Itt a blogban főleg regényekről esik szó, pedig a verseskötetek is a könyvek részét képezik. Rengeteg verset kellett megtanulnunk az általános iskolában és középiskolában is.
Mi az a vers, amire még most is emlékeztek? Amit még ma is el tudnátok mondani fejből?
Ha nincs ilyen, milyen iskolai versekre emlékeztek vissza, amit szívesen tanultatok?
Törpilla: Nagyon nehezen tanultam meg a verseket, így amit nehezen tanultam meg, nehezen felejtek el. :-) Ez az évek múlásával az azt jelenti, hogy ha valaki elkezd egy verset, tudom folytatni.
Kritta: Arany János: A walesi bárdok, nekem ez a vers az, amit álmomból felébresztve is tudok a mai napig. A tanárnőnk valamiért szerette, hogy bármelyik sornál kapcsolódunk is be kapásból tudjuk folytatni a verseket, a walesi bárdok volt a vesszőparipája, szinte rettegtünk, hogy éjszaka eljön hozzánk és egyszer csak ott fog állni az ágyunk mellett, felébreszt minket csak azért, hogy meggyőződjön, hogy valóban tudjuk álmunkból felébresztve is a verset. Azóta is könnyen tanulok verseket, szóval volt értelme ennek a szigornak. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése