Könyvfalók

Vannak, akik szívesebben maradnak a komfortzónájukban, és már közismert íróktól olvasnak, míg mások szeretik a kevésbé ismert, sőt akár elsőkönyves szerzők művét is a kezükbe venni. Én az utóbbiakhoz tartozom, ennek pedig különösen örülök, hiszen egyébként ki tudja mikor jutottam volna el Farkas Anett A 33-as beteg c. kötetéhez. 

„Rettenetes sorozatgyilkosság sokkolja a Balaton fővárosát. Egy szörnyeteg nőket rabol el és aláz meg. Pintér Dávid sztárnyomozó és alkalmi társa, Fehér Vivien próbálnak válaszokat találni, és kibogozni azt a csomót, ami egyre nagyobbra duzzad az áldozatok számának gyarapodásával. 

Úgy tűnik, a rejtély megoldásához Vivien múltján keresztül vezet az út. De mi köze mindehhez a zalaegerszegi pszichiátria szomorú sorsú betegének, Rebekának? Vajon az őt kezelő pszichiáternek sikerül áttörést elérnie? 

Ki ismerheti a teljes igazságot? 

Egy rendőrnő 

Egy apa

Egy pszichiáter

Öt barátnő a múltból 

A 33-as beteg”

Már nem emlékszem, pontosan hogyan/mikor tévedtem Anett Instagram-oldalára, de megmutatta a könyvének a borítóját, és szerintem nem túlzok, ha azt írom, hogy én már akkor beleszerettem. Annyira figyelemfelkeltő, szuggesztív volt; ez az, amin egy könyvesboltban is egészen biztosan megakad az ember szeme. Mikor belelapoztam, hogy megnézzem, kinek köszönhető ez a csodálatos borító, meglepődtem. Faniszló Ádám munkáiért már eddig is odavoltam, de emlékeim szerint az Álomgyár Kiadó könyvein kívül még nem találkoztam a nevével. Szóval a borító nálam egyértelműen csillagos 5-ös, de lássuk a történetet. :) 

A könyv már az első oldalaktól kezdve beszippantott, és egészen a végéig nem is eresztett. Rendkívül gördülékeny volt, feszültséggel, titkokkal teli; nagyon tetszett, hogy nem volt túlírva, nem voltak benne felesleges „üresjáratok”. A fejezetek közötti váltás mindig garantálta a kellő izgalmat, így tényleg nehéz volt letenni, ha az embernek más dolga is akadt. 

Bár a történet fiktív, annyira jól van megírva, hogy akár valós is lehetne. A könyvet pedig különösen jó volt annak tudatában olvasni, hogy amint azt a köszönetnyilvánításból megtudjuk, Anett korábbi főnöke, Dr. Vajda Gábor rendőr alezredes volt az egyik előolvasó. Ő a tudásával segítette a nyomozást, míg a másik előolvasónak, egy bizonyos Noémi nevű hölgynek a mentális beteg „megalkotása” köszönhető. 

A nyomozópáros, Vivien és Dávid nagyon a szívemhez nőttek, egyszerűen imádtam őket. Annyira különbözőek voltak, mégis tökéletesen kiegészítették egymást. Dávid türelmetlenségét, szókimondását jól ellensúlyozta Vivien higgadtsága, nyugodt természete. Jókat mosolyogtam kettejük vicces csipkelődésein, szócsatáin. Vivien tündéri kislánya, Fanna is színt vitt a történetbe a korosztályára jellemző őszinteségével, gyermeki ártatlanságával. 

Semmiképpen sem szeretnék túl sokat elárulni, így csak annyit írok: akik már olvasták, vagy a közeljövőben fogják kezükbe venni a könyvet, bizonyára szembesülnek vele, hogy a sorok között nagyon komoly mondanivaló rejlik. Egy olyan probléma, amely kisebb-nagyobb mértékben, de napjainkban is sokakat érint(het)… 

Összegzés: 

Úgy gondolom, hogy Farkas Anett A 33-as beteg c. könyvével nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet. Számomra ez egy tökéletes könyv volt; az pedig, hogy valakinek ez az első kötete, még inkább elismerésre méltó. Egy olyan történetet kaptunk, amely egészen az utolsó oldalakig fenntartja az érdeklődést; számos meglepő fordulattal, remek csavarral gondolkodásra késztetve minket, olvasókat. Ha egy letehetetlen krimire vágytok, csak ajánlani tudom! Köszönöm Anettnek a lehetőséget, hogy elolvashattam, és nagyon várom a következő könyvét!

„…engedd el, ami megtörtént, és amin úgysem tudsz változtatni.”

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

A fülszöveg:  

 „Te ​meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?

257 éves szerelem… 

1764, Füred. 

Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz… 

A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…

Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat. 

A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született. 

Boszorkány vagy időutazó? 

Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ. 

Karády Anna új regényében, amely A füredi lány önálló kötetként is olvasható folytatása, bepillantást nyerhetünk a XVIII. századi nemesek kiváltságos világába, a szemünk előtt elevenedik meg egy földesúr hétköznapi élete és egy nem hétköznapi szerelem megrendítő története.”

A borító ismét gyönyörű lett, hatalmas köszönet érte Faniszló Ádámnak! A polcom dísze, és nem is tudom eldönteni, hogy ezé vagy A füredi lányé tetszik-e jobban. Legyen inkább döntetlen, mert mindkettőt imádom! :) A könyvet kinyitva hatalmas meglepetés ért, ugyanis a belső borítón az első kötettel kapcsolatos véleményeket olvashatjuk, és képzeljétek, az enyém is helyet kapott. Nekem ez nagy öröm, köszönöm szépen! :)

 

A könyv címéből adódóan sokan arra számítottak – köztük én is –, hogy most Oroszy Mihály szemszögéből olvashatjuk a történetet, de ismét Almássy Anna az elbeszélő. Ez inkább meglepő, mintsem zavaró volt, én legalábbis ugyanolyan élvezettel olvastam a kötetet. 

 

A történet már az első sortól kezdve beszippantott, köszönhetően a rendkívül hatásos prológusnak. Azonnal kíváncsivá tett, hogy az ott olvasottak később mikor és legfőképpen milyen szituációban fognak megjelenni – utóbbival kapcsolatban volt is egy tippem. A kötetben ismét gyönyörű, elgondolkodtató, és annyira igaz sorok kaptak helyet – már a prológusban szerepelt két kedvencem. 

 

 „Úgy tartják, minden jó, ha a vége jó. Tévednek! Nem csak a vége számít, az oda vezető út inkább.”

 

 „Az élet hossza felett nincs hatalmunk. De a mélysége felett igen.” 

 

Ahhoz képest, hogy az első estén, mikor az olvasást kezdtem, mindössze néhány oldal volt tervben, rögtön a 100. oldalig jutottam. Ez egyébként végig jellemezte a könyvet. Ha a kezembe vettem, éjszakába nyúlóan olvastam, egyszerűen képtelen voltam letenni. Rendkívül izgalmas volt, fordulatos, az adott kort jellemző információkat végig mesterien csepegtette az írónő. Számos alkalommal csak kapkodtam a fejem, mert olyan dolgok történtek, melyekre egyáltalán nem számítottam. Azt sem sikerült eltalálnom, amit fentebb említettem, hogy a prológusban olvasható jelenet mihez lesz köthető... Én egészen másra gondoltam. :D Viszont éppen ez a kiszámíthatatlanság varázsolt el még jobban, hogy mindig tudott meglepetést okozni. 

 

Balatonfüred napjainkban

Almássy Anna és Oroszy Mihály karakterét már A füredi lányban is imádtam, utóbbi most még jobban a szívemhez nőtt. Korábban láttam olyan véleményeket, melyekben egyesek nehezményezték, hogy Anna milyen könnyen beilleszkedett a 18. századba. A füredi földesurat olvasva kiderül, ez korántsem volt így, sőt, egyes akadályok már szinte áthidalhatatlannak tűntek Anna és Mihály számára. Az is feltűnt, hogy az első részben helyet kapó hosszabb leírások itt már egyáltalán nem jellemzőek. Nem tudom, hogy ez szándékos volt-e, de mindenképpen jónak tartom, mert bár engem egyáltalán nem zavart, de azt elismerem, hogy így sokkal gördülékenyebb lett a történet, és ebbe már a kritikusabb olvasók sem tudnak belekötni. :) 

 

Összegzés: 

Gondolom nem vagyok azzal egyedül, hogy a folytatásokkal kapcsolatban mindig van bennem egy kis félsz. Vajon sikerül hozni a korábbi színvonalat, vagy úgy fogom érezni, kár volt, mert a mondanivalót egy könyvbe is bele lehetett volna sűríteni? A füredi földesúr nemhogy hozta az említett színvonalat, de nálam minden várakozást felülmúlt. Úgy éreztem, hogy azok a dolgok, melyek itt-ott kritikaként olvashatóak az első kötettel kapcsolatban, tehát pl. az említett hosszabb leírások, itt most maximálisan ki lettek küszöbölve. Egy érzelmekben gazdag, csodálatos történetet kaptam, melyet örökre a szívembe zártam, és ezzel bekerült a 2021-ben olvasott kedvenc könyveim közé. Számomra hatalmas meglepetés volt, hogy jövő nyáron érkezik a harmadik kötet, A füredi gyermek. Kíváncsi vagyok, hova lehet ezt még fokozni, nagyon várom a következő részt! 

 

 „Van, aki úgy tartja, hogy akik szeretik egymást, azok egy irányba néznek. Mi nem néztünk egy irányba. Egymás szemébe néztünk – úgy szerettük egymást.”

Holly Miller könyve sokak számára lehet ismerős, ugyanis a megjelenése idején rendkívül felkapottnak számított. Hamar felkeltette az érdeklődésemet, de mások véleménye szépen lassan el is bizonytalanított: voltak, akik imádták, míg másoknál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ha kíváncsiak vagytok, nekem hogyan tetszett, kérlek olvassatok tovább! :)

Fülszöveg: 

„Ezt ​a történetet megkönnyeztem. Utána még sokáig gondolkodtam Callie és Joel életén, és azon, hogy én hogyan döntenék a helyükben. Szívszakítóan gyönyörű.” – Jill Santopolo, New York Times bestsellerszerző 

„Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége? 

Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz. 

Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. 

Callie képtelen elengedni a múltat. Amióta a legjobb barátnője meghalt, elveszettnek érzi magát. Tudja, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal felszabadultabban kellene élnie. Csak azt nem tudja, hogyan találjon vissza régi énjéhez, amely mert nagyot álmodni. Joelnek és Callie-nek egyaránt megvan rá az oka, hogy megtanuljanak a mában élni. És noha nem kifejezetten keresik egymást, találkozásuk pillanatától mindketten érzik, hogy hatalmas fordulat következett be az életükben. 

Aztán egy éjjel Joel Callie-vel álmodik, és az álomban megjelenik legnagyobb félelme. Ekkor mindketten döntéshelyzetbe kerülnek: együtt maradnak-e annak ellenére, hogy tudják, mi lesz a sorsuk? És ha egyikük napjai menthetetlenül végesek, létezik-e olyan élet a számára, mint ami járna is neki? 

Képesek befolyásolni az életük alakulását, vagy ami meg van írva számukra, azon nem lehet változtatni? 

A két főszereplő, Joel és Callie által elmesélt Álmomban már szerettelek Holly Miller magával ragadó és felejthetetlen, romantikus debütregénye a szeretethez szükséges bátorságról, kiváltképp akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy tudjuk, mi lesz a szerelem vége.”

A könyv borítója kifejezetten tetszik, számomra leginkább az egyszerűségében rejlik a szépsége. A fűzfának és a madaraknak kiemelt szerepe van a történetben, így ezek megjelenítése különösen jó választás volt. 

Ami olvasás közben rögtön feltűnt, az Holly Miller gyönyörű, érzékletes megfogalmazása. A lapokat áthatja a természet és az állatok iránti rajongás – ezt legutóbb Karády Anna: A füredi lány c. könyvénél tapasztaltam. A részletes leírásoknak köszönhetően olyan volt, mintha én is részese lennék azoknak az apró csodáknak, amiket a két főszereplő, Callie és Joel látott, átélt. 

A történet nekem az elején kicsit lassan indult be, mint vártam, de ennek ellenére mindig elég sokat olvastam belőle egyhuzamban, valamilyen oknál fogva mégsem eresztett. A második felétől éreztem azt, hogy elkezdtek felgyorsulni az események, egyre több „titok” derült ki, és ezt a könyv vége felé a fejezetek elején jelzett nagyobb időbeli ugrások is megerősítették. 

Nagyon tetszett a két főszereplő karaktere, amilyenné Holly Miller formálta őket. Jó volt végre egy olyan női szereplőről olvasni, akinél nincs felesleges drámázás, hiszti, aki a nehézségek ellenére is próbál erős és pozitív maradni. Bár hamar megtudtuk, hogy Callie egyik legjobb barátnője, Grace meghalt, a fiatal nő mégis meghatározó „szereplője” a történetnek – olyan volt, mint egy tisztelgés az emléke előtt. Joel képessége, hogy látja álmában, mi fog történni a szeretteivel, számomra már az elejétől kezdve indokolta a viselkedését, szorongását, elsőre talán furcsa döntéseit. Még belegondolni is szörnyű volt, hogy ez mennyi terhet jelentett már neki az élete során, és mennyi várhat még rá, ha ez a jövőben sem ér véget.

Aki egy könnyed, romantikus történetet vár, „csalódni” fog, mert ez a könyv sokkal több annál. Számomra a legnagyobb mondanivalója talán az volt, hogy ha valakit igazán szeretsz, el is kell tudnod engedned őt. A történet olvasása közben végig ott motoszkált a fejemben, Joel vajon végig kitart majd az oly nehezen meghozott döntése mellett? Fog-e még valaha találkozni, beszélni szerelmével, és vajon Callie élete hogyan és mikor ér majd véget? A férfi kísérletet tesz a megakadályozására, képes lesz rá? Esetleg szörnyű álma kivételesen nem is válik valóra? 

Összegzés: 

Nagyon örülök, hogy hagytam magam meggyőzni, és kézbe vettem ezt a könyvet, mert Holly Miller történetének olvasása nemcsak elgondolkodtatott, hanem rengeteg érzelmet is kiváltott belőlem. Én pedig kifejezetten szeretem, ha egy könyvnél ilyesmit tapasztalok, még ha ez olykor fájdalmas is. Leginkább azoknak ajánlom, akik nem idegenkednek a kicsit részletesebb leírásoktól és a nem szokványos romantikus történetektől. 

„Csak… bízz az emberekben, hagyd, hogy szeressenek!”

„– Nem kell hibátlannak lenni azért, hogy az ember szerethető legyen.”

„Fenn, a fán mindig elismétlem neki, hogy szeretem. Egy kicsit olyan érzés, mint amikor ugyanezt megvallom Joelnak is. Mert ugyanúgy várok egy válaszra, amit talán sosem fogok meghallani.”

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

A fülszöveg: 

„Szerelem ​téren és időn át… 

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura. 

A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség… 

Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem. 

Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül. 

Vajon a két világot összekötheti a szerelem? 

Karády Anna elsőkönyves szerző, balatonfüredi jogász, aki a város múltját és természeti kincseit kisiskolás kora óta kutatja. Az évek során szerzett ismereteinek a lenyomata ez a történelmi, romantikus debütregény, amely megmutatja, hogy a szerelmet sem az idő, sem a tér, sem a társadalmi különbségek nem képesek eltiporni." 

Nem túlzok, ha azt állítom, ez a könyv bizony szerelem volt első látásra. Nemcsak a külső, hanem a belső borító is gyönyörű, utóbbin kellemesen meglepődtem, ugyanis nem emlékszem, hogy ezen, valamint Pap Éva És újra felkel a nap c. könyvén kívül lennének még ilyen köteteim az Álomgyár Kiadótól. Ráadásul kemény fedelet kapott, így sokkal kevésbé sérülékeny. 

 

Az, hogy a könyv helyszíne Balatonfüred, már csak hab a tortán. Kedvenc városom, 2006 óta egyetlen év kivételével mindig sikerült ellátogatnom oda. A következő mondat pedig remekül összegzi, amit én is érzek: 

„Füred mindent pótol, de Füredet semmi sem pótolhatja.”  

 

Érdekesség, hogy sci-fi jellegű könyveket nem igazán szoktam olvasni, bár egyre többször tapasztalom, hogy az embernek időről időre érdemes kilépnie a komfortzónájából, mert érhetik kellemes meglepetések. Szerencsére most is így történt. Az, hogy Anna már a könyv elején 1763-ban találta magát, még számomra sem volt "zavaró". Ráadásul általános iskolában és gimnáziumban is szerettem a történelmet, így nagyon érdekes volt betekintést nyerni ebbe a korba, a szokásokba, és hogy társadalmilag mekkora szakadék volt az emberek között. A természet szeretete már az első oldalaktól kezdve érződik, számomra ezek a leírások még különlegesebbé, értékesebbé tették a könyvet. A történet annyira beszippantott, hogyha nem tudtam olvasni, akkor is eszembe jutott - ezt egyébként más szintén említette. :) 

A Koloska-völgy, ahol minden elkezdődött...

Fülszöveg: 

„Ludányi ​Bettina mesterien használja könyvében a félelem és a rettegés elemeit.” 

– Anarchia Könyvblog 

Mindig nézz a hátad mögé! 

Scott C. Flynn nyomozót egy brutális gyilkossághoz hívják. Az áldozat egy húszas éveiben járó nő, akit a Herman Brown Parkban találnak meg. A rendőrség megkezdi a nyomozást, ám sajnos elegendő bizonyíték hiányában nem sikerül közelebb kerülni a gyilkoshoz. Amikor feltűnik egy újabb holttest, a nyomok egy szektához vezetnek. 

Caroline R. Hutchinson szélhámosként éli az életét: lop, csal, hazudik, bárkit képes átverni. Egyik éjjel nagyon rossz áldozatot választ magának, így a sorsa megpecsételődik. Úgy tűnik, csak akkor menekülhet meg, ha a rendőrökhöz fordul segítségért. 

Vajon mi az összefüggés Flynn nyomozó és Caroline esete között? Mit tesz a rendőrség, amikor szembetalálja magát egy szektával? Hogyan képes egy szektavezér mindenkit irányítani és átverni maga körül? 

Ludányi Bettina Mögötted! című regényében megismerhetjük a szekták működésének pszichológiáját és bepillantást nyerhetünk a jogtalan befolyásolás rejtelmeibe. 

Bevallom, én egy kicsit féltem ettől a szektás témától. Sejtettem, hogy a könyv során betekintést nyerhetünk ebbe a világba, de picit tartottam tőle, ez hogyan lesz átadva az olvasónak úgy, ne váljanak az információk szárazzá, nehezen emészthetővé. Bettina viszont nagyon jól megtalálta az arany középutat. Ennek tükrében pedig, ahogyan azt a Kettőnk titkánál is megjegyeztem, értékelem a szokatlan témaválasztást.

A könyv erősen indít, ugyanis már a prológus után egy gyilkosság történik. A rendőrségre rendkívül nagy nyomás nehezedik, hogy minél előbb kiderítse, ki ölte meg a fiatal lányt a parkban. A nyomozást Scott Flynn vezeti, aki segítséget kap egy szakember, Daisy Carvalho Serra személyében. A rendőr társával, Paullal ugyanis már az elején gyanítja, hogy valamiféle szektáról lehet szó, amivel a nőnek már volt dolga, így sok hasznos információval szolgálhat ezek működéséről. 

Kifejezetten kedvelem a több szemszögből írt könyveket, mert általuk sokkal jobban bepillantást nyerhetünk az adott történetbe. Itt pedig akad bőven: Kathy, Scott nyomozó, Caroline, Christy, sőt, ahogyan a Kettőnk titka esetében, úgy most is megismerhetjük a gyilkos gondolatait. Elgondolkodtató volt, hogy Caroline egyetlen rossz döntése milyen lavinát képes elindítani, hány életet tud tönkretenni. Megtudjuk, hogy a nő lopásokból tartja el magát, így amikor egy galéria megnyitójáról értesül, kihagyhatatlan lehetőségnek tartja. Nem is sejti, akit kirabol, még mennyi szenvedést fog okozni számára... 

Nagyon tetszett, hogy a karakterek most is mintha hús-vér emberek lettek volna, az írónő rendkívül jól megalkotta őket. Könnyű volt azonosulni a nehézségeikkel, szenvedéseikkel. Az olvasók két korábbi szereplővel, Daisy (Nyomodban) és Alexios Hallas (Kettőnk titka) is találkozhatnak. Az én kedvencem talán Christy karaktere volt, így nagyon örültem, hogy neki egy külön novellát szánt Bettina - ez is megvan, de a bejegyzés megírásáig még nem olvastam el. :) 

Összegzés: 

A történet már az elejétől kezdve izgalmas, Bettina folyamatosan csepegteti az információkat. Itt is körülbelül a második felétől gyorsulnak fel az események, válik még pörgősebbé. Látszik az alapos kutatómunka, ez a tudás pedig nagyszerűen be van építve a regénybe. Ahogyan azt az írónőtől megszokhattuk, meglepetésekben sem volt hiány, egyik sokk ért a másik után :D, ki nem találtam volna a végét. Fontosnak tartom a borítót is kiemelni, ismét nagyszerű lett, rendkívül figyelemfelkeltő. Ha egy izgalmas thrillerre vágysz, bátran ajánlom ezt a könyvet!

„Sosem hittem volna, hogy a saját elmém lesz a legnagyobb ellenségem. Illúziókat kelt, édes reménnyel dédelget, aztán meg az arcomba tolja a valóságot. Nincs ennél kegyetlenebb dolog a világon.”  

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

A fülszöveg: 

„Ki ne képzelte volna már el számtalanszor a fejében azt a jelenetet, amikor jól elbánik a sráccal, aki félrelépett…Paige Elliot vagyok és éppen most törték ripityára a szívem…Ami azt illeti hiszek a karmában, de ő sincs mindig résen…Szóval nekem kellett gondoskodnom arról, hogy a bűnös megkapja a méltó büntetését...” 

Ami rögtön feltűnt, hogy Riley nagyon gördülékenyen, fiatalos lendülettel ír, így gyorsan lehetett haladni. Ráadásul humorban sem volt hiány. 

„Csontkovács telefonszáma. Ennek a megőrzése sem túl szükségszerű, hisz gerince az nincsen.” 

 „– Jézusom, Paige… tényleg úgy szólított le téged, hogy ujjal mutogatott, menj oda hozzá? Jó, hogy nem dobott el egy csontot, hogy hozd vissza.”

A történet rövid, és az ember még szívesen olvasta volna, de valahogy mégis kerek egészet alkotott, szerencsére egyáltalán nem keltett kapkodós benyomást. A téma a megcsalás, amitől sokan rettegünk, szinte mindenki rémálma. Paige viszont teljesen bízott a másikban, a szerelmükben, ezért is érte hidegzuhanyként, amit Danny tett. Utóbbi karaktere sajnos egyáltalán nem volt túlzás, valóban vannak olyan emberek, akik nagyszerűen lavíroznak megjátszott szerepeik között, és nyugodtan élik kettős kis életüket. Még belegondolni is szörnyű, a valóságban hány ilyen Danny-hez hasonló férfi lehet... 

Nagyon szimpatikus volt Paige kolléganője, Joan, aki a lány mellett állt és a jóképű lakótárs, a szintén kolléga Cory. Joan cetlis ötlete a helyzet könnyebb feldolgozásához kifejezetten tetszett. Bár a történet Paige szemszögéből íródott, Danny is kapott egy aprócska fejezetet. Erre nem számítottam, de remek ötletnek tartom, így a férfi gondolataiba szintén bepillantást nyerhettünk. És persze még jobban utálhattuk. :D  

Összegzés: 

A nehéz témát végig remekül ellensúlyozta a humor, a szereplők Danny kivételével rendkívül szerethetőek voltak. Nagyon köszönöm az írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a történetet! :)

„Akkor sírj, amikor a világod összeomlik. Amikor szükséged van rá a talpraálláshoz. Na jó, új szabály: akkor sírj, amikor kedved van, mert nem attól leszel erős, hogy elfojtod, hanem attól, hogy felvállalod és megéled, akkor is, ha darabokra szakít.” 

A könyv körülbelül a tavalyi év vége felé keltette fel az érdeklődésemet: egyre többször jött velem szembe, rendkívül pozitív véleményeket olvastam róla. Ami végleg meggyőzött, hogy nekem ez kell, és mindenképpen el szeretném olvasni, az Szabados Ágnes egyik egyik blogbejegyzése volt. Ebben dióhéjban az állt, hogy rá is mekkora hatást gyakorolt a könyv, élete rendkívül meghatározó olvasmányának tartja. 

Így amikor megláttam a Libri egyik januári akcióját, hogy a matricákkal megjelölt könyvek közül a második, azaz az olcsóbb fél áron kapható, nem haboztam. A döntés mellett megvettem Edith Eva Eger másik könyvét, Az ajándékot is. Biztos voltam benne, hogy nem fogok csalódni. (Az akció egészen január 31-ig tart. ;)) 

„Abban ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger 

A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön. 

Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk. 

Azt mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem igazán szoktam ilyen típusú könyveket olvasni, tehát nem volt túl sok viszonyítási alapom. Mármint, ami az önismereti, segítő könyvek részét illeti. Természetesen olvastam már Auschwitzról, Kertész Imre: Sorstalanság c. regénye kötelező olvasmány volt, és emlékszem, milyen nagy hatást gyakorolt rám. Azt tudtam, hogy itt szintén egy túlélő könyvéről van szó, de nagyon kíváncsi voltam, ezt hogyan lehet összehozni azzal, másoknak is segítsen, utat mutasson. 

A döntés felépítése viszont nagyon jó: az első felében Auschwitz áll a középpontban, míg a második részében már a praxisából említ betegeket, és az ő különböző eseteiken keresztül mutatja be, hogy tulajdonképpen nincs olyan helyzet, amiből ne lehetne talpra állni. Nagyon tetszett a könyv őszintesége, Edith Eva Eger nem árul zsákbamacskát: sosem ringatja az olvasót hamis illúziókba, hogy ez könnyű feladat lesz. Ennek ellenére mindig áthatja a sorokat a bizakodás, a remény és az erő. Egy, a haláltáborokat megjárt túlélőtől pedig különösen hiteles, hogy létezhet a problémáinkra gyógyír. 

Edith Eva Eger egy igazi példakép, aki minden szörnyűség és átélt borzalom ellenére is talpra tudott állni. Itt nemcsak a haláltáborokra gondolok, amiket megjárt, hanem a felszabadítása utáni évekre, amikor számtalan problémával kellett szembesülnie, pl. kirekesztés, nyelvi nehézségek, magánéleti gondok. Hiába a hatalmas tudás, komoly végzettség, egy rendkívül szerény nő sorait olvastam, aki bepillantást engedett nyerni az életébe, és úgy próbált meg utat mutatni, segítő kezet nyújtani, hogy sosem vált „megmondóvá”.

Láttam olyan véleményt, hogy valaki azt írta, bár a könyv tetszett neki, ő nem érti, Edith Eva Eger hogyan tudott megbocsátani azoknak az embereknek – Hitlernek és Mengelének – akik miatt a szülei meghaltak. Erről viszont szó sem volt, a fülszöveg, ahol ez szerepel, igencsak megtévesztő: ő nem nekik, hanem saját magának bocsátott meg. Erre többször volt utalás a könyvben, a pácienseinek is ezt mondta.

 „A megbocsátás nem azt jelenti, hogy megbocsát az erőszaktevőnek azért, amit magával tett – mondtam neki. – Annak a résznek bocsát meg saját magában, ami áldozattá vált, és nem hibáztatja magát többet.” 

A könyv borítója nagyon megfogott. A szögesdrót Auschwitzot jelképezi, míg a virág egyértelműen a reményt szimbolizálja. Biztos vagyok benne, hogy a színválasztás sem véletlen, ugyanis utána olvastam, és a lila a mértékletesség színe. Jelenthet többek között intelligenciát, tudást, alázatosságot, de fájdalmat, valamint nosztalgiát is. 

Összegzés: 

Tudom, talán merészség már így az év elején kijelenteni, de én úgy érzem, hogy nekem ezzel a könyvvel megvan 2021 legjobb, legmeghatározóbb olvasmánya. A hatást, melyet rám gyakorolt, nem hiszem, hogy idén bármi más felül tudná múlni. Biztos vagyok benne, életem során többször újra fogom olvasni, és akkor is fellapozom, ha csak egy-egy konkrét útmutatására lesz szükségem. Ez az a könyv, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasni, így csak ajánlani tudom! 

„ – Dicuka – szól bele a sötétségbe egyik este –, hallgass ide. Nem tudjuk, hová tartunk. Nem tudjuk, mi fog történni. Csak arra emlékezz: senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.” 

„Élhetsz annak, hogy megbosszulod a múltat, de annak is élhetsz, hogy a jelent gazdagítsd. Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni.” 

„Nem számít, mennyire csalódást okozó, unalmas, korlátozó, fájdalmas vagy nyomasztó legyen is a tapasztalatunk, mindenkor eldönthetjük, hogyan reagáljunk rá. És végre kezdem megérteni, hogy nekem is van döntési lehetőségem. Ez a felismerés megváltoztatja az életemet.”

„A munka valóban szabaddá tett. Azért éltem túl, hogy elvégezhessem a munkámat. Nem azt a munkát, amelyet a nácik szántak nekem – az önmegtagadás és az éhezés, a végső kimerülés és a leigázottság kemény munkáját. Hanem a belső munkát. Hogy megtanuljak túlélni és virágozni, hogy megtanuljak megbocsátani magamnak, és megtanuljak másoknak segíteni abban, hogy ezt tehessék. És amikor elvégzem ezt a munkát, akkor nem vagyok többé a túsza vagy a foglya semminek. Akkor szabad vagyok.”

Az írónő könyve korábban Kötelék néven jelent meg nálunk - sajnos a régi példányt már nem tudtam beszerezni. Nagyon örültem, amikor láttam, hogy bár más címmel és borítóval, de újra kapható.

Szerelem ​és szex a tanárnővel – a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller

A tizenhat éves T.J.Callahannek semmi kedve bárhova is elutazni. Rákbetegsége visszafejlődőben, és nem vágyik másra, mint visszakapni a régi életét. De a szülei ragaszkodnak hozzá, hogy nyáron behozza az iskolai lemaradását, és megtanulja mindazt, amit a betegsége miatt mulasztott.

A harmincéves angoltanárnő, Anna Emerson, akit felmorzsoltak a hideg chicagói telek és egy céltalan kapcsolat, kapva kap az alkalmon, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát. Elvállalja, hogy a nyarat egy trópusi szigeten töltse és T.J.-t tanítsa.

Anna és T.J. felszállnak egy magánrepülőgépre, és elindulnak a Callahan család nyaralójába, de amikor a Maldív-szigetcsoport ezerkétszáz szigete fölött repülnek, bekövetkezik az elképzelhetetlen: lezuhannak a cápáktól nyüzsgő vízbe. Sikerül kivergődniük a partra, de hamarosan rádöbbennek, hogy egy lakatlan szigeten ragadtak.

Eleinte csak egyre gondolnak: a túlélésre. De ahogy a napokból hetek lesznek, aztán hónapok, születésnapok jönnek és múlnak el, a hajótörötteknek meg kell küzdeniük a trópusi viharokkal, a tengerben ólálkodó számtalan veszéllyel és a legnagyobb fenyegetéssel, annak a lehetőségével, hogy T.J. rákja kiújul. Csak egymás szeretetében bízhatnak és egymásra támaszkodhatnak, így ennek a két elveszett léleknek bele kell törődnie a helyzetébe, és azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükségük van rá, egymás társaságából kell vigaszt meríteniük.

Tracey Garvis Graves regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller.

Olvasás közben a híres A kék lagúna c. film jutott eszembe. A könyv két főszereplője egy 16 éves fiú és egy 30 éves tanárnő, akik nem érik el úti céljukat, hajótörést szenvednek. A kezdeti bizakodást, hogy hamarosan rájuk találnak, egyre inkább felváltja a reménytelenség érzése. Az, hogy talán sosem hagyhatják el a szigetet, még a rájuk leselkedő megannyi veszély mellett is eltörpül.

Tetszett, hogy a fiú sokszor fiatal kora ellenére is milyen éretten viselkedett, mennyire vigyázott Annára. Ebből a szempontból a könyv eredeti címe, a Kötelék szerintem sokkal találóbb, mert tökéletesen illusztrálja a kettejük között kialakult szoros viszonyt, azt, hogy a szigeten tényleg csak egymásra számíthattak.

Ez nyilván személyes ízlés kérdése, de nekem nemcsak a cím, hanem az eredeti borító is jobban tetszett, mert sokkal figyelemfelkeltőbb és egyedibb volt. Egyébként a régi kiadás a Pioneer Books-nak, míg az új a Libri Kiadónak köszönhető.

A könyv végig fenntartja a figyelmet, számos helyzetben aggódhatunk Annáért és T.J.-ért. Az is komoly nehézséget okoz számukra, hogy a nagy korkülönbség ellenére is elkezdenek egymás iránt érzelmeket táplálni. Emiatt nemcsak az foglalkoztatja az olvasót, hogy kijutnak-e valaha a szigetről, hanem az is, ha igen, képesek lesznek-e felvállalni a szerelmüket. Minden kérdésre választ kaphattok a könyvből. :)

Összegzés:

Tetszett a könyv, de mint említettem, én sokkal jobbnak találom a korábbi címet és borítót. A mű olvastatja magát, együtt tudsz érezni a szereplőkkel, izgatottan várod a folytatást. Jó volt a váltott szemszög is, szeretem az ilyen típusú könyveket, hiszen így mindkét fél gondolataiba egyformán bepillantást nyerhetünk. Az utószóval nem voltam telkesen kibékülve, ott szerintem a kevesebb több lett volna. :)

„Csak azért tudom elviselni, hogy itt vagyok, mert itt vagy velem.”

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Egy izgalmas thrillerre vágytam, és Ludányi Bettina: Kettőnk titka c. könyvére esett a választásom. Ha tovább olvasol, kiderül, vajon beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket. :) 

„Kiszámíthatatlan ​és sokkoló fordulatok. Soha nem tudhatod, mi lesz a következő lépés.” – Anarchia Könyvblog 

„Ha kézbe veszed Ludányi Bettina könyvét, egy olyan történetet kapsz, amely csúnya játékot játszik az elméddel.” – Gck's Book Review 

Mi az erősebb: a függőség vagy az akarat? 

Niki Varela alkoholista. Lassan egy éve nem iszik, mégis különös dolgokat tapasztal maga körül. Időről időre üres borosüvegek tűnnek fel a lakásában. Hiába állítja, hogy nincs köze hozzájuk, még a legjobb barátnője sem hisz neki. Nem is csoda, hiszen egyetlen betörésre utaló jel sincs. 

Alexios Hallas pszichológust valaki felkéri egy nyomozáshoz,így hozza össze a sors Nikivel. Hiába foglalkozik évek óta függőkkel, még így sem ismeri fel időben, mi folyik a lány körül. 

Egy alkoholfüggő képzelgéseiről lenne szó csupán, vagy valaki az őrületbe akarja kergetni a lányt? Mi a különbség a valódi tettes és az áldozat között? Meddig képes egy függő uralkodni a sóvárgáson, ha mindent elveszít, ami fontos volt számára? 

Ludányi Bettina írónő új regénye, a Kettőnk titka ezúttal a függőség lélektanát járja körül. A pszichológiai thriller és a pszichológiai dráma jegyei keverednek össze egy történetben, amelynek nem fogod kitalálni a végét. 

Nagyon értékelem, ha valaki nem fél egy tabutémához nyúlni, így különösen kíváncsi voltam erre a történetre. Az alkoholfüggőséget az érintettek gyakran még saját maguknak sem merik bevallani, és aki ezt nem tapasztalta meg, bele se gondol, milyen nehéz leszokni, sőt a későbbiekben józannak is maradni. Betekintést nyerhetünk abba, mennyire törékennyé válik az ember, hogyan kísértik a múlt démonai, azok a dolgok, amiket ittas állapotban elkövetett. A függőség egyik legnagyobb átka pedig, hogy nemcsak a függőt, hanem annak családját is tönkreteszi. 

Bár a történet középpontjában végig Niki állt, Yanna, Corinna és egy férfi, Alexios is komoly szerepet kapott. Tetszett a könyv felépítése, hogy – talán egyfajta megerősítésként, biztatásként – a Niki szemszögéből íródott részek elején mindig szerepelt a nap, mennyi ideje józan. Bár a történet elején egy olyan nőnek ismerjük meg, aki alkoholmámoros pillanataiban szó szerint mindenre kapható, ahogy haladunk, úgy válik egyre szimpatikusabbá. Megtudjuk, hogy van munkája, egy mentora, Yanna és már saját mentoráltja is Corinna személyében. Sőt, egy kutyát is magához vett, akiért szintén felelősséggel tartozik. Látszólag tehát jól alakulnak Niki dolgai, de még csak nem is sejti, hogy ez bizony nem más, mint az a bizonyos vihar előtti csend… 

Az első izgalmas momentum a történetben, amikor Alexios Hallas pszichológust valaki felkeresi, és megkéri, hogy figyelje Nikit. A férfi azonban folyamatosan viaskodik, mennyire helyes ez, főleg, hogy egy idő után felismeri, talán már érzelmeket is táplál a lány iránt. Vajon ki a titokzatos megbízó, és mi a valódi célja? Tényleg aggódik Niki miatt, vagy egészen más okból szeretné megfigyelés alatt tartani a lányt? 

A történet akkor válik különösen ijesztővé, amikor Niki elkezd borosüvegeket találni a lakásban, az erkélyen, az ajtaja előtt. Még a legjobb barátnője, Yanna sem hiszi el, hogy nem iszik újra. Niki a csalódottság miatt ahogy távolodik az egykor szintén alkoholproblémákkal küzdő lánytól, úgy kezd egyre jobb viszonyt ápolni mentoráltjával, Corinnával. De ki állhat a borosüvegek mögött, és miért akarja tönkretenni Nikit? Meddig bírja ezt a lány, és mikor szakad el az a bizonyos cérna? „Mi az erősebb: a függőség vagy az akarat?” 

Összegzés:

Ludányi Bettina könyve folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét: ahogy haladunk, úgy válik egyre pörgősebbé, hátborzongatóbbá. Azt éreztem, mint Agatha Christie könyveinél, hogy valójában már mindenki gyanús. Meglepetésekben nincs hiány, és amikor azt hiszed, talán már tudod a végét, még egyet csavar rajta az írónő. Nekem ez a könyv 2020 utolsó olvasmánya volt, és egyben méltó lezárása, mert rendkívül tetszett. Be kell szereznem a folytatását!

„Érdekes, hogy az emberek úgy dédelgetik a rossz emlékeket, mintha valamiféle kincsek lennének. Néha előveszik, leporolják őket, fájdalmat okoznak maguknak velük, aztán visszarakják képzeletük polcára, hogy legközelebb újra le tudják porolni azokat.” 

 „A vonásain gond nélkül uralkodik, ám a szemén látom, hogy menyire megviselik az érzések, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznie. Például a csalódással, hogy sosem lesz elég jó, hogy sosem lesz fontos, és nem fog kelleni senkinek. A függőség olyan, mint a büntetett előélet. Sosem mosod le magadról.”

Ahogy mind tudjuk, ha azt mondom farkas, akkor a könyvekben és filmekben megjelenő falkában járó, acsarkodó és a holdra vonyító állatokat látunk magunk előtt. Valamint könyvmolyhoz méltóan mind tudnánk olyan könyvet mondani, amiben vagy van farkas vagy van olyan karakter akit olyan tulajdonságokkal ruháznak fel írók, mint a farkasokat. De biztos, hogy megfelelnek ezek a tulajdonságok a valóságnak? Tudjuk valójában, hogy milyenek a farkasok? Vagy az írók egyáltalán utánuk jártak rendesen? 

Sajnos egyetlen írót sem tudtam megkérdezni a kutatásairól. Viszont én utána jártam nektek, hogy milyenek is a farkasok valójában.  

Kép: horkai.com