Könyvfalók

Imádtam a filmet nekem Sam Calflin a világ legjobb Alex-e volt és Lily Collins pedig a legjobb választás Rosie szerepére. (bár ezzel lehet vitatkozni) Én úgy ahogy volt oda voltam a filmért. De valamiért csak most akadt a kezembe az egyik Cseriti boltban a könyv. Így megadtam neki a lehetőséget, hogy legyőzze a filmet. Vagy is hogy meg mutassa ő könyvként is magával fog ragadni. 

El kell mondanom megtörtént. 

Mivel én az írónő egy másik stílusban írt könyvével kezdtem  - A vétkes a címe és itt olvashatjátok róla a beszámolóm - nagyon féltem, hogy a rá jellemzőbb könyvek nem fogják nekem megadni azt az élményt amit a Vétkesben kapta tőle. De el kell mondanom, meglepetésemre más stílusban is brillírozik. 

Rá térve  a könyvre: 

"Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.

Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?"

Kicsit megilyesztett a terjedelme, mikor a könyvtárból hazahoztam. Azt hittem, majd hetekig fogom olvasni. Sőt, a borítója se tetszett nekem. Olyan szürke, unalmas, feledhető, semmitmondó számomra. Mikor aztán kinyitottam... úgy képzeljétek el, mint egy hatalmas fényáradatot, kirobbant a történet. :) Ilyenkor tapasztalja meg az olvasó, hogy nem lehet borító alapján megítélni egy könyvet. Imádtam Anna Gavalda írónő stílusát. Szerintem nem könnyű munka, mikor 627 oldalt úgy akar megírni valaki, hogy az az olvasó számára egy emlék legyen, hogy máskor is a kezében akarja tudni. Neki sikerült egy fantasztikus könyvet létrehozni.

Ez a mese ami néha a lágy, néha a kemény oldalát mutatta meg, összességében egy francia romantikus, művészi alkotás volt. Ahhoz képest, hogy egy könnyed regénnyel volt dolgom, nagy hangsúllyal szerepelt benne a művészetet és a tudományt.

"Légy kedvesebb azokhoz, akik rendesek veled. Majd ha öregebb leszel, te is rájössz, hogy nincsenek olyan sokan." 

A főszerepben egy Camille nevű fiatal lány, aki nem találja a helyét a nagyvilágban. Családi problémák adódnak, és szó szerint az utcára kerül. Nem sok híja volt, hogy elveszti az eletét, de egy kedves, ismerős házaspár felajánl neki egy zegzugos, ütött-kopott lakást, aminek a falai épphogy állnak egy emeletes ház legtetején lévő pár négyzetméteren. Szóval, elég morbid körülmények között él, de legalább nem az utcán.
Ez a lány nagyon tehetséges rajzban, de egy kis ideig nem képes dolgozni. Később megjön a kedve, amikor is lázasan, betegen rátalál egy kedves ember, Philibert. Leviszi magához, csak pár emelettel lentebb , és onnantól kezdve megváltozik az élete, az életvitele.
Kettő férfi él egy hatalmas lakásban, Philibert és Frank. Nagyon különböző személyiségek, de ahogy Philibert megmentette Camillet, úgy Camille, mint egy angyal, hatalmas változást hozott a két fiú életébe. Teljesen összekovácsolódnak, Camille az anorexiás művész, Philibert a képeslapot áruló, visszafogott, ámde nagyon tanult férfi, és Frank... a szakács, aki imádja a motrokat és borzalmas a stílusa, lekezelően viselkedik másokkal. Mind a hármuk ad a másik életébe egy kis pluszt. Megkedvelik egymást, mint egy szép család, fura szokásokkal.

Konkrétan a történet Frank és Camille kapcsolatára terelődik át. Két nagyon eltérő személyiség egymásba szeret, de nem adják meg maguknak azt a lehetőséget, boldogságot, hogy egymásé legyenek.

"Micsoda hangerő, úristen, micsoda hangerő! Nyilván rátesznek még egy lapáttal, ez már hihetetlen... Frank valószínűleg megkérte a csajt, hogy túlouzzon egy kicsit. De mi a fene, talán sziréna van ennek a kurvának a torkában, vagy mi?"

Időközben hozzájuk költözik Frank nagymamája, aki anyja helyett anyja volt. Camille ápolgatja és amikor már megkapta Paulette a nagymama azt a boldogságot, amikor megtudta, hogy az ő Frankje boldog lesz, benőtt a fejelágya az ő kicsi unokájának, akkor elaludt a tolószékben ott, ahol leélte életét. És most, hogy  a fiatalok visszavitték régi, virágokkal díszített otthonába, annyira beteljesedett az élete, már többet nem kívánhatott, és végleg elaludt. Ez a szituáció eltaszította egymástól Camillet és Franket. De végezetül, mikor Frank elutazott volna, mert semmi nem köti már Párizsba, feladták makacsságukat és önfejűségüket, győzött a szerelem és beismerték, hogy ők egymásnak vannak teremtve.
A legvégén olvashattam róla, éppen mi zajlott a szerelmes éveik alatt, de csak egy kis betekintés volt egy családi, baráti lakomára. Nekem kevés volt, úgy olvastam volna még. Nem volt elég ez a 627 oldal.

"-Camille!Aludt? Vagy csak úgy tett? Mindenesetre nem válaszolt.-Nagyon szeretek veled lenni...Kis mosoly.Álmodott? Vagy aludt? Ki tudja..."

Számomra kedvenc lett ez a könyv. Az öt csillag helyett tizet adnék, ha lehetne. Fura volt az elején, hogy rentgeteg párbeszéd van benne, szinte csak abból áll, de gyorsan hozzászoktam és egyáltalán nem zavart. Olvasatja magát ez a könyv. Annyira jól kivan találva.
Lehet az írónő az egyik kedvencem lesz. Listámra is rakom a könyveit. Tehát 5 csillag, de 10-et adnék.

Ezt a könyvet egy facebookos csoport ajánlása miatt olvastam el. Januári kihívás volt a Könyvmoly Klub Függőknek csoportban.
Itt tudjátok megnézni:
https://m.facebook.com/groups/251800485691609?ref=bookmarks

Remélem tetszett az összeállítás és amit írtam a könyvröl. Olvassátok el bátran! Nektek is tetszeni fog! :)
Sziasztok!

   A könyv azonban a Pulitzer-díjat a színes bőrűekkel történő bánásmód, a fajgyűlület, az emberi konokság ábrázolása és az erkölcsi tartással rendelkező ellenpólus bemutatása miatt kapta meg. Olyan időszakban nyúlt a témához, amikor a faji megkülönböztetés elleni tiltakozás még gyerekcipőben járt. Ráadásul nagyon finoman teszi, az ártatlan gyerek szemén át, akit még nem rontott meg a begyepesedett környezete. Atticus, az egyedülálló apa megpróbálja gyermekeit a saját tiszta erkölcsei szerint nevelni és nekik elmagyarázva az olvasót is tanítani.

A filmadaptáció 2 évvel a könyv megjelenését követően készült el és több Oscar-díjat is bezsebelt. Jelölték magát a filmet, a rendezőt, az operatőrt, a filmzenét, a kislányt, mint mellékszereplőt és elnyerte a férfi főszereplő, a forgatókönyv és a látványtervezés díját. Azt hiszem tetszett volna a film, ha nem olvasom a könyvet, bár ezt nehéz megmondani. Így azonban nem voltam oda érte. A könyv egyik legfontosabb jellemvonása ugyanis, hogy a kislány Scout szemszögén keresztül látunk mindent. A film is így kezdődik, majd a közepe táján átveszi a bátyjának a szemszöge, mintha Scout egy lényegtelen mellékszereplő lenne és a kisfiú gondolkodásán, érzelmein lenne a hangsúly. A végén pedig hirtelen ismét Scout-ot látjuk, de csak, hogy elmondhassa az utolsó jelenteben a kvázi összefoglaló gondolatokat. Ráadásul szinte kihagyják a filmből a színesbőrű szereplőket!!! A könyv se viszi túlzásba, hisz egy 6-7 éves fehér kislány egy déli államban nem nagyon keveredik a feketékkel, de a film még ezt a néhány momentumot is kihagyja, a színes bőrűek csak díszletként szolgálnak az egyes jelenetekben.
   Sajnos nem sikerül ábrázolni a gyermeki fantáziavilágot sem, a titokzatos házat övező gyermeki találgatások világát, a játékosságot, az ártatlanságot. A történet végén Robert Duvall által játszott Boo Radley szerepe így teljesen a levegőben lóg.
   A film erőssége a környezet, a látvány, a 30-as évek hiteles ábrázolása, és persze Gregory Peck, aki hihetetlenül hitelesen hozza az ügyvéd apukát, ki szépen nevelgeti gyermekeit. Kiemelkedő a börtönjelenet Scout-tal és úgy általában Gregory Peck valamennyi megjelenése.

   Egy téli estén, egy pohár vörösborral, kandallótűz mellett, lassú folyású történetre vágyva javaslom a megtekintését.

Oldalszám: 328. oldal

Szabó Gábor: Filmes könyv

Syd Field: Forgatókönyvírók kézikönyve

Steven Jay Schneider: 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

Stig Björkman: Woody- Allenről