A következő címkéjű bejegyzések mutatása: depresszió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: depresszió. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 14., csütörtök

Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

7:05 0 Hozzászólás

Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.




Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.


Talán tudjátok, hogy szeretem Sophie Kinsella stílusát, a kicsit bohókás írásait, bár legutóbb a Boltkóros Hollywoodban csalódást okozott, de úgy gondoltam, hogy ez nem elég eltántorító erő ahhoz, hogy megnézzem mit tud kihozni az írónő egy komolyabb témából.


A hová lett Audrey alaptémája a tinédzser kori depresszió, annak is a mélyebb, sötétebb formája, melyet Audrey a 14 éves kamasz lány által ismerhetünk meg. Audrey olyan mély depresszióba esik egy iskolai konfliktust követően, hogy a házat sem tudja elhagyni, folyton napszemüveget visel és terápiára jár. Emellett van egy nem egyszerű családja, az újság függő anyuka, aki éppen a fiát próbálja leszoktatni a számítógépes játékokról, a papucs szerepébe bújt apuka és a kisebb tesó, aki nem zavar túl sok vizet. 


Szóval adott egy alapjáraton sem egyszerű család, aki megpróbálja élni a mindennapi életét, de valahogy nem jön össze nekik, hiszen mindannyian valamitől tartanak, vagy éppen valamin ki vannak akadva és próbálnak megfelelni valaminek, vagy valakinek, de legfőképpen a saját maguk támasztotta elvárásoknak. 


Én, mint szülő olvastam végig ezt a könyvet és bevallom, hogy amellett, hogy rettentő szórakoztató módon, poénokkal tűzdelve volt megírva a történet mégis ijesztő volt. Ijesztő volt látni, hogy a mai generációnak a fiatal tagjai is milyen mélyre képesek süllyedni a depresszióban és egyéb pszichés betegségekben és milyen könnyen függőség is kialakulhat náluk, amire Audrey családjában volt is példa rendesen. 


"Úristen, anya megőrült! Nem normál őrült-anya módon, hanem komolyan."


Az anya viselkedését néha furcsának és labilisnak találtam, nem feltétlen úgy állt hozzá a gyerekeihez, ahogy az egy felnőttől elvárható lett volna, nekem néha ő is picit beteges kirohanásokat produkált és úgy tűnt, hogy érdekli, hogy mi van a gyerekeivel, de valahol mégsem. 
Az apa pedig tipikusan az "Igen, drágám!" férj megtestesítője volt, egyáltalán nem jelent meg erős karakterként a történetben, sőt inkább egy kicsit úgy hatott mintha félne bármit is tenni a felesége jóváhagyása nélkül. 
Frank, a számítógépes játékoktól függő kamasz, aki talpraesett, érti a viccet, de ugyanakkor észnél van akkor is, amikor valakinek segíteni kell. Egy viszonylag aktív, de számomra semleges karakter volt. 
Audrey, na ő aztán a csodabogár, akit a Teleshop simán megnyugtat, de igazából számomra nem vált kedvenc karakterré, nem éreztem azt a fejlődést, amin elvileg keresztülment. Értem én, hogy egy depressziós karakter, de számomra inkább nyávogós kisgyereket testesítette meg, akire mindenki ráhagy mindent csak ne sírjon, amellett, hogy nagyon koravén tulajdonságokkal ruházták fel. Ez a kettősség gyengítette a történetet, emiatt éreztem néha megtorpanásokat.
Linus, ő viszi a szerelmi szálat és igazából szerintem nagyon jót tett a történetnek, hiszen abszolút mai fiatal, aki amellett, hogy el tudja engedni magát mégis mély érzelmekre képes. Nála éreztem azt, hogy na igen, ilyen egy mai tizenéves. Számomra a történet legszerethetőbb és leginkább fejlődésre képes karaktere volt, még Audrey-nak is jót tett. 


Amellett, hogy tényleg kikapcsolódásra alkalmas a könyv, hiszen vannak nagyon vicces jelenetek én mégsem voltam tőle túlzottan elszállva. Nem tudom, hogy más is érezte-e azt, amit én, mégpedig hogy ez a könyv nem éppen jó példával jár elől a tizenévesek számára, hiszen nekem egy picit az csapódott le, hogy igen, bántottak a suliba, tiszta depi lettem, így nem kell suliba sem járnom, mert szegény én és mindenki próbál a kedvemre tenni. Szerintem a depresszió egy igen súlyos betegség és ebben a könyvben ezt egy picit viccesre vették és esetleg a fiatalabb korosztály, aki olvassa téves következtetéseket vonhat le belőle. 


A stílus jó volt, az alaptörténet érdekes, a szerelmi szál pont a korosztálynak megfelelő, de nekem mégis távoli maradt a történet, szülői szemmel nézve.

2014. szeptember 11., csütörtök

Julie Anne Peters - By the time you read this, I'll be dead

6:00 0 Hozzászólás



Daelyn Rice is broken beyond repair, and after a string of botched suicide attempts, she’s determined to get her death right. She starts visiting a website for “completers”— www. through-the-light .com. 
While she’s on the site, Daelyn blogs about her life, uncovering a history of bullying that goes back to kindergarten. When she’s not on the Web, Daelyn’s at her private school, where she’s known as the freak who doesn’t talk. 
Then, a boy named Santana begins to sit with her after school while she’s waiting to for her parents to pick her up. Even though she’s made it clear that she wants to be left alone, Santana won’t give up. And it’s too late for Daelyn to be letting people into her life…isn’t it?
National Book Award finalist Julie Anne Peters shines a light on how bullying can push young people to the very edge.(*)

~


Ez a könyv egy rendkívül kényes témát boncolgat, amiről nem lehet eleget beszélni: az öngyilkosságot (kiváltképp a fiatalok öngyilkosságát). Én magam a bloghoz a képeimet a tumblr.com (ez itt a reklám helye :DD) oldalról szerzem be, és mivel olvastam pár olyan könyvet, amikben szintén ez volt a téma (ZsírJégviráglányokBehálózva), így rá kellett keresnem ilyen képekre is. Persze az oldal figyelmeztet, hogy ha problémád van akkor hív ezt és ezt a számot, de ha tényleg meg akarod nézni a képeket akkor semmi akadálya... szóval hát mi tartja vissza a fiatalokat, hogy ilyen tartalmakkal szembesüljenek? Semmi. És megdöbbentő, mennyi ilyen kép van szerte az interneten. Fiatalok ezrei osztják meg ezeket, írják, hogy nem akarnak tovább élni és hogy jobb lenne, ha meghalnának. Ugyanez a történet játszódik le a könyvben, annyi különbséggel, hogy a főszereplő, Daelyn egy olyan oldalra bukkan, ami konkrétan arra buzdítja az embereket, hogy öljék meg magukat: visszaszámlálást csinál, így sürgeti őket, fórumokat üzemeltet, ahol mindent megosztanak egymással és egy csinos kis lista is található itt mindenféle öngyilkossági-módról. Ez az oldal a www.through-the-light.com A link persze a könyv mintájára készült fiktív oldal, amelyen a könyvben megjelent tartalmak érhetőek el, de elrettentő szándékkal.

Daelyn története nagyon megrázó, és ha nem most taposnám a fiatal éveimet, azt mondanám, hogy csupa kitaláció. De sajnos minden, amit ő, és a többi JDoe felhasználónév mögé bújt ember elmesél a való életben mind-mind megtörténhet (és az a szomorú, hogy meg is történik). Nagyon megdöbbentő, és kijózanító ez a könyv. Szerintem mindenkinek el kellene olvasni (és hát először le is kéne fordítani, mert ugye így angol nem sok ember számára elérhető).


Daelyn fejlődésen megy keresztül, sok mindent elmesél a múltjáról, a családjáról, az érzéseiről. Volt egy pár rész, aminél konkrétan sírva fakadtam, annyira megrendített. Aztán felbukkan az életében Santana, de sajnos Daelyn már annyira sokat kapott az élettől, hogy már nem hiszi el, hogy a fiú nem csak viccből érdeklődik iránta.

Sajnos a végkifejlettel voltak problémáim. SPOILERES RÉSZ KÖVETKEZIK - A SZÖVEG KIJELÖLÉSÉVEL TEKINTHETŐ MEG.

Úgy végződik a történet, hogy lejár a számlálás, eljön a tervezett öngyilkosság napja. Előző nap Santana megcsókolta Daelynt és a lány azon gondolkodik, hogy mit jelentsen ez, de azért örül ennek a fejleménynek. És a történet záró mondata annyiról szól, hogy Daelyn kikapcsolja a számítógépét és valami olyasmi az utolsó mondat, hogy most a fénybe indulok (ami jelentheti azt is, hogy megöli magát, illetve a fényt lehet úgy is értelmezni, hogy egy új élet, egy szebb jövő fele indul, ami Santanát jelenti.). Szóval szerintem itt mindenki az öngyilkosságra gondol, de az én alternatív értelmezésemben ez egy happy end. :D

«««««««««« (10/10) 





Ismersz valakit, aki hasonló gondokkal küzd? Akit bántanak, és megaláznak? Esetleg te bántasz másokat? Gondolkozz el, hogy egy vicces beszólás, vagy egy "menő" komment miatt megéri mások életét tönkretenni?


Ha ismersz bárkit, akit bántanak és megaláznak, esetleg te is ezzel a problémával küzdesz, hívd az Élet Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot az alábbi számon:


06-80-505-525


~~~
Daelyn Rice visszafordíthatatlanul sebzett, és sorozatos elrontott öngyilkossági-kísérletek után elhatározta, hogy most már nem fog hibázni. Talál egy weboldalt, ami az öngyilkosságot tervezőknek van fenntartva - a www.through-the-light.com -ot. Ezen az oldalon Daelyn az életéről blogol, elmeséli a kiközösítésének történetét, ami egészen az óvodáig nyúlik vissza. Amikor nem a weboldalon lóg, Daelyn a magániskolájában van, ahol úgy ismerik, mint a fura lány, aki sosem beszél.
Aztán egy Santana nevű fiú napról napra a lány mellé ül iskola után, amíg Daelyn a szüleire vár, hogy hazavigyék. Habár Daelyn megmondta a fiúnak, hogy egyedül akar lennie, Santana nem adja fel. De már túl késő, hogy Daelyn beengedje őt az életébe...nem?

A National Book Award nyertes Julie Anne Peters rávilágít arra, hogy az iskolai piszkálódás hogy juttathatja a fiatalokat arra a határra, ahonnan már nincs visszaút.

Follow Us @soratemplates