War horse - Hadak útján - avagy Spielberg versus National Theatre

 

 Néhány nappal ezelőtt lehetőségem volt megtekinteni az angol National Theatre előadásában a War horse című grandíózus darabot a Milton Keynes Theaterben. Ennek aprópóján, illetve mivel az angolom nem elég egy ismeretlen színdarab maradéktalan megértéséhez, megnéztem a 2011-ben megjelent, Spielberg által rendezett feldolgozást is. Mind a színdarab, mind a film elnyerte tetszésemet bár lehetetlen vállalkozás a kettő összevetése. Nem is próbálkozom vele, inkább csak annyit írok le, hogy mi miért tetszett.

A filmet a színház előtti este néztem meg, 146 percével ez sem volt kis vállalkozás. Kicsit megijedtem, amikor a főhős, a Joey nevű ló születésénél kezdődött az első képkocka, mert tartottam attól, hogy így lassú és vontatott történetet kapunk. Ezzel szemben a film lendületes, fordulatos, izgalmas, néhol megrendítő, s talán kissé romantikus is.

   A cselekmény a filmben is és a színdarabban is nagyjából azonos, de kisebb eltérések adódnak gondolom a filmes technikák látványvilágának kihasználása, illetve az érzelmi szálak mélyítése végett. Adott egy csikó, akit egy részeg farmer megvásáról, majd meg is bánja gyorsan, mert nem egy telivérre, hanem egy igazi farmer lóra lett volna szüksége. A fia Albert azonban rögtön kapcsolatot alakít ki a lóval, betöri mint hátaslovat, majd alkalmassá teszi a gazdálkodás számára is. Kirobban az első világháború és Joey-t a gazda eladja a hadseregnek. A ló egyenesen a háború poklába kerül és megjárja a szövetségesek és a németek táborát is, míg végül a csatamező kellős közepén, a szövgesdrótok hálójába gabalyodik súlyos sérülésekkel. Albert eközben önként jelentkezik az angol hadseregbe, hogy megkeresse és hazavigye legjobb barátját, a csatalovát.
   Spielberg filmje előszöris a helyszíneivel nyűgözött le, a gyönyörű és néha kegyetlen angol vidékkel, a szépen beállított képekkel, a kegyetlenül élethű csatajelenetekkel, az emberi szenvedés hiteles ábrázolásával. A film lendületes, üresjárat mentes, minden elejtett szónak, pillantásnak jelentősége, mondanivalója van. Olyan világháborús film ez, amely teljesen elüt a ma oly divatos realisztikus, ezer sebből vérzős, közeli véres képekkel sokkolós moziktól, de pont ezért volt számomra élvezhetős. Én nem vágyom mostanság a realisztikus durvaságra, inkább erre a romanticizált világra, ahol egy ilyen nemes paripa mindenkit megérint és a legjobbat próbálja kihozni mind a német, mind a francia és angol hősökből is. Klasszikus jelentként említik és valóban elsőrendűre sikeredett az, amikor egy német és egy angol katona siet Joey segítségére, s bár percekkel korábban még egymás táborát lőtték, itt mindketten egyszerű emberként egy ló kimentése kapcsán szinte barátként beszélgetnek, sőt humorizálnak a lővészárkok közötti ködös, füstös csatamezőn.
   A film szereposztása is elsőrendű: a címszereplő Jeremy Irvine, akit a Mamma mia 2-ből ismertem meg, Tom Hiddleston azaz Loki a Bosszúállókból, David Thewlis vagyis Harry Potter Remus Lupin professzora, vagy épp Benedict Cumberbatch, aki nagy bánatomra össz-vissz, ha 7-8 percet látható a filmvásznon. 

 

 A színdarab is lenyűgözött, de egészen más okból. A főhös ló megtestesítésére ugyanis életnagyságú, fa, fém, bőr, szövet és még ki tudja milyen alapanyagokat felhasználó két egész embert magába rejtő "bábokat" alkottak. A báb talán nem is a legmegfelelőbb szó ennek az alkotásnak a megfogalmazására, de valóban emberek által mozgatott figurákról van szó, amelyet azonban valóban meg lehet lovagolni és a végtagjait, a füleit, sőt még a farkát is úgy lehet mozgatni, hogy tényleg élőnek hat a színpadon. A lovak hangja, horkantása, prüszkölése  - mintha igazi lovak felvételeit hallanánk. Azt hiszem mindennél többet mond, hogy a színlapon a lovakat játszó, mozgató színészek vannak feltüntetve legelőször és az őt kereső Albert valahol közép tájon a többi szereplő között. A lovak hármas szereposztásban vannak mindhárom testrészen. Ugyanis külön mozgatja egy színész a ló fejét, füleit, adja a hangját, külön a szívét a két melső lábával és külön a hátsó részét, lábait és farkát. A hangokban nem vagyok egészen biztos, mert az egyik jelenetnél a hátsó két lábára emelkedett fel és nyerített Joey és mintha a szívet játszó színész adta volna ki a hangot.

   

A látványt a színpad hátuljára kifeszített fényjátékkal, futó rajzokkal teszik még életszerűbbé, élvezhetőbbé. Nagyszerű a zenei aláfestés valamint nagyon tetszett a narrátort játszó színész énekelt szövege is, amely átvezetett minket időn vagy épp téren át a jelenetek között. A csatajeleneteket hang és fényjátékkal, villanásokkal és lövésekkel tették átélhetőbbé, így a közel 2 és fél órás előadás minden perce maradandó élményt nyújtott.

Film
Gyártó: DreamWorks
Bemutató: 2011
Játékidő: 146 perc
Rendező: Setven Spielberg

Színdarab:
Premiered at the Olivier Theater at the National Theater on 17 October 2007;
The UK 2017-2019 tour opened in Canterbury on 15 September 2017