2019. január 31., csütörtök

# arisztokrácia # drog

Edward St Aubyn: Patrick Melrose I.




Ha már a múltkori könyvön (A maffia ágyában) totálisan kiakadtam, és a fülszövegben említett lélektant nem kaptam meg, kerestem magamnak más könyvet. Az említett regény nem volt más, mint a Patrick Melrose első kötete, vagyis a sznob arisztokrácia és a drog rossz… Meg a szodómia pedofiliával vegyítve ugyancsak nagyon rossz.
Képtalálat a következőre: „south park drugs mkay gif”
Értem?

De mielőtt belevágnék a közepébe, ejtek pár szót magáról az íróról. 
Edward St Aubyn ennél a regénynél a saját életéből merített ihletet. Utána néztem ennek-annak, és borzasztó volt belegondolni, hogy az író ezeken keresztül ment, de emiatt volt a művének egyfajta sötét varázsa, amit kevésbé elvontul megfogalmazva, én hitelességnek neveznék.
Ami miatt még erre a regényre esett a választásom, az az volt, hogy láttam már a sorozatot, amit imádtam, ám ezt majd egy másik bejegyzésben jobban taglalom… Esetleg „összehasonlítom” a regényt és a sorozatot.
Képtalálat a következőre: „patrick melrose gif”
Benedict Cumberbatch nagyon jól hozta a szuicid hajlamokkal megáldott heroinistát.
 
Fülszöveg:

A legfelsőbb körökhöz tartozó, mesés gazdagságban élő David Melrose kegyetlenül uralkodik boldogtalan feleségén és ötéves fián, Patricken. A szadista apa mellett felnövő fiúból heroinista lesz, aki a második kisregény elején apja hamvaiért indul New Yorkba. Patrick apja emlékével együtt függőségétől is megszabadul, majd maga is családot alapít.

Edward St Aubyn megmutatja a hanyatló brit arisztokrácia, a tökéletes dekadencia, erkölcstelenség, kapzsiság, sznobizmus és kegyetlenség világát.





Vélemény:

A regény öt kisebb részből áll: Nincs baj, Baj van, Van remény, Ami kell és a Végül. Amúgy a magyar címeket nem tudom hova rakni, mert angolul teljesen más jelentéssel bíró címük volt. Mindegy is…


A Nincs baj volt a legelkeserítőbb rész a számomra. Mérhetetlen nagy szánalmat váltott ki belőlem az, amit ezzel a szerencsétlen kisfiúval műveltek (anyja az alkoholhoz fordult; apja molesztálta, szexuálisan és testileg is bántalmazta). Mondjuk Eleonort (Patrick édesanyját) is sajnáltam, mert megbotránkoztató és megalázó volt, amire a férje sokszor rákényszerítette (például megerőszakolta; rávette, hogy egyen a földről ezzel fitogtatva a felesége felett a dominanciáját). Mindez, ha nem volt elég, akkor egy picurit az arisztokraták sznobizmusát is az arcomba nyomta az író. Ez volt a tejszínhabos sütemény tetején a cseresznye.
A Van baj lett a kedvencem, mert itt leginkább Patrick életet követhettem figyelemmel. Ha az előző rész elkeserítő volt, akkor ez nyomasztó. Már-már elborzadva olvastam, hogy mit váltott ki a főhősből a keménydrogok elegye. Nagyon absztrakt és morbid volt minden hallucinációja, amiben olykor kiütközött a főszereplő pszichéje, traumája. Igazából a valóság és tévképzetek olykor összemosódtak. (Elképzelt halálesetek, mészárlások; halálfélelem és a halál után való áhítozás...) Paradoxon gondolatmenetek és érzések sokasága követte egymást.
Patrick érzelmi palettáján az összes érzés megtalálható volt: a nyomorúságos szégyen, szánalom és gyűlölet, önsajnáltatás és bűntudat. Ez mind végbement Patrickben, amíg végigbattyogott egy hosszú folyosón, hogy végre láthassa az apja holttestét. Váó! 
Ez a szentimentalizmus az, ami emberivé tette számomra az antifőhőst.
A Van remény volt, ami a legjobban kikészített. Az író itt építkezett a legjobban az arisztokráciára. Hányingerkeltő volt az a tömérdek hipokrácia, ami ebben a részben volt. A társadalomkritika leginkább ezen ponton bontakozott ki. (Felszínesség, hímsovinizmus, egymás kibeszélése. Ó, igaz is, a még több sznobizmust kihagytam!)  Ennyi irritáló szereplővel rég találkoztam. Meg kellett néha állnom, hogy meg tudjam emészteni az olvasottakat.

Szereplők közül nehéz bárkivel is azonosulni, viszont Patrick belopta magát a szívembe, mert annyira humánus az összes borzalmas tulajdonságával együtt. Lélegző, érző karakter, aki csomó traumát hordoz magában. Ugyanakkor Patrick barátját, Johnnyt kedveltem még meg. Ő egy üde színfolt volt a megannyi sznob között. Sokkalta optimistább és pozitívabb jellemű szereplő volt.

Képtalálat a következőre: „patrick melrose gif”
Elsősorban ez a kaotizmus Patrick lelkiállapotára jellemző.

A regény hangulata kaotikus, sötét és letargikus. A témájából kifolyólag nem épp egy lélekemelő olvasmány. Emiatt olykor félreraktam a könyvet, mert nem akartam, hogy teljesen levigyen az életről.

Mindemellett, fájdalmasan jól voltak ábrázolva a karakterek, és a főhős mentalitása és lelke. Meglepődtem azon, hogy E/3-ban van írva, de ennek ellenére átjött a Patrick Melrose-nak minden egyes sora. Némi könnyedséget azért adott a feketehumor és az irónia.
Bár azt hozzá kell tenni, hogy nagyon jó a magyar fordítás is. A szépirodalmi művekhez hasonló a regény nyelvezete, stílusa. Gyönyörűen voltak leírva a helyszínek, a drog általi eufóriák; egyszerűen minden.
Néhol azért volt hiba, ám úgy vélem ez betudható annak, hogy a fordítónak sietnie kellett stb., mert itt-ott volt elütés. Ez a könyv vége felénél észrevehetőbb.
 

Értékelés: 4,5

Kinek ajánlanám a könyvet? 
Aki szereti a lélektant és a társadalomkritikát; akinek lelkivilága nem dől össze a durvább, megbotránkoztatóbb részektől, és imádja az angolokat (főleg a sznob arisztokratákat, vagy legalább érdekli ez a világ). 

#adrogrossz #stopsznobizmus #elégazarisztokratákból #metoo 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates