Könyvfalók

Az előttem szólókhoz csatlakozva zárom a sort augusztusi Letye-petye témánkat illetően, azaz - miért okoz általában csalódást egy könyv megfilmesítése?

Az én véleményem egy teljesen egyértelmű és kézenfekvő tényen alapul, mégpedig, hogy a film és a könyv két összehasonlíthatatlan műfaj.

Szerintem nemcsak hogy nem lehet, de nem is lenne szabad a kettőt összehasonlítani, hiszen a film és a könyv más és más eszköztárral és tulajdonsággal rendelkezik. Míg a könyvben az alkotó kizárólag szavakkal fest mind a történetet körülvevő világot, karaktereket, mind a hangulatot illetően, a filmnek mindehhez csakis képsorok állnak rendelkezésére - no meg korlátozott mennyiségű idő. 

Hogy én is egy konkrét példát hozzak - az Éhezők viadala trilógiából négy film készült, de még ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a regény minden részletét belezsúfolják. Ha csak a moziban hallottam volna a történetről, sohasem tudom meg pl.: hogy kerülhet bele többször valakinek a neve a kalapba, vagy hogy Katniss esküvői ruhájára is szavazni lehetett, stb. 

S ami a részleteket illeti… 

Ne felejtsük el, hogy míg a könyv rengeteg részletet tartalmaz, esetleg a környezettel kapcsolatban is kapunk információt, egy film díszletét mégis nagy kihívás lehet elkészíteni - egységes, mégis az eredeti változathoz hű stílust kell megalkotni rengeteg aprósággal kiegészítve, amire talán az egyszerű halandó néző nem is figyelne fel.

Az Éhezők viadalában ilyen volt a katonák egyenruhája - Suzanne Collins - ha jól emlékszem, bár ebben talán tévedek - sehol sem említette, hogy fehér páncélban jelentek volna meg a békeőrök, ezt a filmesek tették hozzá. Mégis, a látványuk abszolút passzol a környezethez, és Panem világához. 

Sokszor hallok másokat panaszkodni és tapasztalom is, hogy a film a külsőségek mellett nem ritkán a történetet alakulását illetően is eltér a könyvváltozattól. 

Ennek az az oka, hogy a milliméteres pontossággal, vonalzóval szerkesztett forgatókönyvek képtelenek olyan részletekig elmerülni a történetben, mint ahogy a könyv teszi, ugyanis azok számára is élvezhetőnek és érthetőnek kell lennie, akik még nem olvasták vagy soha nem is fogják elolvasni az eredetit. 

(A film éppen ezért rendkívül “veszélyes” kétélű fegyver, hiszen egy rossz feldolgozás alapján a keveset olvasó, de vállalkozó kedvű nézőknek is elvehetik a kedvét az egésztől, míg egy jó sikerült film után a könyv hangulata okozhat csalódásokat - no de ez már egy másik téma).

Eddig úgy tűnhetett, hogy mindenben Hollywood oldalára álltam, és lehet, hogy így is van, azonban van itt valami, amit még a rideg objektivitás sem képes minden esetben megszépíteni, ez pedig nem más, mint: a casting. Mondhat bárki bármit, de a karakterek kiválasztása - amellett, hogy képtelenség lenne valamennyiünk ízlésének eleget tenni - alapvető fontosságú lenne a történet hiteles megjelenítése szempontjából, de sajnos rengeteg melléfogást látni a filmadaptációk között. Már az előttem szólók is említettek néhány példát, de én most újra az Éhezők viadalával jönnék, ahol is éppen a két főszereplő külseje üzen a karakterekről homlokegyenesen mást, mint amit képviselniük kellene. Jennifer Lawrence például nagyon szép nő, és egyáltalán nem túlsúlyos, ám ha ránézek, akárhogy bizonygatják, sohasem hinném el róla, hogy életében akár egy napig is éhezett volna, vagy hogy a törékeny alkata folytán bárki legyőzné őt közelharcban. Dehogyis… És az sem segít, hogy az eredetiben magas, erős, tagbaszakadt Peeta még nála is alacsonyabb.

Nos, lehet az egyes filmadaptációkat szeretni vagy nem szeretni, ízlés kérdése, de ha én, szintén mezei halandó javasolhatnék valamit a témával kapcsolatban, az így hangzana: próbáljuk a filmet önálló és független alkotásnak tekinteni, még akkor is, ha ismerjük a forgatókönyv alapját képező történetet. Így, az előzetes benyomások a szereplők, a környezet és minden más téren jelentkező eltérés dacára élvezhetővé válik. 

            

Milyen jó, hogy van egy tinédzser lányom,aki épp témába vágó könyvet olvastat. Szándékosan hagytam ki életemből a könyvek-megfilmesítések párosát. Szinte minden fórum azt sugallta, hogy csak csalódást okoz, ha belemerülünk. Figyeltem is a távolmaradásra. Most viszont rá kellett dolgoznom az ügyre. Legalább is olvasnom és filmeznem kellett, hogy érdemben tudjak nyilatkozni.

Kép forrása: Facebook/Matt Bomer

        Római Katolikus vallású családban nevelkedtem, falun. Ennek hozadéka, hogy a nemi másság valós létezéséről középiskolás koromig nem is hallottam. (Mint, ahogy sok másról sem...) Persze akkor is szégyenkezve, már-már álszent kíváncsisággal füleltem a témát és sokáig tartott az értelmezés. Természetesen a szitokszavakat ismertem, kuncogtunk is rajta a barátnőkkel eleget. Szinte felfoghatatlan volt számomra az ilyen jellegű különbözőség. Lassan épült be elmémbe, hogy van és kész. Ezzel a téma lezárva.

        Aztán, évekkel később az egyik falum béli srác gondolt egy merészet, hazahozta a barátját...Micsoda felháborodás morajlott végig a kicsiny és egyre fogyatkozó közösségen! Hónapok kellettek az elcsendesüléshez. Meg ahhoz is, hogy a településen végigmehessenek együtt, kéz a kézben. Pedig szerelmeseknél így szokás. Nem?

          Ők és az egyre-másra megjelenő irodalmi "bátorságok" keltették fel újra kíváncsiságom: vajon én hogyan látom a dolgokat, mennyire vagyok elfogadó, képes vagyok természetesnek érezni jelenlétüket?Bizony edzeni kell!

          Hirdethetjük az elfogadást, a megértést. Egészen addig mit sem ér, míg nem tapasztaljuk meg az együttélésben rejlő gyakorlatot. Ehhez pedig először fontos a megismerés. Az ókori görög és egyiptomi rajzok,írások tanulmányozásától indulhatunk, majd számos költő és író próbálgatta kifejezni önmagát a múltban, gyakran csúfosan végezték. A jelen irodalom az érzelmi szálat követve közelíti meg a kérdést és milyen jól teszi. Az ember az a lény akinek ismerjük érzéseit. Ki is tudjuk fejezni szavakkal. Az LMBTQ szereplői emberek érzelemmel, bizonytalansággal telve. Nekik is nekünk is jár az ismeretszerzés. Azért, hogy egyszer ne kelljen tüntetőleg a tömeg színes kavalkádja mögé rejtőzve felvonulni. Legyen elfogadott az életforma, amit választott nekik a sors, mifelénk Isten. 

        A másság ismerete még nem jelenti azt, hogy gyermekeimet irányítva nevelném. Inkább megmutatom nekik, hogy az élhető világban ez nem lehet tabu.

         És kedves írók, szerzők, költők alkossatok bátran!!!

A hónap nagyon izgalmas témáját Bea vetette fel.

Amikor megszavaztuk, hogy júliusban erről fogunk írni, egyszerre örültem neki, ugyanakkor valahol tartottam is tőle.

Sokáig fogalmam se volt arról, hogy mit is jelent az LMBTQ. Ha ti is így vagytok ezzel, akkor olvassátok el Bea bejegyzését, mert ő szépen leírta, hogy melyik betű mit is takar!
De nézzük akkor az én véleményemet.

Először úgy gondoltam, hogy gyorsan lezárom ezt a bejegyzést, nem fogok lacafacázni, mesélni, köntörfalazni, mert csak az számít, hogy szerintem JÓ, hogy vannak ilyen könyvek. Aztán elkezdtem gondolkodni és úgy éreztem elég ciki, ha három mondatban elintézem a témát, mintha Matula bácsi lennék és tömören, elintézek mindent, a többit meg magamban tartom.

Szóval jó, hogy vannak ilyen könyvek, mert úgy érzem, hogy beszélnünk, olvasnunk kell róla, mert ez segíti, hogy megismerjük egymást és elfogadjuk a másságot.
Emlékszem a gyerekkoromban megbélyegezték a melegeket (pl.), undorral néztek rájuk, "ferdehajlamúaknak" hívták őket és betegségként tekintettek az egészre. Abnormálisnak érezték az emberek, hogy valaki a saját neméhez vonzódjon. Mintha betegség lenne, amin az ördögűzés segíteni tud. Olyan, hogy transznemű, olyan a mesékben létezett akkoriban még, nem nagyon vállalták fel.

De fejlődik a világ és köszönhetően a médiának, egyre jobban elfogadjuk a másságot.
Hisz senki nem tehet róla, hogy kék szeműnek születik-e vagy épp utálni fogja-e a spenótot. Mint ahogy arról sem tehet, hogy a saját neméhez vonzódik vagy épp úgy érzi, hogy nem jó testbe született.

Summa summárum: kellenek az ilyen történetek is! Úgyhogy olvassátok!

Izgalmas lesz a júniusi téma, azt már most látom. 😅

Egy olyan könyv befejezése után vetődött fel bennem ez a kérdés (igen, én vagyok a témaadó), amiről itt a blogban nem írtam és nem is fogok. Beatrice Small Tiltott örömök c. könyvéről van szó.
Miért nem írtam róla? Mert egyszerűen siralmasnak tartottam az egészet. Nem tetszett, másra számítottam, csalódtam, nem tudnék mit írni róla, stb. ...

Évekig közlekedtem tömegközlekedéssel: busz, vonat, villamos, metró. Mindig olvastam ilyenkor, hogy elüssem az utazással töltött időt és sose gondoltam arra, hogy el kéne rejtenem az olvasott könyvem borítóját mások előtt, hogy ne láthassák, mit is olvasok.
Úgy voltam vele, hogy engem se érdekel más mit olvas, biztos másokat se érdekel, hogy én mit olvasok.
A Tiltott örömök-nél viszont éreztem, hogy ezt jobb nem mutogatni. Holott igazán csak az tudhatja, hogy miről szól, aki szintén olvasta, mert maga a borító egy romantikus regényre utalna. De én tudtam, hogy olyan történetet olvasok, ami felér egy pornófilmmel. Ráadásul nyilvánosan. Akaratlanul pirultam, zavarba jöttem, mintha mások beleláthatnának a fejembe.
Innen jött az ötlet. Ciki erotikus könyvet olvasni? Egyáltalán ki és miért olvas ilyen könyvet?

Először is tegyünk különbséget a romantikus és az erotikus irodalom között.
A romantikus irodalom az, amiben Jolánka megismerkedik Pistikével, van benne romantikus szál (rózsacsokor, gyertyafény, vallomások, gyengédség, kedvesség, érzelmek), és természetesen szex is előfordulhat benne, de nem ez van a középpontban.
Az erotikus irodalom az, aminek a középpontjában a szex áll és szinte csak arról lehet olvasni. Ki, kivel, hol, hányszor, hogyan? És van egy olyan ága is, ami igazán romantikus irodalom, de több benne az ágyjelent, mint a sima romantikus irodalomnál.

Jó pár éve meggyőződésem volt, hogy ilyen témájú könyveket azok a nők olvasnak, akik már "évezredek" óta házasok, azt se tudják mi a romantika. Vagy pedig fiatal lányok, akik még nem tapasztalták meg a viszonzott szerelmet, és/vagy nincs szexuális tapasztalatuk.
Erre meg itt vagyok én, "évezredektől" messze vagyok, és hát a gyerkőcök bizonyít valamit 😋 mégis olvasok  NÉHA ilyen könyveket. Miért?
Ha kívülálló lennék, lazán azt válaszolnám, biztos siralmas a szexuális élete és így igyekszik pótolni a dolgokat. Na de kérem. 😂 Egyszerűen szeretem olvasni NÉHA. Egyrészt, habos-babosan romantikus alkat vagyok, előző életemben tuti hercegkisasszony voltam, akit a sárkánytól megmentett a barna herceg (igen barna, mert őket szeretem) és azóta se tudok elszakadni a romantikus történetektől.
Az erotikus könyvek meg. Egyszerűen ezek is csak könyvek. Olyanok, mint a többi, csak egy olyan olvasói réteget szólítanak meg, akik szeretik az ilyen történeteket is.

Mások vagyunk és fontosnak tartom, hogy elfogadjuk, nem mindenki gondolkodik úgy, mint "én", nem mindenki szereti azt, amit "én". De ettől ő még "ő", csak más, mint "én". Hála az égnek. Gondoljatok bele, milyen gáz lenne, ha mindenki olyan lenne, mint "én".

Ciki-e olvasni akkor ilyen könyvet? Nem.
Már csak azért sem, mert senkinek semmi köze hozzá, hogy ki mit olvas. El kell fogadni, hogy mindannyian mások vagyunk. Én imádom Jókait, más nem szereti. Na és? Rosszabb ember emiatt? Kétlem. Leszűrhetek ebből bármit is vele kapcsolatban? Nem. Szeretem Jókait, nem szeretem Bulgakovot. Szeretem a mandarint, nem szeretem az almát. Szeretem a romantikus könyveket (becsúszik néha az erotikus is), de nem vagyok oda a sci-fiért. Min változtatnak a "nem"-ek? Semmin se.

Nem szeretem és botlottam már bele olyan véleménybe is, hogy ilyen irodalmat azok olvasnak, akik a komolyabb történeteket nem képesek megemészteni. Hm. Érdekesnek tartom ezeket a sztereotípiákat. Valahogy én másképp gondolkodom és soha nem szűrük le messzemenő következtetéseket abból, hogy ki mit olvas.
A könyv szórakozás, pihenés. Mindenki az alapján választja ki az adott olvasmányát, amire épp akkor szüksége van, ami épp akkor érdekli, ami akkor segíti őt, hogy ki tudjon kapcsolni, pihenni.

Nem szeretem, ha cikinek kiáltanak ki egy könyvet vagy egy műfajt, hisz ezzel magát az olvasást is lealacsonyítják. Na meg ki és mi alapján döntheti el, hogy mi a ciki és mi nem?
Fontosnak tartom, hogy a társadalom képes legyen elfogadni, hogy vannak "más"ok. És ez a könyvek terén is így van.

A könyv egy fantasztikus találmány. Rengeteg lehetőséget nyújt. Tanulni, táplálkozni lehet belőle, szélesíteni a látókörünket, új dolgokról olvasni, olyan helyeket bejárni képzeletben, ahol addig még nem jártunk és lehet, nem is fogunk. De a könyv emellett pihenés is.
Lehet folyamatosan csak kőkemény szépirodalmat olvasni, de másokat lenézni, hogyha ő nem így tesz, az szerintem enyhén szólva is nevetséges.
Egyrészt, az olvasás egy kincs. És a mai világban hatalmas dolog, ha valakinek pl. a TV nézés helyett az olvasás a pihenés, függetlenül attól, hogy Bulgakovval fekszik, vagy SEP-el vagy egy jó kis erotikus könyvvel.

Úgyhogy a kérdésemre ez a véleményem. :oD
És nektek?

Milyen a jó borító?

  

Könyvek, amiket ajándékba kapok a kívánságlistám alapján – Sokszor előfordul, hogy olyan embertől kapok ajándékba könyvet, aki nem igazán szeret olvasni vagy épp különbözik az ízlésünk, és a kellemetlenség elkerülése végett olyan könyvet kapok tőlük, amit amúgy is szeretnék a polcomom látni.