A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letye-petye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letye-petye. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 23., péntek

Letye-petye 5 - Miért okoz csalódást (általában) egy könyv megfilmesítése?

14:55 0 Hozzászólás
Az előttem szólókhoz csatlakozva zárom a sort augusztusi Letye-petye témánkat illetően, azaz - miért okoz általában csalódást egy könyv megfilmesítése?

Az én véleményem egy teljesen egyértelmű és kézenfekvő tényen alapul, mégpedig, hogy a film és a könyv két összehasonlíthatatlan műfaj.


Szerintem nemcsak hogy nem lehet, de nem is lenne szabad a kettőt összehasonlítani, hiszen a film és a könyv más és más eszköztárral és tulajdonsággal rendelkezik. Míg a könyvben az alkotó kizárólag szavakkal fest mind a történetet körülvevő világot, karaktereket, mind a hangulatot illetően, a filmnek mindehhez csakis képsorok állnak rendelkezésére - no meg korlátozott mennyiségű idő. 
Hogy én is egy konkrét példát hozzak - az Éhezők viadala trilógiából négy film készült, de még ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a regény minden részletét belezsúfolják. Ha csak a moziban hallottam volna a történetről, sohasem tudom meg pl.: hogy kerülhet bele többször valakinek a neve a kalapba, vagy hogy Katniss esküvői ruhájára is szavazni lehetett, stb. 

S ami a részleteket illeti… 
Ne felejtsük el, hogy míg a könyv rengeteg részletet tartalmaz, esetleg a környezettel kapcsolatban is kapunk információt, egy film díszletét mégis nagy kihívás lehet elkészíteni - egységes, mégis az eredeti változathoz hű stílust kell megalkotni rengeteg aprósággal kiegészítve, amire talán az egyszerű halandó néző nem is figyelne fel.
Az Éhezők viadalában ilyen volt a katonák egyenruhája - Suzanne Collins - ha jól emlékszem, bár ebben talán tévedek - sehol sem említette, hogy fehér páncélban jelentek volna meg a békeőrök, ezt a filmesek tették hozzá. Mégis, a látványuk abszolút passzol a környezethez, és Panem világához. 

Sokszor hallok másokat panaszkodni és tapasztalom is, hogy a film a külsőségek mellett nem ritkán a történetet alakulását illetően is eltér a könyvváltozattól. 
Ennek az az oka, hogy a milliméteres pontossággal, vonalzóval szerkesztett forgatókönyvek képtelenek olyan részletekig elmerülni a történetben, mint ahogy a könyv teszi, ugyanis azok számára is élvezhetőnek és érthetőnek kell lennie, akik még nem olvasták vagy soha nem is fogják elolvasni az eredetit. 
(A film éppen ezért rendkívül “veszélyes” kétélű fegyver, hiszen egy rossz feldolgozás alapján a keveset olvasó, de vállalkozó kedvű nézőknek is elvehetik a kedvét az egésztől, míg egy jó sikerült film után a könyv hangulata okozhat csalódásokat - no de ez már egy másik téma).


Eddig úgy tűnhetett, hogy mindenben Hollywood oldalára álltam, és lehet, hogy így is van, azonban van itt valami, amit még a rideg objektivitás sem képes minden esetben megszépíteni, ez pedig nem más, mint: a casting. Mondhat bárki bármit, de a karakterek kiválasztása - amellett, hogy képtelenség lenne valamennyiünk ízlésének eleget tenni - alapvető fontosságú lenne a történet hiteles megjelenítése szempontjából, de sajnos rengeteg melléfogást látni a filmadaptációk között. Már az előttem szólók is említettek néhány példát, de én most újra az Éhezők viadalával jönnék, ahol is éppen a két főszereplő külseje üzen a karakterekről homlokegyenesen mást, mint amit képviselniük kellene. Jennifer Lawrence például nagyon szép nő, és egyáltalán nem túlsúlyos, ám ha ránézek, akárhogy bizonygatják, sohasem hinném el róla, hogy életében akár egy napig is éhezett volna, vagy hogy a törékeny alkata folytán bárki legyőzné őt közelharcban. Dehogyis… És az sem segít, hogy az eredetiben magas, erős, tagbaszakadt Peeta még nála is alacsonyabb.

Nos, lehet az egyes filmadaptációkat szeretni vagy nem szeretni, ízlés kérdése, de ha én, szintén mezei halandó javasolhatnék valamit a témával kapcsolatban, az így hangzana: próbáljuk a filmet önálló és független alkotásnak tekinteni, még akkor is, ha ismerjük a forgatókönyv alapját képező történetet. Így, az előzetes benyomások a szereplők, a környezet és minden más téren jelentkező eltérés dacára élvezhetővé válik. 

2019. augusztus 19., hétfő

Letye-petye 5. - Tiszavirág

8:00 0 Hozzászólás
            






Milyen jó, hogy van egy tinédzser lányom,aki épp témába vágó könyvet olvastat. Szándékosan hagytam ki életemből a könyvek-megfilmesítések párosát. Szinte minden fórum azt sugallta, hogy csak csalódást okoz, ha belemerülünk. Figyeltem is a távolmaradásra. Most viszont rá kellett dolgoznom az ügyre. Legalább is olvasnom és filmeznem kellett, hogy érdemben tudjak nyilatkozni.

             Tehát az általánosítás helyett egy művet dolgozok fel, még pedig Nicola Yoon nem rég nagy sikert aratott munkáját a Minden, mindent. Először olvastam, mint utóbb kiderült, nagyon jól tettem.
             Teljesen varázslatos, a tinédzserek számára tökéletesen átélhető érzést, a bezártságot mutatja be. Bár kissé érthetetlen számomra, hogy aki 18 éve él teljes elszigeteltségben, hogyan képes még mindig a szabadulásról álmodni, amikor soha sem érezte az ízét. Mindegy, ez csak tépelődés. A másság utáni vágyódást teljesen jól ábrázolja a szerző. Felébresztette bennem azokat az emlékeket, amikor fiatalabb ként arról tűnődtem, hogy az egyszerű és teljesen hétköznapi életem nem is az enyém és biztosan elcseréltek valahol, valamikor... Ezek fontos gondolatok, mert ezt követte a világmegváltásra vonatkozó tervek, mint ahogy a könyvben is. És a titkok! Tökéletesen mutatja be az egészséges szülő-gyermek leválasztódási folyamatok kezdetét. A karakterek élethűen vannak megformálva, még akkor is, ha tulajdonképp nagyon keveset látunk vívódásaikból. Szerintem nagyon élethű, mert manapság ilyen kevesebb információból is nagyon könnyedén olvassák egymást a tinik. A 30 + -os generáció ezt hézagosnak nevezi. A végére úgy tűnhet, hogy az életveszély és a lapok közé rejtett fekete oldalak adják a drámai hatást. Pedig sokkal nagyobb tragédia zajlik a háttérben : a szülő, akinek megbolydul elméje a féltéstől. Ezt vajon hány évesen látja át az olvasó? Gyermekként lehetséges? Vagy már csak a felnőtté válás befejeztével látja? Gondoltam, majd a film megmutatja!
   

                 " A könyvet ketten alkotják : az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa."
                                                                                                  Kosztolányi   Dezső    


           Két nappal a könyv olvasásának befejezése után találtam időt a mozizásra. Egyre hajtogattam magamban a fenti idézetet, hogy ne várjak túl sokat. Nem ugyanazt olvastuk a forgatókönyv író és én. Hát nem! Igyekezett nagyon felületesen kapirgálni. Egyik szemszöget sem próbálta átérzéssel kidolgozni, inkább távol maradt. Pedig milyen komoly alkotást kerekíthetett volna a három főszereplő közül bármelyik saját tragédiájából. Sejtésem szerint kihagyta az átélés, beleélés részleteit. Valahogy kimaradt a tragédia tragikus része. Természetesen sok részt szóról szóra ismételt az eredeti alkotásból. igyekeztek közel maradni. Így viszont elveszett az eredetiség, a saját gondolat varázsa. A párbeszédek, amik írva olyan természetesek voltak, képi megjelenítésben esetlennek, hiányosnak tűnnek. Egyedül a végjátékban éreztem a feszültség oldására irányuló kísérletet. Az egymásra találásra, gyógyulásra utaló képkockákon láttam a merész önállóságot.

          Szóval, mivel a leggyakoribb adaptációk tinikönyvekből keletkeznek, ezért nagy valószínűséggel eme kísérletem után sem fogok hasonló szituációt átélni. Tudatosan nem keresem többé a lehetőséget, összekapcsoljam a két világot. Maradok a saját képzeletemben rajzolt történeteknél az írott szó nyomán. Sokkal nagyobb élvezetet nyújt.

2019. augusztus 1., csütörtök

Letye-petye 5. - Ágica

23:59 0 Hozzászólás
A Letye-petye rovatunk augusztusi témáját én ajánlottam, így szeretném kicsit felvezetni nektek. :) Remélem, hogy kedvet kaptok, és ti is kifejtitek majd a véleményeteket.
Miért okoz csalódást (általában) egy könyv megfilmesítése? 

A téma ötlete onnan indult, hogy mivel nagyon szeretek olvasni, mindig felcsillan a szemem, ha egy számomra ismert, kedvelt könyv megfilmesítése kerül szóba. Ilyenkor jön a szokásos izgalom, a találgatás, hogy kiket választanak a főszerepekre, mennyire fognak ragaszkodni a történethez, át tudják-e majd adni a könyv nyújtotta élményt. Aztán persze jön a csalódás, hogy ez többnyire nem sikerül. De most nézzük, vajon mik lehetnek ennek az okai?

Szerintem leginkább talán az, hogy teljesen másokat választanak a főszereplők megformálásához, mint akiket mi el tudnánk képzelni. Gondoljunk csak A szürke ötven árnyalatára, ahol Christian Grey-ként rajtam kívül még nagyon sokan örültek volna Matt Bomernek. Olyannyira, hogy a lelkes rajongók feltöltöttek a YouTube-ra ezzel kapcsolatos videókat, lehetséges filmrészleteket. Elnézve a következő képet, szerintem is tökéletes választás lett volna… :D De sajnos a film készítői másnak szánták a szerepet, az emberek pedig nyilván csalódtak. Legalábbis én biztosan, mert nekem a választott színész végül nem lett túl hiteles Christian Grey szerepében.
Kép forrása: Facebook/Matt Bomer

A másik észrevételem, hogy sok esetben nem jön át az a bizonyos plusz, ami mondjuk egy könyvben megvan. Sajnos ezzel kapcsolatban megint az említett filmet tudnám felhozni példának. Amikor az első részét néztem, csak arra tudtam gondolni, hogy „ez most komoly?”, mert minden igyekezet ellenére nekem hiányzott a szereplők között a kémia. Persze az is lehet, hogy túl magasak voltak az elvárásaim. Őszintén? Már nem tudom. Csak az maradt meg bennem, hogy csalódott voltam. Még valami eszembe jutott a film kapcsán: a főszereplők szinkronhangjait sem találtam túlságosan passzolónak. Az Alkonyat és annak folytatásai nálam szintén a csalódást okozó kategóriába tartoznak, többnyire hasonló okokból.

Anna Todd Miután c. könyvét pedig még nem olvastam, de tervben van. Ebből szintén készült film, amit nem is olyan régen mutattak be. Viszont észrevettem, az utóbbival kapcsolatos kritikák óta nem érzek akkora késztetést, hogy most rögtön rohanjak megvenni a könyvet. Hiába írták, az sokkal jobb.

A havi témánk címében az általában direkt került zárójelbe, ugyanis szerencsére pozitív példák is akadnak. Nekem például nagyon tetszett Joyo Moyes Mielőtt megismertelek c. könyvének a megfilmesítése. Szimpatikusak voltak a szereplők, bár akadtak változtatások a történetben, mégsem voltak zavaróak, és ami a legfontosabb, hogy a film ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem, mint a könyv. Sőt, ennek a végén szintén potyogtak a könnyeim. :) Ráadásul a filmzenék is gyönyörűek voltak.

A Harry Potter-filmek szintén jól sikerültek - legalábbis nekem nem volt velük problémám. Főleg, hogy a könyvek sem éppen vékonyka kötetek, nem lehetett egyszerű filmre vinni a „lényeget”. Ugyancsak tetszett A kéz, amely a bölcsőt ringatja c. thriller. Bár ez egy régi, 1992-es film, bátran merem állítani, hogy a könyvet is túlszárnyalta. Ha tehetitek, mindenképpen nézzétek meg! :) A film sikeréhez persze valószínűleg nagyon sokat hozzátett a "főgonoszt" alakító Rebecca De Mornay kiváló színészi játéka.

Kíváncsi lennék a ti véleményetekre is a témával kapcsolatban. Szerintetek miért okoz (csalódást) általában egy könyv megfilmesítése?

2019. július 29., hétfő

Letye-petye 4.- Tiszavirág

8:00 0 Hozzászólás
        Római Katolikus vallású családban nevelkedtem, falun. Ennek hozadéka, hogy a nemi másság valós létezéséről középiskolás koromig nem is hallottam. (Mint, ahogy sok másról sem...) Persze akkor is szégyenkezve, már-már álszent kíváncsisággal füleltem a témát és sokáig tartott az értelmezés. Természetesen a szitokszavakat ismertem, kuncogtunk is rajta a barátnőkkel eleget. Szinte felfoghatatlan volt számomra az ilyen jellegű különbözőség. Lassan épült be elmémbe, hogy van és kész. Ezzel a téma lezárva.
        Aztán, évekkel később az egyik falum béli srác gondolt egy merészet, hazahozta a barátját...Micsoda felháborodás morajlott végig a kicsiny és egyre fogyatkozó közösségen! Hónapok kellettek az elcsendesüléshez. Meg ahhoz is, hogy a településen végigmehessenek együtt, kéz a kézben. Pedig szerelmeseknél így szokás. Nem?
          Ők és az egyre-másra megjelenő irodalmi "bátorságok" keltették fel újra kíváncsiságom: vajon én hogyan látom a dolgokat, mennyire vagyok elfogadó, képes vagyok természetesnek érezni jelenlétüket?Bizony edzeni kell!
          Hirdethetjük az elfogadást, a megértést. Egészen addig mit sem ér, míg nem tapasztaljuk meg az együttélésben rejlő gyakorlatot. Ehhez pedig először fontos a megismerés. Az ókori görög és egyiptomi rajzok,írások tanulmányozásától indulhatunk, majd számos költő és író próbálgatta kifejezni önmagát a múltban, gyakran csúfosan végezték. A jelen irodalom az érzelmi szálat követve közelíti meg a kérdést és milyen jól teszi. Az ember az a lény akinek ismerjük érzéseit. Ki is tudjuk fejezni szavakkal. Az LMBTQ szereplői emberek érzelemmel, bizonytalansággal telve. Nekik is nekünk is jár az ismeretszerzés. Azért, hogy egyszer ne kelljen tüntetőleg a tömeg színes kavalkádja mögé rejtőzve felvonulni. Legyen elfogadott az életforma, amit választott nekik a sors, mifelénk Isten. 
        A másság ismerete még nem jelenti azt, hogy gyermekeimet irányítva nevelném. Inkább megmutatom nekik, hogy az élhető világban ez nem lehet tabu.
         És kedves írók, szerzők, költők alkossatok bátran!!!

2019. július 24., szerda

Letye-petye 4. - Ágica

20:10 0 Hozzászólás
Bea egy nagyon érdekes, de talán megosztó témát vetett fel a Letye-petye rovatunkban, amiről úgy gondolom, hogy érdemes beszélni, jelen esetben írni. :) Szerintem erről mindenkinek megvan a véleménye, akár olvasott ilyen jellegű könyveket, akár nem.


Én nem is húznám az időt, rögtön belevágnék a közepébe. Szerintem jó, hogy vannak ilyen témájú könyvek. Talán egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy elfogadóbbak legyünk másokkal szemben, ami az országban még továbbra is nagyon gyerekcipőben jár. Sokan hajlamosak megbélyegezni azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak, pedig egy ember értékét nem az határozza meg, hogy kit szeret. Bár egyre többen vállalják fel a másságot, nincs egyszerű dolguk, hiszen ilyenkor sosem lehet előre tudni, a környezetük, vagyis a család, a barátok hogyan reagálnak. Elfogadóak, esetleg kirekesztőek lesznek...

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Beával ellentétben én kifejezetten LMBTQ-könyveket még nem olvastam. Sőt, hirtelen csak Rácz-Stefán Tibor Túl szép! c. műve jutott eszembe a téma kapcsán. Viszont olyat, amiben ha csak kicsit is, de megjelent az azonos neműek vonzódása, szerelme, már igen. Ilyen volt szintén Tibortól az Élni akarok!, és olykor a közelmúltban olvasott más könyveimben is előfordult ez a téma még „enyhébb” formában.

Őszinte leszek, nekem ezek a részek, jelenetek elsőre kicsit furcsának tűntek, vagy nem is tudom, milyen jelzővel illessem őket, de számomra semmit sem vontak le az adott mű „értékéből”. Én mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy érdemes nyitottnak lenni, és ne legyünk rögtön elutasítóak, ha esetleg ilyen témájú könyv akad a kezünkbe. :)

Ti szoktatok LMBTQ-könyveket olvasni?

Follow Us @soratemplates