Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

Ebbe a bejegyzésbe már vagy háromszor belekezdtem, de valahogy soha nem találom a megfelelő szavakat. Az Egyasszony volt az első könyvem az írónőtől, és amint begyógyulnak a lelkemen tátongó sebek, biztos, hogy fogok még olvasni tőle. Csak most kell néhány hét, vagy néhány hónap, amíg fel tudom dolgozni az olvasottakat.

Most mondhatják az emberek, hogy 'De hát ez csak egy könyv', de ezzel én abszolút nem értek egyet. Ez egy szívszorító, szívet-lelket széttépő történet egy beteg gyermekről, egy szerető és odaadó anyáról, egy testileg és lelkileg bántalmazott feleségről, akinek volt bátorsága felállni, és szembe szállni a férjével, és erején felül nevelte, vigyázta, és mindennél jobban szerette a lányát. 

A történet az 1980-as években kezdődik. Betekintést nyerünk a szerző gyerekkorába, első férjével való megismerkedésébe, a válságba jutott házasságába, a gyermekei születésébe, és későbbi elvesztésébe. Megismerjük Zsuzsikát, megismerjük az orvosokat, a gyerekeket, akik körülveszik a kislányt, és megismerjük az írónő elvesztett kisfiát. Nagyon megszerettem az írónő stílusát, Zsuzsika is, és a gyerekek is nagyon a szívemhez nőttek.

Péterfy-Novák Éva ezzel a könyvével apró darabokra törte a szívemet, mégis örülök, hogy elolvastam a történetét. Az írásmódjával, a nyers, helyenként szarkasztikus humorával nagyon sok anyának adhat támogatást. Megmutatja a szülőknek, hogy a beteg gyermekükkel nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni. A szerző képes volt kilépni a tönkrement házasságából, mert a saját érdekeit, és a gyermeke érdekeit tartotta fontosnak, amihez lássuk be, ember feletti bátorság kell. Számomra példaképpé vált az írónő, és fejet hajtok előtte. A bátorsága, az odaadása, a kitartása és a mérhetetlen szeretete előtt.

A könyvet egyik reggel kezdtem el olvasni munkába menet. Ültem a villamoson, remegett a kezem, és folytak a könnyeim. Beértem a munkahelyemre, a liftben gyorsan megpróbáltam rendbe szedni magam, és belevetettem magam a napi feladataimba. Hazafelé menet már szinte rettegtem, hogy ha előveszem a könyvet, akkor mi fog rám várni? Ugyen nem lesz rosszabbul Zsuzsika? Ugye minden rendben lesz az orvosnál? Féltem elővenni a könyvet, mert pontosan tudtam hogy mi lesz a vége.
(Tudom milyen érzés beöltözve ülni az intenzív osztályon, fogni egy szeretted kezét, és bízni abban, hogy nem fog megszűnni a gépek egyenletes csipogása.) 

Ha csak ezt az egy pillanatot nézem, van valami, ami bennem nincs meg, Péterfy-Novák Évában viszont igen. Ő képes volt meglátni mindenben a szépet, és abban a pillanatban nem hibáztatott senkit. Én viszont haragudtam az egész világra. Ezért követendő példa az írónő hozzáállása az élethez, a halálhoz, és a jövőhöz.

Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a történetet, akár szülő, akár nem, viszont készüljetek fel, hogy apró darabokra fog törni a lelketek.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)