Könyvfalók

     Először a filmet láttam még évekkel ezelőtt, melynek a címe A mindenség elmélete. Úgy fogtam neki, hogy nem is tudtam, kiről szól sőt, Stephen Hawking

Eredeti cím: Travelling to Infinity Első megjelenés: 2007

(ugyanis a film és a könyv is Stephen Hawking és első felesége Jane Hawking életét meséli el) nevét hallottam, de nem tudtam betegségéről sem. Mindenesetre egy zseniális filmnek tartottam és nagy hatással volt rám. Tudjátok, az a jó film, aminek megnézése után szó nélkül ültök még pár percig és elgondolkodtok az életeteken kimeredt szemekkel, miközben a fejeteket fogjátok. Na ez a film pont olyan volt. Nem hiába kapott két Golden Globe és egy Oscar-díjat is. A könyv létezéséről elég későn szereztem tudomást. Már nem is tudom, talán egy gyanútlan böngészés közben akadt a szemembe a könyv borítója, ami egyébként a filmes borító volt. ÉS ÚR ISTEN! Én imádtam ezt a filmet. Még az ismerőseimnek is ajánlottam.Gyorsan utánanéztem és kiderült, hogy az Utazás a végtelenbe szolgál alapjául a Mindenség elmélete című filmnek. Érdemes megnézni, még akkor is ha elriaszt a könyv vaskossága. 

Ami, valljuk be, engem is riasztott. Semmi kedvem nem volt az apró betűs 500 oldalas könyvhöz. De legyűrtem magamban ezt az érzést és nem bántam meg. 

   A legfontosabb tudnivaló a könyvről az, hogy ez egy memoár, vagyis emlékirat, igaz történet alapján íródott. A NAGY Stephen Hawking első felesége saját tapasztalatiról, megélt emlékeiről ír, ami nem mondhatni leányálomnak. Mindig is tiszteltem a nagy tudású embereket, de ezután a könyv után a legnagyobb tiszteletet azok a személyek váltják ki belőlem, akik egy beteg szerettüket gondozzák teljes odaadással még akkor is, ha ez azzal jár, hogy le kell mondaniuk a boldogságról és az önmegvalósítás lehetőségeiről.

Nagyon megtetszett a könyv fülszövegében írt The Times

Filmes borító

mondata:  „Lehet, hogy Stephen Hawking tizenegy dimenzióban gondolkodik, de első felesége ennél is többre képes." Az olvasás előtt nem értettem, hogy egy egyszerű nő, hogyan képes többre, mint egy elismert tudós, azt sem értettem, amikor elkezdtem olvasni, hogy egy ilyen nő, hogyan képes ilyen jól írni. Aztán a következő értetlenségem abból származott, hogy még a könyv felénél sem tartok, a történet mégis nagyon előrehaladott. Konkrétan úgy éreztem, hogy a gyerekek megszületése után, Stephen betegsége is eléggé súlyos fázisba került, annyi szenvedésen és örömön vannak túl, mégis van még 350 oldal hátra. A fennmaradt oldalak sem voltak üres rizsával tele. Minden oldalon tömény történések és emlékek kerültek leírásra és egy percig sem éreztem unalmasnak. SŐT! Nagyonis izgalmas volt. Egyik barátnőm is kölcsönkérte a könyvet, miután annyit áradoztam róla,  őszintén szólva féltem, hogy unalmasnak és túl hosszúnak fogja tartani. Nos a véleménye hasonló volt az enyémhez. A könyv alapvetően tetszett neki, bár még nem fejezte be, mikor erről beszéltünk, és azt kérdezte, hogy mi fog még ezután történni, mikor úgy érzi, már minden megtörtént, aminek meg kell történnie. Nem kell csüggedni. Az utolsó oldalon is történni fog valami (valaki számolja meg, hogy hányszor írtam le  a történni szót).

   Összességében egy zseniális könyvnek tartom, ami zseniális emberekről szól. Elolvasva rájövünk, hogy a nem Stephen Hawking a hős, aki mindenféle tanulmányozás és kutatás nélkül felismeri a hibás számítást egy elismert tudós előadásában, aki betegsége miatti írásképtelenségében fejben számol és kutatja a fekete lyukak működésének mechanizmusát, hanem a felesége, aki a huszonévével hozzáment egy férfihoz, vállalva azt, hogy korán elveszíti, közéjük áll a betegség, a kapcsolatukban az első helyen mindig Stephen igényeinek kielégítése kell legyen, aki önerőből férfiakat meghazudtoló módon házat újított fel, hogy tető legyen a fejük fölött, aki a gyerekei anyja és apja is volt egyben, aki mindezek mellett ledoktorált, kiállt a rokkantak, a környezetvédelem és még egyéb kismilló dolog mellett. 

A film feliratos előzetese itt tekinthető meg: 

   "Hihetetlen volt számomra, hogy egy nálam csupán néhány esztendővel idősebb valaki kénytelen szembenézni a halállal. A halandóság akkoriban még nem volt az életünk része. Még elég fiatalok voltunk ahhoz, hogy halhatatlanok legyünk."

„Megrázóan ​szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré.”

Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. 

Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.

Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.

Ennek a kötetnek az olvasását régóta halogattam. Már a megjelenéskor felfigyeltem rá, főleg az alcímre. Nem sok hasonlót lehetett hallani, olvasni Észak-Koreával kapcsolatban. Korábban olvastam már cikkeket az országról, de még nem találkoztam egyetlen disszidens beszámolójával sem.

A cím már magában is sokat elárul a könyvről, a fülszöveg pedig konkrétan körbeírja, hogy itt nem egy fiktív történettel van dolgunk, hanem megtörtént események kerültek feldolgozásra. Észak-Korea - mint szerintem sokan tudják - egy kommunista diktatúra, erős személyi kultusszal. A vezetőiket istenként tisztelik, az állam beosztja az emberek mindennapjait. A legkisebb kihágások büntetése is munkatábor, vagy halál lehet.

A könyv E/1-ben íródott, Hyeonseo Lee meséli el a saját maga és családja disszidálásának történetét. Az író stílusa nekem nagyon tárgyilagos lett, de ezt megmagyarázza már a "mesélő" is, nem igen tudja kimutatni az érzelmeit (nem lett volna életbiztosítás). Nagyon tetszett, hogy hiteles képet festett a helyzetről, kimaradt minden hatásvadász effektus. A "főszereplő" Észak-Koreában született és nőtt fel, 17 évesen hagyta el az országot. Kora gyermekkorától követhetjük nyomon a sorsát. "Szerencsés" családba született, mert rendszerhű besorolást kaptak. (A könyvben leírják, hogy összesen huszonvalahány ilyen fokozat van.) Már az iskolában jelentős ideológiai nevelést kapott, már itt kezdték belenevelni az emberbe a rendszernek való feltétlen engedelmességet. Pl.: a diákok kötelesek voltak egymást beárulni, egész napos elfoglaltságot kaptak (ne legyen idejük gondolkodni.) A család a kínai határ mellett lakott, itt azért - csempészáruk útján - kapcsolatba kerültek a külvilággal is. Szerintem mi még leírás alapján sem tudjuk elképzelni milyen ott az élet. Állandó félelem, szegénység....

Hyeonseo 17 évesen kíváncsi lett Kínára és az ottani világra, így átkelt a határon. Látogatásra számított, de többé nem térhetett vissza. Az igazi vesszőfutás csak ezután kezdődött, illegális bevándorlóként nem voltak a legjobbak a lehetőségek Kínában, sem pedig a környező országokban. Nagyon meglepődtem, hogy állnak hozzá a menekültekhez: Kína visszatoloncolja őket, ott pedig nagy eséllyel halál vár rájuk. Miután a lány helyzete évek alatt rendeződött nagyjából, hozzáfogott, hogy kijuttassa a családját is. Ezzel évekig tartó küzdelem kezdődött. 

Megírom őszintén, én az országból kiindulva sokkal rosszabb dolgokat feltételeztem, mint amik megtörténtek. Hyeonseo egész "olcsón" megúszta a dolgot. Mi, akik "nyugati módra" nőttünk fel, már el sem tudjuk ezt a helyzetet képzelni! Az egy dolog, amit megtanulunk, de az ilyen beszámolók számomra sokkal többet érnek! 

Vhrai (Libellum)

Ez a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van.

Az oregoni kisvárosból származó Holly Sue Cullent egy huszonegy éves korában meghozott spontán döntés változtatta Holly Madisonná, Hugh Hefner első számú barátnőjévé. De miután beveti magát a nyuszi üregébe, Alice Csodaországához hasonlóan a Playboy-villa kívülről tündérmeseszerűnek tűnő életéről beleértve a leghíresebb sztárokkal rendezett bulikat és a saját négy évig tartó valóságshow-ját is gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem más, mint a szigorú szabályok, a manipuláció és az ambiciózus, álnok nyuszilányokkal folytatott csaták színtere. Az élet a hírhedt villában messze nem álom, inkább rémálom. És miután mindent elveszít, nem marad reménye másban, csak az öngyilkosságban.

De ahelyett, hogy eldobná az életét, úgy dönt, hogy inkább a kezébe veszi.

Holly őszintesége megdöbbentő és megindító egyben. Vallomása a villában töltött időről, a drogokról, a szexről, a lelki és testi abúzusról, a hírhedt bulikról a felső tízezer színfalak mögött zajló valódi életéről letaglózó olvasmány.

Nem véletlenül szerepelt a The New York Times, az Amazon és szinte minden más sikerlista élén, hónapokon át, és adtak el belőle több millió példányt. 

Nem is olyan régen egy magyar csatorna is műsorra tűzte a vad és zabolázatlan Playboy lányok nem mindennapi életét, oldalukon Hugh Hefnerrel, az idősödő Playboy guruval. Valahogy úgy adódott, hogy akarva akaratlanul belebotlottam a műsorba és ott is ragadtam szájat tátani. Na nem azért mert annyira lenyűgözően irigylésre méltóak voltak a lányok, hanem inkább a szituáció abszurditása ragadott magával. Számomra bizarr és érthetetlen volt az egész szituáció és valahogy, mint ilyen mindig is szerettem volna egy ilyen helyzet és a benne lévő személyek lelki világába belelátni.  A könyv kapcsán végre lehetőségem is nyílt erre, Holly Madison betekintést engedett a saját és a villa privát szférájába, nem is akárhogy, de erről mindjárt írok.

Térjünk vissza picit a sorozathoz, tehát akkoriban azt gondoltam, hogy ennyi buta szőke nőt nem lehet egy helyre gyűjteni, így már akkor felötlött bennem, hogy annyira biztosan nem lehetnek naivak, hogy egy hetven fölötti, kicsit sem vonzó bácsika mellett töltsék a napjaikat egy szépen kivitelezett kalitkában pusztán a buli, a ruhák és a szállás fejében, mert azért hírnévről az ő vonatkozásukban közel sem lehetett beszélni. Tehát már akkor gyökeret vert a fejemben az a gondolat, hogy ezek a nők csak a pénz és a hírnév na meg az újságban való megjelenés reményében vannak vele (ok, ezt mindenki tudja, de mégis olyan nehéz elhinni, hogy vannak olyan nők akik a pénzért eladják a lelküket is), mely gondolat látszólag igen hamar be is bizonyosodott szinte az összes lány vonatkozásában ahogy pörögtek az epizódok. Mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt és ez most is bebizonyosodni látszott.

http://www.gourmet.com/

Egyetlen lánnyal kapcsolatban maradtak kétségeim, ő pedig Holly Madison volt. Látszólag egy csendes és nem túl különleges nő, legalábbis a többi nyuszilányhoz viszonyítva, azonban mégis ő lett Hef első számú barátnője, amihez vagy nagyon szerelmesnek, vagy nagyon számítónak és rafináltnak kellett lennie. Tehát ő egy talány volt számomra már a sorozat idején is, ezért a könyv nagyon érdekesnek ígérkezett. Reméltem, hogy egy ízig-vérig kitárulkozó vallomást kapok, egy-egy kulisszák mögötti, a nézők szeme elől rejtve maradt pikáns történettel fűszerezve, mert valljuk be, mi nők azért bírjuk a drámát. Nem állítom, hogy Holly egy ártatlan kis bárány, de mindvégig szimpatikus tudott maradni, olyan szomszéd lány benyomást keltette, akivel az olvasó végig együtt tud érezni és én magam is drukkoltam neki azért, hogy jól alakuljon az élete. 

A kezdet egészen 1988-ig nyúlik vissza, amikor is a kis Holly még csak Marilyn Monroe-ról álmodozott és arról, hogy egy napon ő is olyan híres lesz. Amikor kicsit idősebb lett a csillogó életet a Playboy világán keresztül szerette volna megközelíteni és magáévá tenni, de talán közel sem így, ahogy történt. Nem éppen egy tündérmese a karrierje, emiatt is csodálom, hogy erős tudott maradni még akkor is, amikor a depresszióba süllyedt és már kezdte a Stockholm-szindróma tüneteit mutatni. 

Az elbeszélés nagyon tetszett, logikusan volt felépítve, ami nagyon pozitív volt, mert teljesen követhető volt, nem csapongott az időben. Emellett nagyon örültem annak, hogy a borítóval ellentétben nem egy rózsaszín lányregényt kaptam, hanem egy sokkal mélyebb, már-már néha sötét életrajzi regényt egy erős és okos nőről, aki képes volt a rosszból kihozni a maximumot és saját tőkét tudott kovácsolni belőle. Holly meglepően őszintén vallott a legsötétebb eseményekről is, amik a zárt villában történtek. Nem leplezte el a saját depresszióját és kétségeit sem, illetve nem köntörfalazott sokat, leírta a véleményét a lányokról, Hefről és a látszólag csillogó világról. Volt ármány és intrika bőven, emellett mocskos kis titkok is napvilágot láttak, amik a világ előtt eddig rejtve voltak. Úgy gondolom, hogy sokkal többet megtudtunk a Playboy villáról és lakóiról, mint ami a tv műsorokból, vagy újságokból kiderült, de ettől függetlenül biztos vagyok abban is, hogy, ha a falak mesélni tudnának még lenne mit mondaniuk.

Ahogy elkezdtem az olvasást rögtön éreztem, hogy ez jó, kellemes stílusban megírt, összeszedett életrajzi könyv. Külön ki szeretném emelni, hogy Lewis Carroll, Alice csodaországban című művéből található egy-egy idézet a fejezetek előtt, ez az apróság nekem már a legelején megtetszett, igazán remekül belesimult  Holly történetébe.

Holly is pont olyan volt mint Alice, bekerült egy bizarr világba, ahol elvesztette a realitását és ezáltal megjárta a poklot, míg végül....., de inkább olvassátok el. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne a csillogó világ és az ott látszat életet élő emberek lelkivilágának mélyére látni és emellett szeretnének egy nem éppen hagyományos memoárt olvasni.


A könyvet köszönjük Book&Walk