Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje

Ez a könyv tipikus esete annak, amikor megjelent már az "őskorban", de szörnyű borítóval és az ifjabb nemzedék a létezéséről se tudott. Majd jött egy új kiadó, megjelentette újra, a mai elvárásoknak megfelelő egyszerű, ugyanakkor szép borítóval és hirtelen mindenki rákapott az olvasására. Tudomást se véve arról, hogy egy olyan történetről van szó, mely 33 évvel ezelőtt jelent meg, magyarul pedig 12 éve.

Bevallom, hogy lassan rám már illik az "őskorú", ennek ellenére fogalmam se volt arról, hogy létezik ez a nálam csupán csak 1 évvel fiatalabb könyv.

Aztán egyre több moly Kívánságlistáján pillantottam meg, futottam bele a sorozatról írt hírekbe (még nem láttam egy részét sem, de ami késik, az nem múlik ugyebár) és végül eljött az a nap, amikor megpillantottam a könyvtár egyik polcán. És a kosaramban landolt.

Forrás

A történet sokáig eléggé titokzatos.
Van a múlt, ami számunkra a hétköznapi, megszokott. A nők dolgoznak, függetlenek, pénzt keresnek, eltartják magukat, szavazhatnak, nyáron bikiniben sütkéreznek, szoknyát hordanak, mutogatják magukat.

És van a jelen, amikor minden a feje tetejére állt, nem is olyan rég. Kevés azoknak a nőknek a száma, akik képesek a teherbe esésre és a magzatok kihordására. Kincsek ezek a nők, viszont rabok is. Kiközvetítik őket fontos férfiak házaiba, ahol lehúznak X időt és a feladatuk az, hogy teherbe essenek, majd lemondjanak a gyermekükről, aztán új háznál újra átéljék mindezt. 

Azok a nők pedig, akik már nem képesek erre, vagy táborokban tengeti a hátramaradt éveiket vagy a befolyásos családoknál dolgoznak vagy ha "szerencsések", akkor Feleségek lehetnek. De ha Feleségek és már nem képesek egy baba kihordására, akkor bizony el kell viselniük a Szolgálólány létét a házban és a tudatot, hogy a Férj bizony nem ritkán ágyba bújik az illetővel. Természetesen ezek az együttlétek nem a romantikáról, az örömről szólnak, hanem a nemzésről. Tudjátok, az a fajta, amikor nézd a plafont, gondolj valamire és hamarosan vége.

"A férfi nem egyéb, mint a női stratégia része újabb nők létrehozása érdekében."

A történetünk elmesélője egy Szolgálólány. Nem tudjuk hogy hívták a múltban és ez nem is lényeges már. Ő most egy Parancsnok Szolgálólánya, majd pedig egy másiké lesz majd. A múltban a fiatal nőnek volt egy kislánya, családja, de mindez tényleg a múlt. Jobban jár, ha el is feledkezik róla.
Az elbeszéléseiből megtudjuk hogyan telnek a Szolgálólányok mindennapjai, miken kell keresztülmenniük, milyen az új világrend és itt jön az izgalom. ... Természetesen mint ahogy minden diktatúrában, itt is van ellenállás. A Szolgálólányunk pedig nyakig belekeveredik, miközben a kapcsolata a Parancsnokával valami "bizarr" kapcsolattá kezd átalakulni.

Szerettem olvasni ezt a disztópikus történetet és furcsa módon egy percig se éreztem azt, hogy a 80-as években jelent meg. Teljesen mai, friss volt. Ha nem tudtam volna, hogy több mint 30 éves "sztoriról" van szó, totál abban a hitben lennék még ebben a percben is, hogy most pattant ki az írónő fejéből a gondolat.

Be lehet agyalni azon, hogy vajon tényleg megtörténthet-e az, amiről Atwood ír. Van-e benne valami? Kell-e rettegni egy ilyen jövőképtől? Én úgy gondolom, hogy van benne valami és bizony el tudom képzelni, hogyha nem is a közeljövőben, de egyszer mindez valóra válhat, ha a lakosság összetétele nem fog egymáshoz jobban közelíteni a nemi arányok tekintetében.

Olvasmányos és izgalmas kötet A szolgálólány meséje. Döbbenetes, elgondolkodtató, rémisztő.
Rémisztő belegondolni, hogy a történet előzményei lényegében ugyanazok, amik a mai napig is rengeteg nővel, gyerekkel megtörténnek: az erőszak, a gyilkosság, a gyermekek utáni határtalan vágy, a nemzőképesség csökkenése, az egyre több olyan pár akiknek segítség nélkül nem sikerül teherbe esniük. ... És a nemi aránytalanság. A mai napig több fiú csecsemő születik, mint kislány. Sőt, vannak olyan országok, kultúrák, ahogy egyenesen kevés a lány gyermek. Pl. Kínában a 70-es években vezették be az egygyermekes családmodellt és a legtöbb pár a fiú utód reményében akár abortuszra is hajlandó volt, ha kiderült, hogy a magzat lány. Így mára ott tartanak, hogy 100 lányra kb. 130 fiú jut. És mindez hová vezethet? Pl. ahhoz, hogy rendesen agglegényfalvak alakultak ki ebben az országban.

Egyetlen zavaró tényező volt csak, méghozzá a vége. Ugyanis kurta-furcsa módon fejeződik be. Nem tudjuk meg mi történik a Szolgálólánnyal, túlélt avagy sem.

Az eredeti bejegyzés a saját blogomon jelent meg ITT.