Már az eléjén annyit tudnék mondani, hogy számomra ketté szakadt a könyv. Az első fele nekem nem jött be, a könyv második része annál inkább.
Az első részről túlsok mindent nem tudok írni. Nekem olyan eseménytelen volt. Az volt benne a legnagyobb problémám, hogy állandóan arról kellett olvasnom, mi volt a múltban, abból mi következett. Kevés volt a párbeszéd és sok volt a „duma”, a mese. Néhol, ezt lehetett élvezni, de többségében engem álmosított, altatott. Közben nagyon sok szereplőt ismerhettünk meg. Mindig jött az egyik a másik után, lassan már követni sem lehetett. De, hogy pozitívan is hozzá szóljak az első részhez.... azért ez később könnyen berögződött. Szinte minden fejezetben lehetett olvasni minden karakterről, de egy idő után vagy nem kedveltem az egyiket, vagy pedig a szívemhez nőtt a másik.
A második felétől elkezdhettem izgalmas sztorikat olvasni. Mindnek volt valami következménye. Erre, vagy hamarabb rájöhettünk, vagy csak később a könyv vége felé kaptunk választ, amitől tátva maradt a szám. Volt akit sajnáltam és teljes szívemből segítettem volna neki. Viszont akadt olyan is akin bosszút álltam volna, mert olyanokat cselekedted ami durva volt.
Gondoltam, hogy nem fogom elolvasni a második részt az „Egymás ellen” című könyvet. A történet végére meggondoltam magam. Igenis el akarom olvasni. Nem hagyhatom félbe. Ha már van neki egy folytatása ennek a szívbe markoló eseménynek akkor nem lehet kihagyni. Muszály a végére járni, nem szeretném a szereplőket így itt hagyni, a két könyv között. Még dolguk van, amire én kíváncsi vagyok. :)
Konkrétan egy hokivárosban vagyunk, ahol nagy szerepe van a sportnak, méghozzá a hokinak. Istenítik, imádják. Nem nagy városról, közösségről van szó, így mindenkit beszippantott, rabul ejtett. Még azt is, aki nem ásta bele magát olyan mélyen, mint mondjuk egy hokijátékos anyja vagy apja. Valamilyen szinten mindenkiben ott van a hoki. Ebből adódóan a tinédzser fiatalok akik szívüket, lelküket beleadják a sportba és hibátlanul szerepelnek a jégen, a közönség előtt, a való életben már feltudnak mutatni kisebb-nagyobb hibát. Olyan egoval rendelkeznek ezek a fiatalok, hogy már nem veszik észre a saját problémáikat, amire talán még mások is felhívják a figyelmüket.
Van aki a saját életével dacol, van aki másokéval, van aki segítene a szerettein, van aki nem meri bevallani saját érzelmeit, van aki hegyet-völgyet megmozgatna a gyerekeiért.
Ennek a könyvnek van mélypontja. Annyira beleássa magát az ember szívébe... és azt jól megszorongatja. Aki talán érzelgősebbnek vallja magát az biztosan elpityeredik. Velem is ez történt meg, két résznél is. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. :)
Megmondom őszintén, elképedve olvastam a könyv második felét, mert tudom így felnőtt fejjel, hogy a való életben is létezik ilyen, sőt... rosszabb is.
Voltak általam kedvelt szereplők: Amat, Benji, Bobo, Mira
Akik nem voltak szimpatikusak: Kevin, William és utóbbinak az anyja Maggan
Egy tehetséges írónak olvastam el a könyvét ami már nem az első és nem a második. Több könyve is volt toplistán és több országban is kiadták. Én úgy gondolom aki szereti az érzelmekben gazdag könyveket egy kis sporttal megfűszerezve, az ne hagyja ki. Szerintem nem fog csalódni.
Nálam ez a könyv 4 csillagot ér. Amit írtam, hogy a könyv felénél kezdett belehúzni a sztori. Csak ez húzta le a csillagokat.
Köszönet a könyvért: Fredrick Backman
Az Animus kiadónak, és Szabados Ágnesnek aki ajánlotta a "nincs időm olvasni" kihívásában.
