2009. december 3., csütörtök

# életmód-nevelés-társadalomtudomány-tudomány

Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem!


Nagyon örültem, amikor nyár végén születésnapomra megkaptam ezt a könyvet (húgomtól, aki szintén anyuka), mert azon kívül, hogy voltak saját ötleteim, gyakran törtem a fejemet, mit is lehetne játszani egy kisbabával. A könyv kéthavi lebontásban részletezi már az első(!) hónaptól kezdve 36 hónapos korig, hogyan foglalkozzunk játékosan kisbabánkkal, mind értelmi fejlődés, mind mozgásfejlődés, és később a beszédfejlődés terén.

Néhány példa a „mi” életkorunkból (Dorka lányom 11 és fél hónapos):
Napi feladatok 10-11 hónapos babák számára:
- Labdával gurigázzanak, mászva vadásszanak rá
- Fürdőjében gyakorolják a hideg-meleg fogalmakat
- Építsen alagutat, ami alatt kisautó áttolható
- Tegyen a fejére könnyű kispárnát, hogy egyensúlyozzon
- Ebédnél adja kezébe a kanalat, engedje, hogy egyedül próbálkozzon
- Nézzegessenek könyveket, kérdezze a kép tárgyairól, „Hol az asztal…?” stb.
De ez csak a töredéke, rengeteg hasonló, játékos ötlet áll rendelkezésünkre. Hozzá kell tennem, ezek nem kötelező feladatok, mindennek JÁTÉK-nak kell lenni, nem szabad erőltetni, és csak addig szabad csinálni, míg a baba élvezi.

Ezután jön az óvodáskor: a hónapok megismertetésével, ezen belül különböző témákkal, mint például a bemutatkozás, család, foglalkozások, állatok, növények, számok, színek; mindez érdekes feladatok formájában, valamint a szabadban, kirándulások alkalmával végezhető környezetismereti megfigyelésekkel.

Végezetül iskolás, pontosabban iskolaérettségi feladatsorokat találunk. Ezek számolós, összekötős, ellentétpáros stb. és logikai feladatok.

Hogy miért hasznos ez a könyv?
„A megfelelő fogalomkialakításhoz, az ismeretek mélyebb rögzítéséhez elengedhetetlen az otthoni munka. A szülők többsége tudja ezt, de bizonytalan abban, hogy gyermeke fejlesztését miként kellene megvalósítania. A megfelelő út megtalálásában szeretnék most Önöknek segíteni. Pszichológusok, pedagógusok véleményét és saját tapasztalataimat felhasználva próbáltam egy mindenki számára érthető, szinte semmilyen anyagi befektetést nem igénylő, a gyermek számára élvezetes fejlesztő programot összeállítani.” – írja a szerző, Deákné Bancsó Katalin, akinek több nevelésről szóló könyve jelent már meg.

Nekem az tetszik legjobban a könyvben, hogy - mint az alcímben olvasható - születéstől egészen az iskolás korig hasznunkra válik. Vagyis még sok-sok évig fogom tudni forgatni :)

6 megjegyzés:

  1. Nekünk is megvan, én is forgatom rendszeresen. :) Szerintem, aki beruház rá, nem fogja megbánni, hosszú távú befektetés. ;)
    Több ötletet is találtam benne, ami alapjáraton eszembe se jutott volna, mert már a feledés homályába merült a szürkeállományomban. Ilyen volt, pl. a csip-csip csóka. Teljesen el is felejtettem, még jó, hogy felhívták rá a figyelmemet, azóta gyerkőc lelkesen csip-csip csókázik, bár neki legjobban a hess-hess-hess jön be. :)
    Szóval tényleg nagyon szuper a könyv!

    VálaszTörlés
  2. én is szemezgettem vele, és most még nagyobb kedvem lett.
    Bár mióta itt vagyok, elég sok könyv bekerült már a láthatalan kosaramban...

    VálaszTörlés
  3. Niki: Igen, a csip-csip csóka - engem is ez a
    könyv emlékeztetett rá :)))
    Márti: hú, nálam is gyűlnek az elolvasandó könyvek!

    VálaszTörlés
  4. Ez kell nekem is!!! Hétvégén ha megyünk a Lurdy-ba,megnézem a könyvesboltban, aztán beszámolok! :)

    VálaszTörlés
  5. Megvettem! 2750 Ft volt, és most nekiülök tanulmányozni! :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök neki :) Jó tanulmányozást :)

    VálaszTörlés

Follow Us @soratemplates