A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animus. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 15., hétfő

Fredrick Backman - Mi vagyunk a medvék

7:00 0 Hozzászólás


Már az eléjén annyit tudnék mondani, hogy számomra ketté szakadt a könyv. Az első fele nekem nem jött be, a könyv második része annál inkább.

Az első részről túlsok mindent nem tudok írni. Nekem olyan eseménytelen volt. Az volt benne a legnagyobb problémám, hogy állandóan arról kellett olvasnom, mi volt a múltban, abból mi következett. Kevés volt a párbeszéd és sok volt a „duma”, a mese. Néhol,  ezt lehetett élvezni, de többségében engem álmosított, altatott. Közben nagyon sok szereplőt ismerhettünk meg. Mindig jött az egyik a másik után, lassan már követni sem lehetett. De, hogy pozitívan is hozzá szóljak az első részhez.... azért ez később könnyen berögződött. Szinte minden fejezetben lehetett olvasni minden karakterről, de egy idő után vagy nem kedveltem az egyiket, vagy pedig a szívemhez nőtt a másik.

A második felétől elkezdhettem izgalmas sztorikat olvasni. Mindnek volt valami következménye. Erre, vagy hamarabb rájöhettünk, vagy csak később a könyv vége felé kaptunk választ, amitől tátva maradt a szám. Volt akit sajnáltam és teljes szívemből segítettem volna neki. Viszont akadt olyan is akin bosszút álltam volna, mert olyanokat cselekedted ami durva volt.

Gondoltam, hogy nem fogom elolvasni a második részt az „Egymás ellen” című könyvet. A történet végére meggondoltam magam. Igenis el akarom olvasni. Nem hagyhatom félbe. Ha már van neki egy folytatása ennek a szívbe markoló eseménynek akkor nem lehet kihagyni. Muszály a végére járni, nem szeretném a szereplőket így itt hagyni, a két könyv között. Még dolguk van, amire én kíváncsi vagyok. :)

Konkrétan egy hokivárosban vagyunk, ahol nagy szerepe van a sportnak, méghozzá a hokinak. Istenítik, imádják. Nem nagy városról, közösségről van szó, így mindenkit beszippantott, rabul ejtett. Még azt is, aki nem ásta bele magát olyan mélyen, mint mondjuk egy hokijátékos anyja vagy apja. Valamilyen szinten mindenkiben ott van a hoki.  Ebből adódóan a tinédzser fiatalok akik szívüket, lelküket beleadják a sportba és hibátlanul szerepelnek a jégen, a közönség előtt, a való életben már feltudnak mutatni kisebb-nagyobb hibát. Olyan egoval rendelkeznek ezek a fiatalok, hogy már nem veszik észre a saját problémáikat, amire talán még mások is felhívják a figyelmüket.

Van aki a saját életével dacol, van aki másokéval, van aki segítene a szerettein, van aki nem meri bevallani saját érzelmeit, van aki hegyet-völgyet megmozgatna a gyerekeiért.

Ennek a könyvnek van mélypontja. Annyira beleássa magát az ember szívébe... és azt jól megszorongatja. Aki talán érzelgősebbnek vallja magát az biztosan elpityeredik. Velem is ez történt meg, két résznél is. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. :)
Megmondom őszintén, elképedve olvastam a könyv második felét, mert tudom így felnőtt fejjel, hogy a való életben is létezik ilyen, sőt... rosszabb is.

Voltak általam kedvelt szereplők: Amat, Benji, Bobo, Mira
Akik nem voltak szimpatikusak: Kevin, William és utóbbinak az anyja Maggan

 Egy tehetséges írónak olvastam el a könyvét ami már nem az első és nem a második. Több könyve is volt toplistán és több országban is kiadták. Én úgy gondolom aki szereti az érzelmekben gazdag könyveket egy kis sporttal megfűszerezve, az ne hagyja ki. Szerintem nem fog csalódni.

Nálam ez a könyv 4 csillagot ér. Amit írtam, hogy a könyv felénél kezdett belehúzni a sztori. Csak ez húzta le a csillagokat.

Köszönet a könyvért: Fredrick Backman


Az Animus kiadónak, és Szabados Ágnesnek aki ajánlotta a "nincs időm olvasni" kihívásában.

2018. szeptember 17., hétfő

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

16:14 0 Hozzászólás
Harry Potterből az első két részt nem most olvastam, de nem is évekkel ezelőtt. Szóval viszonyítás képpen azt nem tudom megmondani, hogy jobb volt-e az elődeinél, de garantáltan mondhatom hogy lassan én is Harry Potter rajongó leszek.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy Harry szokás szerint kezdi az új tanévet a boszorkány és varázslóképző szakiskolában immár a harmadik éve, de mielőtt megnyugodna szíve-lelke, természetesen meg kell "küzdenie" a Dursley családdal.

Amint ezzel végez és megszabadul a mugliktól jön egy másfajta küzdelem amit az iskolában végez. A jóslatok valamint a látomások azt igazolják, hogy Harrynek nemsokára kampec, vagyis folyamatosan a zordót látja, azaz a halálát. Kicsit megrémül, mert ezek a jelek többször is előfordulnak, viszont vannak más dolgok is amik foglalkoztatják.

 Ezek a dementorok, valamint Sirius Black. A dementorok azok akik Harry rémálmai közé tartoznak. Sirius Black az egy más tészta. Az egész könyvnek talán a 80%. -nál lehet Siriust látni vagyis olvasni. Ott viszont már annyira pörögnek az események, hogy az ember azt sem tudja ki hová tartozik. De a végén amikor elolvastam a könyvet annyira hiányzott.

Konkrétan van egy újabb rejtély amit a három jó barát Harry, Harmione és Ron megold, szabálysértésekkel természetesen amiket a végén mind megúsznak.
A kedvenc helyem a történetben az a nagyterem illetve a Griffendéltorony karácsonykor. Annyira tetszik amikor az ünnep alatt fel van díszítve minden és a kandallóban ropog a tűz, közben lázban égnek a gyerekek, hogy mit kaptak karácsonyra.

Kedvenc szereplőim természetesen Harry, Harmione és Ron. De valamiért nálam nem Harry áll az első helyen. Inkább Ront és Harmionét raknám oda. Harmione az okossága miatt, mert imádja a könyveket. Ron pedig a humora miatt. Néha olyanokat tudsz szólni, amiken nagyot nevetek. Viszont még a sötétvarázslatok kivédésének tanára is nagyon szimpatikus volt, Lupin professzor.
Kedvenc eseményem, az egyik mikor Lupin professzor elmegy az iskolából és Harry próbalja lebeszélni, mert nagyon jó és lelkes tanár. Majdnem elpityeredtem. A másik jelenet amikor karácsony van, azon az ünnepen igazából minden tetszik, amikor a díszítésekről olvastam vagy az ajándékbontásról, a meleg hangulatú klubhelységről....

Szóval összességében, nagyon várom a következő részt. Nekem nincs még meg, de hamarosan. Most más könyveket kell olvasnom. :)
Nektek mi a véleményetek a könyvről, illetve az írásomról? :)

A képek a Pinterestről vannak.

2018. május 1., kedd

J. K. Rowling: Az élet dolgai - a legtökéletesebb ballagási ajándék

4:00 0 Hozzászólás

A Harry Potter sorozat annyira híres, hogy már szinte mindenki tudja, ki is az a J. K. Rowling. Egy író, aki a semmiből tűnt fel, és gyerekek milliónak okozott örömet könyveivel. Ő az a személy, aki már önmagában is egy csoda. A csodák viszont nem léteznek, és Rowling megpróbálja elmondani, minek is köszönhető a siker: Harvard, 2008, diplomaosztó: Rowling beszédet mond. Budapest 2018, Animus kiadó: Rowling átadja a tudását a magyar olvasóknak is.

2018. április 23., hétfő

Könyv és fesztivál együtt, ez a Könyvfesztivál!

16:00 0 Hozzászólás

A Könyvfesztiválról, ha megkérdezik az embert, hogy miért jár oda, sokféle választ kaphat: a könyvek és akciók miatt, új megjelenések okán, a programok vonzották, esetleg a dedikálások, vagy csak szeretne minél több könyvmoly ismerőssel találkozni. Ha valaki engem megkérdezne, miért mentem ki, azt mondanám: mindezért.

2015. április 21., kedd

Lois Lowry: Valahol, messze (Az emlékek őre 2.)

21:43 0 Hozzászólás


A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében. A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.







Az emlékek őre olvasása után nem is volt kérdés, hogy erre a kötetre is rákerül a sor, amilyen hamar csak lehet, ezt pedig, szerencsére, nem bántam meg. Lois Lowry ismét valami meséset, letehetetlent alkotott. Gördülékeny, mesélős stílusa ezúttal is megadta az alaplökést ahhoz, hogy könnyedén, gyorsan lehessen haladni, ahogy az ötlet, és annak a kidolgozása se hagyott kivetnivalót maga után. A könyv rövidsége először megijesztett, féltem ilyen terjedelemben nem tudja rendesen kidolgozni a világot, a szereplőket, kapkodós, siettető lesz, de erről szó sincs. Mindent olyan formában kaptam, hogy ne maradjon semmilyen hiányérzet bennem, ugyanakkor tűkön ülve várjam a folytatást, amit idő közben már el is kezdtem.
Mivel tudtam, a regény nem ott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző letette, nem is vártam egyértelmű folytatást, ellenkező esetben egy kicsit talán csalódott lettem volna emiatt. Így azonban, hogy némiképp képes voltam különálló könyvként kezelni, és nem hittem, hogy mindent megtudok arról, mi lett Jonassal, semmit nem vett el az élményből az ugrás.
A vége pedig... olvasni kell ahhoz, hogy az elképedésem érthető legyen. Persze voltak dolgok, amik a könyv negyede, fele környékén szinte egyértelműek voltak, később pedig már teljesen biztos voltam bennük, de az Írónó így is okozott meglepetéseket, nem is keveset.
Nyugodt szívvel ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti a meseszerű disztópikus történeteket, annak pedig, aki olvasta, és szerette Az emlékek őrét, kötelező darab.

A történet ugyanabban a nagy katasztrófa, pusztulás utáni világban játszódik, de ezúttal egy másik kolónia életébe enged betekintést. Maga a hangulat ezúttal kevésbé volt sötét, komor, mégis, én legalábbis úgy éreztem, az életmód, még az első kötetében bemutatottnál is borzongatóbb. Volt egy elég erős középkor beütése, a férfiak, és nők élete közötti különbségek, a gyerekekkel, és egymással való bánásmód miatt. A főszereplőnk ezúttal Kira, aki beteg lába miatt egyedül édesanyja határozottsága, és nagyapja rangja miatt maradhatott életben, hiszen a kolóniában a sérülteket módszeresen kicipelik a mezőre, és hagyják őket meghalni. Magának a rendszernek van némi logikai alapja, de ez nem csökkenti kegyetlenségét.
Kira korán elveszti édesapját egy vadászbalesetben, évek múltán pedig édesanyja is áldozata lesz egy rejtélyes betegségnek. A gyászidőszaknak épp csak vége, mikor a faluba visszaérve a megárvult lány kénytelen szembenézni a  ténnyel, sokkal több ellensége van, mint hitte. Szerencséjére rosszakarója lelkes vádbeszéde ellenére az Őrzők tanácsa nem rendeli el az elzavarását, életben hagyják, szállást, munkát adnak neki, természetesen nem minden hátsószándék nélkül. Élete ezután viszonylagos nyugalomban telik, tanulni jár, dolgozik, és megismerkedik Thomassal, a szembeszomszéd fafaragóval. Az események csak a regény vége felé folynak izgalmasabb, eseménydúsabb mederbe, de az olvasó addig se unatkozik. A hangulat, az, ahogy Kira ismerkedik a sorsával, a környezetével magába szippantja az embert, és nem ereszti.

A szereplők közül a cselekmény alakításában leginkább Kirának, és Mattnek volt szerepe, ők azok is, akik könnyebben az olvasó szívéhez nőhetnek. Személyes kedvencem a lápföldi Matt lett, vidámságával, szeleburdiságával, a fürdéstől való viszolygásával együtt. Kedves, segítőkész kölyök, a körülmények ellenére is, amikben felnőtt. Kira hozzá képest komolyabb, felnőttesebb, higgadtabban kezel mindent, de a felfogása mintha kissé lassú lenne. A mellékszereplők közül Thomas az, aki a leginkább hasznos karakternek bizonyult, habár főleg a körülmények áldozatának tűnt, akárcsak Jo, vagy az Énekes. Utóbbit különösen sajnáltam.



A magyar borító ennél a kötetnél se lett igazán figyelemfelkeltő, olyan, ami miatt a könyvet annak ismerete, vagy a fülszöveg elolvasása nélkül is hazavinne az ember. Ezúttal viszont a külföldi változatok se győztek meg. Egyik se olyan, amit szívesen látnék vissza a magyar fordításon, habár ez a jobb oldali sötétkék egészen szépre sikeredett.

Fontosabb adatok:

Eredeti cím: Gathering Blue
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 200 oldal
Ár: 1790 Ft

2015. április 9., csütörtök

Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre 1.)

1:00 0 Hozzászólás

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.






Néhány napja láttam a könyvből készült filmet, minek ugyan alig-alig van köze az eredeti műhöz, és egyébként se nagy eresztés, ahhoz elég volt, hogy meghozza a kedvem az olvasáshoz, vagy legalábbis, hogy elkezdjek kacsintgatni a könyv felé. A végső lökést a tény adta meg, disztópiáról van szó. Bár mindig megnézem, pontosan mire is kell számítanom, milyen a leírt világ, mennyire illik az bele az ízlésembe, általában már ennyi is bőven elég, hogy ne csak a várólistámra kerüljön fel, amolyan - ebben az életben valamikor majd elolvasom - címszóval, hanem záros határidőn belül tényleg a kezembe is kerüljön. Ezúttal, lévén épp a könyvtárban jártam, nem tartott sokáig, hogy sor kerüljön rá, az elolvasás pedig ennél is kevesebb időmbe fájt. A fájdalom ezúttal a szokásosnál is kevésbé értendő szó szerint, mert nagyon is élveztem.
Mivel tulajdonképpen gyerekeknek szóló könyvről van szó, nem most rágtam magam először végig rajta, de az a bizonyos első óta talán tíz, vagy még több év is eltelt már. Arra, mi volt a véleményem róla, évekkel ezelőtt, nem igen emlékszek, azon kívül, már akkor is érdekesnek, szórakoztatónak találtam. Ami egész biztos, teljesen másképp viszonyultam hozzá, más érzést keltett bennem, mint most. Ez nyilvánvalóan az azóta magamra szedett "bölcsességnek" (nagyon sok idézőjellel), és tapasztalatnak köszönhető. Relatíve felnőtt fejjel olyan dolgokat is sikerült megértenem, olyasmiket láttam meg a regényben, amit egy fiatalabbnak esélye sincs. Pusztán azért, mert, normál esetben, nincs olyan képe a világról, a társadalomról, mint egy idősebb embernek. Mindenezek ellenére nem merném azt állítani, a könyv besorolása hibás, mert abba a korosztályba tartozóknak is teljes mértékben élvezhető, amibe szánták, de úgy vélem, idősebb korban is érdemes elolvasni, mert ugyanúgy lehet szórakoztató, tanulságos, csak másképp.

A történet egy elsőre tökéletesnek tűnő világban játszódik, ahonnan kizártak minden, társadalmunkra jellemző hibát. Nincsenek különbségek, mindössze annyi, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy képesek legyenek különböző munkára beosztani a lakosokat. Ez a hiány vonja maga után az irigység, féltékenység, háborúskodás eltűnését. Ugyanakkor, ha úgy igazán belegondolunk, hála ennek, a világ szürke, élettelen, unalmas. Mindenki robotként végzi a munkáját, szemellenzővel, a szabályokat görcsösen betartva élnek. Nincsenek tisztában az emberi lét alapjaival. Nem éreznek, idegen nekik a gyűlölet, szeretet, bánat, düh, fogalmuk sincs, mi a halál. Itt él a tizenkét éves Jonas, aki egészen addig, míg Emlékőri képzése alatt meg nem ismeri a korábbi világot, nem kérdőjelezi meg a rendszer helyességét, ami teljesen érthető, hisz nem tudja, lehetne másképp. Az Ő szemén keresztül lát bele az olvasó is a felszín mögötti sötétségbe, így veszi észre a rosszat, ami lassan elnyomja a jót. 

A szereplők közül Jonast ismerhettük főleg meg, a többiekről nem írt sokat az írónő, de ezért bőségesen kárpótolt a főszereplő fejlődése, az, ahogy szép lassan megvilágosodott, ahogy harcolt önmagával, próbált rájönni, mi lenne a helyes. Teljes mértékben pozitív személyiségének tartom, aranyos, bájos fiú, aki nagyszerűen kezelte a hirtelen vállára zuhant felelősséget. Személyes véleményem az, úgy döntött, ahogy kellett, a lehető legjobb megoldást választotta, mivel nem csak a kis Gabrielt mentette meg, hanem az egész közösséget is. Még ha ez első körben rengeteg szenvedést, nehézséget is okoz nekik.
Az egyetlen, ami komolyabb hiányérzetet keltett bennem, az, hogy úgy éreztem, az Örökítő túlságosan háttérbe került, el lett hanyagolva. Szerintem a benne lévő lehetőség nem lett teljesen kiaknázva, szívesen olvastam volna róla többet. 

Magyar változatban kétféle borítóról van tudomásom. Az egyik, az eredeti, havas tájat, fenyőfákat, és egy szánkót ábrázoló, a másik pedig a filmes. Előbbi nem épp figyelemfelkeltő, ha nem konkrétan ezt a regényt kerestem volna, talán át is siklik a figyelmem rajta. A filmes ellenben jól mutat, az a legnagyobb probléma vele, hogy sok köze a regényhez nincs. Ebből a szempontból az első, a havas-szánkós jobban megállja a helyét.



                               
Külföldi borítókból jóval nagyobb a választék, és ezúttal is ezeket tartom szebbnek, történethez illőbbnek.  Az itt látható kettő a személyes kedvencem. Mindkettő figyelemfelkeltő, látványos, beszédes, és nem túl giccses. Ezeket látva a fülszöveg ismerete nélkül is elolvastam volna a kérdéses regényt.


A sorozat további kötetei a Gathering Blue, A Messenger, a Son, illetve a The Giver Quartet, ami tulajdonképpen nem is tartozik bele a sorozatba. Magyarul ezek közül három jelent meg, sorban, Valahol, messze, Hírvivő, és A fiú címmel. 


Fontosabb adatok:

Kiadó: Animus 
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 236
Ár: 2890 Ft

Follow Us @soratemplates