Johann Wolfgang Goethe regénye volt első egyetemi évem "beugrója": egy kurzus keretein belül fél éven át foglalkozhattam egy mai szemmel kissé idegennek ható, inkább a kapcsolatok természetét vizsgáló szerelmi történettel.
Már a bevezetés is árulkodó:
"Gondoljon el egy A-t, amely egy B-vel bensőségesen egyesül, és semmi móddal és erőszakkal sem lehet tőle elválasztani; gondoljon el egy C-t, mely éppen így viszonylik egy D-hez. Most hozza érintkezésbe a két párt; A D-re, C B-re vetíti magát anélkül, hogy meg lehetne mondani, melyik hagyta el előbb a másikat, melyik lépett hamarabb kapcsolatba a párjával."
A későbbiekben a betűket nevekkel helyettesíti, de a kiinduló gondolata a mű egész cselekményén keresztülmegy. A képletből fakadó természettudományos megközelítés, illetve a jelenkor számára idegen élethelyzetek miatt azonban a regény végig megtartja a két lépés távolságot az olvasóval. A gyönyörűen megszerkesztett mondatok, a szinte idillt idéző természetleírások, a kapcsolatok minden oldalról való objektív vizsgálatának igénye mind Goethe zsenialitását bizonyítják, mert még ha nyilvánvalóan híján volt a pszichológiai ismereteknek, az emberi természet tűpontos képét rajzolja le nekünk.
Noha a történet kissé valószerűtlennek hat mai szemmel, mégis olyan általános igazságokat mond ki, amelyek aktualitása csöppet sem kopott meg az évszázadok során. A Romantika egyik legkiemelkedőbb alkotása ez, és noha Goethe soraiban érződik a bizonyítási kényszer, amellyel a korábban felírt képletét igazolni akarja, már-már filozofikus szintre emelve a szerelem természetét, ragadja meg az ember legnagyobb hibáját.
A cikk az Egy elképzelt könyv oldalon jelent meg.
A cikk az Egy elképzelt könyv oldalon jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése