Könyvfalók

Végre volt időm elolvasni a Mielőtt megismertelek 3. részét. Nagy elvárásaim voltak ezzel a történettel kapcsolatban, ezért amint tudtam, rá is vetettem magam. :)

Adott egy divatbolond, egyedi stílussal rendelkező cserfes, kicsit szétszort lány, Lou, akit már jól ismerünk az előző részekből. Nagy kaland vár rá, ugyanis állást ajánlanak neki New Yorkban. Sam rábeszéli, hogy vállalja el, ezért elhagyja Angliát, és New Yorkba költözik. A munkaadói a felső tízezer tagjai. Lou a munkaadója feleségének, Agnesnek a személyi asszisztense, ebből kifolyólag ahova Ágnes megy, oda neki is követnie kell, helyette kell ügyet intéznie, és ha úgy adódik órákat várni egy autóban. De a fényűző estélyek, a drága ruhák ellenére Lou mégsem érez határtalan boldogságot. 

Egy emberekkel teli városban van, mégis egyedül érzi magát, ami valahogy érthető is. Nemcsak a családját hagyta Angliában, hanem Sam-et is. A friss kapcsoltuk máris a távkapcsolat próbájának van kitéve. 

Ami tetszett a történetben, az maga Lou. A jellemfejlődése, a divat, a ruhák iránti szeretete, és különösen pozitív volt, hogy végre ő is megismeri önmagát, és rájön, mivel is szeretne foglalkozni. Mindemellett sajnáltam is, mert a naívitása kilátástalan helyzetbe sodorja. Meggyászolta a saját helyzetét, de nem adta fel, talpra állt, és eltökéltebb volt, mint valaha. Viszont néha olyan badarságokat tudott művelni, hogy az elképesztő. :)

Volt egy plusz szál a történetben, ami Josh-hoz köthető. Vele egy nagyszabású party-n találkozik, ami után a srác kitartóan küzd a figyelméért. Értem én, hogy miért került ő bele a történetbe (legalábbis sejtem), viszont szerintem teljesen felesleges volt vele előhozakodni. Előrébb nem vitte a sztorit, viszont legalább kitöltötte a lapokat. 

És hát itt van nekünk Sam, akit néha jól fejbecsaptam volna, hogy térjen már észhez, és nyissa ki a szemeit. Komolyan, néha úgy viselkedett, mint egy éretlen kamasz. Lou erősebb jellemnek tűnt ebben a részben, mint Sam, őt nem is féltettem, mert tudtam, hogy van annyira talpraesett egy akkora városban, mint New York, hogy bármilyen helyzetben feltalálja magát. Samért viszont néha aggódtam. Ő még küzd a gyásszal, és az őt ért traumával, ezért nekem sebezhetőbbnek tűnt, mint Lou. Neki végig szurkoltam, hogy ő is tudjon tovább lépni, és azt az életet élni, amit szeretne.

Amit abszolút nem értettem (félre ne értsetek, semmi kifogásom ellene, csak nem értem, hogy ezt hogy sikerült így beleszőni ebbe a könyvbe) az Treena szerelmi élete. Oké, szuper minden, boldog, mosolyog, ölelkezős, vígasztalós, de kb ennyi. Tény, hogy egy családi dráma miatt nincsenek könnyű helyzetben, és az a legfontosabb, hogy támogassák egymást. Lehet ez volt a mögöttes indok?

Megismerjük Lou munkaadóit, és kollégáit. Mr és Mrs Gopnik tipikus gazdagok. Amolyan a "pénzzel mindent elintézünk" típusok. Az elején még hittem abban, hogy Agnes nem felejtette el, hogy honnan jött, de a végére nagyot csalódtam benne. Hiába mondogatja, hogy Lou a barátnője, de mint tudjuk, egy alkalmazottra soha nem fognak így nézni a munkaadók. Még akkor sem, ha történetesen az egyik legféltettebb titkukat őrzi az a bizonyos személy.

Összességében jó volt ez a történet, viszont az első részt nem tudta túlszárnyalni. Ami abszolút nem tetszett, az a vége. Nem éreztem úgy, hogy ez lenne a teljes lezárása Lou történetének. Viszont ez a könyv is meghatott, és ennél is elmorzsoltam néhány könnycseppet. És ezt is vártam tőle. :)

Ha olvastátok a sorozatot, meséljetek, hogy tetszett? Csak én vagyok ilyen kritikus ezzel a lezárással?

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Hamarosan megjelenik Lorelai, akarom írni Lauren Graham önéletrajzi kötete, a Gyorsan elhadarom, azonban én még az első regényénél az Egy nap talánnál tartok, ami egy várólistás darabom volt. 

Nemrég fejeztem be az olvasást és meglepő, de elégedetten tettem le a regényt. Eddig Laurent kizárólag a Szívek szállodája komikájaként azonosítottam, de nem csak a színészetben tehetséges a nő, hanem remekül tud írni is. Nagy Szívek szállodája rajongó voltam egy időben, aztán persze lecsengett, de a karakter még sokáig elevenen élt az emlékezetemben, ezért is tudtam, hogy muszáj elolvasnom Lauren regényét, ha fele olyan jó is, mint a filmben nyújtott alakítása én már akkor is boldog leszek.

Frances Banks színészpalánta kalandjait követhetjük nyomon a '90-es évek New Yorkjában. Megismerhetjük ahogy próbálja megtalálni a saját útját a csillogó színészi karrier irányába és közben próbál egyensúlyt teremteni a lakbér, a pincérnői állása és a társas kapcsolatainak kuszaságában. Annak ellenére, hogy Franny egy szép nő, neki sem megy minden olyan egyszerűen, bizonytalan önmagába és a képességeivel sincs teljesen tisztában, sőt néha balul sülnek el a dolgai, mint ahogy ez bármelyikünkkel megeshetne, de ettől függetlenül mer nagyot álmodni, ami már eleve díjazandó. 

A leírások magával ragadtak, szinte láttam, ahogy az emberek munkába rohannak, vagy éppen az egyik meghallgatásról a másikra sietnek, közben beugranak egy new yorki telefonfülkébe, hogy lehallgassák az otthoni üzeneteiket, mert még nem mobilfüggők, vagy éppen megebédelnek egy étterembe, miközben tülkölnek a sárga taxik és pezseg az élet. Szerettem, hogy egy csokornyit kaptunk a hamisítatlan New Yorkból.

Franny egy kicsit naiv, tudjátok, olyan igazi elvarázsolt színészpalánta, remek adottságokkal, amit nem mindig tud a saját előnyére fordítani. Tetszett ahogy Franny jön-megy a nagyvárosban, rohan a meghallgatásokra, mindig elfelejti felhívni az apját és szinte érezni, ahogy perzsel körülötte a levegő, igazán szerethető egyszerű karakter volt, ezért könnyű volt azonosulni vele.

Nem tudtam azonban eldönteni, hogy ez egy félig -meddig önéletrajzi ihletésű regény-e vagy sem, de annyi bizonyos, hogy Lauren nagyon hasonló habitusú lehetett Frannyéhoz a fiatal éveiben, lehet, hogy ő is magasan, kusza hajkoronával, esetlenül botladozott a színészi karrier felé. Ettől függetlenül nem is az a lényeg, hogy Franny Lauren-e vagy sem, hanem az, hogy annak ellenére, hogy nem minden poén ütött, mégis egy könnyed, szórakoztató történetet olvashattam. 

A regény felépítésénél különösen szerettem Franny naplóbejegyzéseit, bár picit Bridget Jones-os volt, de nem bántam, mert remekül illeszkedett a regénybe és néhol megtörte, illetve meg is akadályozta, hogy lapossá váljon a cselekmény. Szerintem Franny a '90-es évek bullett journalját vezetgette. 

Apropó nekem is van ám már 2005 óta bullet journalom, csak eddig nem tudtam, hogy így hívják :) Benne van minden fontos történés, ami érintettem az életemet, belépők, feljegyzések, rajzocskák. Mielőtt elkalandozom nézzük is a lezárást, ami egy kicsit hiányos volt számomra, nem tudom, hogy van-e még több Franny történetében, személy szerinte jobban örültem volna mondjuk egy 10 évvel később.... befejezésnek, de majd kiderül, hogy lesz-e folytatás és lesz-e abban is elég löket még egy Franny storyhoz.

Összességében viszont egy könnyed, csajos regény, nőkről nőknek színesen, sziporkázóan és nem utolsó sorban szól a színészek titokzatos világának kulisszatitkairól is, úgy elbeszélve, hogy közben mosolyt csal az arcodra.