2019. december 16., hétfő

# könyvek # Niki

Cecelia Ahern: Utóirat: ​Még most is szeretlek!

Eredeti címe: Postscript (2019.)
Kiadta: Athenaeum (2019.)
Oldalszám: 392
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Kilenc évvel ezelőtt olvastam az írónőtől az Ui.: Szeretlek! c. könyvét, ami akkor teljesen földhöz vágott. Végigbőgtem, meghatott és nagyon felhívta a figyelmemet arra, hogy becsüljem meg azt, amit a sors adott nekem. Fura volt visszaolvasnom az arról a könyvről írt bejegyzésemet, ugyanis az elmúlt években olyan dolgok történtek velem, amikre akkor, amikor olvastam a történetet, nem is gondoltam volna. 
Először is, a "párom", akit abban a bejegyzésben említettem, elhagyott minket majdnem 6 évvel ezelőtt és így egyedül maradtam a Gyerkőccel. Fura, de jobban belegondolva a szakítási folyamat is egy gyászfolyamat volt. Nem feltétlenül könnyű elengedni a múltat, túllépni a kapcsolaton és új életet kezdeni, megbocsátani esetleg és még nehezebb, ha van egy közös gyerkőc is. 
Másodszor is, hogy lassan 6 évvel ezelőtt (2 hónappal a fent említett szakítás előtt) egy daganatos betegségben meghalt az édesapám. 
Mind a két esemény hozzájárult ahhoz, hogy maximálisan át tudtam érezni Holly fájdalmát, vívódását az emlékekkel és harcát a továbblépéssel.

Az első kötet arról szólt, hogy Holly férje, fiatalon elhunyt, agydaganata volt. A fiatal nő törött szárnyú madárka lett a halála után, hisz Gerry nem csak a férje volt, hanem a társa, a legjobb barátja. Aztán egy csomagot kapott, amiben Gerry levelei voltak. Minden hónapra, márciustól decemberig egy-egy instrukciót adott neki, hogy mit kell tennie. És ahogy fogytak a levelek, Holly kezdett jobban lenni, kezdte elfogadni, hogy Gerry nélkül kell leélnie az életét.
Ebben a kötetben 7 év telt el az elsőhöz képest. Holly párkapcsolatban él és épp annál a pontnál tartanak, amikor döntenie kell, hogy elkötelezi-e magát. Aztán fenekestül felfordul az élete, amikor felkérik arra, hogy  segítsen egy bizonyos klub tagjainak. Ennek a klubnak pedig az a lényege, hogy a tagjai halálos betegségekben szenvednek és mindannyian szeretnének leveleket hagyni a szeretteiknek. Holly dolga lenne, hogy ezeket a leveleket kézbesítse és segítsen az elkészítésükben.
Van a tagok között egy idős nő, aki fokozatosan épül le és a férje erre nagyon nincs felkészülve.
Van egy idős férfi, akinek már csak napjai vannak hátra.
Van egy fiatal édesapa, aki nem fogja látni, ahogy a gyermekei felnőnek, fontos mérföldkőhöz érnek, de szeretne nagyon-nagyon ott lenni majd.
Van egy nagyon fiatal, egyedülálló édesanya, akinek döntenie kell a pici kislánya sorsáról.
Mindegyik sors nagyon megindító és nagyon nehéz. Holly pedig úgy dönt, hogy segít. És ezzel fenekestül felfordul az élete.

"Így kért engem, és nem is csak engem, hanem a világot is, hogy :Emlékezz rám! Mert végső soron erre vágyik mindenki. Arra, hogy ne vesszen el, ne maradjon le, ne merüljön feledésbe, hogy mindig részese legyen a pillanatoknak, amelyekről, ezt jól tudja, le fog maradni. Hogy nyomot hagyjon. Hogy emlékezzenek rá."

Nagyon sokat sírtam a történet olvasása során. Egyrészt sokszor láttam magam előtt anyukámat, aki 6 éve veszítette el apukámat, akivel 31 évet éltek le egymás mellett. Láttam Hollyban őt, a gyászfolyamatát, a tagadásait és a próbálkozásait a túlélésre. Sok mindent értek vele kapcsolatban, amit eddig nem. Ugyanakkor láttam magamat is, mint gyerek, akinek elhunyt az édesapja. Olyan jó lett volna ilyen leveleket kapni tőle! Olyan jó lett volna, ha egy picit még velem tudott volna maradni! Kíváncsi lennék arra, hogy vajon hány haldokló kapott ihletet az írónőtől és hagyott leveleket maga után hátra! De láttam magamat, mint egy olyan 29 éves nő, aki egyedül marad az 5 éves gyerekével és újra kell kezdenie az életét. Persze a szakítás az nem halál, de ugyanakkor valahol mégis. Láttam magamat Hollyban, az erőfeszítéseiben, hogy tovább kell lépni, de néha mégis megtorpan. Nem egyszerű. ...

"Ha az ember visszanéz, visszamegy a múltba, az nem a gyengeség jele, nem a sebek feltépése. Ehhez erő és bátorság kell. Ehhez olyan ember kell, aki a korábbinál jobban uralja önmagát, és képes arra, hogy jó ítélőképességgel, de nem ítélkezve vizsgálja meg azt, aki valaha volt. Minden kétséget kizáróan tudom, hogy ez a visszatekintés, ez a vizsgálódás arra ösztönöz majd engem, meg mindenkit, akit az utazásom érint, hogy szárnyakat növesszünk…"

Ez a könyv is nagyon felhívja arra a figyelmet, hogy becsüljük meg az életünket, azt, amit kaptunk. Elsiklunk afelett, hogy milyen szerencsések is vagyunk, ha támogatnak minket a szüleink, ha élnek, ha van hol laknunk, ha egészségesek a gyermekeink, ha mi is egészségesek vagyunk és a párunk is. Ez mind-mind ajándék a sorstól, amit bár nem tekintünk annak, de az. Hatalmas szerencse felnevelni egészségben az egészséges gyermekeinket. Ott lenni az első lépéseiknél, amikor elkezdik az iskolát, amikor megtanulnak autót vezetni, az esküvőjükön. Vagy leélni valakivel az életünket boldogságban és idős korban elmenni. Sok embernek, akik ezt szerették volna, nem adatott meg. Úgyhogy becsüljük meg!

Nagyon olvasmányos a történetet, olyan igazi bekuckózós, picsogós könyv. Ezt tényleg nem lehet száraz zsepivel végigolvasni. Szerintem mindegyik olvasó talál egy olyan karaktert, életsorsot a történetben, ami közel áll hozzá, amivel azonosulni tud és pont ezért nyomot hagy rajta. 

Csodálatos! Tartottam attól, hogy nem fogja tudni hozni az írónő az első könyv színvonalát, hisz sok-sok év eltelt azóta, de hozta! Ugyanolyan jó volt, sőt, számomra jobb is, mint az első kötet. Nem sok könyvre írtam eddig, de erre muszáj: Mindenképp olvassátok el! Ez a két kötet az, amit mindenkinek olvasnia kellene! Nem szépirodalom, nincs benne nagy okosság, de a maga könnyed módján földhöz vág, beletapossa a lelkedet a földbe, majd szinte kiszakít onnan és lök rajtad, hogy vedd észre milyen szerencsés vagy és ezzel a tudattal élj tovább!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates