2009. december 1., kedd

# felnőtt irodalom

Tom Wolfe: Talpig férfi


Tom Wolfe a kortárs amerikai irodalom egyik meghatározó figurája. Könyveit sok éves kutatómunka előzi meg. Éleslátása, fanyar humora, autentikus nyelvezete és az ahogy reálisan megismertet Amerikával, mind közrejátszik abban, hogy az egyik kedvenc írómnak tartsam. Könyveinek témája a mai Amerika, és a mai amerikai. Legyen az fekete vagy fehér, gazdag vagy szegény, egyetemista vagy politikus, Wolfe pontos éleslátással mesél.

A talpig férfi (Man in Full) című nagyregénye a 80%-ban feketék, 20%-ban fehérek lakta délen, Atlantában játszódik (Georgia állam fővárosában). Volt "szerencsém" két évet Atlantában élni, így nagy érdeklődéssel olvastam a sorokat, de tettem ezt már akkor is, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy egyszer ott élek majd. Másodszorra már akkor olvastam amikor ott éltem.

Szeretem az olyan regényeket, amelyek a valóságot adják vissza. Tom Wolfe regényeiről ez egyértelműen elmondható. A talpig férfi, azaz Charlie Croker, éppen kapuzárási pánikkal küzd, elhagyja korosodó feleségét, elvesz egy fiatal bombázót akivel próbál lépést tartani. Ugyanúgy ahogy üzleti ügyeivel is, mivel a milliárdos ingatlan-befektető a csőd szélén táncol. Azonban nem csak Charlie birtokáért, repülőiért, villáiért, luxusautóiért aggódhatunk a könyvben. Ahogy megismerkedünk az atlantai felső tízezerrel, ugyanúgy elkalandozhatunk a feketék lakta gettókba azaz a "sűrűbe". A hely szellemét fekete gettórappel érzékelteti Wolfe. Olvashatunk egy fehér hűtőházi munkás családjáért folytatott harcáról, börtönből való szökésről. Magányos középkorú szívek egymásra találásáról. Fekete focista fehér milliomoslánnyal kavar, karamell színű politikusok keverik a kártyákat a háttérben. Fordulatos, mozgalmas nagyregény, letehetetlen.

A vége pedig pont olyan mint maga Amerika: ahol minden megtörténhet.
Hogy milyen is egy talpig férfi? Charlie Crockerben tényleg van valami, de azért még csak közelít ahhoz a bizonyos tökéleteshez. Erre a kérdésre választ máshol kell keresnünk, de érdekes és pontos képet kapunk Atlantáról és az ott élő sokszínű lakosságról.

2 megjegyzés:

  1. Az "Én, Charlotte Simmons"-ot olvastad tőle? Nagyon sokan dicsérik, így felvettem a "majd el kell olvasnom" listámra. :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, olvastam. Nagyon jó az is, az amerikai egyetemi életről szól. Tényleg el kell olvasnod:) (Még régebben, amikor olvastam, írtam is róla a blogomban...)

    VálaszTörlés

Follow Us @soratemplates