos, kicsit tán nőiesebb történeteket, akkor tudom a figyelmetekbe ajánlani! Leheletfinoman felhívja a figyelmet arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, ha ott van/volt mellettünk egy édesanya, akire számíthat(t)unk. Illetve milyen szerencsések vagyunk akkor is, ha van gyermekünk, megadatott nekünk ez a csoda is. 

A bejegyzés megjelent a saját oldalamon is!

Eredeti címe: A Spark of Light (2018.) Kiadta: Athenaeum (2018.) Oldalszám: 368 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Egy időben faltam az írónő könyveit, aztán odalett a láz. Picoult könyveihez kell az odafigyelés és fel kell készülni arra, hogy falhoz fog vágni. Mindig morális kérdéseket feszeget, nagyon kemény témákat és ez most se volt másképp. Az Életszikra nem másról szól, mint az abortusz témaköréről. 

Fordított időrendi sorrendben íródott a történet, ami számomra egy kicsit zavaró volt. Jobb lett volna, ha ez nem így van.

Egy napon fegyveres férfi ront be egy abortuszklinikára és ejti túszul az ott levőket. Több túsz élete is fontossá válik a történetben.

Először is ott van egy 15 éves lány, aki nem más, mint a túsztárgyaló lánya. Mit keres az abortuszklinikán az apja tudta nélkül?

Ott van ezzel a lánnyal a nagynénje, akiről csak a történet végén derül ki, hogy milyen titkot őriz magában már hosszú évek óta.

Ott van a nőgyógyász, aki a terhességmegszakításokat végzi és emiatt folyamatosan ki van téve sértegetéseknek, bántásoknak. Vajon ennek ellenére mégis miért teszi meg?

Ott van egy nővér, aki sanyarú körülmények között nőtt fel és most gyermeket vár. Fogalma sincs, hogy mit is kéne tennie, megtartsa-e a babát.

Ott van egy fiatal nő, aki teherbe esett és azért ment a klinikára, hogy elvetesse a magzatot. Ezért pedig sok szenvedésen kellett keresztülmennie.

Ott van egy idős nő is, aki nyilván a kora miatt nem az abortusz miatt ment a klinikára. Miért van akkor ott?

Ott van egy aktivista is álruhában. Egy nő, aki azért ment be, hogy titkokra jöjjön rá, amiket fel tudnak használni majd az aktivisták és bezárhatják a klinikát. De ő is titkokat őriz.

És ott van a férfi, aki a fegyvert tartja rájuk. Miért vetemedett erre?

A fegyveres férfi bent a túszokkal, kint a túsztárgyaló, aki versenyt fut az idővel. Minél előbb ki akarja hozni a lányát, mielőtt bekattan a férfi és megöli őt.

Mint ahogy fentebb írtam, most is morális kérdést feszeget az írónő. Van-e joga egy nőnek úgy dönteni, hogy elveteti a gyermekét? 
Nem volt abortuszom soha, de volt spontán vetélésem a terhesség korai szakaszában. Pont ezért, amikor várandós lettem a Kicsivel, nagyon sokáig nem tudtam átadni magamat az örömnek. Minden reggel rettegve húztam le az alsóneműmet, rettegve néztem meg minden egyes mosdólátogatás során, hogy nem-e vérzek. Nagyon sokáig nem engedtem, hogy közel kerüljek a terhességemhez, nem engedtem, hogy beleéljem magamat.
Aztán a 12. heti ultrahangon a nőgyógyászom rendellenességet látott a szívénél, de ekkor még próbált megnyugtatni, hogy magától rendeződni fog, mire megszületik. A kombinált teszt eredménye bár nem volt tökéletes, de az UH rendben volt (a szívénél látszott a probléma, de a specialista is megnyugtatott), a vérteszt eredményét pedig a koromra fogták, nem a vészes tartományban volt még.
Aztán jött a 18. heti UH, először a specialistánál, majd a saját nőgyógyászomnál. És ekkor jött a feketeleves. Ugyanis nem csak a szívénél látták a problémát, hanem agyi felritkulása is volt. Tájékoztattak arról, hogy a protokoll kimondja, ha 2 minor jelet találnak az ultrahangon, akkor nagy eséllyel Down szindrómás a baba és javasolniuk kell a magzatvízvételt a pontosítás miatt. Ott feküdtem az ágyon és egy világ dőlt össze bennem. A doktornő, aki az UH-t végezte nagyon kedves volt, többször, több percig nézte a Kicsit és kijelentette, hogy szerinte egészséges, de akkor is ott a 2 minor jel. Dönteni kellett azonnal, hogy mi legyen.
Pillanatok alatt született meg a döntés, teljes pánikban voltam, kértem a magzatvízvételt. Egyedül hagytak amíg behozták a kellékeket, a férjemet kiküldték mondván, hogy kisműtétnek felel meg, majd tájékoztattak a vetélés lehetőségéről, stb. és nekikezdett. Először még egyszer ellenőrizte az UH-t, majd nekiállt. Néztem a hatalmas TV-t a falon, nagyon mocorgott a Kicsi, láttam, ahogy a tű behatolt a feje mellett, rettegtem, hogy nehogy megszúrja. A testi fájdalom elenyésző volt, de a lelki leírhatatlan.

"A gyermekvállalás mindig hatalmas kockázat. Talán egészséges gyermek születik, akinek később szívbetegsége lesz, vagy cukorbetegsége, vagy valami kábítószer-függősége. Talán összetörik a szívét, vagy elvetél, vagy háborúban veszíti el a férjét. Ha csakis olyan gyermekeink születhetnének, akiknek soha semmi nehézsége nem lesz az életben, akkor bizony soha nem születnének gyermekek."

A poklok poklát éltem át 2 hétig. Szenvedtem. Rettegtem attól, hogy beteg, mert ha az, nem tudtam mit csináltam volna. Csak az volt előttem, hogy él, érzem a mozgását, olyan sokszor láttam ultrahangon, ÉL, hogy tudnám "megölni"? De az is ott volt bennem, hogy nem, nem, én gyenge lennék egy beteg gyerek felneveléséhez és egy beteg kistesó milyen hatással lenne a Nagy életére.  És persze, ilyenkor jön az, hogy mások megnyugtatnak, dehogy lennél gyenge, erős vagy, menni fog, majd meglátod, meg nézd meg ezt és azt, ő is Down szindrómás és milyen boldog, ÉL. Igen, de én ÉN vagyok és én tudom, hogy mire vagy épp mire nem vagyok képes.
Szörnyű volt az a 2 hét, amíg az eredményre vártam. Szinte végig bőgtem és próbáltam a terhességemtől elhatárolódni. Nem simogattam, nem reagáltam a mozgására, próbáltam nem is gondolni rá, de közben meg mégis. Szörnyű volt és szörnyű volt a reakcióm. Gyűlöltem magamat, hogy így viselkedtem a gyerekemmel, de közben meg meg is értettem magamat, védekezni próbáltam.
Aztán hívtak telefonon, hogy megvan az eredmény és bevallom őszintén semmit se hallottam. Olyan volt mint a filmekben, csak zúgás, hallottam a fülemben a szívem dobogását, és csak egy szót fogtam fel: "Egészséges". Semmi másra nem emlékszem. Az a megkönnyebbülés határtalan volt. És végre 20 hetesen átadhattam magamat a Kicsi várásának.
Hogy hogyan döntöttünk volna, ha kiderül beteg? Nehéz erre válaszolni, főleg, hogy itt van, tudom milyen.

Na de visszatérve a könyvhöz. Joga van-e egy nőnek eldöntenie, hogy akarja-e a gyermekét világra hozni? Vagy joga van-e döntenie arról, hogyha beteg a Kicsi, a betegsége miatt nem hozza világra? Nehéz kérdések. Én inkább azt vallom, hogy felelősségteljesen kell gondolkodni a fogamzásgátlásról. Ha valaki még nem akar gyereket, akkor tegyen érte. Vagy ne feküdjön le senkivel vagy védekezzen! Persze vannak olyan sajnálatos körülmények, amikor a nő nem sokat tehet. De mi a helyzet akkor, ha várnak egy babát, aztán kiderül, hogy beteg? Joga van-e a szülőnek a magzat betegsége miatt a terhesség megszakításához? ... Annyira nehéz téma. Annyira összetett, felkavaró. ... Egy biztos: minden nőnek már az hatalmas teher, hogy együtt kell élnie egy abortusz emlékével. Döntse el mindenki saját maga, hogy együtt akar-e ezzel élni! És senkinek nincs joga felette ítélkezni!

"Minden gyermek megérdemli, hogy megszülethessen?
Minden nő megérdemli, hogy maga dönthessen a testéről?
Hol lehet a közös nevező?"

A könyv nagyon olvasmányos, nagyon jó volt, ajánlom a figyelmetekbe!

A bejegyzés megjelent a saját oldalamon is!

A fene se gondolta volna, hogy a NIOK első kihívása ennyire gondolkodóba fog ejteni, napokig agyaltam azon, hogy mit is olvassak, aminek a szerzője francia vagy Franciaországban játszódik vagy csak bármi köze is van hozzá. (A közös olvasás nem hozott lázba, hisz A kis herceget már olvastam és nem nagyon akartam újra annak ellenére sem, hogy szeretem.) Ami eszembe jutott, azt már vagy olvastam vagy nem lehettem abban biztos, hogy köze lesz hozzá. Végül eszembe jutott ez a kötet és nagyon örültem neki, hisz Franciaországban játszódik, megfelel a kihívásnak. Hogy megbántam-e az elolvasását? Igazából nem, de nem is ✘eltem be az Olvasónaplómban, hogy újraolvasandó. 😌

SPOILER található a bejegyzésben!

Sorozat első kötetéről van szó.

Emmy a 30-as évei elején jár, Angliában lakik és menedzserként dolgozik. A munkahelyén a felettese kihasználja a tudását, a magánélete meg jobban hasonlít a langyos lábvízre, mint a szenvedélyes kapcsoltra. Nathannal évek óta élnek együtt, de a kapcsolatuk eléggé ellaposodott. 

Ezért Emmy kitalálja, hogy utazzanak el nyaralni Franciaországba, mert ⒈ annyit dolgoztak mostanság, hogy megérdemelnek egy kis lazítást és ⒉ bízik abban, hogy sikerül visszahozniuk a szenvedélyt a kapcsolatukba. Csakhogy ez a nyaralás nem épp jól sül el. Ugyanis ⑴ a pasi összefekszik a panzió tulajdonosának a feleségével, ⑵ aztán gondolnak a nővel egyet és le is lépnek közösen. 

Emmy rettentő sajnálja kezdetben önmagát, de Rupertet is - az idős tulajdonost -, így úgy dönt, hogy amíg a férfi lábra áll, addig segít neki a panzió körül. Ezzel pedig az uncsi élete kicsit mozgalmasabbá válik, ráadásul a szenvedély is bekopogtat az ajtaján.

Összességében egy aranyos, csajos történet A kis francia panzió, a baj csak az vele, hogy hosszabb lett, mint lennie kellett volna. Kb. a felénél tartottam, amikor végigfutott bennem, hogy most már le is lehetne zárni a kötetet, mi a fene fog történni a következő 200 oldalban akkor? Nos, nem túl sok és kicsit zavart az időhúzás és a lappocsékolás. Ez a történet lazán 250 oldal, a többi már csak szócsépélés.

Szimpatikus volt Emmy, bár nem túlzottan értettem mi a fenéért is vár magyarázatot a megcsalás miatt Nathantól, úgy dobtam volna ki azonnal a pasit, mint macskát sz@rni, nem még futkosni utána, hogy na de miért tette. 😠

Nathan meg egy kis suttyó. Akiben annyi nincs, hogy egy kérdésre válaszoljon, ha már csúnyán lebukott, inkább elkezdi kerülni a csajt, no comment ehhez is.😤

Örültem annak, hogy Emmy maradt a panzióban és örültem annak is, ahogy folytatódott ott az élete. Mivel utánaolvastam a második kötetnek, így tudtam, hogy végül hogyan fog dönteni, de azért érdekes volt az ehhez vezető út annak ellenére is, hogy szerintem rövidebben kellett volna összehoznia az írónőnek.

Egy szó, mint száz, számomra nem újraolvasandó történet, jelenleg a folytatásra se vagyok kíváncsi, ez a rész is egyszer elment, holnapra nagy eséllyel elfelejtem, de azért aranyos volt. Ha kedvelitek a könnyed, csajos történeteket, akkor adjatok neki egy esélyt! 😏

Újabb olyan könyv, amit egy nap alatt faltam be, letenni se akartam. Az igazság, amiről olvashatunk benne, ugyanolyan falhoz vágós, mint Will Berthold: Gyerekgyár-ja. Sokkoló, hogy ilyesmik megtörténtek, megtörténhettek. 

SPOILER található a bejegyzésben!

A történet két szálon fut.

Az egyikben 1939-ben vagyunk, amikor a 12 éves Rill és 4 testvére pár órára felügyelet nélkül marad. Ezt használja ki a hatóság, akik a tennessee-i árvaházba viszik a gyerekeket mondván, hogy rossz körülmények között élnek, a szüleik nem tudnak róluk megfelelően gondoskodni. Az árvaházban viszont szörnyű körülmények uralkodnak. Kifelé a leendő szülőknek azt mutatják, hogy minden szép és jó, de igazából terrorban élnek a gyerekek, éheznek, verik őket, nem ritka, hogy egy-egy gyerek eltűnik és hát csúnya bácsi is van a sztoriban. Az árvaház nem törvényes úton adja örökbe a gyerekeket, gyerekkereskedelem folyik a falak között. 

A másik szálon a jelenben vagyunk. Avery politikus családban nőtt fel, az édesapja kormányzó, ő maga pedig szövetségi ügyész. A családja mindig reflektorfényben állt, vigyázniuk kellett a hírnevükre, így bele se gondol abba, hogy bármi titkolni valójuk lenne, mert ez mindent tönkretehetne.

Rill és Avery szála összefonódik a történetben, Avery nyomozni kezd a családja múltjában, miután egy idős hölgy felhívja arra a figyelmét, hogy lehet vannak dédelgetett titkaik. 

Az Elrabolt életek egyszerre szórakoztató olvasmány, ugyanakkor az igazságtartalma miatt nagyon fájdalmas történet. Belegondolni se akarok abba, hogy mennyi életről van szó. Hány olyan felnőttről, akik azt se tudják honnan származnak. És szomorú belegondolni, hogy biztos nem csak a tennessee-i árvaházban volt gyerekkereskedelem. Sőt, a mai napig léteznek ilyen "szervezetek". Szörnyű, embertelen. Teljesen más az a szituáció, amikor egy gyermeket bántalmaznak egy családban, éheztetik, verik, nem gondoskodnak róla. Még ha fájdalmas is, de ilyenkor jobb a kiemelése a családból. De teljesen más az a szituáció, amikor gyerekeket rabolnak el a szüleiktől abból a célból, hogy ebből anyagi hasznuk legyen. Embertelen!

Nagyon izgalmas volt a két szálon futó cselekmény, számomra hangsúlyosabb volt a múlt, közelebb is került hozzám.

Ugyanakkor Avery is szimpatikus lett, neki egy párkapcsolati problémáról is döntenie kell a történet végére.

És ha már a vége. Így volt jó, így lett szép, így volt kerek.

Olvassátok el!

A bejegyzés megtalálható a saját blogomon is!

Ó, igazán jól esett ez a történet most! Teljesen másra számítottam, mint amit végül kaptam, de ennek ellenére nem vagyok csalódott. Aranyos volt, varázslatos, kellemes.

Nézzük először a történelmi tényeket:

VIII. Henrik halála után egyetlen fia, Edward (VI. Eduárd) került a trónra, aki 16 éves korában elhunyt tüdővészben. Mivel nem volt örököse, halála előtt még rendelkezett a trónutódlásról.

Két féltestvére volt, a későbbi I. Mária és a későbbi I. Erzsébet, de őket megkerülve az unokatestvérét, Jane Greyt tette meg örökösének, aki I. Johanna néven mindössze 9 napig uralkodott Edward halála után. 

Janet követte a trónon I. Mária, aki 5 évig, haláláig uralkodott. Őt I. Erzsébet az újkori Anglia egyik legnagyobb uralkodója, a Tudor-ház utolsó tagja követte a trónon.

Ezek a történelmi tények.

A szerzőpárosok pedig gondoltak egy merészet és átírták a történelmet. Kicsit tinis lett, varázslatos, aranyos és azt kell mondanom, hogy ez a vég jobb lett volna, mint ami a valóságban lett.

Addig minden stimmel történelmileg, hogy Edward haldoklik és Janet nevezi meg utódjának, aztán jönnek a fordulatok és az eltérések.

A történetbe beköltözik a varázslat. Ugyanis néhányan képesek állati alakot ölteni, ők az E∂ian-ok. Vannak akik üldözik őket és így nagyon nem mindegy, ki kerül utána majd a trónra. A király tanácsnoka úgy mesterkedik, hogy a másodszülött fiához hozzáadják Janet, így Edward halála után a fia vagy jobban mondva ő fog majd uralkodni. Eddig ez még nem is fura, de Gifford nappal LÓ, amit a család természetesen próbál eltitkolni és Jane se tud erről semmit, egészen a nászéjszakájáig. 

Vannak hirtelen átalakulások, menekülés, ármánykodás, egy nagyon mozgalmas, kellemes, üde, fiatalos történet a Lady Jane.

Tetszett a kis szerelmi szál is benne, Jane és Gifford könnyed és sokszor vicces évődése igazán feldobta a történetet. 

Szeretem a történelmi regényeket, szeretek tudni a valóságról, de ennek ellenére most jól esett ez az alternatív múltú történelmi regény. Érdekes volt az E∂ian szál és a metaforák az átalakulással kapcsolatban. 

Aranyos volt, szerettem olvasni, olvassátok el ti is!

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is!