Laura Marshall: Ismerősnek ​jelölt

Eredeti címe: Friend Request (2017.)

Kiadta: XXI. Század (2018.)

Oldalszám: 350

Forrás: kölcsön kapott

Értékelésem:

Hihetetlenül izgalmasnak találtam a könyv fülszövegét, ezért kezdtem neki az olvasásának. Egy volt osztálytárs, aki bejelöl a Facebookon még nem olyan nagy szám, de mi van akkor, ha az illető már 25 éve halott? És persze ott volt a titok, hazugságok, osztálytalálkozó ... hát, nagyon felcsigázott.

Én eléggé antiszoc vagyok a privát Facebook oldalamon. Ha nem kellene a Nagy miatt fent lennem (ugyanis sulis csoport van létrehozva és minden szir-szar információról azon keresztül lehet időben értesülni, hiába létezik üzenő füzet és ellenőrző), szerintem nem is lenne profilom. Egész egyszerűen nem érdekel, hogy kivel mi van, ki milyen képet rak ki magáról, mert lényegében ugyanazt tapasztalom, mint a könyv főszereplője is. Nagyon sokan egy mű világot vetítenek ki magukról, melyben minden csili-vili, tökéletes és közben meg nem is így van. Másrészt én nem szeretem kiadni magamat. Nem teszek ki képeket a gyerekekről, a nyaralásainkról, hol élünk és hogyan, mert nem tartozik fűre-fára. Valamilyen szinten kénytelen vagy embereket visszajelölgetni, mert sértődés lenne belőle az iskolában, a munkahelyen, de én úgy gondolom, hogy ennyi. Visszajelölök, de többet nem adok magamból. Akivel tartom a kapcsolatot rendszeresen, az képben van. Akivel meg nem, annak miért mutogassak az életemről képeket? Na, de ez az én véleményem a Facebookról.

"Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk."

Döbbenetes volt belegondolni abba is - olvasva a könyvet -, hogy pl 20 éve ballagtam el az általánosból, a gimiből pedig 16 lesz idén. Emlékszem sokan pityeregtek, hogy jaj, találkozzunk 5 év után, de 15 év után mindenképp és jaj, mi lesz velem nélkületek. Nos, fogalmam sincs, hogy volt-e osztálytalálkozó 15 év után, én erről hírt nem kaptam, de mivel nem különösebben izgat kivel mi van és nem a jópofizásról és a felesleges időtöltésről vagyok híres, úgy se mentem volna el. 

Na de a sztori.

Louise a középiskolában a menő csajcsapathoz csapódott annak ellenére is, hogy eléggé átlagos volt. Tudjátok, az a szitu, amikor a menő csajok körülveszik magukat átlagosakkal, mert így még menőbbnek, még szebbnek tűnnek a tömegben. Nekem kicsit ismerős a szitu. Mindig az egyik lány után loholt és egyszerűen nem vette észre tizenévesként, hogy csak kihasználja lelkileg.

Majd új diáklány érkezett az iskolában, akiről mindenféle szörnyű pletyka keringett. Ő volt Maria. 

A lényeg, hogy az évzáró bálon valami történik Mariaval és az iskola után megszűnik Louise barátsága is a menő csajokkal.

Aztán eltelik 25 év. Louise már a 40-et tapossa, belsőépítész, elvált és egyedül neveli a 4 éves kisfiát. Egyik nap pedig bejelöli Maria a Facebookon, aki 25 évvel ezelőtt meghalt ugyebár. Erre feltámad a múlt, kiderül, hogy mi is történhetett a lánnyal és közeledik a híres osztálytalálkozó. Majd pont kerül a történet végére.

"Elképeszt, egyesek milyen mértéktelenül képesek ide kipakolni az életüket. Ez a nő még köszönni sem szokott, amikor nagy ritkán összefutunk az iskola kapujában, mégis minden szaftos részletet ismerek a szerelmi életéről."

Nagyon olvasmányosan indult a történet, a szerző kellőképpen lassan, de nem túl lassan adagolta az eseményeket. Jó volt, érdekelt, mindig kíváncsian folytattam. Nem volt elképzelésem arról, hogyan is halhatott meg Maria és gyilkosság vagy baleset történt-e vajon. Ráadásul a fejezetek közé nagyon ügyesen bele volt szőve egy-egy monológ, amiről nem lehetett tudni egészen a végéig, hogy kiről is van szó. Több emberre is gondoltam és ez mindig megkeverte a felvetésemet, hogy mi történhetett a lánnyal.

Aztán a vége felé minden elfuserálódott! De minden! Egyszerűen csak fejbevágta az olvasót az írónő a ténnyel, hogy itt van nesze, ő a gyilkos. És erre nem volt semmi utaló jel az utolsó oldalakig. A nyomorult olvasó meg végig jeleket keresett, összeesküvés elméleteket gyártott, majd  hozzávágják a nevet, hogy na basszus, gyilkosságról van szó és ő volt a tettes. Mi van? Hol volt az erre utaló jel? És csak ennyi? 

Átverve éreztem magamat a végére, olyan lett a sztori, mint egy szép lufi. Szépen szállt, jól mutatott ott fent, aztán nekirepült egy gólya és a helyes csőrével jól kipukkasztotta és ennyi is volt. Ha egy kicsit más lett volna a vége, ugyanolyan jó, mint a könyv 2/3-a, akkor szerintem 4 csillagot adtam volna. De így a végére hatalmas lett a csalódásom.

Ami a szereplőket illeti, kedveltem Louise-t. Sajnáltam, szántam, de basszus, megértettem. Éreztem egy kis hasonlóságot a karaktere és köztem. 

Összességében az Ismerősnek jelölt nem rossz pszichothriller, erősen, olvasmányosan, izgalmasan indult, de eléggé balfék módon lettek a szálak a végére lezárva. Azért tudom a figyelmetekbe ajánlani!

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is!