Debbie Macomber - Csillagos éj

Carrie ​Slayton, a fiatal és tehetséges újságírónő egy chicagói lap társasági rovatának munkatársa, ám a munkájával nem igazán elégedett, így hát elhatározza, hogy felmond. A főnöke azonban nem akarja elengedni, inkább egy igazán izgalmas feladattal bízza meg: készítsen interjút a titokzatos Finn Daltonnal, akinek a zord, ám mégis gyönyörű Alaszkáról szóló bestsellere a könyves toplisták élén áll, és rajongótábora egyre nő. 
Carrie feladatát azonban megnehezíti, hogy a férfi kerüli a nyilvánosságot, senki sem tudja, hol lakik, ráadásul egyetlen újságírónak sem ad interjút. Carrie kitartó kutatás után végül rátalál az íróra az alaszkai vadonban. A lányt teljesen elbűvöli a vidék szépsége és nem mellékesen a férfi személyisége is. Minden különbözőségük ellenére mély vonzalom alakul ki kettejük között, és Carrie-nek döntenie kell: ha megírja a cikket, elveszíti Finnt, ha viszont a szívére hallgat, le kell mondania a karrierről. 
Debbie Macomber (Angyali segítség) hamisítatlan karácsonyi történetében két nagyon különböző életfelfogású ember egymásra találását, kapcsolatát meséli el a tőle megszokott lírai szenvedéllyel.

AZ ÉRTÉKELÉS SPOILERT TARTALMAZHAT!

Aranyos kis történet, meg is könnyeztem, és már keresem is az írónő következő könyvét. :) Nagyon tetszik az írónő stílusa, az írásmódja, a történetei. Nem kell sokat gondolkodni rajtuk, az első fejezet után már sejthető a happy end a végén, a történet háromnegyedénél természetesen van egy csavar, ami szintén nem nagy meglepetés, mégis annyira magával ragadó az egész történet, hogy képtelenség letenni a könyvet. A karakterek szerethetőek (Sophie-t kivéve, őt nem sikerült megkedvelnem), egyszerűek, hiszti mentesek. :)

A történet egyik főszereplője Carrie, aki Chicagoban él, és dolgozik, mint riporter, és Finn, aki sikeres író, mégsem látta még senki, Alaszkában éli mindennapjait a kutyájával, a civilizációtól szinte teljesen elzárva. Egymás szöges ellentétei. Mint a tűz és a víz. :)

Minden riporter álma, hogy interjút készítsen Finn Daltonnal, aki gondoskodott arról, hogy senki ne bukkanjon a nyomára. Carrie viszont nem adja fel olyan könnyen, hiszen a karrierje a tét. Ha fel tudja kutatni, és meg tudja interjúvolni Finnt, akkor az újságnál szabad kezet kap, arról ír, amiről csak szeretne. Nem is tétlenkedik, addig kutat a férfi után, amíg szerencsével nem jár. A sors (és az időjárás, na meg Sawyer) úgy hozza, hogy a rövid, interjúval összekötött látogatás több napos vendégeskedést eredményez a mogorva Finn Dalton alaszkai otthonában. 

Ezek az Alaszkában játszódó részek voltak a kedvenceim. Helyenként humoros, helyenként szívmelengető, na és az Északi fény. De szerettem volna én is ott lenni. :) Megfagynék, az biztos, de a csillagokkal borított égboltot látni közben, az valami gyönyörű lehet.

Viszont Carrienek vissza kell térnie az újsághoz, és le kell adnia az interjút, mert akkor végre beindulna a karrierje, azonban azzal az aprósággal nem számolt, hogy a csillagos égbolt alatt beleszeret Finnbe, aki viszonozni látszik az érzéseit.

Természetesen ebben a történetben is fellelhető mindaz, ami miatt egy könyvet romantikus limonádénak hívok. Miután rájöttek, hogy bizony mindketten szerelmesek lettek, akkor jön a nagy találkozás, egy nem túl meglepő drámai csavar, és természetesen Karácsonykor a happy end.

Nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a kis csodát, csak azt sajnálom, hogy olyan hamar véget ért. Szívesen töltöttem volna még egy kis időt Carrie és Finn társaságában.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti az egyszerű, könnyen olvasható romantikus történeteket, nem vágyik nagy bonyodalmakra, szerelmi háromszögekre, és aki szereti a Karácsony hangulatát. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni. Nagyon aranyos történet a maga egyszerűségében.

Amit a bejegyzés végén muszáj kiemelnem, az a könyvborító. Nagyon megfogott a hangulata, egyszerűen gyönyörű. Nincs túldíszítve, semmi felesleg nincs rajta, csak az, ami a könyvet jellemzi. Elmond mindent, de csak azután, miután az ember elolvasta a könyvet.

* kép és fülszöveg forrása: www.moly.hu