Csillagpor - a legizgalmasabb felnőtt mese - film és könyvkritika

   Ez egy igazi mese boszorkányokkal, a jó és a gonosz küzdelmével, valamint az igaz szerelemért való szakadatlan küzdelemmel. Tucatszor láttam a filmet és fogalmam sem volt róla, hogy ez is egy könyv alapján készült. Pedig sejthettem volna, hiszen ami igazán jó Hollywoodban, annak szinte mindig egy nagyszerű könyv az alapja. Amikor megláttam a barátnőm polcán, azonnal lekaptam, hiszen, ha egy film ennyire jó, akkor a könyv csak kiváló lehet. Eddigi tapasztalataim alapján ugyanis a könyv mindig jobb a filmnél, szinte kivétel nélkül, hisz a film nem tud átadni annyi információt, annyi színes árnyalatot, amit egy könyv magában rejthet. (De például Cecelia Ahern könyvei ez alól mindenképp kivételek.)

   Neil Gaiman könyvének története: adott egy falu, mely egy különleges világ határában áll, egy olyan világ mellett, ahol a varázslat, a mágia a mindennap része, ahol tündérek és törpök, boszorkányok és unikornisok élnek. Egy ifjú, Tristan Thorn átkel a túloldalra, hogy szerelmének Victoriának elhozzon egy hullócsillagot, melyet együtt láttak lezuhanni. A túloldalon eközben más is útnak indul ugyanezért a csillagért, aki bárkit legyilkol, aki az útjába kerül és akadályozza a csillag megszerzésében. Emellett a királyi trónért folyó harc is megkezdődik, amibe Tristan titokzatos származása miatt az ifjú és a gyönyörű csillaglány is belekeverednek.

   Ez egy igazán könnyű olvasmány, pergő történettel, kellő izgalommal, bájos ifjakkal és

 De Niro a kalózkapitány

gonosz booszorkánnyal. Egy este alatt kivégezhető könyv. Ha azonban valaki már látta a filmet, nem szükséges elolvasnia, hisz a könyv rövidsége és egyszerűsége miatt a film minden egyes fontos elemet át tudott ültetni a képkockákra. Sőt! Azon kivételes filmek egyike, ami még hozzá is tudott tenni a történethez úgy, hogy az teljes egészében beillik a mese fonalába. Ott van például a kalózkapitány, aki csak egy rövid fejezet erejéig tűnik fel a könyvben, a filmen azonban Robert De Niro alakításában maradandó élményt nyújt. De Niro ugyanis a tőle szokatlan komikus karakterben bizonyítja, hogy méltán lett többszörös Oscar jelölt és kétszers Oscar díjas színész.
   Emellett a történet végén a boszorkány legyőzése a könyv lapjain túlontúl egyszerű, a mese világához képest túl snassz és jelentéktelen. Ezzel szemben a film utolsó nagy jelenete, a jó és a gonosz végső küzdelme rendkívül látványos, szórakoztató és méltó egy felnőtt mese befejezéséhez. Ráadásul elvarja az összes szálat, amit az író egyszerűen elfelejtett vagy épp összecsapott a könyve végén.
   

Michelle Pfeiffer a boszorkány 

És persze nem lehet megfeledkezni az akkor még bájos Michelle Pfeiffer-ről, a fantasztikus bosziról, aki kacéran kacsint meztelen hátsójára az egyik pillanatban, majd aszott kezével fogja csomókban hulló haját a másikban, hogy végül egy nemesnek nem mondható küzdelemben csapjon össze a szerelmét védő Charlie Cox által alakított, Tristannal.
   Van több fantasztikusan vágott jelenet, mint amikor Primus feldobja a rúnakockákat egy adott helyszínen és ugyanekkor Lamibia a boszorkány kezébe is visszaesnek. Vagy amikor Robert De Niro épp beöltözik a hajó gyomrában a kabinjában, miközben a fedélzeten épp ádáz csata zajlik, mindez a Can-can zenéjére. 

   Szóval, ha tudjátok, olvassátok el a könyvet és aztán nézzétek meg a filmet, de ha mégis választani kell, akkor a filmet ajánlom mindenképpen.

Megjelenés: 2010                                       Gyártó: Paramount Pictures

Oldalszám: 212                                          Bemutató: 2007

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.                Játékidő: 122 perc

Borítás: puhatáblás, ragasztókötött            Rendező: Matthew Vaughn