A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 22., hétfő

Charlie Higson: The Enemy - Felnőttek nélkül

7:00 0 Hozzászólás
Amikor az Athenaeum kiadó elkezdte reklámozni ezt a könyvet, már tudtam, hogy engem érdekel, pedig még nem tudtam róla semmit. Sok helyen feltünt, több olvasónál láttam, és tudtam, hogy én ezt szeretném. Szerencsére meg is kaptam a kiadótól.


Már látszatra is rabul ejtett. Volt mikor csak ültem, fogtam a kezemben és néztem. Nagyon jól néz ki. Ami benne van, az viszont fantasztikus.

Ennek a disztópiának a lényegét pontosan takarja a címe. Felnőttek nélkül. Azaz, gyerekekről szól, akik már nem viselkedhetnek úgy mint egy gyerek. Mivel ennek a könyvnek nincs vége (nagyon kíváncsian várom a folytatást), nem derül ki a sztori lényege még, hogy mi történt a felnőttekkel. Ugyanis valamilyen vírus hatására teljesen visszafejlődtek, vagy helyesbítek, átalakultak. Akár a külsejük úgy belső értékük, hasznuk sem jó már semmire. Kívülről úgy néznek ki mint egy zombi. Gennyes fekélyek, felduzzadt bőr, vérző testrészek, nyáladzó fej, szóval minden ami egy gusztustalan kinézethez szükséges. Ezen kívül már nem bírnak magukról gondoskodni, gyerekeket próbálnak befogni és megenni. Tehát a 14 év alatti gyerekeknek akiket nem bántott a vírus, feltétlen óckodni kell a felnőttektől, máskülönben az életükbe kerülhet.


A gyerekek csapatokba verődve olyan biztos helyet alakítottak ki maguknak, ahova ezek a nem embernek nevezhető lények nem tudnak bemenni, mert az agyi kapacitásuk egyenlő a nullával.
Az egyik csapat vezetője Arran, helyettese Maxie. A kisebbek teljes mértékben megbíznak bennük, mert lelkiismeretesen vigyáznak rájuk.
Sajnos a korábbról megmaradt készletek, ételek nem tartanak ki a végletekig, és a környéken sem tudnak mindig guberálni valami hasznosat, ezért elhatározták hogy elhagyják az "otthonukat" a Waitrose szupermarketet. Jester segítségével aki a Buckingham-palotából érkezett, elviszi őket oda, ahol nem ilyen rossz a helyzet. Ott van rendszer, nem éheznek a gyerekek, nincsenek veszélyes, vérszomjas felnőttek... Ilyen életre vágynak a gyerekek, ahol nem kell félni, van biztonság és tudnak nyugodtan aludni. Sajnos az odavezető út több veszélyt is rejteget számunkra, és szomorúságot is, gyászt, de a palotában nem azt kapták amire vártak. Szerencsétlen gyerekeknek nincs egy nyugodt percük sem. Amit kapnak és látnak az csak az első nap. David, aki a palotabeli gyerekek vezetője, megpróbálja az érkező csapatot maga mellé állítani, de mikor elúsznak a rózsaszín felhők, és a felszín alá tudnak tekinteni, kiderül az igazság, és innen is el akarnak menni. Jogos minden kételkedésük, félelmük, ugyanis David az új felnőttmentes világban egy királyságot akar felvirágoztatni.


A csapaton kívül több másik gyereket is megismerhetünk, többek között Sam és Callum. Sam a 9 éves kisgyerek nagyon a szívemhez nőtt. Sokkal borzalmasabb dolgokat kellett egyedül átélnie mint a csapattársainak. Szegény már csapdába esett mikor az író adott mellé egy társat, és én akkor megnyugodtam. Callum viszont más tészta. Róla nem olvashatunk sokat, de megérdemelte azt a pár fejezetet amiben szerepelhetett.

Nagyon izgalmas a könyv. Az író mindig tudott valami olyan pluszt adni a jelenetekhez, hogy tűkön ülve olvassa az ember, milyen fordulatok lesznek, milyen borzalmak adódnak, amiket szerencsétlen gyerekeknek túl kell élniük. Mert itt ez volt a fő szempont, a mottó: Minden napot túlélni!
Sok volt benne a veszekedés, a fölényeskedés, a hatalomratörés vágya, de sajnos egy ilyen világban, ahol nincs más csak pusztulás, nem tud másképpen gondolkodni az ember. Féltek, és csak élni akartak rettegés nélkül. Viszont ebben a helyzetben nézeteltérések adódnak, így óhatatlan ha összecsapnak a gyerekek fölött az indulatok.
Nagyon várom a folytatást, hogy mi lesz a gyerekekkel, és a csapatba verődött felnőttekkel akik forradalmat szerveznek a buta fejükkel. Szerintem lesz itt még sírás, féltés, és remélem egy kis boldogságot is belecsempész a szerző.


Az egész könyv megfelelően volt felépítve. A szereplőknek jól volt kialakítva jellemük, a személyiségük. Mindegyiknek volt valamiben erőssége amiben jobb volt a többinél. Számomra ez 5 csillag. Remek könyv. Ajánlanám azoknak akik szeretnek izgulni, és nem tartanak egy kis gusztustalanságtól. Köszönöm az Athenaeum kiadónak. Remélem a második részt is hamarosan kiadják. :)

2018. december 12., szerda

Martin Kay: Eastern

7:00 0 Hozzászólás
Ez a kedves író akinek a könyvét elolvastam, a Twister kiadó által nyert a [bekezdés]-pályázaton. Szerencsére kiadták az Eastern című könyvét. Kezdő író létére szerintem tehetséges. Megmondom őszintén, nem olvastam még ebben a műfajban könyvet, de nagyon tetszett és egy felüdülés volt a többi fantasy, romantika illetve krimi mellett. Jó szívvel néztem, hogy ennek a kötetnek lesz folytatása, amivel remélem a kiadó szintén megajándékoz, megbecsülve a munkámat.


Fülszöveg:

A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?
Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akciódús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített posztapokaliptikus westernvilágban.Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.


A történet elején megismerkedhetünk egy Yuko nevű lánnyal, akinek eléggé vehemens természete van. Nagyon szimpatikus, laza csaj, akinek nem számít senki véleménye. Egyedül kóborol foltos paripájával a kietlen sivatagban, nem törődve a koszos, foghíjas pornéppel.
A másik szereplő Vajk. Megmondom őszintén engem meglepett a neve. Nekem nem illik bele ebbe a környezetbe, de talán pont ezért különleges. Kiderül, hogy rokoni kapcsolatban vannak, Yuko és Vajk. Remek ez a páros a sztoriban. Vajk a laza, nemtörődöm, mégis óvja a kis inasát.
Yuko pedig pörgős csaj, aki mindenkit csapdába csal, átlát mindenkin. Pattogósabb karakter mint Vajk.

"A lenyugvó napkorong alig derengett át a felhőkön. Amikor utolsó sugarai is a hegyek mögé veszett, percek alatt éjszakai sötétség borult a tájra. Széllökések rázták meg a lombokat, előfutáraként az erdőre zúduló égszakadásnak. A két lovas egymás nyomában botorkált a latyakos ösvényen. Nyakig begombolt kabátjuk alatt vacogó fogakkal tűrték testük kihűlését."

Tehát a könyv első felében kiderül, hogy eléggé erőszakosak tudnak lenni, Yuko illetve Vajk. Tapossák a kilométereket, keresnek valamit, valakit. Vannak gyengédebb jelenetek, vannak erősebbek, de energiájukat és lendületüket nem vesztve haladnak a cél felé, amit semmi áron nem akarnak veszteni.
Később mikor megismerkedünk rosszakarójukkal, nekem kicsit összekuszálós jelenet szerepel a könyvben. Valahogy nem tudtam koncentrálni az eseményekre. Hirtelen üldözés veszi kezdetét, fegyverek ropogása, rohanás, bujkálás. Valahogy nem tudtam követni, hogy most mi van. Lehet ez az én problémám volt, nem voltam jó passzban és ez az olvasás rovására ment, vagy tényleg kusza volt. Nem tudtam elképzelni amit a könyvben olvastam. Ettől eltekintve, mikor a duónk fellélegezhetett, a csetepaté után újra kellemes olvasmány volt aminek folytatását kíváncsian vártam.

Szívemhez közel állt a történet azon része, mikor Vajk szószerint már védelmezte a lányt. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Lassan olyan érzések veszik kezdetüket amik a mellkasukat nyomják.
Idővel Yuko múltjáról is lehetett olvasni, ami számomra szívbemarkoló volt. Egy kislány volt az, aki nem tehetett arról, hogy szülei mit tettek világra jövetele előtt, és ez sajnos megpecsételte picinyke életét. Hátha ezután egy kellemes személy óvni és szeretni fogja. Megérdemelné!

"Nem tagadhatsz meg te is úgy, mint ő! Még egyszer nem élném túl." 

Amikor azt a szöveget olvastam a hozzá tartozó szövegkörnyezettel, a szívem hasadt meg. Szegény lányt megint elhagyják.

A következő amit nem értettem. Yuko fogja Vajk arcát, már azt hinné az olvasó milyen szép romantikus jelenetet tud elképzelni, erre pofán vág az író és Vajk is Yukot. Milyen elcseszett jelenet. Tátottam a szám és csak a levegő után kapkodtam. Hogy lehet ilyet írni? Az olvasó idegei tönkremennek. :)
Mikor elszaladtak egymás mellől, a pofon után, bíztam benne, hogy Vajk mindig ott lesz Yuko mellett. Ez így is volt. A férfi a nő védőangyala.
Remek jelenet volt mikor a könyv kb 80%-ánál jártam. Jó kis akció volt, a tűz, a bunyó, a puskazörejek, még a párbeszéd is hatalmas volt. Bevolt rezelve a maffia feje mikor a mi hősünkkel állt szembe.

"-Ami azt illeti - jegyezte meg végül -, abban is megállapodtunk, hogy szólni fogsz, mielőtt bajba kever magad. Büntetésből most nem kapsz cukorkát!"

Micsoda vérontás volt a sztori végén. Repültek a végtagok, a fejek. Puska dörrenés és kard suhanás volt minden lépésnél. Kemény ez a csaj és Vajk sem egy anya kicsi fia.
Remek volt a párbeszéd stílusa, nagyon jók voltak a szlengek.
Egy másik vélemény, vagyis inkább megfigyelés: Amíg az író nem kötötte az orromra, hogy vannak a városban mások is, addig nem is gondoltam rájuk. Teljes mértékben azt hittem, hogy egyedül vannak ebben az összecsapásban az ellenfelükkel.

Összességében nagyon jó könyv, tehetséges írónak olvastam el az alkotását. Volt szerencsém egy interjút is készíteni vele, amit korábbi bejegyzéseim között megtalálhattok. Remek, remek! Kérem a következőt, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

Mikor elolvastam ezt a könyvet, annyit mondtam magamban: Wáó!
Nagyon jó volt! Kérdések merültek fel bennem, amire remélem minél hamarabb megkapom a választ. Remek könyvet hozott össze az író, és a képek csodásak voltak. De miért így kellett befejezni? Annyira akartam hogy legyen egy kis romantika. És a legutolsó mondat... az nagyot ütött! Uramisten! Azt nem szeretném ha Yuko újra háttérbe szorulna. Legyen happy end és minél hamarabb kedves Martin Kay!
Egyébként ha így folytatja az írást, biztosan a nagyok között lesz, jó hamar. :)

Utoljára még annyit. A történet és a borító is 5 csillagot ér.

Köszönöm a könyvet Martin Kaynek, és a Twister kiadónak. Köszönöm hogy ennyire nyitottak és általuk megkaphattam a könyvet. :)


Itt láthattok egy kis részletet a könyvből!

Ezen a linken pedig feltudjátok venni a kapcsolatot az íróval! :)


https://www.facebook.com/martinkaywrites/

2018. október 22., hétfő

David Gibbins - Atlantisz - Avagy hogyan tegyél tönkre egy könyvet adatokkal

15:51 0 Hozzászólás
 
   Kénytelen voltam alcímet adni ezen bejegyzésemnek, mert annyira csalódott voltam, hogy egy ilyen fantasztikus ötletet, Atlantisz eredetének ilyen ötletes és hihető megközelítést ennyire el lehet rontani a túlzásba vitt adatokkal. Ráadásul nem is történelmi vagy régészeti adatokkal, hanem a 21. századi technológia pontos és hiteles közlésének túlzásba vitelével.

   De kezdjük a történettel: Atlantisz felfedezése, ahogy ez azért a címéből sejthető. Adott egy tudós, Jack Howards, aki egy ókori hajóroncs után kutatva véletlenül nyomot talál Atlantiszhoz. Na jó, azért kellett hozzá más is, egy másik nyom Egyiptomban, amit Jack egykori tanára Maurice Hiebermayer talál. A tudós koponyák összeülnek és pár óra leforgása alatt megfejtik hol is van Atlantisz. Na itt kicsit azért forgattam a szemem. Egy papirdarabka és egy megfejthetetlen jeleket tartalmazó érme, négy tudós koponya, s már meg is fejtve az évezredes titok. Szépen lemerülnek és felfedezik az elveszett várost. Se egy csavar, se egy zsákutca, se egy félrevezetés. Ráadásul !!SPOILER,!! mint kiderül Atlantisz csúcsa kilátszi a földből egy vulkanikus sziget formájában a tetején a Stonehengre hasonlító kövekkel. Nahát! És ezt még senki nem vette észre a 21. századig, holott a kis és nagyhajó hajóforgalom az adott körzetben igen jelentős.
   A felfedezés egyetlen nehezítő tényezője egy elsüllyedt tengeralatjáró, ami nemcsak, hogy útban van, de még a rakománya is olyan jelentős, hogy mások figyelmét is felkelti. Ki másét, mint a környék egyik leggonoszabb terroristájáét, aki azonnal a nyomukba ered.

   A könyv pozitívuma a hiteles történelmi háttér, ami nem csoda, mivel az író, Gibbins ókortörténetet, régészetet és művészettörténetet tanított Cambridgben és Liverpoolban. A könyv végén össze is foglalja mindazt az ismeretet, múzeumi kiállítási tárgyat, papíruszt, stb, ami alapján a történet íródott. A negítvum azonban a rettenetesen sok felesleges információ, mint pl: a hajó el volt látva BOFORS 9LV 200 Mark 2 távolságmérővel, vagy Enfield SA80 Mark 2 kézifegyvert használ, illevte "Jack levett egy 9 miliméteres Beretta 92FG-t a nyílásfedél fölötti polcról". Aztán elejt néhány olyan kifejezést, amit a befenteseken kívül egy laikus olvasó tuti nem ért meg, lásd: "Ben bekapcsolt egy kapcsolót a dióda-tranzisztorpulton. Vagy egy másik: "Egyenletesen elosztott bousztrophédon." De a szolenoidtekercsről sincs közelebbi fogalmam és erről sem kapok magyarázatot, így teljesen felesleges információ.

   A könyvet egy rokonom ajánlotta azzal, hogy ha Dan Brown-t szeretem, akkor biztosan ez is tetszeni fog, hisz ugyanúgy nyomkeresés, rejtvényfejtés a történet lényege. De korántsem lehet a kettőt összehasonlítani. Dan Brown a laikus olvasóknak írt a történelmi tényeket a saját szája íze és az adott sztori kívánalmai szerint kiforgatva. Így a történet korántsem nevezhető hitelesnek, viszont rendkívül olvasmányosnak. David Gibbins sztorija azonban a végletekig hiteles, de egyáltalán nem olvasmányos. Rendkívül nehéz volt átrágnaom magam rajta, mert folyamatosan elkalandoztak a gondolataim, egyáltalán nem ragadott magával. Kicsit úgy tűnt, hogy az író a rendelekzésére álló tudásanyag, a fellelhető, dokumentált régészeti eredmények felhasználásval épített egy teóriát Atlantiszról, melyet a köyv utolsó fejezetében a tudósok beszélgetéséből ismerhetünk meg. Ehhez a teóriához írt egy könyvet telezsúfolva technikai adatokkal. Egyszóval Gibbons további könyvei nem fognak felkerülni a polcomra és nem is ajánlom jó szívvel senkinek az olvasást, hacsak nem rajongója a régészetnel és a technológia vívmányainak.

Megjelenés: 2006
Oldalszám: 412
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Borítás: kötve

2018. augusztus 16., csütörtök

Matthew Reilly - A halál hét csodája

10:00 0 Hozzászólás
   A szüleimnél töltöttem a nyarat és strandoláshoz kaptam le a polcról ezt a könyvet, mivel érdekesnek tartom az ókori világ építészeti csodáit és a címlap sodró lendületű kalandregényt ígért. Végülis tényleg egy kalandregény, némi akcióval vegyítve.

   A történet szerint Jack West kapitány vezetésével egy kisebb országok koalícójából létrehozott csapat kincsvadászatra indul. A cél a világ megmentése, amelyet az amerikaiak csapata és az európai országok koalíciós csapata próbál megakadályozni. A kicsiny csapat segítségére egy aprócska lány van csupán, aki próbálja a 8 fős harcedzett férfakból és nőből álló csapatot a legyőzhetetlen túlerővel szemben sikerre vezetni. A csapat az ókori világ hét csodájának maradványait kutatva puskaropogás közepette száll szembe a múlt csapdáival és a jelen árnyaival.

   A könyv valóban sodró lendületű, folyamatosan peregnek az események, ahogy a csapat egyik rejtekhelytől a másikig "rohan". Mivel a kincsek megtalálásának és a megfelelő időben, megfelelő helyre szállításának igen szűkös a határideje, hőseink nem pihennek az utolsó záró fejezetig. Pár nap alatt utazzuk át a fél világot, sőt Jack West emlékeit felidézve, még a másik felébe is bepillantunk.
   De pont emiatt a lendület miatt nem szánt időt az író az eredeti hét csoda megfelelő leírására. Bár mindegyikről kapunk egy rövid ismertetőt, amint a hajsza elindul az egy-egy darab után, de én egy kicsit részletesebb, történelmileg hitelesebb leírást, ismertetőt szívesen olvastam volna mindegyikről. Persze így a történet lelassult volna és ez valószínüleg az írói szándékot törte volna keresztbe.
   Vártam volna továbbá valamilyen fordulatot vagy változatosságot az egyes kincsdarabok megtalálásakor, de kvázi ugyanaz történt minden helyszínen kisebb eltérésekkel. Nem akarok spoilerezni, így csak annyit írok, hogy keresés, csapdák, megtalálás, lövöldözés, siker vagy kudarc.
   Nagyon nagy segítség volt azonban, hogy az egyes helyszínek leírásához rajzok készültek a könyvben. Minél nagyobb, tágasabb vagy bonyolultabb volt egy-egy helyszín, annál több kép segíti a megértést. Persze a fantáziánkkal és meg tudtuk volna rajzolni a barlangok, alagutak többségét, de néhol valóban szükséges volt a kép vagy rajz.

   Mindent összevetve izgalmas olvasmány és valószínüleg a folytatása is a kezembe fog kerülni valamikor.

Kiadó: GABO Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
Oldalszám: 432. oldal
Borító: Keménytábla, védőborító
Megjelenés: 2007

2018. május 17., csütörtök

Jumanji, vár a dzsungel (a film, 2017)

5:00 2 Hozzászólás
    Mostanában elég kevés filmet nézek, ahhoz képest, hogy pár éve még rengeteget néztem meg. Egy hirtelen ötlettől vezérelve azonban pár napja rákattintottam az első filmre, ami a szemet szúrt böngészéskor. Valószínűleg a tudatalattim játszott velem, hiszen pár hónapja több helyen is hallottam, hogy megjelent egy új film, amit a mozik játszanak. Ez a Jumanji. 
    Mint később megtudtam, a film alapjául egy azonos nevű könyv szolgált, melyet Chris Van Allsburg írt gyerekeknek. Ebben a könyvben a két főszereplő gyerek (Judy és Peter) talált egy társasjátékot egy parkban, amit hazavittek és otthon ezzel ütötték el az időt. A társasjátékhoz egy figyelmeztető mondat volt mellékelve, mégpedig az, hogy ha elkezdik, addig nem szállhatnak ki, ameddig be nem fejezik. Ezt figyelmen kívül hagyták. Azonban arra nem számítottak, hogy minden lépésüknek hatása lesz a való életükre (ha az oroszlánra léptek, megjelent a szobájukban egy oroszlán).
Alapmű: Chis Van Allsburg: Jumanji
 
Műfaj: kaland, akció, vígjáték, fantasy
IMBD értékelés: 7,0/10

    A 2017-es Jumanji film főszereplője 4 iskolás fiatal, akiket ugyanazon a napon bűntettek meg és az iskola pincéjében kellett tevékenykedniük. Itt találtak egy videójátékot, melyet beüzemeltek, avatart választottak maguknak és a játék elindításakor csodák csodájára: belecsöppentek a virtuális valóságba, felvették az avatarjuk személyiségét, tudását és kinézetét.  Itt különböző feladatokat kellett megoldaniuk, különböző kalandokban vettek részt. A cél: a kiszabadulás. A veszély az, hogy örökre a videójátékban maradhatnak. 
Számomra a legérdekesebb rész az volt, amikor kiderült az, hogy a való világ szomszédságából 20 éve eltűnt fiú a Jumanji videójátékban rekedt, aki azt hitte, hogy csak pár hete lehet a játék része.



       Összességében egy nagyon vicces filmről van szó, fáradtabb estére tökéletes. Érdekes az, hogy a film elején megismert szereplők teljesen velük ellentétes karakterek bőrébe bújnak, tetszett az, ahogyan ezzel próbálnak megbirkózni. 

 

   Azoknak ajánlom, akiket nem zavarnak a fizikai képtelenségek, akik el tudnak tekinteni attól, hogy a hús-vér emberek köddé válnak és beszívja őket egy kis doboznyi gépezet. Mindaz ami ezután történik már elfogadhatóbb, hiszen egy játékban minden lehetséges. 

2018. május 10., csütörtök

Jane Corry- A férjem felesége

5:00 0 Hozzászólás
      Be kell vallanom, elég gyakran választok könyvet cím és borító alapján. A legutolsó elolvasott könyvnél is így volt. Teljesen ismeretlen író, semmit nem hallottam még a regényről sem. De nem izgalmas ez a cím? A férjem felesége. Egy könnyed olvasmányra számítottam, egy kis szerelmi háromszögre, melyre még vágytam is az utóbbi időben olvasott magyar klasszikusok után (Jókai, Gárdonyi). Ezzel szemben igencsak feladta a leckét számomra.

 Vigyázat! Spoiler!
 

       A regény elején elég lassan folynak az események a látszólag idilli családokban. Egyszerre két családba kapunk betekintést: Lily és Ed egy angol városban élnek, friss házasok, Lily ügyvéd, Ed művész; ugyanabban a házban, de másik lakásban élő család tagjai Carla, a 9 éves kislány és édesanyja. Mint mondtam, a két család élete csak látszólag idilli. Mindenki életét megnehetíti a sok titok és hazugság. A sötét múltat csak nagyon lassan, a történetszálakba belebonyolodva fedezzük fel, amivel jobban megérthetjük a szereplők viselkedését.
Olyan későn és olyan nehezen olvashatunk a múltról és mégis, miután megvan, mintha minden egy állandó körforgás lenne. Minden esemény újból és újból megismétlődik. Lily örökbefogadott testvére, aki Asperger-szindrómás, első gyilkossági perében a védence is ebben szenved, sőt, még a később Eddel közös gyerekük is (vagy a védenccel közös gyerek, ez nem derül ki, viszont elég nagy rá az esély). Másik részről viszont Carla anyukája egy nős pasas szeretője, később Carla is egy nős férfi szeretője, majd felesége lesz: Edé. Carla is védőügyvéd lesz, mint Lily. Közös ismerősük, Carla anyukájának szeretője, Lily munkatársa. 
 
Az írónő, Jane Corry 
Eddig nem sok pszicho-thrillert olvastam, de ez nagyon megfogott. Van egy kis A lány a vonaton féle beütése. Főleg azért, mert a cselekmény két szempontból van megírva. Míg Lily szemszöge egyes szám, első személyű, addig Carlaé egyes szám harmadik személyű. Nem jöttem rá, hogy ez csupán a könnyebb megkülönböztetés miatt van így, vagy van valami más oka is. (?) 
A könyv olvasása közben végig azt vártam, hogy Lily mikor szökik el Olaszországba Joeval, a védencével (akiről kiderül, hogy mégsem teljesen ártatlan az őt vádolt gyilkossági ügyben és aki "feláldozta" magát ügyvédje miatt), de ez túl kiszámítható lett volna. Ehelyett Joe sokkal többet tett Lilyért. 
Lehet ezért is tetszett annyira, mert nem volt kiszámítható. Az utolsó fejezetek elolvasása után döbbenten ültem magam elé bámulva. Pont ezt keresem a könyvekben és a filmekben. 

Azt hiszem ezután több pszicho-thrillert fogok olvasni. 

Random idézet:

"Két ártatlan kis hazugság. Hogy megkímélje egyik ember a másikat. Pontosan így kezdődik. Kicsiben. Jó szándéktól vezérelve. Aztán elhatalmasodik."
 

2018. április 28., szombat

Ready Player One - film és könyvkritika

12:00 0 Hozzászólás
Filmplakát 2018
Spielberg egy etalon, egy filmes zseni, akinek a nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Indiana Jones trilógia, Schindler listája, A Nap birodalma vagy a Különvélemény. Amikor megláttam, hogy új filmje jön ki, rögtön ráugrottam az előzetesre, rendkívül látványos lett. Sok mozifilm szól ma a látványról, a speciális effektusokról, a néző lenyűgözéséről és ez engem nem is zavar. Sőt! Persze a fordulatos történetek is érdekelnek, de moziba ma már inkább csak a látványért megyek, minden más az otthoni TV képernyőn, kényelmesen elhelyezkedve, kukoricát majszolva is élvezhető.

A Ready Player One viszont igazi CGI varázslatnak ígérkezett, hisz a történet nagy része a számítógépes világban, egy virtuális valóságban játszódik. Amikor meghallottam, hogy a film egy könyv alapján készült, úgy döntöttem elolvasom az eredeti sztorit és csak aztán nézem meg a feldolgozást. Azt hiszem rosszul döntötttem. A könyv elolvasását követően, az netes kritikákkal ellenkezően, nekem óriási hiányérzetem volt, nagyon csalódott voltam. Bár mindenhol azt olvastam a film fantasztikus, Ernest Cline könyve filmvászonra termett, nekem a megvalósítás egyáltalán nem tetszett.

Könyvborító 2008 
De kezdjük a könyvvel. A történet 2045-ben játszódik, amikor a ma ismert világunk szinte megszünt létezni, a környezet tönkrement, a szegények még szegényebbek lettek, az emberi kapcsolatok még kopárabbak. A való világból mindenki egy OASIS nevű virtuális világba menekül, ott jár iskolába, vásárolni, sportolni, ott szerez barátokat, dolgozik, szórakozik. A valóságba már csak enni és aludni jár haza a lakosság kvázi egésze. Az események fonalát akkor vesszük fel, amikor már évek óta zajlik egy ún. Húsvéti tojás vadászat az OASIS tervezőjének hagyatéka után. Aki ugyanis megleli a tojást, azé lesz az OASIS, ami óriási hatalommal és vagyonnal jár. A tojásvadászok vagyis nyestek egyike egy 18 éves fiú, Wade Watts, aki a történetet meséli. Ő ugyanis Parzival, az a nyest, aki sok év kutatása után végül rátalál az első nyomra, ami egy csapásra híres, követendő és kiiktatandó avatárrá avanzsálja őt. Mivel a tervező, James Halliday a 80-as évek legnagyobb rajongója volt, így az örökség megszerzéséhez mindent tudni kell erről a korszakról. De tényleg mindent! A filmeket, a zenéket, az összes számítógépes játék trükjét és persze Halliday egész életét ismerni kell. A történet olvasása közben feleleveníthetjük vagy megismerhetjük mindazt, ami a 80-as években menő, követendő, szórakoztató volt.

A könyv stílusa, sztorija, karakterei magával ragadtak, esténként alig akartam elaludni, csak hogy még egy pár oldalt olvashassak. A történet igazi kalandregény, ahol egy kincsvadászat zajlik. Egyik rejtély a másikig vezet. Közben felrémlenek a régi filmek, zenék, amiken felnőttem. Lebilincselő volt. Számomra a való világ és a virtuális valóság aránya pont jó volt, magam előtt láttam mindkettőt. Láttam a nyomort és láttam a csillagok közti utazást, láttam a lepukkant gettót és láttam a csillogást, láttam Wade-t, a nincstelen kamaszt és láttam Parzivalt, a híres kincsvadászt. Mivel nem vagyok "kocka", örültem a számítógépes világgal kapcsolatos magyarázatoknak, de néha még kiváncsibb lettem és a google-n is rákerestem egy-egy játékra, hogy is nézett az ki. Szerettem a változatos helyszíneket, a baráti és szerelmi szálat. Magam előtt láttam a főbb karaktereket annak ellenére is, hogy Wade-n kívül mindenkit az OASIS-on keresztül ismerünk meg. 

És a film? Az alapsztori megmaradt, vadászat az örökség után az OASIS-en belül. De! A feladványok megváltoztak, a baráti kapcsolatok, az egymás megismerésének dinamikája, a nyestek világa, rejtélyek megoldása mind-mind megváltozott. Gondolom mivel a látványvilág lett a legfontosabb és ezt egy autóversenyes kihívás 3D-ben látványosabb volt, mint egy számítógépes játék újragondolása, teljesen megváltoztatták a rejtélyeket. Kár érte. Ha én magam előtt láttam a jeleneteket olvasás közben, akkor igenis megvalósítható lett volna CGI-vel. Kíváncsi lennék, hogy mi a véleménye azoknak, akik nem olvasták a könyvet. Értik az OASIS felépítését? Bele tudják élni magukat a virtuális világba? El tudják képzelni, hogy a népesség a jövőben ott tölti a mindennapjait? 
A film alapján számomra sem a való világ nyomorúsága, sem a virtuális világ tökéletessége, változatossága nem volt kézzel fogható, nem fogott meg. Egyébként természetesen nagyon látványos, szép képeket látunk, de ez a film nem került fel a kedvenceim listájára.


KÖNYV
Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Oldalszám: 508 oldal
Megjelenés: 2012
Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött

FILM
Műfaj: Sci-fi akciófilm

Megjelenés 2018
Időtartam: 140 perc
Forgalmazó: InterCom
Rendező: Steven Spileberg
Forgatókönyv: Zak Penn, Ernest Cline




2018. április 19., csütörtök

Leiner Laura- Ég veled (Iskolák versenye trilógia #1)

8:00 0 Hozzászólás
    Azóta olvasom Laura könyveit, mióta berobbant a Szent Johanna Gimivel. Utána megpróbálkoztam a Remek című regényével is, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet és abba is hagytam az olvasását (ami elég ritka nálam, hogy csak úgy a történet közepén abbahagyom). 

 Leiner Laura Ég veled című regényét 2017 decemberében jelent meg az L&L kiadónál. Ez az iskolák versenye című trilógia első része. 


   A történet főszereplője Újvári Hanna, tizenegyedik osztályos diáklány, akit három másik iskolatársával együtt (Lóránt, Bernadett és Zsombi) az iskola igazgatója elküld az Iskolák Országos Versenyére (IOV), amiről egyébként soha senki semmit nem hallott. Hanna életét és mindennapjait meghatározza az, hogy nemrég elveszítette édesanyját. 

    Igazi tiniregényként jellemezném, annak minden tulajdonságával és fordulataival együtt. A szereplők tipikusak és sarkítottak is valamilyen szinten. Zsombi, a félénk és naiv kilencedikes; Lóri, a gyúrós; Bernadett, aki egyszavas válaszokat ad; Hanna, az okos; Máté, aki mindenkivel jóban van; Kornél, a tipikus jófiú; az arany csapat tagjai, a gonoszak; Zoli a pinpongos srác; Titanilla, a cicababa, a hobbiornitológus zenetanár. 
 A való életben is vannak ismerőseink, akiket jellemezni tudunk egy szóval (próbáld csak ki), de nem csak egy dolog adja meg a valónkat. Az igaz, hogy egy tiniregénytől ez elvárható, hiszen nézzük csak meg a célközönséget: tinédzserek. Akik előtte gyerekek voltak és meseregényt olvastak. A meseregény szereplői kizárólag pozitív és negatív kategóriába sorolhatóak be. De a tinik már nem olvasnak meseregényt. Egyrészt ciki, másrészt kinőttek már belőle. Viszont ez a pozitív és negatív kategorizálás megmarad, emellett egy fokkal előre is lépik, azzal, hogy bejön a csalódás. Máté, a mindenkivel jófej és mindenkivel lepacsizós fiú, nem segít és hátat fordít a "barátjának". Laura vagy nagyon sokat tanulmányozta a közönségét vagy nagyon jól ráérzett erre. Egyszóval fantasztikusan csinálta. Kiváncsi vagyok, hogy milyen irányban fognak fejlődni a szereplők a trilógia végére.

   A következő sorokat csak azok olvassák tovább, akik befejezték a regényt! Spoilert tartalmazhat! 

    Ha megengeditek, megpróbálom kitalálni, hogy mi fog még történni a továbbiakban: Kornél és Hanna összejönnek (nyilvánvalóan), viszont egy félreértés és a büszkeségük miatt eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak. Zsombi csalódni fog Mátéban (egy hatalmasat), viszont a végére legyőzi önmagát és a naiv kisfiúból magabiztos "nagyfiú" lesz. Bernadett szakítani fog a barátjával, először úgy mutatja a külvilág felé, hogy nem érdekes a dolog, viszont Hannának kiönti a szívét (azt sem tartom kizártnak, hogy a pasi megjelenik az IOV-on). Mátét kiközösítik a napraforgó-viselkedése miatt, majd újra befogadják, de már semmi sem lesz a régi. Az arany csapat megszelídül és leszáll a magas lóról. Hannáék kiesnek a versenyből, de valamilyen csoda folytán, ami még nem volt az IOV történetében tovább folytathatják. 

   Mindenesetre a következő részből majd kiderül, hogy merre haladnak tovább az események.

Random idézet:
– Ez csak egy játék volt.
– Minden az – felelte.

2017. június 15., csütörtök

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen (Outlander 1.)

8:00 0 Hozzászólás
Fordította: Farkas Veronika
Kiadó: Könyvmolyképző, 2010
Oldalszám: 908. oldal


1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében. 
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

„Magával ragadó és szívmelengető… pazarul idézi meg a skót vidéket és történelmet.” – PUBLISHERS WEEKLY
„Gabaldon született történetmesélő.” – LOS ANGELES DAILY NEWS

2016. május 13., péntek

Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy hajsza

5:30 0 Hozzászólás

Fülszöveg: A nemzetközileg is neves tolvaj és szélhámos Nicolas Fox alaposan kidolgozott szökéseiről és merész átveréseiről ismert. A legnagyobb átverése nem más, mint hogy meggyőzte az FBI-t, hogy hadd álljon össze az egyetlen emberrel, aki valaha elkapta őt, azzal az egyetlen nővel, aki igazán felkeltette az érdeklődését: Kate O'Hare-rel. Együtt fognak álcát ölteni, csalni és hazudni annak érdekében, hogy elkapják a legjobban keresett bűnözőket. Legújabb célpontjuk Carter Grove, aki a Fehér Házban dolgozott szakácsként, és aki egyben egy titkos biztonsági ügynökség szívtelen vezetője is. A halálos hajsza Washington D.C.-től kezdve, Sanghai-on és Skócia felvidékein keresztül egészen Montreal belsejéig űzi Nicket és Kate-et. Viszont ahhoz, hogy valaki túljárjon Fox és O'Hare eszén, több kell, mint halálos fenyegetések, képzett bérencek, átvirrasztott éjszakák és egy dinasztia megfizethetetlen családi ékszerének sorsa feletti aggódás.





Rá kellett döbbennem, hogy az első résszel volt némi problémám, most mégis üdítően hatott rám az erős nő, gyengébb, de agyafúrt férfi felállás, nagyon jól állt a párosnak. A harmónia pedig csak előre lendítette a történetet.
Januárban írtam Fox és O'Hare első kalandjáról, ami nem volt rossz, de nem is az igazi. Nem volt szerelem első olvasásra. Szerintem mindenkiben ott motoszkál - ahogy bennem is - a Szingli fejvadász sorozat Stephani Plum-ja, ami megnehezíti jelen esetben a szereplőkre történő ráhangolódást, de amennyiben ezt sikerül elengednünk, akkor igazán szórakoztató élményben lesz részünk olvasás közben.


Tehát a második rész már sokkal inkább tetszett és valóban el tudtam merülni a kalandban. Végig szurkoltam azért, hogy a bűnözőből a jó oldalra evickélő Nick és az FBI üdvöskéje a kemény, de mégis szexi Kate megleckéztesse a hatalom csúcsán ülő és szinte érinthetetlen politikust. A középpontban pedig egy kakas áll, na nem kell félni nem kezdenek szereplőink gazdálkodásba, de a múzeumok és műkincsek ismét főszerepet kapnak.


A trükkös megoldások ezúttal sokkal elfogadhatóbbak voltak számomra, még egy-egy részletet kivéve akár kivitelezhetőnek is tűntek, szóval ezt a részét is igazán lenyűgözőnek találtam, úgy jellemezném, hogy volt vér a pucájukban, hogy leleplezzenek egy látszólag tökéletesen álcázott és takargatott bűncselekményt.


A karaktereket nagyon megkedveltem külön-külön és együtt is, Nick charme-os és agyafúrt, tipikusan a jég hátán is megélne, ráadásul milyen jól. Kate pedig a törvény rendíthetetlen őre, de már egy picit kezd kitörni a skatulyából és vagány csajként megállja a helyét Nick mellett. Kate apukája, hát még mindig le a kalappal az "öreg" előtt, nagyon örültem, hogy ismét bekerült a történetbe, vitt egy kis színt a cselekménybe a haverjaival együtt. Véleményem szerint a szereplők most sokkal inkább éltek, mint az első, inkább ismerkedős részben. Végre éreztem, hogy Nick és Kate között elkezd működni a kémia, ami miatt egyszer-egyszer forrt is a levegő. 
                                                                                                 Moving day




Azért most sem maradtam teljesen asszociáció nélkül, kicsit a 80 nap alatt a Föld körül őrült hajszája jutott az eszembe. Párosunk megfordult Amerikában, Skócia vad vidékén - itt boldog lettem volna egy picit részletesebb leírástól, hiszen nem lett volna rossz kalandozni egy ilyen különös tájon -, Kanadában és Kína sem maradhatott ki. Eközben az események egyre jobban pörögtek.


Összességében látványos előadás, a legjobb trükkökkel felpörgetve. Ez most nagyon telibe talált, vicces, lendületes és kalandos volt. Várom a trükkös folytatást.

2015. szeptember 20., vasárnap

Steve Berry: Nagy Károly nyomában

6:00 0 Hozzászólás

Cotton Malone, a volt titkos ügynök szeretné megtudni, mi történt valójában az apjával, akiről a hivatalos jelentés azt állítja, hogy 1971-ben tűnt el, amikor a tengeralattjárója az Atlanti-óceán északi részén elsüllyedt. Ám amikor kormánykapcsolatai segítségével megpróbálja megszerezni a tengeralattjáró titkos aktáját, ráébred, hogy nem ő az egyetlen, aki válaszokat keres. Malone belekerül a tűzvonalba, amikor megtámadják, mert el akarják venni tőle az aktát. Belekeveredik egy ikerpár, Dorothea Lindauer és Christl Falk végzetes hatalmi harcába, az ő torz becsvágyuk új megvilágításba helyezi a testvérek közötti rivalizálást. Malone és az ikrek veszedelmes kalandra indulnak, amelynek során szembesülnek a nácik antarktiszi expedícióival, az amerikai kormány konspirációival, valamint jó néhány, Nagy Károly legendájához kapcsolódó történelmi rejtéllyel. Malone arra kényszerül, hogy két vesztes oldal közül válasszon, miközben elszántan igyekszik megtudni az igazságot az apja haláláról – de vajon a sajátját el tudja-e kerülni?
Steve Berrynek, a politikai thriller nagymesterének regényeit már harmincnyolc nyelvre fordították le, és ötven országban aratnak sikereket.

Steve Berry valamit jól csinál, világszerte viszik a könyveit, mint a cukrot. Kíváncsivá tett, hogy mi is ez a nagy felhajtás a Cotton Malone sorozat körül. A 4. résszel kezdtem az olvasást mivel ezt sikerült 50 %-os akcióban elcsípnem az Első Könyvsiker Kölcsönzőben. A minap szóba került az egyik hozzászólásban, hogy milyen szerencsés, aki tud könyveket venni. Ez bizony így van, de sokszor számít, hogy nyitott szemmel járjunk és ne csak az új könyveket részesítsük előnyben. Ebben a boltban 25-50%-os akciók szoktak lenni, így lehet elcsípni a mások által már kölcsönzött, de még valójában friss megjelenítésnek számító könyvek közül a számunkra érdekesebbeket is. Könnyedén kifoghatunk egy-egy vágyott darabot bőven 2000 Ft alatt is.










A kis kitérő után térjünk vissza Steve Berryre és a Nagy Károly nyomában című regényre.


Nincs összehasonlítási alapom, mert ahogy említettem is ez volt az első Berry regényem.
Már az elején meg kellett állapítanom, hogy a történet rengeteg lexikális ismerettel próbálja lenyűgözni az olvasót. Tudom, hogy egy ilyen könyv megírása az író részéről rengeteg alázatot és kutatómunkát igényel, de engem többször is kibillentett magából a történetből a rám zúdított rengeteg ismeretterjesztő anyag, néha kicsi úgy éreztem, hogy a National Geographic és az AXN zanzásított könyv változatát olvasom, egy gyilkosság, egy tudattágítás. Pont mindig egy olyan pillanatban jött egy adag lexikonból és egyéb kutatómunka során összegyűjtött tömör anyag, amikor elmerültem volna az izgalmas cselekményben. Ez bevallom engem egy picit zavart, sokkal jobban örültem volna, ha ez a sok-sok tény a könyv végén kerül összegyűjtésre. Tudom, hogy ettől lett ilyen szép hosszú ez a regény, de én személy szerint sokkal jobban örültem volna, ha csak a cselekményt élvezhettem volna és inkább lett volna 100 oldallal rövidebb a könyv.


Ettől a negatívumtól eltekintve igazán kiválónak tartom a regényt, mind történetvezetésben, mind felszültségfokozásban, mind pedig a részletek kidolgozásában és természetesen az elbeszélés alapján az olvasó elé tárt leírások vonatkozásában.
Azt kell, hogy mondjam olyan mesterien volt megírva, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet a valóság és mi csak az író képzeletének a szüleménye. Ehhez azonban a végén Berry adott egy kis segítséget és teljesen elképesztett, hogy mennyire jól sikerült ötvözni a képzeletet és a valóságot.


A cselekmény több szálon futott egy időben, de egy végcél felé igyekezve, ennek köszönhetően elég sok szereplőt irányított az író, méghozzá milyen jól. Szinte vártam, hogy egyik cselekményből a másikba ugráljak, mert érdekelt, hogy éppen mi történik párhuzamosan a többi szereplővel. Tehát az egyik csapat éppen az Antarktiszon volt, a másik ugyanakkor Amerikában vívta a saját "háborúját"


Az összeesküvés-elméleteket kedvelő olvasók épp úgy nem fognak unatkozni, mint, akik a kaland, a történelem, a politika vagy éppen a krimi szál miatt választják ezt a regényt kikapcsolódásként.


Több érdekes kérdést is feszeget, mint például a 0 hosszúsági kör helyességét, az árják létezését, egy korábban - mint az ismert adatok- tudatára ébredt népcsoport létezését, vagy éppen a megalitikus yard létezése és használata a számításoknál.


A karakterek kidolgozottságával tökéletesen elégedett voltam, nagyon valóságosnak hatottak, szinte elhittem, hogy a szereplők léteznek és most is éppen a Fehér Házban ülnek, vagy küldetést teljesítenek valahol a nagyvilágban.


A főszereplő Cotton Malone nyugdíjas ügynök, aki ismét felveszi a kesztyűt, hogy kiderítse mi történt valójában az édesapjával az Antarktiszon. Amellett, hogy megvan a technikai tudása ahhoz, hogy hogy tudjon egy küldetést sikerre vinni, igazán széles látókörű és sokat olvasott férfi. Nekem nagyon tetszett, ahogy a nőket és a körülötte lévő szereplőket kiismerte és higgadtan küzdött a céljáért. Természetesen Cotton mellett megjelennek a női segítők/hátráltatók a történetben, közülük nem tudok kiemelni egyet sem, mivel komolyabban nem rokonszenveztem egyik karakterrel sem. Ott van Dorothea Lindauer, Cristl Falk a történet furcsa ikerpárja, Izabella Oberhauser pedig a nők anyja, akik mindannyian nagyon összetett karakterek, mindvégig bonyolítják a történetet, kellett ez a három női szereplő ahhoz, hogy Malone se váljék unalmas mellékszereplővé, mert folyamatosan keverte a három nő a kártyákat. Stephanie Nelle és Edwin Davis viszik a történet mellékszálát, de a nyomozásuk során pont olyan jól szórakoztam, mint Malone kalandjain. Ez utóbbi két szereplő is Malone-tól függetlenül sok izgalmas nyomozáson és őrült rohanáson megy keresztül, addig amíg részeseivé nem válnak egy nagy felfedezésnek. Langford Ramsey és Smith a történet két rosszfiúja, de számomra a manipulatív Ramsey igen érdekes karakterré nőtte ki magát, olyan precízen, előrelátóan megtervezte a lépéseit, mint a legjobb sakkozók szokták.


A könyv vége természetesen valamilyen szinten függővég, bár a Nagy Károly kaland lezárul, de tudatja velünk az író, hogy Cotton Malone vissza fog térni.





Összegezve

Steve Berry remekül elvégezte a házi feladatát. Szorgos kutatómunkával egy jól bevett és már több író által is sikerre vitt sémára ráépítette a történetét, amihez nem állítom, hogy hatalmas zsenialitás kell, de ahhoz mindenképpen, hogy összerakjon egy ilyen jól működő történetet, ami kiválóan szórakoztatja a kalandra vágyó olvasókat. A könyv egy érdekes nézőpontot tár fel a civilizáció egy lehetséges oldalágával kapcsolatban. A történet átível Európán, Amerikán és eljut egészen az Antarktiszig egy csodás utazás kíséri a cselekményt, ami az olvasó számára is élvezetes. 

Follow Us @soratemplates