Szeress ​akkor is, ha fáj! 
Egy különös szerelmi háromszög különösen szép története.

Alex úgy szeret valakit, mint az életét, számára nélküle nincsenek holnapok. De vajon bevallhatja ezt az érzést? Vagy minden tönkremegy? Mi ez az erős kapcsolat köztük? Szeretet, vagy valami más, valami több?

Patrik keresi az útját az életben. Anyja halála és apja hideg távolságtartása mélyen megsebezte. Fél a szeretettől, és fél a szerelemtől, számára minden hatalmi játszma. De mi lesz vele, ha elveszíti azt, aki a legfontosabb? Ki a legfontosabb?

Lilla bármit megtenne Patrik vonzalmáért. Harcol a fiúért, és úgy érzi, őt illeti. Ám Lilla Alex húga, aki mélyen szereti a bátyját is, és nem akarja elveszíteni.

Lélegzetállítóan szép, szívbe markoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.

Engedd be a szerelmet, és légy az, aki vagy!

Idén áprilisban szembesültem azzal a ténnyel, hogy magyar szerzőtől könyvet ebben az évben talán nem is olvastam még (ezt a hiányosságomat azóta egyébként pótoltam :) ).
Ezért még akkor összeállítottam egy listát, hogy milyen könyveket szeretnék elolvasni nyár végéig, amelyek hazai írók művei.

Ebből a listából az első választottam Róbert Katalin könyve volt. Nagyjából sejtettem, hogy miről szól a könyv, de pontosat nem tudtam róla, értékeléseket sem olvastam, így szinte teljesen meglepetés volt. Június utolsó napján fejeztem be a könyvet, és végre eljutottam az értékelésig is. :)

Ez egy LMBT könyv, amivel személy szerint nekem semmi problémám, viszont eddig nem nagyon olvastam hasonló témájú könyveket. Néha-néha egyet elolvastam, de nem túl sokat. Ezen viszont mindenképp változtatni szeretnék, mert ennek a történetnek nagyon tetszett az alapsztorija. Annak ellenére is, hogy Lillát szívből utáltam. De komolyan, úgy Istenesen!

A történetet 3 szemszögből látjuk. Az elkényeztetett apucikicsihercegnője Lilla, a bátyja Alex, és Alex legjobb barátja, Patrik szemszögéből. A sztori nagyon olvastatta magát, az elbeszélésmódja illett a szereplők életkorához, nem volt tele mélyenszántó gondolatokkal, mégsem éreztem úgy, hogy nekem túl "egyszerű" lenne. 

A kedvenc karakterem, aki nagyon a szívemhez nőtt, nagyon szurkoltam neki, és időnként nagyon sajnáltam is, az Alex. Ő Lilla bátyja, a középső gyerek, ezért nem nevezhető éppen elkényeztetett fiúnak. A szülei szinte az összes figyelmüket megosztották a legidősebb, és a legfiatalabb gyerek között, így Alexnak nem sok minden jutott belőlük.

Az ő húga Lilla, akit annyira nem tudtam megkedvelni (na jó, kifejezetten ellenszenves, miss hisztérika volt, jajj de nagyon utáltam!!!). Megszokta, hogy amit kiejt a száján, azt megkapja, még ha igazából nincs is rá szüksége. 

Ott van még Patrik, aki szerintem nagyon labilis személyiség, még ő sem tudja igazán, hogy mit szeretne. Egy autóbalesetben elveszíti az édesanyját, amiatt az apja az addig megszokottól is jobban utálja. Emiatt Patrik sem nagyon kötődik az emberekhez, kivéve Alexet. Akit viszont minden adandó alkalommal megbánt.

Alex és Patrik szinte együtt nőttek fel, és ebből a szoros barátságból Alex részéről szerelem lett. Ami az ő számára, Patrik számára, és Lilla számára is nyilvánvaló volt. Patrik sem volt közömbös Alex iránt, viszont ő a lányokkal is szoros barátságot ápolt (már ha lehet ilyen szépen fogalmaznom. :) ) Részben azért, mert érdeklődött irántuk, részben azért, hogy Alexet megbántsa. 

És itt jön a képbe Lilla, aki tudja, hogy Alex szerelmes Patrikba, és Patrik sem közömbös Alex iránt, ebből adódik, hogy Lilla számára mindjárt érdekes személlyé is válik. Eldönti, hogy neki kell Patrik, és csak a saját érdekeit szem előtt tartva eldönti, hogy megszerzi a fiút bármi áron.

Ezen a pontom már kedvem lett volna ordítani vele, hogy kivételesen ne csak magára gondoljon. A szülei mást sem csinálnak, csak a családi összetartozásról mesélnek naphosszat, mégis vígan nézik, hogy teszi tönkre a pici lányuk Alex életét csak azért, mert neki - csúnyán megfogalmazva - az kell, ami a másé. 

Ha már a szülőknél tartunk... Mélységesen elítélem őket!! Mindkettőt! Alex homoszexualitását betegségnek tekintik, amiből majd kigyógyul, és hiába érzik, tudják, hogy a fiúk a saját neméhez vonzódik, abszolút tagadásban élnek. Mert ami nincs kimondva, az nem is létezik. Ami ki van mondva, azon meg majd úgy alakítunk, hogy a társadalomnak jó legyen. Mi van?? Hogy tud egy szülő így viszonyulni a saját gyerekéhez?

Nekem nagyon szimpatikus volt Alex hozzáállása saját magához, és a nemi identitásához. Ahogy végiggondolja az életét, meghozza a döntéseket, akár milyen nehezek is, és bár nagyon sokáig másik életet próbál élni, végül belátja, hogy úgy soha nem lenne igazán boldog. Természetesen itt is meg kell jelennie 'Miss minden lében kanálnak'.

Patrikot próbáltam megérteni, próbáltam megszeretni, próbáltam kimenteni a viselkedése miatt, magyarázkodni a tettei miatt, de ezt a csatát egy idő után elvesztettem. Elhiszem, hogy lelkileg összetört, de ahogy ő bánik a legjobb barátjával, úgy senki nem bánik még az ellenségével sem. Ennyit bántani, megalázni, kínozni egy olyan embert aki a legközelebb áll hozzánk, aki szavak nélkül is ért, és aki ott van akkor is, amikor mindenki elhagyott, a legundorítóbb dolog, amit tehetett. Szóval feladtam, nem tudtam Patrikot abszolút pozitív személyiségként említeni.

A történet végére nem is tudom mit vártam. Egy nagy csattanót, egy sírós lezárást, drámai összeborulást? Igazából fogalmam sincs. De hogy a hisztérikának a "nagy jelenét" nem hiányoltam volna, ha esetleg elfelejtődik, az biztos. Nyilván neki még akkor is a középpontban kellett lenni.

Nem ez az első olyan történet az olvasmányélményeimet figyelembe véve, ahol egy szerelmi háromszög van, de hogy ez váltotta ki belőlem a legtöbb érzelmet, az biztos. Róbert Katalin egyszerűen zseniálisan rakta össze a történetet, a szereplőket, az eseményeket. Pontosan bemutatta, hogy reagálnak az emberek arra, ha kiderül az egyik ismerősükről, hogy a saját neméhez vonzódik, hogy mennyire nem tudják kezelni ezt a helyzetet. Aminek egyébként az okát nem értem. Nekem is vannak ismerőseim, akik homoszexuálisok, de attól még ugyan úgy esznek, ugyan úgy olvasnak, ugyan úgy néznek filmet, mint én, vagy bárki más, aki heteroszexuális. Kérdem én, mennyivel fáj kevésbé egy homoszexuális srácnak például egy szakítás csak azért, mert nem nővel, hanem egy másik pasival szakított? Összetört a szíve? Megbántották? Fáj a szakítás? Ez - függetlenül attól, hogy ki töri össze az ember szívét, - soha nem egy kellemes dolog.

Ha érdeklődsz a szerelmi háromszög,és az LMBT könyvek iránt, akkor mindenképp olvasd el Róbert Katalin könyvét! Én most utána is nézek milyen könyvei vannak még az Írónőnek,mert bevallom őszintén, nem ismerem a munkásságát, ez volt az első könyvem tőle.

A bejegyzést Patrik szavaival zárom:

"Az nem zavar, ha valaki más, mint a többiek - de az igen, ha szégyenkezik miatta."

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)