Tiffany Reisz: Fény ​az éjszakában

Az Eredendő bűnösök sorozata után, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy most az írónő mit alkotott. És ... igazán nem is tudom mit is olvastam. De az tuti, hogy teljesen más a sztori, mint az említett sorozata volt.

Forrás

Fay életének nagy szerelme volt a férje, aki váratlanul elhunyt. A nő ott maradt egyedül, pénz nélkül, diákhitellel a nyakában és várandósan. Ekkor felbukkant a férj legjobb barátja -aki nem mellesleg nagyon gazdag is- és feleségül vette Fayt, mert úgy érezte, hogy Will is azt szeretné, ha gondoskodna a nőről.

De ez a házasság egyáltalán nem volt boldog. Fay elvetélt és bár próbáltak igazán házasok módjára viselkedni, ez nem jött össze. 

Aztán egy napon a nő döntött, összepakolt és elutazott. Dél-Carolinába ment, hogy egy munkát elvégezzen, de ott valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, hirtelen 1921-ben találta magát, méghozzá egy világítótorony őrének a "lánya"-nak a bőrében, a férfi pedig megszólalásig hasonlított a halott férjére. Fay idővel beleszeretett a férfiba, de ez nem olyan egyszerű dolog ám.

Aztán hirtelen újra a jelenben találta magát, majd újra a múltban, míg véget ért a történet. 

"Bárki találta is ki, hogy jobb szeretni és elveszíteni a szerelmedet, mint sohasem szeretni, nyilvánvalóan sohasem szeretett, vagy soha nem veszítette el a szerelmét."

Igazán nem is tudom mit írjak a könyvről. Filmekben és könyvekben minden megtörténhet, ezt már tudjuk. Akár az időutazás is. Csak az nem mindegy, hogy ez hogy van tálalva. Mennyire megemészthető, mennyire tűnik valóságosnak. És amit az írónő kitalált, hogy beleesik a csaj a vízbe és hopp, a múltban találja magát, hát ... ennyi erővel egy repülő csészealj is érkezhetett volna érte vagy mondjuk egy viziszörny becipeli magával a vízbe, a múltba egyenesen. 

Egyszerűen nem tetszett az egész "elmélet" és igazán nem is értettem.

Sajnáltam Fayt a vesztesége miatt. Egyfelől megértettem, hogy újra férjhez ment, de ugyanakkor meg valahol nem. Ha annyira szerette a férjét, hogy volt képes mással lefeküdni addig, amíg nem tudja lezárni magában a múltat?

Na mindegy, folytathatnám még, egyszerűen nem tudott a történet megfogni. Olvastam és ennyi. Kb. ugyanazt a hatást érte el, mint amikor nem is vagyunk éhesek, de eszünk, csak az ízek kedvéért. Most csak olvastam, mert olvasni akartam, aztán pedig be akartam fejezni a könyvet és ennyi.

Ugyanakkor nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok. Igaz, hasonlóan merész, forró történetre számítottam, mint amilyen az Eredendő bűnösök volt, de annyira nem rossz.

Egy kis langyos lábvíz, túl nagy hatást nem gyakorolt rám, de egyszer elolvasható.