Stern Ibolya igazi túlélő, a története azonban még ennél is többről szól. A “Mengele-lány” mesél az élni akarásról, tragédiákon átívelő szerelemről, és elfogadásról.
Stern Rózsa Ibolya „Mengele-lány” volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték.
1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.
Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg – olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük. - hangzik a könyv fülszövege.
A Mengele-lány már az idei év sokadik holokauszt-témát feldolgozó regénye, melyek mind más és más formában, szemszögből dolgozzák fel az emberiség egyik legmegrázóbb és legkegyetlenebb tisztogatási kísérletét. A holokauszt mindenki által ismert alakja, a kegyetlen lágerorvos kísérleteiről mindannyian hallottunk már történeteket, azonban egy szemtanú közvetlen beszámolója hátborzongató, ugyanakkor mindenképpen érdekes témát jelent.
Éppen ezért a könyv címe és alcíme alapján ("Aki túlélte a túlélhetetlent") elsőre nem pontosan erre számítottam és valahol a könyv közepén úgy gondoltam, bármilyen nagyra tartom a szemtanú bátor beszámolóját, erős kritikát fogalmazok majd meg azzal kapcsolatban, valójában milyen kevés szerep jutott a SS-orvosnak. Azonban néhány oldal után visszakozni kezdtem. Rájöttem, nem is bírnék még több hasonló történetet elviselni, azt pedig el sem tudom képzelni milyen lehet mindezt akár hetven év távlatából felidézni. "A halál angyalának" kiszámíthatatlan viselkedése, illetve az eugenika iránt való elkötelezettsége jó ideje köztudott, ám hogy valójában milyen messzire volt hajlandó elmenni, megdöbbentő.
Ahogy Viola élettörténetében előrébb jutottam, egyre elképzelhetetlenebbé vált, hogy lehet ilyen komoly veszteségek után, még több kínzást és megpróbáltatást után felállni, az ember ösztönös élni akarása - úgy tűnik - rendre a sors arcába nevet. Ibolya nem csupán túlélt négy koncentrációs tábort és a háborút, az átélt tragédiák miatt talált rá a valódi társára, s hátralévő éveit Mengele valamennyi törekvése ellenére boldog családban, saját gyermekei társaságában töltötte el.
A Mengele-lány olvasása igen nehézkesre sikeredett. Többször le kellett tennem a könyvet és valami vidámat elfoglaltságot keresnem, hogy legalább álmomban ne kísértsenek a Dunába fojtott gyermekek képei. Sohasem fogjuk megérteni, még kevésbé átérezni a túlélők szenvedéseinek legmélyebb bugyrait, de talán nem is kell. Nekünk, mint az utókor képviselőinek az a dolgunk, hogy az emlékezés és tudatos jövőtervezés mellett értékeljük mindazt a jót, ami nekünk adatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése