Könyvfalók

Szerintetek mi az írónő másik legnagyobb erőssége - azon kívül, hogy egyszerre alkalmazza a realitást, és az illúziót, de sok alkotóval ellentétben, neki sikerül is úgy, hogy az a tökéletes egy másik dimenziója? Ha van valaki, akinek a stílusa, humora leírhatatlan, egyben lenyűgöző, akkor az L.H. Cosway. A "Danny Zuko", vagy a "Phantom Fm" jeleneteknél fájt a gyomrom a röhögéstől, de ez a röhögés nem az a röhögés volt. Jelentős a különbség aközött, hogy valaki érzi legbelül, vagy kínjában nevet - és ha én előbbit tapasztalom, onnantól nincs miről beszélni. Kérdem én, mégis ki az, aki pókerezik cirkuszosokkal, majd távozik egy Aston Martinnal, két lámával, és egy elefánttal? Hát persze. Bevallom, szívem szerint minden részt kedvencnek jelöltem volna, de annyi hely nincs - úgyhogy csak néhányat emelnék ki. Ismét felteszem a kérdést, ha egy illuzionistával vagy közös légtérben, minek csodálkozol, hogy lazán kinyitja a zárat, és besétál az ajtón? Wilder is megmondta, "ugyan már, olyan nincs, hogy zárva..." Csakhogy ezt Matilda elfelejtette, amikor a zuhany alatt...és ezt emberünk szépen végig is hallgatta a fürdőben ücsörögve. Vagy amikor Matilda társat keresett az interneten, kapott egy "csodaszép" levelet, amiben volt egy szó, az "agog." Azt jelenti, hogy valaki izgalomban, kíváncsiságban van. Megnézte a jelentését a szótárban, majd közölte, "I find myself in an eager state of desire to delete his message from my inbox." Vagyis "én pedig mély izgalmat érzek az iránt, hogy a levelét töröljem a fiókomból." Kint ültem a ház párkányán, de a röhögéstől majdnem lefordultam onnan. De ugyanígy említhetném az összes erotikus jelenetet, amik nemcsak a végletekig forróak, különlegesek is, mivel az olvasó feje fölött állandóan ott a kétség, hogy esetleg ez nem-e ismét egy illúzió.

Ennyi áradozás után "szükségszerű" lenne a hibákat is megemlíteni - de igazából nem nagyon van benne orbitálisan eltolt rész. És egyébként ezért sem értettem, miért áll csak 4,06-nál a GR arány. Igen, lehet, hogy picit lassan haladt, lehet, hogy jobb lett volna, ha nagyobb hangsúlyt kapnak pl. Jay trükkjei, és kevesebbet a szex, de ennél jobban már aligha lehet azt a szekeret megtolni. Aki meg sótlan, és nincs a szívében varázslat, annak ott az exit. Apróságok előfordulnak (az elején, amikor Jay még be se mutatkozik, annyit nem mond, hogy "bikkmakk", Matilda viszont azt mondja legfeljebb két sorral utána, hogy "Jay Fields", pedig nem ismeri őt, hacsak nem mentalista, és nincs fotografikus memóriája...) és az indulás is picit elhúzódik, de szerencsére az írónő hamar észrevette magát, bedobott egy Snickers-t, és felpörgette a cselekményt. Annyit szabadjon még megjegyeznem, hogy egy számomra kedves blogger szerint ez a cselekmény lassú, nehezen haladt vele. Na most nekem ez a cselekmény a gyors, és tökéletes kategória - viszont aki meg neki a kedvence, arra én mondom, hogy lassú, nyögvenyelős, ergo: ízlések és pofonok. Ezért sem (lenne) érdemes olvasás előtt véleményt, vagy arányt nézni. De a hibákra visszatérve, próbáltam objektívan figyelni mindent, de még így se. Ha bármilyen hiba van benne, akkor azt nem a cselekményben kell keresni, hanem egyénfüggő.

Említettem már, hogy elolvastam a Six of Hearts kiegészítő novelláját, a "Macabre Magic"-et? Összesen 40 oldal, de jobban szórakoztam rajta, mint sokszor 400 után. Ugyanaz a sírva röhögős stílus jellemzi, mint az írónő könyveit általában. Jay és Matilda éppen arról beszélnek, hogy ki milyen horrorfilmet látott eddig. Matildát semmilyen horrorfilm nem ijeszti meg, konkrétan röhögésben tör ki, amikor szóba kerül a Kör, vagy az Ördögűző. Jay-nek erre felcsillan a szeme, és azt mondja: "fogadjunk, hogy meg tudlak ijeszteni". Matilda ezt is kiröhögi, majd fogadást kötnek, hogy ha Matilda nyer, és Jay-nek nem sikerül őt megijesztenie, varrónő lévén egy hétig ő fogja készíteni a srác minden fellépőruháját. Ha Jay nyer, Matildának 24 órán keresztül meztelennek kell lennie - viszont Matildát se olyan fából faragták, hogy ennyiben hagyja a dolgot, és közli, hogy amíg a fogadásnak vége nincs, addig Jay nem nézhet a lányra szexuálisan, nem közelíthet, semmit. Különben veszít. Azonban van egy tanács, amit érdemes észben tartani: SOHA ne jusson eszedbe illuzionistával fogadni, mert nem lesz jó vége. :'D Nagyon röhögtem, annak ellenére, hogy elvileg ijesztőnek kellett volna lennie. De olyan mondatoknál, mint a "Jay liked to think big. His usual stunts were the Taj Mahal. This was a one-room cottage on the side of the road", vagyis "Jay szeretett nagyban gondolkodni, a szokásos mutatványai akkorák, mint a Taj Mahal, ez meg még csak egy egyszobás házikó az út szélén", amikor Jay öltönyben jelent meg álarc, maskara helyett, és közölte, hogy "I thought my Alfred Hitchcock vibe was obvious,” vagyis "azt gondoltam, az Alfred Hitchcock hangulatom nyilvánvaló lesz," máshogy nem lehet. És nem is szabad. Humor, stílus, minden adott. Csak engedni kell, hogy elsodorjon.

Dióhéjban az alkotóról

 Ha érdeklődsz L.H. Cosway munkássága iránt, folytasd itt:  

Making my way down the narrow staircase that leads out of the building and onto the street, I bump into a tall man with golden-brown hair. I wouldn’t normally notice a man’s hair so specifically, but this guy has some serious style going on. It’s cut tight at the sides and left long on the top, kind of like a sexy villain in a movie set in the 1920s. I stare up at him, wide-eyed. He’s wearing a very nice navy suit with a leather satchel bag slung over his shoulder. Even though it was the first thing I noticed, his hair pales in comparison to the wonder that is his face. I don’t think I’ve ever been up close to such a handsome example of the male species in my life.

Why can’t men like this write to me online? I ponder dejectedly. 

Because men like this don’t even know the meaning of the term “socially awkward,” my brain answers.

My five-foot-something stares up at his six-foot-whatever, and I think to myself, what’s a prize like you doing in a dive like this? Actually, now that I’m looking at him, he does seem vaguely familiar, but I can’t put my finger on where I’ve seen him before.

Probably on the pages of a fashion magazine, if his looks are anything to go by.

If it hasn’t already been deduced from the fact that I can’t even find a date using the romantic connection slut that is the Internet, then I’ll spell it out. I’m useless with men, and I’m talking all men. Even the nice approachable fellows. And I’m not looking at a nice approachable fellow right now. I’m looking at a “chew you up and spit you out” tiger.

Since the entrance to the building is so narrow, we have to skirt around each other. I give him a hesitant smile and a shrug. His eyes sparkle with some kind of hidden knowledge as he lets me pass, like beautiful people know the meaning of the universe and are amused by us ordinary folks who have to bumble along in the dark.

I’m just about to step out the door when the tiger starts to speak. “I’m looking for Brandon Solicitors. Do you know if I have the right place?”

I step back inside.

He sounds like Mark Wahlberg when he’s letting his Southie roots all hang out. His deep American accent makes me want to close my eyes and savour the sound. But I don’t do that – because I’m not a complete psycho.

“Yeah, this is the place. I work here, actually. I’m the secretary slash receptionist slash general dogsbody. It’s my dad’s firm,” I reply. Too much information, Matilda. Too. Much. Information.

The tiger smiles, making him better-looking, if that’s even possible. And thankfully, he doesn’t comment on my fluster. “I have an appointment with Hugh Brandon at nine. I’m Jay,” he says, and takes a step closer to hold his hand out to me. My back hits the wall, his tall frame dwarfing mine. I don’t think he realises just how narrow this space is, and now I can smell his cologne. Wow, it’s not often that I get close enough to a man to smell him. And Jay Fields smells indecently good.

“Ah, right. Jay Fields. Yeah, I have you pencilled in. You can go on upstairs, and Dad will take care of you,” I reply, shaking his hand and letting go quickly so that he doesn’t notice my sweatacular palms. “I’ve got an errand to run.”

He stares at me for a long moment, like his eyes are trying to take in my every feature, but that can’t be right. When he finally responds, it’s a simple, “I won’t keep you, then, Matilda.”

God. Why does the way he says “keep you” in that deep voice have to make my heart flutter? It’s been literally thirty seconds, and I’m already well on my way to developing a crush. He makes some keen eye contact with me, then turns and continues up the stairs to the office. I’m already on the street when I realise I hadn’t offered my name, and yet he knew it.

"Mennyire helyeződik az érzelmekre a hangsúly?" Őszintén? Erotika sokkal több van benne, de ez nem azt jelenti, hogy az olvasót nem fogják zsinóron rángatni érzelmileg. Egyszer kishíján falhoz vágtam a kindle-t. Ugyanis az egyik fejezet végén történt valami, és a szó közepén félbeszakadt a cselekmény. Mintha azt mondanám: ugyan már, lehetetlen, hogy egy pszichothriller megbőg...ezzel a húzással több legyet is lehet ütni egy csapásra. Egyrészt nem állok meg gondolkozni, hogy folytassam-e, másrészt pedig ott az érzelmi, lelki hatása. Darabokra szed. "Tökéletesek a karakterek, vagy vannak hibáik?" Szerencsére az írónő hagyta a francba a botsáska modelleket, a mocskosul gazdag fickókat, ehelyett alkotott három karaktert hibás szériaszámokkal. Gyakorlatilag leugranak a lapokról - az egyik pedig különösen. Hölgyeim, ha nem lesznek belé szerelmesek a 200. oldal végére, fogják a seprűjüket, és repüljenek el. "Mennyire vannak benne dark elemek?" A címkén kívül gyakorlatilag semennyire, bár amikor mégis, az a legtöbb olvasónak zavaró lehet. Fent hoztam rá példákat, ott vannak az egyik karakter elég érdekes megnyilvánulásai, vagy az első erotikus jelenetet - ami inkább erőszak, ismerve a körülményeket. A hősnő akkor még szűz, a másik karakter pedig nincs olyan kondícióban, amiben egy egészséges férfi. Habár belülről sokkal többet ér, mint bármelyik. Nem a látható dolgokra koncentrál, hanem bekúszik a bőr alá, és nem lehet onnan kitakarítani még pár napig (hétig), mindezt dark elemek nélkül. "Van kedvenc jeleneted?" Az a rész, amikor Tyler és Torin is tátott szájjal bámulta Casey formáit, majd ránéztek egymásra, és pontosan tudták, mi jár a másik fejében...hilarious. És egyébként az összes rész, ami Torin szemszögéből íródott. Amikor pedig közölte, hogy nem érdekli az sem, ha 40 oldalas PowerPoint prezentációban kell bemutatnia, mennyire szereti Casey-t, végleg eltört a mécses. 

"𝐵𝓊𝓉 𝐼 𝒹𝑜𝓃'𝓉 𝓌𝒶𝓃𝓉 𝓉𝑜 𝑔𝑜 𝒶𝓂𝑜𝓃𝑔 𝓂𝒶𝒹 𝓅𝑒𝑜𝓅𝓁𝑒," 𝒜𝓁𝒾𝒸𝑒 𝓇𝑒𝓂𝒶𝓇𝓀𝑒𝒹.
"𝒪𝒽, 𝓎𝑜𝓊 𝒸𝒶𝓃'𝓉 𝒽𝑒𝓁𝓅 𝓉𝒽𝒶𝓉,"𝓈𝒶𝒾𝒹 𝓉𝒽𝑒 𝒞𝒶𝓉. "𝒲𝑒'𝓇𝑒 𝒶𝓁𝓁 𝓂𝒶𝒹 𝒽𝑒𝓇𝑒. 𝐼'𝓂 𝓂𝒶𝒹. 𝒴𝑜𝓊'𝓇𝑒 𝓂𝒶𝒹."
"𝐻𝑜𝓌 𝒹𝑜 𝓎𝑜𝓊 𝓀𝓃𝑜𝓌 𝐼'𝓂 𝓂𝒶𝒹?" 𝓈𝒶𝒾𝒹 𝒜𝓁𝒾𝒸𝑒.
"𝒴𝑜𝓊 𝓂𝓊𝓈𝓉 𝒷𝑒," 𝓈𝒶𝒾𝒹 𝓉𝒽𝑒 𝒞𝒶𝓉, "𝑜𝓇 𝓎𝑜𝓊 𝓌𝑜𝓊𝓁𝒹𝓃'𝓉 𝒽𝒶𝓋𝑒 𝒸𝑜𝓂𝑒 𝒽𝑒𝓇𝑒."

Dióhéjban az alkotóról

Weboldala | Facebook | Twitter | Goodreads 

 Ha érdeklődsz K. Webster munkássága iránt, folytasd itt:  

I’m sick.

Sure, I’ve read the stories, but hearing them spoken aloud by someone who has barely said two words to me was devastating. It soured the delicious Thanksgiving dinner in my belly. I threw it all up and spent hours crying.

Why?
Was it some sick joke?
To ridicule and humiliate me?

Once I was done throwing up, I showered, brushed my teeth, and crawled back into bed. Normally, I’m cold, but tonight I’m clammy and hot. I stripped down to just a tank top and panties, choosing to lie on top of the covers rather than beneath them.

Numbness has taken over my body.

My heart and head hurt as I try to make sense of Torin’s humiliating outburst. Tyler couldn’t make him stop. I just sat there and endured the reminder that I’m Cocaine Casey. Orphan. A sad soul with no family.

Slowly, sleep wraps its tentacles around me and pulls me under. My dreams are simple at first, but soon I wake to a sensation of being trapped. Pinned. Held hostage. Taken. A scream gets lodged in my throat but doesn’t escape because of the hand over my mouth.

Wake up!

“Casey-Casey.” The sad whisper in my dream has me calming considerably. My chest still rises and falls in rapid succession, but I no longer thrash. The fire has long gone out and my room is pitch-black.

This is a dream.
A very real dream.

I’m aware now that the heaviness on top of me is a body. Strong. Muscled. Hard. All male. Since I’m sucking in air, I catch his scent. Familiar and masculine. Despite being pinned by his large body, desire sparks in my core and ignites a fire. One of my hands is pushed against the mattress by his, but the other is free. I reach up in the dark and my suspicions are confirmed when I finger Torin’s longish hair.

This is a dream.

His nose nudges against my ear as he inhales me. 

I stiffen and squint in the darkness, trying to make out his face.

This isn’t real.

A hot tongue licks my flesh just below my ear, drawing out a mewl from me. My panties dampen at the way his breath tickles me where my skin is wet. Something huge hardens between us. Holy shit. That thing is giant.

This time when I whimper, it’s more from fear than desire.

But then his tongue runs up the side of my neck again to the back of my ear. His lips brush along my hairline and when his tongue makes contact with my skin, I shudder. I attempt to wriggle free, but he’s too big and too heavy.

“Casey-Casey.” His words are so soft I more or less feel them rather than hear them. My entire body tingles with a raw need. Need for what, I don’t know. I’m frozen. Caught in his trap. I’m stuck somewhere between wanting to push him away from me and running and pulling him to me and begging. His cock throbs between us. He’s not wearing jeans like usual. There is no hoodie separating us. The skin rubbing against a sliver of my own skin between my shirt and panties is bare.

Bare. Naked. Hot.

This isn’t a dream.

My heart rate skitters in my chest. When I pull at my trapped hand, his grip tightens. The licking on the side of my neck intensifies. Holy shit, I feel teeth again. Scraping and nipping. Torin Kline is biting me. Gently. Softly. In a possessive way that doesn’t match up to the man who cruelly delivered my life’s story as though it were an evening news broadcast.

As I recall how emotionless he was as he recited those ugly reminders, horror washes over me. I whimper as tears spring in my eyes. With his hand clamped over my mouth, I can’t scream for help. My breathing becomes erratic as a terrified moan manages to rumble from me.

Torin groans—the frustration in his tone evident. His forehead bumps against mine and he rests it there. Our noses brush against each other as he breathes on me. A minty scent that surprises me.

“Casey-Casey.”

I sniffle as my body trembles with sobs aching to be released. Just as I think I might pass out, the heavy weight is lifted. Quick thuds pound across the wood floors and then a creak. Before I can register what’s happened, I realize he’s gone.