A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humor. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 13., kedd

Romhányi József:Szamárfül

8:00 0 Hozzászólás
       Képtalálat a következÅ‘re: „romhányi józsef szamárfül”                    Emlékeztek a Rímhányóra?

Napok óta lüktet a fejemben A teve fohásza (Monoton üget a süppedő homokban a sivatag lova,a tétova teve tova....). Gyermekkorom tábortüzeinek biztos szórakoztató etűdje. Milyen büszkén hazdartuk versengve! És csak ennyi? Egy vicces vers semmi több? Esetleg jó szavalóverseny mű a kicsiknek?
Szerintem az egész kötet szépen becsomagolt fricska az emberi természetről, élethelyzetekről. Önmagunkról. Nyitott lélekkel olvasva a kínai bölcsességet is felfedezhetjük benne. Mégsem kell minden mondata mögött rejte üzenetet keresni. Ha úgy tartja kedvünk, elég csak élvezni a rímeket és az ügyes szókapcsolatokat. Mástól nem láttam ilyen megfogalmazást még.
Manapság divat panaszkodni, kritizálni, morgolódni. Tehetnénk ezt mívesen! Tanuljunk tőle bosszankodni, és hagyjuk a negatív érzelmű szavakat az enyészetnek!
Vasárnap kerestem meg a polcon és ütöttem fel újra a Szamárfület. Először csak magamnak olvastam, majd a családdal is megosztottam pár rímet. Kacagtunk, fintorogtunk felváltva, attól függően, hogy ki mikor ismert magára, társaira, esetleg szituációkra.

"A halhatatlan verseknek a közönsége halhatatlan."

Íme a fülszöveg:

"Mert mi a fül? Egy hasáb csacskaság,csenevésszé összeaszalt esszé,olvasótoborzó tartalmi torzó.(Az szól mellette,hogy csak az olvassa,aki már megvette.)A fül feltétlenül előlegezett közvélemény-keresztmetszet.Hogy tetszett,megtudhatod belőle,ha elolvasod előre.Vagy futólag utólag,így arra késztet,mit elméd már félig megemésztett,kérőzd fel akarva,nem akarva,mint egy kiló silót a marha.Ám mit sem tehetek ellene,állatmeséimet ajánlanom kellene,remélve,hogy meglelik itt-ott benne az emberit."
                                                                                                              (Zseniális!)


Romhányi József
(1921-1983)
Zenésznek készült,írt és fordított operalibrettót,forgatókönyvet és verset,de nevét a MEKK MESTER,a MÉZGA CSALÁD,a MÉZGA ALADÁR KALANDJAI,a DOKTOR BUBÓ című rajzfilm sorozatok tették halhatatlanná.Ő magyarította FRÉDIT ÉS BÉNIT.

 Humorából töredéknyit kívánok mindannyiunknak életünk mindennapjaihoz !
Folytatás...
# humor # könyv
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , ,

2018. október 25., csütörtök

Kedvenc könyvek!

7:00 0 Hozzászólás
Mivel nem kecsegtetett a "top 5 szerda" molyos zóna éppen mai kihívása, ezért a mai napra kicsit átalakítottam arra, amiről ma szivesen írnék.
Az nem más mint azok a könyvek amiket olvastam és kedvenceltem is, vagy nagyon tetszett. Vannak az olvasott könyveim között olyanok is amikre nem igazán emlékszem, de szerintem ilyen minden könyvmollyal előfordul.
Lehet talán ezt a kérdést felteszem magamnak rendszeresen: Mik a jelenleg kedvenc könyveid?
Azért erről nehéz lesz írni. Minél több könyvet olvas az ember annál több lesz a kedvenc... annál nehezebben lehet választani. :)
A mostani felállás szerint ez az én top ötös listám. :)

1. Erin Watt: Papír hercegnő
Szerintem nagyon sokan olvasták, és nemrég megjelent a harmadik része is. Alig várom, hogy olvashassam. :) Ami benne szerepel egy lány, egy gazdag család, öt iszonyatosan jóképű fiútestvér, szerelem, bunyó és egó van bőven. Egy modern, fiatalos, laza könyv, amit azoknak ajánlok akik szeretik a romantikát, a kicsit keményebb férfiakat testileg, lelkileg. :)


2. Erin Watt: Megtört herceg
A második része a Papírhercegnőnek. Szintén ugyanazt tudnám felsorolni, amit az előbb írtam, de itt már több titokra derül fény. Két szemszögből olvashatjuk a történetet. Megfelelő folytatása a sztorinak.


3. J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
A híres Harry Potter. :) Szerintem nincs olyan ember a földön, aki nem hallott volna róla. Erről a csodás varázsvilágról, amit fantasztikus karakterek, események, csodás lények és történetek tarkítanak. Én mindenkinek ajánlanám aki szeret olvasni. Nekem ez a része különösebben izgalmas volt mint az első kettő. Várjuk ki a végét, hogy mi lesz a többivel. :)

4. John Cure: A fekete esernyős férfi
John Cure-nak ezt az egy könyvét olvastam még csak. Ő egy magyar író, aki paranormális könyveket szeret készíteni. Nagyon tetszett, izgalmas, rettegős, parás. :) A többi könyvét is szeretném elolvasni, és fogom is. 

5. Nógrádi Gábor: A mi Kinizsink
Ez a kedves történet számomra tele volt humorral. Sokat nevettem rajta, amit egy gyerekkönyvnek lehet nyilvánítani. Nem tartom magam olyan öregnek, hogy ne olvashassak gyerekeknek illetve ifjúsági körnek szóló könyveket. A híres Kinizsi Pálról szól a mese, ami a címéből is adódik. Gyerekek próbalnak vele összebarátkozni. A végén győz a jó, és örök barátságok veszik kezdetüket.


Nektek mik a kedvenceitek? Ha van kedvetek osszátok meg velem. 
Sziasztok, szép napot! :)
Folytatás...
# Harry Potter # humor
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , ,

2017. április 23., vasárnap

Lauren Graham: Egy nap talán

6:48 0 Hozzászólás
Lauren Graham, a Szívek szállodája és a Vásott szülők rajongott sztárja szellemes, elbűvölő, humorosan szívhez szóló bemutatkozó regényt írt egy kezdő színésznőről, aki New Yorkban igyekszik előrelépni a pályáján, miközben ép elméjét is szeretné megőrizni. Az Egy nap talán reményekről és álmokról szól, arról, hogy milyen fiatalnak lenni a nagyvárosban, s valamire mélységesen, őrülten, elkeseredetten vágyakozni. Arról szól, hogyan talál rá egy fiatal színésznő a szerelemre, hogyan találja meg önmagát, s ami New Yorkban talán mindennél nehezebb: hogyan talál színészi munkát magának. „Graham tehetséggel ragadja meg, hogy milyen ambiciózus, reménnyel teli fiatalnak lenni New Yorkban." CANDACE BUSHNELL „Lauren Graham stílusa annyira friss és mulatságos, a könyv annyira tele van remek szövegekkel, hogy ez azonnal megragadott, ám hogy éjszaka is fennmaradtam olvasni, az főleg rokonszenves szereplőinek (plusz a telefirkált filofax lapoknak), az ellenállhatatlan romantikus fordulatoknak és az izgalmas cselekménynek köszönhető." MEG CABOT


Hamarosan megjelenik Lorelai, akarom írni Lauren Graham önéletrajzi kötete, a Gyorsan elhadarom, azonban én még az első regényénél az Egy nap talánnál tartok, ami egy várólistás darabom volt. 
Nemrég fejeztem be az olvasást és meglepő, de elégedetten tettem le a regényt. Eddig Laurent kizárólag a Szívek szállodája komikájaként azonosítottam, de nem csak a színészetben tehetséges a nő, hanem remekül tud írni is. Nagy Szívek szállodája rajongó voltam egy időben, aztán persze lecsengett, de a karakter még sokáig elevenen élt az emlékezetemben, ezért is tudtam, hogy muszáj elolvasnom Lauren regényét, ha fele olyan jó is, mint a filmben nyújtott alakítása én már akkor is boldog leszek.


Frances Banks színészpalánta kalandjait követhetjük nyomon a '90-es évek New Yorkjában. Megismerhetjük ahogy próbálja megtalálni a saját útját a csillogó színészi karrier irányába és közben próbál egyensúlyt teremteni a lakbér, a pincérnői állása és a társas kapcsolatainak kuszaságában. Annak ellenére, hogy Franny egy szép nő, neki sem megy minden olyan egyszerűen, bizonytalan önmagába és a képességeivel sincs teljesen tisztában, sőt néha balul sülnek el a dolgai, mint ahogy ez bármelyikünkkel megeshetne, de ettől függetlenül mer nagyot álmodni, ami már eleve díjazandó. 


A leírások magával ragadtak, szinte láttam, ahogy az emberek munkába rohannak, vagy éppen az egyik meghallgatásról a másikra sietnek, közben beugranak egy new yorki telefonfülkébe, hogy lehallgassák az otthoni üzeneteiket, mert még nem mobilfüggők, vagy éppen megebédelnek egy étterembe, miközben tülkölnek a sárga taxik és pezseg az élet. Szerettem, hogy egy csokornyit kaptunk a hamisítatlan New Yorkból.


Franny egy kicsit naiv, tudjátok, olyan igazi elvarázsolt színészpalánta, remek adottságokkal, amit nem mindig tud a saját előnyére fordítani. Tetszett ahogy Franny jön-megy a nagyvárosban, rohan a meghallgatásokra, mindig elfelejti felhívni az apját és szinte érezni, ahogy perzsel körülötte a levegő, igazán szerethető egyszerű karakter volt, ezért könnyű volt azonosulni vele.


Nem tudtam azonban eldönteni, hogy ez egy félig -meddig önéletrajzi ihletésű regény-e vagy sem, de annyi bizonyos, hogy Lauren nagyon hasonló habitusú lehetett Frannyéhoz a fiatal éveiben, lehet, hogy ő is magasan, kusza hajkoronával, esetlenül botladozott a színészi karrier felé. Ettől függetlenül nem is az a lényeg, hogy Franny Lauren-e vagy sem, hanem az, hogy annak ellenére, hogy nem minden poén ütött, mégis egy könnyed, szórakoztató történetet olvashattam. 


A regény felépítésénél különösen szerettem Franny naplóbejegyzéseit, bár picit Bridget Jones-os volt, de nem bántam, mert remekül illeszkedett a regénybe és néhol megtörte, illetve meg is akadályozta, hogy lapossá váljon a cselekmény. Szerintem Franny a '90-es évek bullett journalját vezetgette. 


Apropó nekem is van ám már 2005 óta bullet journalom, csak eddig nem tudtam, hogy így hívják :) Benne van minden fontos történés, ami érintettem az életemet, belépők, feljegyzések, rajzocskák. Mielőtt elkalandozom nézzük is a lezárást, ami egy kicsit hiányos volt számomra, nem tudom, hogy van-e még több Franny történetében, személy szerinte jobban örültem volna mondjuk egy 10 évvel később.... befejezésnek, de majd kiderül, hogy lesz-e folytatás és lesz-e abban is elég löket még egy Franny storyhoz.




Összességében viszont egy könnyed, csajos regény, nőkről nőknek színesen, sziporkázóan és nem utolsó sorban szól a színészek titokzatos világának kulisszatitkairól is, úgy elbeszélve, hogy közben mosolyt csal az arcodra.
Folytatás...
# amerika # Graham
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , , ,

2017. február 23., csütörtök

David Duchovny: Szent tehén

8:05 0 Hozzászólás

Nevetésre ​​ingerlő, groteszk kaland a világ körül a főszerepben egy négylábú hősnővel, akit az Olvasó nem fog egyhamar elfelejteni!
Bikavári Riska, a tehén, boldogan éli eseménytelen életét egy farmon. Naphosszat nincs más dolga, mint kérődzni, lustálkodni és cseverészni legjobb barátnőjével, Bimbóval. Egyik este Riska és Bimbó kiszöknek a kerítésen a bikákhoz, de míg Bimbót a flörtölés izgatja, Riska kíváncsiságát a gazda háza kelti fel igazán. Bekukucskál az ablakon, és meglátja a villódzó fényű Dobozisten előtt hódoló családot – és a Dobozisten felfedi előtte a húsfarmok szörnyű titkát, ami alapjaiban rengeti meg Riska világnézetét.
Nincs más kiút, csak a szökés egy jobb, biztonságosabb világba. Összeáll hát egy bizarr, szedett-vedett csapat: Riska, Coci (akarom mondani, Shalom egy izgága, Tórát lapozgató disznó, aki nemrég tért át a zsidó hitre) és Turbék, a magát kellemes modorúnak tartó pulyka, aki repülni nem tud ugyan, de a csőrével képes működtetni egy okostelefont. Lopott útlevelekkel, hevenyészett álruhában, a csapat olajra lép, és a legközelebbi reptér felé veszi az irányt.

Történetüket az elmés megjegyzésekben és tömegkulturális utalásokban nem szűkölködő Riska szellemes tolmácsolásában ismerhetjük meg. Turbék – aki végül egyébként (többé-kevésbé) megtanul repülni – csapnivaló német akcentussal pszichiátriai tanácsokat osztogat; Shalom pedig, akit választott népe kiűz Jeruzsálemből, váratlan fordulattal egyesíti az izraelieket és a palesztinokat. David Duchovny elragadó figurái arra mutatnak rá, hogy milyen égető szükség lenne a világban egymás kölcsönös megértésére és elfogadására.


Már korábban szemet vetettem David Duchovny által írt Szent tehén című írásra, de múlt decemberben végre sikerült is elolvasnom ezt a felnőtteknek szóló, mesébe burkolt szatírát. Bátran hívhatjuk szatírának, hiszen korunk fontos problémáira, hiányosságaira hívja fel a figyelmet komikus, de legfőképpen ironikus formában.

Riska: Irak?Turbék: Dehogy Irak. Pulykaország!!!Riska: Pulykaország? Á, már látom: "Turkey". Ez angolul tényleg pulykát jelent. 

Gyermekkorom egyik kedvenc sorozatának sztárja volt Mulder ügynök, azaz David Duchovny, mivel akkoriban nem nagyon volt olyan műsor a tv-ben, amely az X-akták népszerűségével és minőségével vetekedhetett volna, ezért gyakran vonzott a Dobozisten - ahogy ő maga nevezi - elé a kíváncsiság, még szülő tiltás ellenére is. Valljuk be Duchovny elvarázsolta a magyar nézőket is a kicsit visszafogott, enyhén furcsa, de ugyanakkor charme-os karakterével. Ezért nem is volt kérdés, hogy ennyivel a sorozat után, immár felnőtt fejjel is érdekeljen annyira a személye és munkássága, hogy elolvassam első írói szárnypróbálgatásának eredményét. Kíváncsi voltam arra, hogy íróként mit tud nyújtani az olvasóknak, főleg annak tekintetében, hogy angol irodalomból diplomázott egy neves egyetemen, így úgy gondoltam, hogy csak nem lehet olyan rossza stílusa, hogy egyből elhajítsam a könyvet. 


A történet igazából egy olyan ötleten alapszik, amely bármelyikünk fejéből kipattanhatott volna, már amennyiben olvastuk a brémai muzsikusokat és egyéb állatokról szóló történetetket, de az, hogy egy, már lerágott történetet modern formába és aktuális témákkal vegyítve tudjon az olvasó elé tárni az író, azzal bizony már nem boldogultunk volna olyan egyszerűen, mint David. Neki valahogy ez zsigerből jött, jól ráérzett arra, hogy egy abszurd mese milyen hatást képes elérni, még akkor is, ha néhol kicsit kusza és hihetetlen elemekkel tarkított is. Megmutatta, hogy mindentől el lehet vonatkoztatni és kilépni a hagyományos szerepekből és olyat véghez vinni, amire senki nem gondolt volna, hogy képesek vagyunk rá, egyszóval bebizonyította, hogy nincs túl nagy álom, csak gyáva ember. 
Szerettem érezni, hogy kicsit minden egyes ember ott van ebben a történetben, ki így, ki úgy, de ott. Szerintem ez nagy dolog, ha egy író ezt el tudja érni az olvasóinál. 


A történet kezdetén Bikavári Riska a dobozisten hatására a konvenciókat félre dobva mer egy merészet álmodni és nekivágni a pulykával, Turbékkal és a disznóval, Shalommal a világnak csak azért, hogy megkeressék azt a helyet, ahol ők maguk békében élhetnek. Elvágyódtak oda, ahol nem veszélyezteti őket a rájuk kényszerített szerepkör, konkrétan a vágóhíd réme. Hőseink számos kaland után vonják le a végső következtetéseiket, velük együtt pedig mi olvasók is levonjuk a magunk konzekvenciáit. 


A történet mindvégig Riska szemszögéből olvasható, akit David Duchovny szólaltat meg. Néha kissé bizarrá válik ez a kettősség, mert bizony érezni lehet, hogy itt-ott kilép a tehén szerepéből maga az író, de egyébként mindvégig élvezetes marad maga az elbeszélés, igaz az elején kell egy kicsi ráhangolódás, de utána már át tudjuk élni a kalandokat és legfőképpen folyamatos gondolkodásra és a dolgok átértékelésére ösztönöz minket a történet. 


Nem egy egyszerű mese, ezt ne is várjuk el tőle, nem egy olyan történet amit a gyerekeinknek olvasnánk elalvás előtt, ez sokkal inkább nekünk felnőtteknek szól, egy elbeszélés, amely megértésre, valamint mások elfogadására ösztönöz. 


Szerettem olvasni erről a három furcsa háziállatról, néha nevettem, néha pedig elszomorodtam, hogy valóban ilyenek vagyunk mi emberek? Ez a mese sok tényre rávilágított, amiről általában igyekszünk tudomást sem venni. Igazi tükröt tartott a társadalom elé, még akkor is ha tette mindezt egy nem éppen hagyományos formába, de én pont egy ilyen fanyar humorú könyvet vártam David Duchovny-tól és egyáltalán nem bánom, hogy a történet megmaradt a könyv keretei között, vagyis nem került a nagy filmgyártók karmai közé, mert azáltal elveszett volna a mondanivalója. 


Soha nem értetem, hogy tud ennyire fájni, ha szeretünk valakit, de azt hiszem, ez nem olyan fájdalom , mint a többi. Semmihez sem hasonlítható. Nem olyan, mint amikor eltörik a patád; inkább olyan, mint egy szívből jövő, hatalmas medveölelés. 


Mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert szerettem, hogy pörög a történet, emellett nagyon átjött az író fanyar humora és a látásmódja, ami a történet végére egy picit a saját világhoz való hozzáállásunkat is befolyásolta. 



Kiadó: Kiskapu
Oldalszám: 256
Kiadás éve: 2015
ISBN: 9786158013550
Szerző: David Duchovny
Folytatás...
# amerikai # David Duchovny
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , , ,

2016. július 29., péntek

Rita Falk: Télikrumpligombóc

12:58 0 Hozzászólás
Franz ​​Eberhofert, a testestül-lelkestül bajor rendőrt fegyelmi okokból helyezték át a nyüzsgő nagyvárosból csendes kis szülőfalujába, az ugyancsak jellegzetesen bajor Niederkaltenkirchenbe. Élete itt néha túlságosan is nyugodt mederben folydogál, esti járőrözései általában Wolfi kocsmájának pultjánál érnek véget, napközben pedig kedvenc tartózkodási helye süket nagymamájának konyhája, ahol ínycsiklandó ételeket ehet reggeltől estig. Apja, a kiöregedett 68-as lázadó közben vadkendert termeszt a hátsó kertben és folyamatosan Beatlest hallgat, amivel kishíján az őrületbe kergeti a kemény rockot előnyben részesítő fiát. A békés hétköznapokba azonban időnként zavaró események tolakodnak be. Itt van mindjárt a Neuhofer család, amelynek tagjai a legkülönösebb módokat választják az elhalálozásra. Annyira különös módokat, hogy Franz nyomozói szimata feléled és elhatározza, hogy utánanéz egy kicsit a morbid haláleseteknek. Ahogy egyre több gyanús körülményt fedez fel, az ügy is egyre érdekesebbé, ugyanakkor hátborzongatóbbá is válik… A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek – Nagyi hamisítatlan bajor receptjeivel.

VÉLEMÉNYEM


Kezdjük a borítóval, ami szerintem hűen tükrözi a tartalmat, és külön kiemelném, hogy az eredeti borító került átvételre hazánkban is. Amikor a borítót először megláttam még nem  tudtam, hogy milyen jellegű könyvről van szó, de abban biztos voltam, hogy muszáj lesz elolvasnom, mert egy ilyen csendélet szerű kicsit retro hatású borító, az asztalra dobott bilinccsel mindenképpen érdekes tartalmat tartogathat. 

A regény egy sorozat első része, melyet követ a már magyarul is megjelent Gőzgombóc blues és még további 5 kötet, ami egyelőre kizárólag német nyelven elérhető. 


Olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy a Télikrumpligombóc, egy korántsem átlagos krimi. Az író érezhetően nem a krimi vonalra helyezi a hangsúlyt, hanem a bohókás bajor rendőrre, Franz Eberhofer-re és az őt körülvevő kissé habókos családjára, valamint az átlagostól eléggé eltérő kisvárosi légkörre. 
Ahogy az olvasást elkezdtem egyből Mazur nagyi jutott eszembe, tudjátok a Szingli fejvadász sorozatból és a sok-sok kisvárosi krimi, amit az elmúlt időben olvastam és szerettem is.

A regényt Franz Eberhofer rendőr köré építik, általa ismerjük meg a közvetlen családját, a mamát, aki egy csúcs nénike. Imádtam, hogy képes mindenhol elaludni, de ennek ellenére erős kézzel tartja a gyeplőt és nem csak és kizárólag a családja vonatkozásában, olyan mindenki nagyija típus. Aztán ott van a füves cigit szívó, Beatles rajongó Eberhofer apuka, és Franz testvére, Leopold sem egy egyszerű eset. Mind-mind izgalmas karakter, akikben van még muníció, kíváncsi vagyok a későbbiekben ezt az írónőnek milyen módon sikerül kiaknáznia. A városka lakóit pedig még meg sem említettem, pedig ott is van fura figura bőven. 
Egy olyan  városka jelenik meg, ahol a szomszéd mindent előbb tud, mint ahogy megtörténne, aki kisvárosban él az pontosan tudja mit jelent mindez. Szegény Franzot néha már majdnem megsajnáltam, de aztán elvetettem ezt az ötletet, mert jól van ez így ahogy van, pont beleillik ebbe a fura környezetbe.

Ebbe a  miliőbe történnek meg a kissé érdektlen gyilkosságok, amire Franz rá is harap, de akadnak "ellendrukkerei" is bőven, mint a rendőrségi pszichológus, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy Franz nem százas, de erre a tubákot szippantgató bíró is rádob egy lapáttal. 


Elsőre kicsit szokatlan volt a stílus és bevallom egy pár lapon túl kellett jutnom, mire valóban élvezetessé vált a történet és megszoktam a szereplőket, de ahogy el tudjuk magunkat engedni és be tudunk épülni a kisvárosi hangulatba egy remek kikapcsolódást nyújtó olvasmányt kapunk.

A nyomozást pedig még véletlen sem egy NCIS stílusban képzeljük el, a történetet pedig ne hasonlítsuk a skandináv krimikhez, mert itt és most nem a gyilkosság, a vér és az agyafúrtság fogja előrelendíteni a történtet, sokkal inkább megfigyeléseken és beszélgetéseken alapuló nyomozgatás. Lassabb mederben folyt a felderítés, mint általában, de mindemellett mindig történt valami Franz háza táján, amitől érdekessé és energikussá vált a történet és sodort magával olvasás közben. A végén már el is kezdtem hiányolni, hogy nem tudom tovább követni Franz napi rutinjait és kissé lökött világlátását. 

ÖSSZEGEZVE



Végre egy szingli nyomozó pasi szemével láthattuk a kisvárosi "idillt" aminek történetesen most Bajorország adott hátteret. Személy szerint szeretem ezt a fajta humort, amikor nem akarják az olvasót megtéveszteni, hanem kizárólag a szórakoztatás és az valóság elfogadása a cél, hiszen sok-sok mindennapi és mégis fura karaktert sorakoztatott fel az írónő. Személy szerint szerettem a karaktereket, nagyit pedig kedvenccé léptettem elő, remélem a többi részben is teret enged neki az író. 

Mi sem mutatja jobban, hogy ebben a regényben több van, mint elsőre gondolnánk, hogy hazájában már meg is filmesítették. Inkább humor kategóriába sorolnám a regényt, mint krimibe, de én ajánlom mindenkinek, aki kellemes és szórakoztató kikapcsolódásra vágyik egy hamisítatlan bajor környezetben.

Nem utolsó sorban 1-1 bajor receptet is elcsíphet a szemfüles olvasó.


A könyvhöz tartozó nyereményjátékunkat ITT elérhetitek, hiszen még mindig nem késő jelentkezni! 



A könyvért köszönet a Művel tnép Kiadónak

Kiadja a Művelt Nép Kiadó.
Várható megjelenés: 2016. július 30.
Fordította: Balla Judit
Fordítás alapjául szolgáló mű: Rita Falk: Winterkartoffelknödel
ISBN: 978-615-561-787-4
Oldalszám: 300
Műfaja: krimi
Folytatás...
# humor # kisváros
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , ,

2016. május 13., péntek

Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy hajsza

5:30 0 Hozzászólás

Fülszöveg: A nemzetközileg is neves tolvaj és szélhámos Nicolas Fox alaposan kidolgozott szökéseiről és merész átveréseiről ismert. A legnagyobb átverése nem más, mint hogy meggyőzte az FBI-t, hogy hadd álljon össze az egyetlen emberrel, aki valaha elkapta őt, azzal az egyetlen nővel, aki igazán felkeltette az érdeklődését: Kate O'Hare-rel. Együtt fognak álcát ölteni, csalni és hazudni annak érdekében, hogy elkapják a legjobban keresett bűnözőket. Legújabb célpontjuk Carter Grove, aki a Fehér Házban dolgozott szakácsként, és aki egyben egy titkos biztonsági ügynökség szívtelen vezetője is. A halálos hajsza Washington D.C.-től kezdve, Sanghai-on és Skócia felvidékein keresztül egészen Montreal belsejéig űzi Nicket és Kate-et. Viszont ahhoz, hogy valaki túljárjon Fox és O'Hare eszén, több kell, mint halálos fenyegetések, képzett bérencek, átvirrasztott éjszakák és egy dinasztia megfizethetetlen családi ékszerének sorsa feletti aggódás.





Rá kellett döbbennem, hogy az első résszel volt némi problémám, most mégis üdítően hatott rám az erős nő, gyengébb, de agyafúrt férfi felállás, nagyon jól állt a párosnak. A harmónia pedig csak előre lendítette a történetet.
Januárban írtam Fox és O'Hare első kalandjáról, ami nem volt rossz, de nem is az igazi. Nem volt szerelem első olvasásra. Szerintem mindenkiben ott motoszkál - ahogy bennem is - a Szingli fejvadász sorozat Stephani Plum-ja, ami megnehezíti jelen esetben a szereplőkre történő ráhangolódást, de amennyiben ezt sikerül elengednünk, akkor igazán szórakoztató élményben lesz részünk olvasás közben.


Tehát a második rész már sokkal inkább tetszett és valóban el tudtam merülni a kalandban. Végig szurkoltam azért, hogy a bűnözőből a jó oldalra evickélő Nick és az FBI üdvöskéje a kemény, de mégis szexi Kate megleckéztesse a hatalom csúcsán ülő és szinte érinthetetlen politikust. A középpontban pedig egy kakas áll, na nem kell félni nem kezdenek szereplőink gazdálkodásba, de a múzeumok és műkincsek ismét főszerepet kapnak.


A trükkös megoldások ezúttal sokkal elfogadhatóbbak voltak számomra, még egy-egy részletet kivéve akár kivitelezhetőnek is tűntek, szóval ezt a részét is igazán lenyűgözőnek találtam, úgy jellemezném, hogy volt vér a pucájukban, hogy leleplezzenek egy látszólag tökéletesen álcázott és takargatott bűncselekményt.


A karaktereket nagyon megkedveltem külön-külön és együtt is, Nick charme-os és agyafúrt, tipikusan a jég hátán is megélne, ráadásul milyen jól. Kate pedig a törvény rendíthetetlen őre, de már egy picit kezd kitörni a skatulyából és vagány csajként megállja a helyét Nick mellett. Kate apukája, hát még mindig le a kalappal az "öreg" előtt, nagyon örültem, hogy ismét bekerült a történetbe, vitt egy kis színt a cselekménybe a haverjaival együtt. Véleményem szerint a szereplők most sokkal inkább éltek, mint az első, inkább ismerkedős részben. Végre éreztem, hogy Nick és Kate között elkezd működni a kémia, ami miatt egyszer-egyszer forrt is a levegő. 
                                                                                                 Moving day




Azért most sem maradtam teljesen asszociáció nélkül, kicsit a 80 nap alatt a Föld körül őrült hajszája jutott az eszembe. Párosunk megfordult Amerikában, Skócia vad vidékén - itt boldog lettem volna egy picit részletesebb leírástól, hiszen nem lett volna rossz kalandozni egy ilyen különös tájon -, Kanadában és Kína sem maradhatott ki. Eközben az események egyre jobban pörögtek.


Összességében látványos előadás, a legjobb trükkökkel felpörgetve. Ez most nagyon telibe talált, vicces, lendületes és kalandos volt. Várom a trükkös folytatást.
Folytatás...
# humor # kaland
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , ,

2016. április 14., csütörtök

Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

7:05 0 Hozzászólás

Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.




Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.


Talán tudjátok, hogy szeretem Sophie Kinsella stílusát, a kicsit bohókás írásait, bár legutóbb a Boltkóros Hollywoodban csalódást okozott, de úgy gondoltam, hogy ez nem elég eltántorító erő ahhoz, hogy megnézzem mit tud kihozni az írónő egy komolyabb témából.


A hová lett Audrey alaptémája a tinédzser kori depresszió, annak is a mélyebb, sötétebb formája, melyet Audrey a 14 éves kamasz lány által ismerhetünk meg. Audrey olyan mély depresszióba esik egy iskolai konfliktust követően, hogy a házat sem tudja elhagyni, folyton napszemüveget visel és terápiára jár. Emellett van egy nem egyszerű családja, az újság függő anyuka, aki éppen a fiát próbálja leszoktatni a számítógépes játékokról, a papucs szerepébe bújt apuka és a kisebb tesó, aki nem zavar túl sok vizet. 


Szóval adott egy alapjáraton sem egyszerű család, aki megpróbálja élni a mindennapi életét, de valahogy nem jön össze nekik, hiszen mindannyian valamitől tartanak, vagy éppen valamin ki vannak akadva és próbálnak megfelelni valaminek, vagy valakinek, de legfőképpen a saját maguk támasztotta elvárásoknak. 


Én, mint szülő olvastam végig ezt a könyvet és bevallom, hogy amellett, hogy rettentő szórakoztató módon, poénokkal tűzdelve volt megírva a történet mégis ijesztő volt. Ijesztő volt látni, hogy a mai generációnak a fiatal tagjai is milyen mélyre képesek süllyedni a depresszióban és egyéb pszichés betegségekben és milyen könnyen függőség is kialakulhat náluk, amire Audrey családjában volt is példa rendesen. 


"Úristen, anya megőrült! Nem normál őrült-anya módon, hanem komolyan."


Az anya viselkedését néha furcsának és labilisnak találtam, nem feltétlen úgy állt hozzá a gyerekeihez, ahogy az egy felnőttől elvárható lett volna, nekem néha ő is picit beteges kirohanásokat produkált és úgy tűnt, hogy érdekli, hogy mi van a gyerekeivel, de valahol mégsem. 
Az apa pedig tipikusan az "Igen, drágám!" férj megtestesítője volt, egyáltalán nem jelent meg erős karakterként a történetben, sőt inkább egy kicsit úgy hatott mintha félne bármit is tenni a felesége jóváhagyása nélkül. 
Frank, a számítógépes játékoktól függő kamasz, aki talpraesett, érti a viccet, de ugyanakkor észnél van akkor is, amikor valakinek segíteni kell. Egy viszonylag aktív, de számomra semleges karakter volt. 
Audrey, na ő aztán a csodabogár, akit a Teleshop simán megnyugtat, de igazából számomra nem vált kedvenc karakterré, nem éreztem azt a fejlődést, amin elvileg keresztülment. Értem én, hogy egy depressziós karakter, de számomra inkább nyávogós kisgyereket testesítette meg, akire mindenki ráhagy mindent csak ne sírjon, amellett, hogy nagyon koravén tulajdonságokkal ruházták fel. Ez a kettősség gyengítette a történetet, emiatt éreztem néha megtorpanásokat.
Linus, ő viszi a szerelmi szálat és igazából szerintem nagyon jót tett a történetnek, hiszen abszolút mai fiatal, aki amellett, hogy el tudja engedni magát mégis mély érzelmekre képes. Nála éreztem azt, hogy na igen, ilyen egy mai tizenéves. Számomra a történet legszerethetőbb és leginkább fejlődésre képes karaktere volt, még Audrey-nak is jót tett. 


Amellett, hogy tényleg kikapcsolódásra alkalmas a könyv, hiszen vannak nagyon vicces jelenetek én mégsem voltam tőle túlzottan elszállva. Nem tudom, hogy más is érezte-e azt, amit én, mégpedig hogy ez a könyv nem éppen jó példával jár elől a tizenévesek számára, hiszen nekem egy picit az csapódott le, hogy igen, bántottak a suliba, tiszta depi lettem, így nem kell suliba sem járnom, mert szegény én és mindenki próbál a kedvemre tenni. Szerintem a depresszió egy igen súlyos betegség és ebben a könyvben ezt egy picit viccesre vették és esetleg a fiatalabb korosztály, aki olvassa téves következtetéseket vonhat le belőle. 


A stílus jó volt, az alaptörténet érdekes, a szerelmi szál pont a korosztálynak megfelelő, de nekem mégis távoli maradt a történet, szülői szemmel nézve.
Folytatás...
# depresszió # humor
írta dátum: Nincsenek megjegyzések:
Kategóriák: , , ,

Follow Us @soratemplates