2015. január 15., csütörtök

# Harrington # vörös pöttyös

Kim Harrington: Perception-a hatodik érzék

Kim Harrington: Perception – Clarity 2. A hatodik érzékA Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg 2014 szeptemberében a Clarity sorozat második részeként a Perception-hatodik érzék című kötet.

Bevallom kicsit félve kezdtem olvasni, mert az első részt nem olvastam és egyébként sem pont a harmincas korosztály a célközönség. Egyszóval nem tudtam mit is várjak pontosan, de végül egyáltalán nem volt zavaró az előzmények hiánya és nagyon jól szórakoztam.

Clarity Fern tisztánlátó, ami azt jelenti, hogy amikor megérint egy tárgyat emléklépek törnek rá. Ennek a tulajdonságának köszönhetően már megoldott egy rejtélyt, minek következtében a suliban is igen népszerű lett. Azonban nem csak Clare rendelkezik paranormális képességekkel, hanem bátyja Perry is, bár szerintem az ő részéről kevésbé kiforrott még a történet, én biztosan ezt a szálat tovább szőném és jobban bevonnám a történetbe, mert többet érdemelne a karakter. 

Amikor egy helybéli iskolás lánynak nyoma vész, Clare elkezd nyomozni, miközben őt is egy titkos zaklató üldözi, ezért egyre sürgetőbbé válik, hogy a képességeit latba vetve a halott lány gyilkosa és saját zaklatója nyomára bukkanjon. 

Két fő szál van a történetben, a krimi és a szerelmi, e kettő egészül ki a paranormális képességekkel bíró fő és mellékszereplőkkel, valamint egy igazán számomra nagyon érdekes barátnőként megjelenő mellékszereplővel. Mallory, a barátnő nagyon eredeti és érdekes karakter lett, a végére igazán megkedveltem, nagyon remélem, hogy nem vész el a süllyesztőben.

Egy délután alatt kiolvastam a könyvet az elejétől a végéig, mivel gördülékeny volt a történet, a szereplők közül mindig valaki ébren tartotta a figyelmemet, ezért is tudtam ilyen gyorsan haladni. A másik ok pedig az, hogy kíváncsi lettem Clare választ e a két fiú, Gabriel és Justin közül. 

A krimi szálról túl sokat nem tudok mondani, nekem nem volt túlzottan bonyolult vagy fondorlatos, hamar rá lehetett jönni arra, hogy ki a titkos zaklató és még ennél is többre, de gondolom a Young Adult könyvek célközönségét jobban lekötötte a szerelmi vonal, na jó még engem is. 

Amit még fontosnak tartok, hogy egy igazán belevaló főszereplőt ismerhetünk meg, Clare személyében, aki nem nyávog, nem egy cicababa és mégis annyira mai és friss, hogy muszáj őt kedvelnünk. Emiatt nem egy habos-babos lányregény, hanem egy izgalmas, romantikus történet.

Összegezve, fiatalok számára igazán olvasmányos, belevaló, nagyon mai történet, egy kis krimivel fűszerezve. Izgalom és romantika, remekül ötvözve. Volt amikor még én is borzongtam egy picit. Még az sem vett el az élményből, hogy elég kiszámítható volt a cselekmény. Nagyon tetszett a szereplők felruházása némi természetfeletti erővel, ami egy hatalmas lökést ad az egész regénynek, amitől igazán jóvá válik. 


Belevaló, a mai kor igényeinek megfelelő olvasmány, amit szívből ajánlok minden korosztály számára.


"Mindenki hallott már Clarity „Clare” Fernről. A suliban is jól ismerik, ő a tisztánlátó lány, akinek elég csak megérintenie egy tárgyat, és rögtön emlékképek törnek rá a múltból.
Csakhogy Clare egyáltalán nem akarja celebként ünnepeltetni magát. Jobban szeret a háttérbe húzódva csendesen szemlélődni. Különleges képességét nem váltja aprópénzre.
Valaki azonban Clare nyomába szegődik, csábító üzenetekkel és ajándékokkal halmozza el, ahol csak felbukkan a lány. Ki lehet a titkos csodáló? Vajon a vonzó Gabriel, aki miatt Clare szíve mindig hevesebben ver? Vagy talán a lány korábbi barátja, Justin, aki bármit megtenne, hogy újból összejöjjenek? 

Egy biztos. Clare-nek mielőbb meg kell oldania a rejtélyt. Az üzenetek egyre baljósabbá válnak, ráadásul egy helybéli lánynak hirtelen nyoma vész. Clare nekilát az igazság  felderítésének – mielőtt túl késő lenne."

forrás: Youtube

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates