Gion Nándor : A kárókatonák még nem jöttek vissza

 

                 Nyári széna illata van.
  Tényleg a saját szabad gyermekkorom emlékképei sorakoztak fel, ahogy egyre mélyebbre hatoltam a természet vadonjába a történet főhőseivel. Ó, az a gondtalan, félelmet nem ismerő szabadság!
  Valahol a nagyvilágban, egy településen, belevág nyári kalandjaiba 5 11-12 év körüli gyerek. A négy fiú megvívja a maga posztharcát, míg a lány nyújtja a történet lágy hangját. Elhúzódnak a kritikus szemek elől egy elhagyatott épületbe, melynek falát telerajzolják képzeletük szülte állatokkal, növényekkel. Ez a délelőtti időtöltés, a délutánt pedig egy folyóparti tanyához tartozó mezőn töltik a csikókkal. Menetrend szerint látogatják a közelben élő vadőrt is, aki türelmesen tanítja őket a madárvédelem fortélyaira. Kedvenc vízimadár a kárókatona lett.

Sokat foglalkoznak velük, míg szorgosan segítenek nyári nevelőjüknek fából kilátót építeni. Egy nap felfedezik, hogy a lovas tanya gazdái rab kormoránokkal horgásznak tilosban. Nagyon gyorsan összeállt a terv azok kiszabadítására. Minden a sötét éj leple alatt zajlott. Volt ott kutyaidomítás, gyorsan suhogó kis bicska, majd lett nagy futás, mocsári mártózás és puskacsörgés. A terv sikerült. Vadőr barátjuk pedig befogadta a megtépázott szárnyasokat. A nyár további része szinte idilli módon telt tovább a kis csapat számára. Elkészült a torony. Nagy volt az öröm, vigadtak a csendes éjszakában. Az ünnepséget félbeszakította egy gyilkos árny. Felnőttek, azon az éjszakán hirtelen felnőttek. Azóta pedig a kárókatonák még nem tértek vissza nyári lakhelyükre... De majd az azóta vadőrré cseperedett ifjú visszacsalogatja őket.
  Szülőföldem remek írójától származik ez az ifjúsági kisregény és szinte levegővétel nélkül olvastam végig. Lenyűgözött az az egyszerű történetvezetés, mindenféle sallang és cifrázás nélkül vezetett végig. Éltem együtt a gyerekekkel a szabadban, úsztam én is a saját településem melletti folyóban és gubbasztottam a nád között, hogy lássam, halljam a vízi világ számtalan csodáját. Azt a szabadságot, melyet enyéimnek már nem merek megmutatni, mert annyira féltem és túlszabályzom életüket, hogy minden mozzanatra tudok több veszélyforrást is felsorolni. Kár!
  Azt nem tudom, hogy elolvassák-e majd a könyvet, de a belőle készült filmet még ma megnézzük együtt.
Hátha megéreznek valamit az én szénaillatú gyermekkoromból...