Az elmúlt időszak nagy globális problémája a szingli élet
viszontagságai. Láttunk számos filmet, cikket, vagy éppen sorozatot, ami ezt az
állapotot feldolgozta. Gondoljunk itt Brigite Jones naplójára, vagy éppen a Sex
és New York szereplőire, de a női magazinok is hónapról hónapra
meglovagolják a témát. Ettől függetlenül nem teljesen új ez a probléma, már
Jane Austen korában is voltak szinglik, csak akkor vénkisasszonyoknak hívták
őket, de a fogalom már nem új és sokan meg is lovagolták a témát minden irányból.
Egy szónak is száz a vége elképzelése mindenkinek van a témáról, akiket érint
azok sóvárognak egy család után, akik pedig a másik végen a tutiból szemlélik a
szingliket, na ők (akár bevallják, akár nem ) alkalmanként picit
irigykedve figyelik a szingli vagyok és azt teszek, amit csak akarok, mert
független vagyok életét.
Valójában nem vagyok a téma szakértője, de kíváncsi voltam,
hogy a borítója alapján igazán csajosnak gondolt könyv valójában humorbomba,
vagy egy erőltetett menet. Hamar, már rögtön az első pár oldal elolvasása után
rá kellett döbbennem, hogy ez a könyv bizony a humorbomba kategóriába tartozik,
nem is kicsit, nagyon.
Adott két lökött, de kedves és vagány csaj Bori és Cica,
akik végigjárták már a társkeresés rögös útját, a netes vakranditól kezdve a
szórakozóhelyek során át a különböző segítséget kínáló csodamókusokon át. Ettől
függetlenül még mindig egyedül élik az életüket és vágyakoznak a látszólag
lehetetlenre egy normális pasira, aki csak nem akar jönni, az a bizonyos óra
pedig már 40 felé ketyeg.
Kettőjük külsőre különbözik, de mindketten nagy lendülettel
és néha hullámvölgybe kerülve vetik bele magukat a keresgélésbe, Cica és Bori
mindketten képesek kínos, vagy éppen mulatságos kalandokba keveredni, persze az
olvasó nem kis derültségére. A keresgélés során mi is a csajokkal együtt
izgulunk és mulatunk a kalandjaikon, vagy éppen picit átérezzük azt, hogy ők is
vágynak és hajtanak egy számukra megfoghatatlan csodára, a számukra rendelt
PASIRA.
Egy kalandosra sikerült Isztambuli rész után kiderül, hogy a
könyv olvasása során megkedvelt csajok, megtalálják-e a számukra rendelt
életük párját, vagy továbbra is ballagnak 40 felé pártában.
Egy szórakoztató, csajos könyv, nőkről nőknek humorosan,
feszegetve az oly sok nőt érintő problémát a szingliséget. Brigite Jones és Sex
és New York rajongóknak kötelező!
Nagyon jól szórakoztam olvasás közben és valóban úgy
éreztem, hogy Cicát és Borit érdemes lenne megismerni, ha szembe jönnének az
utcán, mert értékesek, céltudatosak, ugyanakkor sebezhetőek, mint mi
mindannyian. Mindez remek humorral fűszerezve R. Kelényi Angelikától.
Egy kis műhelytitok: a karaktereket valós személyek
ihlették és a történetek többsége valóban megtörtént.
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:
De tényleg, hol bujkálnak az egyedülálló pasik?
Bori és Cica a negyvenes éveikben járnak, csinosak,
intelligensek és humorosak.
Ja, és szinglik. Ők ketten már tényleg mindent megpróbáltak
a hosszú évek alatt, hogy felkutassák a férjnek valót, azonban igyekezetük
eredménytelen maradt. Valami mindig hiányzott… a pasikból. Bori nyitott, minden
pasiban a nagy Ő-t keresi, Cica viszont válogatós.
Miért nem lelik a PASIT?
Elkeseredés helyett humorral élik meg a pasizással teli
mindennapokat. A balul elsült randik csajos összeröffenéseik könnyesre
nevettető sztorijaiként vonulnak be életük történetébe.
A két kényszerszingli Isztambulba utazik pihenni, ahol
hihetetlen kalandokban van részük, és az is kiderül, végre rájuk mosolyog-e a
szerencse.
R. KELÉNYI ANGELIKA boldog házasságban él, karaktereit valós
személyek ihlették, a történetek nagy része valóban megtörtént, még ha néha
nehezen hihetőek is. Új regénye ismét megnevetteti az olvasókat, ami gyógyír
minden bajra.
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 230 oldal
ISBN: 9786155252570
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése