2020. augusztus 13., csütörtök

# könyvek # Tiszavirág

Dan Brown : A Da Vinci-kód

Újraolvasás. Először az újszülött gyermekem kiságya mellet kuporogva olvastam éjszakánként. Majd hosszú időre megfeledkeztem róla. Nem rég az Angyalok és démonok olvasása közben merült fel a gondolat, hogy újra kellene lapozni. Teljesen más élményt kaptam. Már mindenki ismeri a világ leghíresebb ikonográfusát, Robert Langdont és az ő elképesztő kalandjait. Gondolom, erről nem kell szót ejtenem. Amit viszont szeretnék megosztani, az a másodolvasási élmény. Nekem most a NŐről szólt a történet. Igen, kiharcolták elődeink az önállóság jogát. Lehetünk bárkik, elérhetünk bármit. Persze, azért tudjunk elvégezni minden természet követelte feladatunkat. És ez az! Manapság már csak ez a szerep ellen próbálunk kézzel-lábbal küzdeni, miközben mosolyogva megszakadunk a karrier lépcsőin. Ugye érthető?! Nőnek lenni pedig annyi, mint elfogadni a természet szabályait. Vígan irányíthatjuk életünket, meg másokét is cégér nélkül. A végeredmény ugyanaz : ritmusos, szabályozott, kellemesen gömbölyded, boldog Élet. A Nő az, akiből élet ered és akiért élni érdemes. Fellobbantotta a könyv a feminizmus tüzét bennem? Nem igazán. Az egy erőszakos, a Férfi ellen lázadó törekvés. Személy szerint én nagyon jól érzem magam Mellette. Évek alatt szépen együtt kialakítottuk a szerepeinket. Harmónia született a gyerekeinken felül. Nő és Férfi párként kiegészíti és támogatja egymást. Szóval a klisék sorolása helyett inkább azt mondom, hogy az önnön nőiségem találtam meg a kötetben. Persze a sorok között, mert a csomagolás, a kalandregény, minden mást képes feledtetni. Alatta viszont ott vagyunk mi, Nők. Elsősorban a természettel és önmagunkkal kell jóban lennünk. Évezredek óta megy a keresgélés, vajon milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk. Vedd elő a tükröd! Pont ilyen, egyedi. Kedves olvasó barátaim nagyon szeretem magamban, hogy nincs elvárásom a könyveimmel kapcsolatban, így mindig felfedezhetek különösebbnél-különösebb élményeket és kalandokat. Kívánom, hogy ti is találjatok új élményt a régi történetekben!

1 megjegyzés:

  1. What Is a Casino? | Play Online Games at PogoCasino
    The name "Casino" 바카라 프로그램 is a simple two-part brand of gambling and 깡 가입 코드 online 게임 사 casinos. The 토찾사 one 오프 후기 that is associated with gaming with a vast array of gambling games

    VálaszTörlés

Follow Us @soratemplates