Fejős Éva: Bébi. ​Bumm!

Fejős Éva neve nem ismeretlen a hazai könyvmolyok előtt még akkor sem, ha nem olvastak egyetlen könyvet sem tőle. Én 4 könyvét olvastam, melyek közül 3 elnyerte a tetszésemet, de az Eper reggelire akkora csalódás volt számomra, hogy azóta se vettem a kezembe újabb könyvét az írónőnek, pedig lassan 8 év telt el azóta, hogy olvastam. 

A februári Várólistára c. rovatban már írtam arról, hogy ennek ellenére nagyon kíváncsi vagyok a legújabb könyvére. Így nagyon megörültem annak, hogy a könyvtárunknak köszönhetően ilyen gyorsan sikerült is elolvasom.

Mire számítottam az elolvasása előtt? Őszinte tapasztalatokra azzal kapcsolatban, hogyan élte meg az írónő közel az ötvenhez a várandósságát, majd a kezdeti időszakot egy csecsemővel. Nem akartam szirupos, tündi-bündi, szivárványos sztorit olvasni, mert azért nem csak ilyen ez a két időszak. 

És hogy megkaptam-e, amire számítottam? Igen. Az írónő annak ellenére, hogy végig mindenhez elég optimistán állt, leírta a nem csak szirupos valóságot is, aminek nagyon örültem.

Forrás

Fejős Éva évekig a Nők Lapjának dolgozott, majd az Ulpius gondozásában elkezdtek megjelenni a regényei. Szerintem bátran írhatom, hogy a kiadó egyik sikerszerzője lett. Az évek teltek, folyamatosan jelentek meg az újabb könyvei, olvashattuk azoknak a háttér információiról. Hogy az írónő mennyire szeret utazni és hogy milyen csodás helyekre utazott el, majd születettek meg ott a fejében az újabb történetei. Az idő viszont repült és Éva az anyaságra sokáig nem gondolt, mert úgy érezte, hogy az élete úgy kerek, ahogy van.

Aztán a 40-en túl jutott el arra a pontra, amikor úgy érezte, hogy eljött az ideje egy gyerkőcnek. Őszintén vallott arról, hogy el tudta volna képzelni az életét gyermek nélkül is, de érthetően a kislánya tette neki teljessé. Részt vett mindenféle vizsgálatokon, melyek során kiderült, hogy minden rendben van vele a kora ellenére is, a szervezete olyan, mint egy harmincasnak, jöhet a baba. És jött is, méghozzá spontán úton, 49 éves korában.

Éva nagyon jól leírta, hogyan élte meg a várandósságot, illetve hogyan élte meg, amikor előtte arról faggatták miért nincs még gyermeke, milyen vizsgálatokon vett részt, majd milyen volt a kezdeti időszak a kislányával. Nem titkolta a félelmeit, a balul elsült dolgokat, úgy érzem, hogy tényleg őszintén leírta a tapasztalatait a kislánya 1 éves koráig.

Biztos sokunknak fura, ha valaki közel az 50-hez szüli az első gyermekét, hisz ez annyira még nem elterjedt még akkor sem, ha fokozatosan tolódik ki a gyermekvállalás ideje. Manapság azért a harmincas éveinkben megszületik az első baba - ha nem hamarabb - és hát a mai negyvenesek, ötvenesek között inkább több a nagymama már, mint a friss kismama.

Nincsenek előítéletem azzal kapcsolatban, hogy ki mikor vállal gyermeket. Minden felnőtt ember fel tudja mérni józan ésszel, hogy mit jelent egy kisbaba és mit is jelent felnevelni egy gyermeket. Ha valaki úgy dönt, hogy 50 évesen vág bele, biztos megvan az oka rá és felmérte ennek a kockázatát, vállalja a terhet vele. Mert lássuk be, ennyi idősen ez a bizonyos teher nagyobb teher, mint 20 vagy 30 évesen. És erre rámutat a könyv is. Többször hangsúlyozza Éva, hogy ne várjon senki se ilyen sokáig a gyermekvállalással, mint ő. Ne keressen mentségeket, ne dugja a fejét a homokba, mert a végén tényleg késő lesz és úgy érzi, hogy sokkal stresszesebben éli meg az anyaságot, mintha fiatalabb korában élte volna át. És ezt én is tanusítani tudom.

Amikor a Nagy született 25 éves voltam. Fantasztikus, problémamentes terhességem volt és maga a "gyereknevelés" is annyira gördülékenyen ment. Sose kellett aggódnom azon, hogy mikor mit csinált, jól csinálja-e, jó-e így ahogy van, mert minden annyira ösztönös, természetes volt.

A Kicsi 33 éves koromban született és vele kapcsolatban minden csupa stressz. Eleve a terhességem se volt problémamentes, nehezebben viseltem, mint 9 évvel ezelőtt. A Naggyal fele ennyit nem kellett stresszelnem a fejlődés tekintetében, mint a Kicsivel. És ebben szerepet játszik a korom is.

Hisz az eltelt 9 év során egyrészt tapasztalt édesanya lettem, másrészt nyilván több mindenről tudok, hallottam, láttam és ez már eleve jobban stresszeli az embert. Mondhatnánk, hogy a tudás és a tapasztalat jó dolog, de úgy érzem, hogy amikor emiatt az ösztön háttérbe szorul, nem biztos, hogy ez tényleg annyira jó. Mert néha az ösztönös tudás vagy csak az a kis hang belül jobban tudja a helyes megoldást, mint valami, amit évekkel ezelőtt pl. egy könyvben olvastunk vagy épp tapasztaltunk valamikor.

Na de visszatérve a könyvhöz. Tetszett az őszintesége, hogy merte leírni ezzel a kényes témával kapcsolatban a vele történteket. Legyen szó akár csak a mély gondolatairól, a vizsgálatokról, tapasztalatairól.

Az tény és való, hogy néha azért éreztem egy kis sziruposságot benne, de el birom képzelni, hogy valakinek tényleg olyan klassz, gondtalan élete lehet, mint neki. Lehet, hogy a pozitív gondolkodás az alapja ennek vagy csak a baromi nagy szerencse. 😉

A bejegyzés eredetileg a saját blogomon jelent meg, ITT.