Pap Éva : És újra felkel a nap

 

(forrás:Libri)

    Gyakran hangsúlyozom, hogy olvasson mindenki magyar szerző könyvét. A magyar nyelv finomságai oly változatos módon mesélnek el egy történetet, hogy szinte minden olvasónak mást jelentenek. A fordított művek inkább a fordító értelmezését vetítik elénk. Tehát olvassunk hazait! Például ezért:
     Szeretném bemutatni, leginkább érdeklődést felkelteni legutolsó szerzeményem iránt. A szegedi írónő első könyvét volt szerencsém olvasni. Melynek igen ígéretes folytatása is várható...
     De kezdjük az elején. Kemény kötése, pasztell színei első pillanatban megragadta tekintetem. Azonnal beszédes a fedőkép, hogy itt bizony szerelem várható. A helyszín is bemutatásra kerül, Szabadka legékesebb kincse, a régi Városháza szecessziós megjelenésével. Az egész nagyon elegáns.
      Belelapozva széles margót és nagy betűket látni. Így csábít könnyed kikapcsolódásra. Az ajánlás igazán mosolyogtató lehetne...Apósnak ajánlani nem szokványos. De tudható, hogy az alapot családi legenda és számos levél szolgéltatja.
      Az egész történetet átitatja a tisztelet. Tisztelettel fordulnak egymás felé a szereplők és nagyon tiszteletteljesen nyúl megformálásukhoz a szerző. Szinte már óvatos. És ettől válik oly kedvessé az összkép. Az óvatosságtól. Hiszen a második Világháború zajlik az események körítéseként. Na meg az azt követő határvita pro és kontra. Mégis sikerült háttérbe szorítani a borzalmak és megtorlások alatt átélt kétségbeejtő zavart, mert a főhősök szempontjából egy sokkal fontosabb belső csata zajlott. A lélek harca a becsülettel.
     Hogy mi okozott oly mély gondolatvihart bennem?
     Továbbadom a kérdést :
Mit jelent neked, kedves olvasó a következő sor? :
     "Holtomiglan, holtodiglan..."
      Jelenti még manapság is azt, tényleg az adott szó nem csak egy pillanatnyi érzelmi befolyás alatt elsorolt mantra, hanem az önmagam által felállított becsületi mérce?! Okoz-e bárkinek vívódást az ígéret betarthatóságának kérdése?!
      Szóval jól elmélyedtem a felkavaró gondolatokban. Olyan jó volt olvasni, érteni és átélni, hogy az élet lehetett régebben is a befolyásoló tényezők mellett akár valódi lelki munkát igénybe vevő is. Kevesebbet beszéltek róla és még kevesebbet sajnálgatták magukat. Felmenőimre hasonlóképp emlékszem. Éltek ők. De még hogy!
       Ez a lényeg. Élni úgy, hogy jóba légy önmagaddal.
      Ez a történet, amit az esti olvasás után újra játszik félálomban a lélek. Az olvasott mondatoknak hangsúlyt ad. A feltett kérdések lágyak és aggódók, vagy épp élük van és csontig hasítanak.Ahogy a válaszok is éppoly különbözők lehetnek, a megnyugtatótól, a közömbösön át egészen a fület sértő tónusokat érintve. Az alföldi város tájképét néha széles utcái felől közelíti, ahonnan a napfény játszik a a sorakozó fák lombjai közt. Máskor meg a szigorú rendben álló emeletes épületek ablakai néznek egymással farkas szemet.

       Egyszerű és szép igazi történet. Szerettem. Olvasd!