A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 22., hétfő

Charlie Higson: The Enemy - Felnőttek nélkül

7:00 0 Hozzászólás
Amikor az Athenaeum kiadó elkezdte reklámozni ezt a könyvet, már tudtam, hogy engem érdekel, pedig még nem tudtam róla semmit. Sok helyen feltünt, több olvasónál láttam, és tudtam, hogy én ezt szeretném. Szerencsére meg is kaptam a kiadótól.


Már látszatra is rabul ejtett. Volt mikor csak ültem, fogtam a kezemben és néztem. Nagyon jól néz ki. Ami benne van, az viszont fantasztikus.

Ennek a disztópiának a lényegét pontosan takarja a címe. Felnőttek nélkül. Azaz, gyerekekről szól, akik már nem viselkedhetnek úgy mint egy gyerek. Mivel ennek a könyvnek nincs vége (nagyon kíváncsian várom a folytatást), nem derül ki a sztori lényege még, hogy mi történt a felnőttekkel. Ugyanis valamilyen vírus hatására teljesen visszafejlődtek, vagy helyesbítek, átalakultak. Akár a külsejük úgy belső értékük, hasznuk sem jó már semmire. Kívülről úgy néznek ki mint egy zombi. Gennyes fekélyek, felduzzadt bőr, vérző testrészek, nyáladzó fej, szóval minden ami egy gusztustalan kinézethez szükséges. Ezen kívül már nem bírnak magukról gondoskodni, gyerekeket próbálnak befogni és megenni. Tehát a 14 év alatti gyerekeknek akiket nem bántott a vírus, feltétlen óckodni kell a felnőttektől, máskülönben az életükbe kerülhet.


A gyerekek csapatokba verődve olyan biztos helyet alakítottak ki maguknak, ahova ezek a nem embernek nevezhető lények nem tudnak bemenni, mert az agyi kapacitásuk egyenlő a nullával.
Az egyik csapat vezetője Arran, helyettese Maxie. A kisebbek teljes mértékben megbíznak bennük, mert lelkiismeretesen vigyáznak rájuk.
Sajnos a korábbról megmaradt készletek, ételek nem tartanak ki a végletekig, és a környéken sem tudnak mindig guberálni valami hasznosat, ezért elhatározták hogy elhagyják az "otthonukat" a Waitrose szupermarketet. Jester segítségével aki a Buckingham-palotából érkezett, elviszi őket oda, ahol nem ilyen rossz a helyzet. Ott van rendszer, nem éheznek a gyerekek, nincsenek veszélyes, vérszomjas felnőttek... Ilyen életre vágynak a gyerekek, ahol nem kell félni, van biztonság és tudnak nyugodtan aludni. Sajnos az odavezető út több veszélyt is rejteget számunkra, és szomorúságot is, gyászt, de a palotában nem azt kapták amire vártak. Szerencsétlen gyerekeknek nincs egy nyugodt percük sem. Amit kapnak és látnak az csak az első nap. David, aki a palotabeli gyerekek vezetője, megpróbálja az érkező csapatot maga mellé állítani, de mikor elúsznak a rózsaszín felhők, és a felszín alá tudnak tekinteni, kiderül az igazság, és innen is el akarnak menni. Jogos minden kételkedésük, félelmük, ugyanis David az új felnőttmentes világban egy királyságot akar felvirágoztatni.


A csapaton kívül több másik gyereket is megismerhetünk, többek között Sam és Callum. Sam a 9 éves kisgyerek nagyon a szívemhez nőtt. Sokkal borzalmasabb dolgokat kellett egyedül átélnie mint a csapattársainak. Szegény már csapdába esett mikor az író adott mellé egy társat, és én akkor megnyugodtam. Callum viszont más tészta. Róla nem olvashatunk sokat, de megérdemelte azt a pár fejezetet amiben szerepelhetett.

Nagyon izgalmas a könyv. Az író mindig tudott valami olyan pluszt adni a jelenetekhez, hogy tűkön ülve olvassa az ember, milyen fordulatok lesznek, milyen borzalmak adódnak, amiket szerencsétlen gyerekeknek túl kell élniük. Mert itt ez volt a fő szempont, a mottó: Minden napot túlélni!
Sok volt benne a veszekedés, a fölényeskedés, a hatalomratörés vágya, de sajnos egy ilyen világban, ahol nincs más csak pusztulás, nem tud másképpen gondolkodni az ember. Féltek, és csak élni akartak rettegés nélkül. Viszont ebben a helyzetben nézeteltérések adódnak, így óhatatlan ha összecsapnak a gyerekek fölött az indulatok.
Nagyon várom a folytatást, hogy mi lesz a gyerekekkel, és a csapatba verődött felnőttekkel akik forradalmat szerveznek a buta fejükkel. Szerintem lesz itt még sírás, féltés, és remélem egy kis boldogságot is belecsempész a szerző.


Az egész könyv megfelelően volt felépítve. A szereplőknek jól volt kialakítva jellemük, a személyiségük. Mindegyiknek volt valamiben erőssége amiben jobb volt a többinél. Számomra ez 5 csillag. Remek könyv. Ajánlanám azoknak akik szeretnek izgulni, és nem tartanak egy kis gusztustalanságtól. Köszönöm az Athenaeum kiadónak. Remélem a második részt is hamarosan kiadják. :)

2018. december 12., szerda

Martin Kay: Eastern

7:00 0 Hozzászólás
Ez a kedves író akinek a könyvét elolvastam, a Twister kiadó által nyert a [bekezdés]-pályázaton. Szerencsére kiadták az Eastern című könyvét. Kezdő író létére szerintem tehetséges. Megmondom őszintén, nem olvastam még ebben a műfajban könyvet, de nagyon tetszett és egy felüdülés volt a többi fantasy, romantika illetve krimi mellett. Jó szívvel néztem, hogy ennek a kötetnek lesz folytatása, amivel remélem a kiadó szintén megajándékoz, megbecsülve a munkámat.


Fülszöveg:

A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?
Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akciódús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített posztapokaliptikus westernvilágban.Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.


A történet elején megismerkedhetünk egy Yuko nevű lánnyal, akinek eléggé vehemens természete van. Nagyon szimpatikus, laza csaj, akinek nem számít senki véleménye. Egyedül kóborol foltos paripájával a kietlen sivatagban, nem törődve a koszos, foghíjas pornéppel.
A másik szereplő Vajk. Megmondom őszintén engem meglepett a neve. Nekem nem illik bele ebbe a környezetbe, de talán pont ezért különleges. Kiderül, hogy rokoni kapcsolatban vannak, Yuko és Vajk. Remek ez a páros a sztoriban. Vajk a laza, nemtörődöm, mégis óvja a kis inasát.
Yuko pedig pörgős csaj, aki mindenkit csapdába csal, átlát mindenkin. Pattogósabb karakter mint Vajk.

"A lenyugvó napkorong alig derengett át a felhőkön. Amikor utolsó sugarai is a hegyek mögé veszett, percek alatt éjszakai sötétség borult a tájra. Széllökések rázták meg a lombokat, előfutáraként az erdőre zúduló égszakadásnak. A két lovas egymás nyomában botorkált a latyakos ösvényen. Nyakig begombolt kabátjuk alatt vacogó fogakkal tűrték testük kihűlését."

Tehát a könyv első felében kiderül, hogy eléggé erőszakosak tudnak lenni, Yuko illetve Vajk. Tapossák a kilométereket, keresnek valamit, valakit. Vannak gyengédebb jelenetek, vannak erősebbek, de energiájukat és lendületüket nem vesztve haladnak a cél felé, amit semmi áron nem akarnak veszteni.
Később mikor megismerkedünk rosszakarójukkal, nekem kicsit összekuszálós jelenet szerepel a könyvben. Valahogy nem tudtam koncentrálni az eseményekre. Hirtelen üldözés veszi kezdetét, fegyverek ropogása, rohanás, bujkálás. Valahogy nem tudtam követni, hogy most mi van. Lehet ez az én problémám volt, nem voltam jó passzban és ez az olvasás rovására ment, vagy tényleg kusza volt. Nem tudtam elképzelni amit a könyvben olvastam. Ettől eltekintve, mikor a duónk fellélegezhetett, a csetepaté után újra kellemes olvasmány volt aminek folytatását kíváncsian vártam.

Szívemhez közel állt a történet azon része, mikor Vajk szószerint már védelmezte a lányt. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Lassan olyan érzések veszik kezdetüket amik a mellkasukat nyomják.
Idővel Yuko múltjáról is lehetett olvasni, ami számomra szívbemarkoló volt. Egy kislány volt az, aki nem tehetett arról, hogy szülei mit tettek világra jövetele előtt, és ez sajnos megpecsételte picinyke életét. Hátha ezután egy kellemes személy óvni és szeretni fogja. Megérdemelné!

"Nem tagadhatsz meg te is úgy, mint ő! Még egyszer nem élném túl." 

Amikor azt a szöveget olvastam a hozzá tartozó szövegkörnyezettel, a szívem hasadt meg. Szegény lányt megint elhagyják.

A következő amit nem értettem. Yuko fogja Vajk arcát, már azt hinné az olvasó milyen szép romantikus jelenetet tud elképzelni, erre pofán vág az író és Vajk is Yukot. Milyen elcseszett jelenet. Tátottam a szám és csak a levegő után kapkodtam. Hogy lehet ilyet írni? Az olvasó idegei tönkremennek. :)
Mikor elszaladtak egymás mellől, a pofon után, bíztam benne, hogy Vajk mindig ott lesz Yuko mellett. Ez így is volt. A férfi a nő védőangyala.
Remek jelenet volt mikor a könyv kb 80%-ánál jártam. Jó kis akció volt, a tűz, a bunyó, a puskazörejek, még a párbeszéd is hatalmas volt. Bevolt rezelve a maffia feje mikor a mi hősünkkel állt szembe.

"-Ami azt illeti - jegyezte meg végül -, abban is megállapodtunk, hogy szólni fogsz, mielőtt bajba kever magad. Büntetésből most nem kapsz cukorkát!"

Micsoda vérontás volt a sztori végén. Repültek a végtagok, a fejek. Puska dörrenés és kard suhanás volt minden lépésnél. Kemény ez a csaj és Vajk sem egy anya kicsi fia.
Remek volt a párbeszéd stílusa, nagyon jók voltak a szlengek.
Egy másik vélemény, vagyis inkább megfigyelés: Amíg az író nem kötötte az orromra, hogy vannak a városban mások is, addig nem is gondoltam rájuk. Teljes mértékben azt hittem, hogy egyedül vannak ebben az összecsapásban az ellenfelükkel.

Összességében nagyon jó könyv, tehetséges írónak olvastam el az alkotását. Volt szerencsém egy interjút is készíteni vele, amit korábbi bejegyzéseim között megtalálhattok. Remek, remek! Kérem a következőt, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

Mikor elolvastam ezt a könyvet, annyit mondtam magamban: Wáó!
Nagyon jó volt! Kérdések merültek fel bennem, amire remélem minél hamarabb megkapom a választ. Remek könyvet hozott össze az író, és a képek csodásak voltak. De miért így kellett befejezni? Annyira akartam hogy legyen egy kis romantika. És a legutolsó mondat... az nagyot ütött! Uramisten! Azt nem szeretném ha Yuko újra háttérbe szorulna. Legyen happy end és minél hamarabb kedves Martin Kay!
Egyébként ha így folytatja az írást, biztosan a nagyok között lesz, jó hamar. :)

Utoljára még annyit. A történet és a borító is 5 csillagot ér.

Köszönöm a könyvet Martin Kaynek, és a Twister kiadónak. Köszönöm hogy ennyire nyitottak és általuk megkaphattam a könyvet. :)


Itt láthattok egy kis részletet a könyvből!

Ezen a linken pedig feltudjátok venni a kapcsolatot az íróval! :)


https://www.facebook.com/martinkaywrites/

2018. október 22., hétfő

David Gibbins - Atlantisz - Avagy hogyan tegyél tönkre egy könyvet adatokkal

15:51 0 Hozzászólás
 
   Kénytelen voltam alcímet adni ezen bejegyzésemnek, mert annyira csalódott voltam, hogy egy ilyen fantasztikus ötletet, Atlantisz eredetének ilyen ötletes és hihető megközelítést ennyire el lehet rontani a túlzásba vitt adatokkal. Ráadásul nem is történelmi vagy régészeti adatokkal, hanem a 21. századi technológia pontos és hiteles közlésének túlzásba vitelével.

   De kezdjük a történettel: Atlantisz felfedezése, ahogy ez azért a címéből sejthető. Adott egy tudós, Jack Howards, aki egy ókori hajóroncs után kutatva véletlenül nyomot talál Atlantiszhoz. Na jó, azért kellett hozzá más is, egy másik nyom Egyiptomban, amit Jack egykori tanára Maurice Hiebermayer talál. A tudós koponyák összeülnek és pár óra leforgása alatt megfejtik hol is van Atlantisz. Na itt kicsit azért forgattam a szemem. Egy papirdarabka és egy megfejthetetlen jeleket tartalmazó érme, négy tudós koponya, s már meg is fejtve az évezredes titok. Szépen lemerülnek és felfedezik az elveszett várost. Se egy csavar, se egy zsákutca, se egy félrevezetés. Ráadásul !!SPOILER,!! mint kiderül Atlantisz csúcsa kilátszi a földből egy vulkanikus sziget formájában a tetején a Stonehengre hasonlító kövekkel. Nahát! És ezt még senki nem vette észre a 21. századig, holott a kis és nagyhajó hajóforgalom az adott körzetben igen jelentős.
   A felfedezés egyetlen nehezítő tényezője egy elsüllyedt tengeralatjáró, ami nemcsak, hogy útban van, de még a rakománya is olyan jelentős, hogy mások figyelmét is felkelti. Ki másét, mint a környék egyik leggonoszabb terroristájáét, aki azonnal a nyomukba ered.

   A könyv pozitívuma a hiteles történelmi háttér, ami nem csoda, mivel az író, Gibbins ókortörténetet, régészetet és művészettörténetet tanított Cambridgben és Liverpoolban. A könyv végén össze is foglalja mindazt az ismeretet, múzeumi kiállítási tárgyat, papíruszt, stb, ami alapján a történet íródott. A negítvum azonban a rettenetesen sok felesleges információ, mint pl: a hajó el volt látva BOFORS 9LV 200 Mark 2 távolságmérővel, vagy Enfield SA80 Mark 2 kézifegyvert használ, illevte "Jack levett egy 9 miliméteres Beretta 92FG-t a nyílásfedél fölötti polcról". Aztán elejt néhány olyan kifejezést, amit a befenteseken kívül egy laikus olvasó tuti nem ért meg, lásd: "Ben bekapcsolt egy kapcsolót a dióda-tranzisztorpulton. Vagy egy másik: "Egyenletesen elosztott bousztrophédon." De a szolenoidtekercsről sincs közelebbi fogalmam és erről sem kapok magyarázatot, így teljesen felesleges információ.

   A könyvet egy rokonom ajánlotta azzal, hogy ha Dan Brown-t szeretem, akkor biztosan ez is tetszeni fog, hisz ugyanúgy nyomkeresés, rejtvényfejtés a történet lényege. De korántsem lehet a kettőt összehasonlítani. Dan Brown a laikus olvasóknak írt a történelmi tényeket a saját szája íze és az adott sztori kívánalmai szerint kiforgatva. Így a történet korántsem nevezhető hitelesnek, viszont rendkívül olvasmányosnak. David Gibbins sztorija azonban a végletekig hiteles, de egyáltalán nem olvasmányos. Rendkívül nehéz volt átrágnaom magam rajta, mert folyamatosan elkalandoztak a gondolataim, egyáltalán nem ragadott magával. Kicsit úgy tűnt, hogy az író a rendelekzésére álló tudásanyag, a fellelhető, dokumentált régészeti eredmények felhasználásval épített egy teóriát Atlantiszról, melyet a köyv utolsó fejezetében a tudósok beszélgetéséből ismerhetünk meg. Ehhez a teóriához írt egy könyvet telezsúfolva technikai adatokkal. Egyszóval Gibbons további könyvei nem fognak felkerülni a polcomra és nem is ajánlom jó szívvel senkinek az olvasást, hacsak nem rajongója a régészetnel és a technológia vívmányainak.

Megjelenés: 2006
Oldalszám: 412
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Borítás: kötve

2018. augusztus 16., csütörtök

Matthew Reilly - A halál hét csodája

10:00 0 Hozzászólás
   A szüleimnél töltöttem a nyarat és strandoláshoz kaptam le a polcról ezt a könyvet, mivel érdekesnek tartom az ókori világ építészeti csodáit és a címlap sodró lendületű kalandregényt ígért. Végülis tényleg egy kalandregény, némi akcióval vegyítve.

   A történet szerint Jack West kapitány vezetésével egy kisebb országok koalícójából létrehozott csapat kincsvadászatra indul. A cél a világ megmentése, amelyet az amerikaiak csapata és az európai országok koalíciós csapata próbál megakadályozni. A kicsiny csapat segítségére egy aprócska lány van csupán, aki próbálja a 8 fős harcedzett férfakból és nőből álló csapatot a legyőzhetetlen túlerővel szemben sikerre vezetni. A csapat az ókori világ hét csodájának maradványait kutatva puskaropogás közepette száll szembe a múlt csapdáival és a jelen árnyaival.

   A könyv valóban sodró lendületű, folyamatosan peregnek az események, ahogy a csapat egyik rejtekhelytől a másikig "rohan". Mivel a kincsek megtalálásának és a megfelelő időben, megfelelő helyre szállításának igen szűkös a határideje, hőseink nem pihennek az utolsó záró fejezetig. Pár nap alatt utazzuk át a fél világot, sőt Jack West emlékeit felidézve, még a másik felébe is bepillantunk.
   De pont emiatt a lendület miatt nem szánt időt az író az eredeti hét csoda megfelelő leírására. Bár mindegyikről kapunk egy rövid ismertetőt, amint a hajsza elindul az egy-egy darab után, de én egy kicsit részletesebb, történelmileg hitelesebb leírást, ismertetőt szívesen olvastam volna mindegyikről. Persze így a történet lelassult volna és ez valószínüleg az írói szándékot törte volna keresztbe.
   Vártam volna továbbá valamilyen fordulatot vagy változatosságot az egyes kincsdarabok megtalálásakor, de kvázi ugyanaz történt minden helyszínen kisebb eltérésekkel. Nem akarok spoilerezni, így csak annyit írok, hogy keresés, csapdák, megtalálás, lövöldözés, siker vagy kudarc.
   Nagyon nagy segítség volt azonban, hogy az egyes helyszínek leírásához rajzok készültek a könyvben. Minél nagyobb, tágasabb vagy bonyolultabb volt egy-egy helyszín, annál több kép segíti a megértést. Persze a fantáziánkkal és meg tudtuk volna rajzolni a barlangok, alagutak többségét, de néhol valóban szükséges volt a kép vagy rajz.

   Mindent összevetve izgalmas olvasmány és valószínüleg a folytatása is a kezembe fog kerülni valamikor.

Kiadó: GABO Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
Oldalszám: 432. oldal
Borító: Keménytábla, védőborító
Megjelenés: 2007

2018. május 17., csütörtök

Jumanji, vár a dzsungel (a film, 2017)

5:00 2 Hozzászólás
    Mostanában elég kevés filmet nézek, ahhoz képest, hogy pár éve még rengeteget néztem meg. Egy hirtelen ötlettől vezérelve azonban pár napja rákattintottam az első filmre, ami a szemet szúrt böngészéskor. Valószínűleg a tudatalattim játszott velem, hiszen pár hónapja több helyen is hallottam, hogy megjelent egy új film, amit a mozik játszanak. Ez a Jumanji. 
    Mint később megtudtam, a film alapjául egy azonos nevű könyv szolgált, melyet Chris Van Allsburg írt gyerekeknek. Ebben a könyvben a két főszereplő gyerek (Judy és Peter) talált egy társasjátékot egy parkban, amit hazavittek és otthon ezzel ütötték el az időt. A társasjátékhoz egy figyelmeztető mondat volt mellékelve, mégpedig az, hogy ha elkezdik, addig nem szállhatnak ki, ameddig be nem fejezik. Ezt figyelmen kívül hagyták. Azonban arra nem számítottak, hogy minden lépésüknek hatása lesz a való életükre (ha az oroszlánra léptek, megjelent a szobájukban egy oroszlán).
Alapmű: Chis Van Allsburg: Jumanji
 
Műfaj: kaland, akció, vígjáték, fantasy
IMBD értékelés: 7,0/10

    A 2017-es Jumanji film főszereplője 4 iskolás fiatal, akiket ugyanazon a napon bűntettek meg és az iskola pincéjében kellett tevékenykedniük. Itt találtak egy videójátékot, melyet beüzemeltek, avatart választottak maguknak és a játék elindításakor csodák csodájára: belecsöppentek a virtuális valóságba, felvették az avatarjuk személyiségét, tudását és kinézetét.  Itt különböző feladatokat kellett megoldaniuk, különböző kalandokban vettek részt. A cél: a kiszabadulás. A veszély az, hogy örökre a videójátékban maradhatnak. 
Számomra a legérdekesebb rész az volt, amikor kiderült az, hogy a való világ szomszédságából 20 éve eltűnt fiú a Jumanji videójátékban rekedt, aki azt hitte, hogy csak pár hete lehet a játék része.



       Összességében egy nagyon vicces filmről van szó, fáradtabb estére tökéletes. Érdekes az, hogy a film elején megismert szereplők teljesen velük ellentétes karakterek bőrébe bújnak, tetszett az, ahogyan ezzel próbálnak megbirkózni. 

 

   Azoknak ajánlom, akiket nem zavarnak a fizikai képtelenségek, akik el tudnak tekinteni attól, hogy a hús-vér emberek köddé válnak és beszívja őket egy kis doboznyi gépezet. Mindaz ami ezután történik már elfogadhatóbb, hiszen egy játékban minden lehetséges. 

Follow Us @soratemplates