Könyvfalók

 

 

 Az angol királyi család belharcait ismerhettem meg az 1400-as években. Az, hogy épp kit neveznek királynak és királynénak a legnagyobb kérdés és életcél volt. Ekkora sznobság meg sem fordult naív fejemben.

 Neville Anna meséli el saját együgyű módján a történetét. Apja nagyravágyó terveit mindkét lányába igen mélyre sikerült ültetni. Igaz, hogy ők az uralkodó ház közeli rokonai voltak és tanácsadóként szorgosan besegített az ország kormányzásába, de elragadta a hév. Királyt döntött, majd a frissen trónra ültetett ifjú ellen fordult belharcot szítva. Majd valódi háborút indított a trónért. Természetesen elbukott. Mindezt a 9 éves kislány kezdi el mesélni, dicsőítve apja törekvéseit, hogy mindent érte és nővéréért áldoz fel. Ahogy kibontakozik egyik puccs a másik után, úgy válik egyre érthetőbbé, hogy Anna is csak egy sakkfigura apja játékmezején. Amikor épp nem ment erővel, próbálkozott politikai-házassági játszmákkal megszerezni az uralmat. Halála után a család sokat szenvedett kapzsissága miatt. Ennek ellenére lánya egy pillanatig sem érzett megvetést felmenője iránt, inkább átvette örökét. Sajnos az úrhölgyekről eddig is gondolt figyelmetlenséggel próbált egyre feljebb törni. Rövid időre királyné lett. Boldogságát nem találta benne, mert nem volt eléggé eszes hozzá, inkább csak a jóérzés hajszolására törekedett. A halált vágyta...

  Még egyetlen olvasmányom sem zavart ennyire. Nagyon vártam, hogy a végére érjek. Két dolog ordított azz oldalakról: hataloméhség és naivitás. Elképzelhetetlen számomra, hogy ennyire beszűkült tudattal éljenek jómódú hölgyek. Az egész kötet csak az akkori hatalom gyakorlását helyezi előtérbe,anélkül, hogy a narrátor kellő figyelmet fordított volna környezetére. Ebből kifolyólag végül nem kerültem közelebb élete mindennapjaihoz, szokásaihoz. Kerestem az őszinte beszélgetési nyomát, hogy fejlődést mutasson a szociális hálója. Egyedül maradtam a reménnyel.

  Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket. Sajnos a szerzőnő jelen munkája, mert azért munka volt a javából, nem vitás, nem nyerte el tetszésemet. 

  Olvastad?Mit gondolsz róla? 

Meséld el! 

Legyen szép napod! 

  Nagyon rég szemeztem a gyönyörű borítóval. Valahogy mindig volt, ami elcsábított. Most pedig visszatértem és célirányosan fordultam be a könyvesboltban. Nem tekintettem se jobbra, se balra. Tudtam, mit akarok. 

  Ezt akartam. 

 Ahogy a lapok közé merültem, egyre érthetőbbé vált számomra a miért pont most... 

  Kettős narrálásból formálódik a regény, mely talán soha nem születik meg, ha nincs az 56'-os eseményhullám. Ekkor volt kislány/nagylány főhősünk, Balyi Laura. A kettősség nézőpont kérdése, lehet valaki túl fiatal élete mentéséhez? Minden esetre sorsfordító. 

Története sokkal korábban kezdődött és a fent említett időpont csak megoldása hányattatott gyermekkorból való szabadulásának. Micsoda gyermekkor jutott neki! Kölcsönadták rokonoknak elveszett gyermekük vigaszául, évekkel később román rokonoknál ragad ikertestvérével évekre... Tényleg úgy gondolom, hogy a nyugatra szökés megoldás kezdete. Még tanult egyedül lenni,hogy közben ne legyen magányos. Magyar segítők e botlott lépten, nyomon. Táncosnő lett belőle, zenés darabok príma donnája.Bizos pontot jelent sokáig életében a társulat vezetője, Imre,aki otthonát is megosztotta vele. Anyja és bátyja éveket küszködtek, hogy kijuthassanak hozzá. Ki így, ki úgy. Aztán a találkozás Firenzében mégsem hozott lelki békét senkinek. Ami gyermekkorban elromlik, nem lehet felnőttként befoltozni... 

 Távolságtartó könyv és nem merül el a szenvedésben. Amikor a drámatetőfokára ér, akkor inkább előreugrik az időben. Azt éreztem, hogy fontos a szerzőnek a pozitív kicsengés. Sikerült. Le tudta vezetni egy vérzivataros világban született élet nyomvnalát úgy, hogy az olvasó (én) ne érezze a kételkedés legapróbb nyomát sem. Nem fordult meg fejemben a bukás lehetősége. A történet megengedtem volna, hogy legalább 3 kötetet megtöltsön a részletekkel. Valamiért mégsem. 

 Sebaj! Megtöltöttem magamnak én több napot és órát, hogy a részleteket kidolgozzam. Lett saját Lora-regényem. 

 Kellemes olvasmány és nagyon jó ajándék is lehet. 

Olvassátok! 😊

Újraolvasás. Először az újszülött gyermekem kiságya mellet kuporogva olvastam éjszakánként. Majd hosszú időre megfeledkeztem róla. Nem rég az Angyalok és démonok olvasása közben merült fel a gondolat, hogy újra kellene lapozni. Teljesen más élményt kaptam. Már mindenki ismeri a világ leghíresebb ikonográfusát, Robert Langdont és az ő elképesztő kalandjait. Gondolom, erről nem kell szót ejtenem. Amit viszont szeretnék megosztani, az a másodolvasási élmény. Nekem most a NŐről szólt a történet. Igen, kiharcolták elődeink az önállóság jogát. Lehetünk bárkik, elérhetünk bármit. Persze, azért tudjunk elvégezni minden természet követelte feladatunkat. És ez az! Manapság már csak ez a szerep ellen próbálunk kézzel-lábbal küzdeni, miközben mosolyogva megszakadunk a karrier lépcsőin. Ugye érthető?! Nőnek lenni pedig annyi, mint elfogadni a természet szabályait. Vígan irányíthatjuk életünket, meg másokét is cégér nélkül. A végeredmény ugyanaz : ritmusos, szabályozott, kellemesen gömbölyded, boldog Élet. A Nő az, akiből élet ered és akiért élni érdemes. Fellobbantotta a könyv a feminizmus tüzét bennem? Nem igazán. Az egy erőszakos, a Férfi ellen lázadó törekvés. Személy szerint én nagyon jól érzem magam Mellette. Évek alatt szépen együtt kialakítottuk a szerepeinket. Harmónia született a gyerekeinken felül. Nő és Férfi párként kiegészíti és támogatja egymást. Szóval a klisék sorolása helyett inkább azt mondom, hogy az önnön nőiségem találtam meg a kötetben. Persze a sorok között, mert a csomagolás, a kalandregény, minden mást képes feledtetni. Alatta viszont ott vagyunk mi, Nők. Elsősorban a természettel és önmagunkkal kell jóban lennünk. Évezredek óta megy a keresgélés, vajon milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk. Vedd elő a tükröd! Pont ilyen, egyedi. Kedves olvasó barátaim nagyon szeretem magamban, hogy nincs elvárásom a könyveimmel kapcsolatban, így mindig felfedezhetek különösebbnél-különösebb élményeket és kalandokat. Kívánom, hogy ti is találjatok új élményt a régi történetekben!

   
        Én is Mihály, te is Mihály!
  Meg még hány Mihály utazik ezen a világon keresve a választ. Kutatjuk a helyünket, önmagunkat, bőrünket. Amikor azt hinnéd, hogy nem is, mondhatom, de. Olvasó emberként utazol életről életre, történetről történetre és mindegyikből csippentesz magadnak egy morzsát,ami pont neked ad választ. Nekem is választ ad. Bár meglehet nem is ugyanazt a kérdést tettük fel...
  Gyönyörű az új borító és illik hozzá.
Valahol azt olvastam, hogy nagyon tetszetős, még sincs köze a regényhez. Szerintem van. A pipacsok szellős szirmai és a köztük táncoló pillangók a vándorember utazása során vigasztaló társai. Bármely ösvény szélén megél és vidítón integet. Terel tovább, biztat. Tehát e biztatás gyorsan lapozásra csábított. Hófehér lapokon bontakozik a főhős útja. Majd a színes rajzolt oldalak...Nagyon tetszett. Teljes képi útmutató járt az olvasott szöveg megjelenítéséhez.
   Mihály bizonytalanságát gyermekkorában gyűjtötte és ezt a batyut kötötte hátára. Megfelelni mindenkinek és ugyanakkor dacosan szembeszállni önmagával. Csak azért foglalkozást választani, mert tartozni kívánt emberekhez. Nőni a szemükben. Vélt egyenrangúságra vágyott. Mert a kevesebbet érő érzés oly mélyen marcangolta. Majd a titkolt szerelem, amiről saját magának is állította, hogy nem az. Majd a feldolgozatlan veszteségérzet teljesen maga alá gyűrte. Nincs kinek a kegyeiért küzdeni tovább. Így alakult, hogy először bárkinek képes lenne megfelelni, majd senkinek. Rengeteg a tanácsadó út közben. Valahogy a legtöbb ember pontosan tudja mit kellene tenni, mi a leghasznosabb, vagy a legjobb neki. A sok okosság között talán a következő a leghasznosabb :

De te még mindig nem tanultad meg, hogy a pénz nem számít. Nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell, hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos.

   Ugye milyen igaz?!
 Semmibe sem kerül egy őszinte beszélgetés, egy boldog ölelés. A hozzá vezető út pénzbe kerülhet, változó összegekbe. Nem számít.
   Aztán a sors, vagy a Teremtő, lehet, hogy véletlen és persze sok jóakaratú ember megtalálja a vándort. Az embert. Aki nem azt találta, ami miatt útnak indult, vagy pont azt. Az ember hajlamos elvárásokra építeni az úti célt. Persze, hogy csalódik. Figyelni kellene az útra, meg elvárások nélkül keresni. Sokkal sikeresebb lesz a célba érés.
   Mondogatom, hogy olvassunk minél többször magyar szerzőtől. Számtalan zseni szélesíti látókörünket anyanyelvünkön. Olvassunk például Szerb Antalt! ;-)

 

    Egy könyvtári kiárusításon találtam. A borítója tetszett meg. Hazavittem, megsimogattam, majd egyszer megjegyzéssel a polcra tettem. Eljött az ideje. Leemelve először a kis, kellemes, kézbe simuló mérete tetszett meg. Fellapoztam és lám az Európa könyvkiadó 1976-os kiadása. Nohát! Akkor még nem éltem...
    A történet a sötét középkor és az egyház fejlődéstörténetének egyik nevezetes eseményét dolgozza fel. A svéd származású Nobel-irodalomdíjas szerző a francia louduni boszorkányper eseményeit foglalja regény formába. Az információimat utólag gyűjtöttem. Így lett számomra igazán ütős a könyv. Így lett saját belső drámám.
   Csak röviden, csak kedvcsinálónak  :
 Egy pici, zárt közösségű francia városka.Az 1620-as és 30-as évek idején. Zajlik a vallásháború, áldozatait szedi a pestis a városfalakon kívül és belül. Lakói folyamatosan helyezkednek, óvatoskodnak a világi és vallási vezetők között. Abban az időben nagyon kellett vigyázni a véleménynyilvánítás módjával, mert bárkinek szemet szúrhatott egy-egy vehemensebb kijelentés. Ilyen viszonyok közt élte ön azonos és cseppet sem hagyományos életét egy katolikus pap. A veszte is ez lett. Szónoki tehetsége és tetszetős külleme mellett a város vezetését bírálta. Históriáját egy helyi tisztségviselő meséli saját életét beszőve.Naplóbejegyzései kicsinyes mivoltát is szemléltetik. Gyáva ember. A narrátor beletűz objektív eseményleírásokat és megszólaltatja magát a főhőst,az események végére áldozatot is. Perbe fogták, megkínozták és máglyán égették. Igazán aprólékos leírással a démonok által megszállottak vallatását, ördögűzési praktikákat, kínzási folyamatokat.
    A cím alapján egy kellemes történelmi, szerelmes regényre számítottam. Misztikát sejtettem a fedőkép láttán. Nehezen szoktam a régies mondatszerkezeteket. Olyan hangnemben fogalmaz, amit fel kell dolgozni és a mögöttes tartalmat értelmezni. Gyakori a latin és francia idézetek emlegetése. Utoljára Jókai munkája volt ilyen hatású. Lassan haladtam, nagyon lassan. Volt időm. Egyes napokon nem vettem kézbe, mert figyelni kellett a szövegre. Az utolsó 100 oldal viszont egy szuszra pergett ujjaim alatt. Már értettem és élveztem, rettegtem a sorait. Sütött az irigység, a büszkeség, a gyávaság és hatalomvágy. Néha gyomorforgató volt. Nem mindig tetszett. Majd befejezve, olyan érzésem van, hogy kellett ez a lecke. Manapság mindent finomítunk és lágyítunk, hogy fogyasztható legyen. A befogadóképességünk szűkül és csak ilyen edzetéssel lehet fenntartani a széleskörű érdeklődést.
   Szóval, kalandra fel!
  Neked mi az az ismeretlenül, találomra választott könyv ami elgondolkodtatott saját jóléteden?

 
 A múlt század híres francia énekesnőjének nevét gyerekkorom óta ismertem. Egy név, körülbelül ennyi. Semmi több ismeretem nem volt kilétéről, munkásságáról. Aztán teltek az évek és egyre több híres nő kiléte érdekel. Így jutottam el Édithig. Jellegzetes hangja beivódik a fülemen keresztül a bőröm alá és már soha nem felejtem el ki ő.
     Szóval a könyv. Nagyon kellemes és elegáns borítójával csábított a forgatásra. A fedőlap mintás kerete különösen finoman munkált belsőt sejtet. Egy kézben tartva is könnyű lapozni. A széles margó és a viszonylag nagy betű könnyű olvashatóságot biztosít.
     Már akkor ismerkedünk meg a " kisverébbel ", amikor Párizsban ünnepelt sztárként él. Egy-egy pillanat visszaemlékezéseiből lassan bontakozik ki hányattatott gyerekkora és viharos ifjúsága. Nem egyedülálló történetként áll előttem a jótétlélek férfi megjelenése, aki hajlandó tanítani, nevelgetni a csiszolatlan gyémánt hangú kis vadócot. Természetesen az utca törvényeihez szokott védenc túllép mentorán és a szükségletei vezérletével használja a férfiak sorát. Míg el nem jut a szakma csúcsára, ahol már nem ő a függőségi viszony alárendeltje. Akkor találkozik a szerelem valódi érzésével. Teljesen belemerül a feladatba, hogy énekespalánta párját maga mellé emelje. Éveket szánt erre a szerepre és élvezte minden pillanatát. Mindeközben Franciaország felszabadult a német megszállás alól. Egyre másra szálltak a hírek, hogy a művészvilág sokaságát kollaborációs vádakkal eltüntette az új felálló kormányzás. Édith sem úszta meg. sok-sok álmatlan éjszaka és még több üres boros üveg után szabadult csak a fenyegetés alól. Még soha senkit nem ismertem, aki ennyi alkohol fogyasztása után képes lett volna fejlődésre, karrierre koncentrálni. Végül nem tudott belekényelmesedni a boldog párkapcsolatba. Tűzre és égető fájdalomra volt szüksége, hogy énekesi pályáján tovább ékeskedjen. Eldobta magától  szerelmét. A csúcson megállni azonban nagyon nehéz, mivel az odáig vezető utat már ismerte, de, hogy ott hogyan kell megmaradni...Próbálkozott. Eljutott Amerikába és megküzdött az ottani közönség kegyeiért. Viszont már soha többé nem tapasztalhatta meg az érzelmi biztonságot. Ebből a vágyódásból született Az élet rózsaszínben című dal.
      A leépülés kínjait kihagyta a szerző könyvéből szándékosan, hogy az énekesnő szárnyalását mutathassa be romantikus történetében.
      Élvezetes olvasmány volt. A XX. század újabb fénylő csillagáról ismertem meg több apró részletet, miközben jól szórakoztam. Nincs hiányérzetem, mert a történet kerek. Barátságot kötöttem, a francia sanzonok világával. Ugyanis rávett, hogy hallgassam meg a régi felvételeken szereplő dalokat. Megnéztem egy dokumentumfilmet a regényben szereplő híres kávéházról és megállapítottam, hogy bizony tudtak élni.

       De jó volt!
     Olvassátok!

 

(forrás:Libri)

    Gyakran hangsúlyozom, hogy olvasson mindenki magyar szerző könyvét. A magyar nyelv finomságai oly változatos módon mesélnek el egy történetet, hogy szinte minden olvasónak mást jelentenek. A fordított művek inkább a fordító értelmezését vetítik elénk. Tehát olvassunk hazait! Például ezért:
     Szeretném bemutatni, leginkább érdeklődést felkelteni legutolsó szerzeményem iránt. A szegedi írónő első könyvét volt szerencsém olvasni. Melynek igen ígéretes folytatása is várható...
     De kezdjük az elején. Kemény kötése, pasztell színei első pillanatban megragadta tekintetem. Azonnal beszédes a fedőkép, hogy itt bizony szerelem várható. A helyszín is bemutatásra kerül, Szabadka legékesebb kincse, a régi Városháza szecessziós megjelenésével. Az egész nagyon elegáns.
      Belelapozva széles margót és nagy betűket látni. Így csábít könnyed kikapcsolódásra. Az ajánlás igazán mosolyogtató lehetne...Apósnak ajánlani nem szokványos. De tudható, hogy az alapot családi legenda és számos levél szolgéltatja.
      Az egész történetet átitatja a tisztelet. Tisztelettel fordulnak egymás felé a szereplők és nagyon tiszteletteljesen nyúl megformálásukhoz a szerző. Szinte már óvatos. És ettől válik oly kedvessé az összkép. Az óvatosságtól. Hiszen a második Világháború zajlik az események körítéseként. Na meg az azt követő határvita pro és kontra. Mégis sikerült háttérbe szorítani a borzalmak és megtorlások alatt átélt kétségbeejtő zavart, mert a főhősök szempontjából egy sokkal fontosabb belső csata zajlott. A lélek harca a becsülettel.
     Hogy mi okozott oly mély gondolatvihart bennem?
     Továbbadom a kérdést :
Mit jelent neked, kedves olvasó a következő sor? :
     "Holtomiglan, holtodiglan..."
      Jelenti még manapság is azt, tényleg az adott szó nem csak egy pillanatnyi érzelmi befolyás alatt elsorolt mantra, hanem az önmagam által felállított becsületi mérce?! Okoz-e bárkinek vívódást az ígéret betarthatóságának kérdése?!
      Szóval jól elmélyedtem a felkavaró gondolatokban. Olyan jó volt olvasni, érteni és átélni, hogy az élet lehetett régebben is a befolyásoló tényezők mellett akár valódi lelki munkát igénybe vevő is. Kevesebbet beszéltek róla és még kevesebbet sajnálgatták magukat. Felmenőimre hasonlóképp emlékszem. Éltek ők. De még hogy!
       Ez a lényeg. Élni úgy, hogy jóba légy önmagaddal.
      Ez a történet, amit az esti olvasás után újra játszik félálomban a lélek. Az olvasott mondatoknak hangsúlyt ad. A feltett kérdések lágyak és aggódók, vagy épp élük van és csontig hasítanak.Ahogy a válaszok is éppoly különbözők lehetnek, a megnyugtatótól, a közömbösön át egészen a fület sértő tónusokat érintve. Az alföldi város tájképét néha széles utcái felől közelíti, ahonnan a napfény játszik a a sorakozó fák lombjai közt. Máskor meg a szigorú rendben álló emeletes épületek ablakai néznek egymással farkas szemet.

       Egyszerű és szép igazi történet. Szerettem. Olvasd!

   
    Amikor először kettesben maradtam a kötettel, első dolgom volt, hogy lefényképezzem több szögből, nyitva is és elküldjem férjemnek a célzástól nem mentes üzenete: Idén már elleszek. Vaskos, nagyméretű, apró betűs. Tényleg azt gondoltam akkor, az első oldalak után, hogy idén megkönnyebbülhet a családi kassza, én már nem terhelem a könyvimádatommal.
     Aztán elindult a történet. Mint minden könyv elején, kicsit akadozottan haladtam. Szokni kellett a leírásokat, mondatszerkezeteket és a történet formálását. Mivel nagyon szeretem a történelmi regényeket, így gyorsan ráállt a szemem a dologra. Az első fejezet, vagy inkább bekezdés meglepett. Egy nagy sóhajjal zártam le. Mi lesz ebből? Mese, vagy tényleg regény?
     Könyvet nem teszünk le félbehagyva!
     Folytattam az olvasást. Majd szép lassan alakot öltött a történet valódi, kézzel és képzelettel megfogható vonala. Sorakoztak a karakterek, akiknek egyénenként is megvolt a maga előélete, mielőtt az olvasó elé lépne. Nagy ügyesen be is mutatja őket az író. Fejezetről fejezetre ismerkedünk meg a szereplőkkel, ugrálva az időben, hogy megértsük, hogyan és miért kerültek előtérbe. Ki lehetne emelni ugyan egy főhőst, ha nagyon akarnék, de kár lenne. Mert mindenki fontos. Gyönyörűnek éltem meg, persze mai szemmel nézve, az Osztrák-Magyar Monarchia tájait. Tiszta lírást kaptam a kor területén élő ember életkörülményeiről. Megsúgom, mi már jóval kényelmesebben élünk. A személyiségi különbözőségek nagyon finom megformálását tapasztaltam, mindamellett, hogy velem tejesen elhitette, hogy párbeszédeik valóban oly csavarosan körmönfontan zajlottak, ahogy leíródott. Kiemelt szerepet kapott a becsület. Romantikus gondolatok töltöttek el a tisztesség hangsúlyozásakor. Teljesen belekényelmesedtem a könyv tartalmába, amikor a felénél új érzés szállt meg. Hogy miről ír? Varázslat, boszorkány, rémlény? Á, csak egy epizód, hogy megtalálja a következő lendületet...
       Megváltozott a téma. A jó és rossz harca kerül középpontba. Az emberfeletti képességek szaporodtak, a szereplőknek megvillant a másik orcája, én meg tátott szájjal faltam a sorokat. Nem vagyok Fantasy rajongó. Ezek után sem leszek. A magyar mondavilág oly módon ivódott a lapok közé, hogy a hideg futkosott a hátamon. Nem volt menekülés. Olvastam nappal, végigülve a konyhát, teraszt, nyugágyat, nappalit. Majd olvastam éjjel is. Minden apró szabad gondolatomat lekötötte. Huhh! Magával ragadó a lendülete, feszesen tartotta a szálakat. Az utolsó percig vágytam a végjáték utáni boldog megkönnyebbülésre.
        Akkor most pár szó arról, hogy mi okozott csalódást. Sajnos igen sok volt benne a nyomtatási hiba. Összességében nem zavart, de egy ilyen monumentális mű többet érdemel. Meg volt egy fejezet...szándékosan nem fogom kibontogatni, részletezni. De! Határozottan az volt az érzésem, hogy időhúzásként készült. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem a szerző saját akaratából került bele.Esetlenül tolakodik a többi közé. A hanghordozása is más.
        Vidámabb vizekre evezve. Az utolsó oldalak előtt azon méláztam, hogy vajon hány átsörözött éjszaka kellett egy baráti társaságnak, hogy ezt, a selyemszálakon szőtt történetet megfogalmazza a szerző? Abban azért mindenképp biztos vagyok, hogy nem az esti mesék okozták a mű születését. Nagy hatással volt rám és többet akartam tudni. Találtam egy interjút, és lám csak! Igazam volt.

         Nagyon várom a folytatást! Sok elvarratlan szál lebeg a szélben szabadon...

         Ne félj tőle! Olvasd el bátran és utazd át a Kárpátokat,téren és időn keresztül a frissen épült vasúton!

   Nehéz most elkezdeni írni. Olvasni könnyű, az jól esik. Már egy hete elolvastam és csak most éreztem magamban elég erőt és képességet, hogy a külvilágot kizárva gondolataim közül leírjam neked, kedves olvasó, hogy milyen élmény volt Fábián Janka legújabb kötetét elolvasni.
   Az 56' - os forradalomról külhoniként igen keveset tanítottak nekünk az iskolában. Pár dátum, néhány számadat és egy kézen megszámlálható név, ami megmaradt emlékeim között.
    Előzményként átlagos magyar család, aki maradni és megmaradni próbált az irányított gondolatok világában szabadnak bizony nagyon sokat szenvedett az állandóan lesben álló "ellenség" gyűrűjében. Bár abban az időben az átlagos sem volt teljesen igaz. A felmenők bélyege, a munkalehetőségek csökevényesedése extra terhet jelentett a túlélési versenyfutásban. Főhősünk ilyen körülmények között élte gyermekkorát az akkori Budapesten. Megtanították szülei neki a csendes ellenállás formáit. Igen jól eligazodott környezetében. Majd, ahogy egyre gyűrűzött a forradalmi szervezkedés, egyre hevesebb lett a család vérmérséklete is. Édesapja  szerepet vállalt az ellenállók toborzásában. Ennek súlyos következményeként elvitték börtönbe...Anya és lányai magukra hagyatva küszködtek ezután a hétköznapokkal. Julcsi menedéket talált a könyvekben. Szenvedélyesen olvasott, akár a házi feladatok kárára is. Ekkor még csak 11 éves volt. Egyedül is szívesen járt könyvtárba, ahol megszokták és megszerették jelenlétét. Hosszú hónapokkal később szabadult fogságából megcsonkítva édesapja. Nővére belekeveredett az egyetemisták titkos csoportosulásaiba és a családfő is újra felfrissítette kapcsolatait. A kislány végül a Parlament előtt lett árva. A könyvtáros mentette meg és adta meg a lehetőséget számára, hogy Amerikába jusson. Ott rég nem látott rokonok vették gondjaikba. Beilleszkedett, barátokat szerzett és a helyi magyar család támogatásával megtanulta, meg is szerette a nyelvet. A könyvek itt is rátaláltak. Olvasóklubbot szervezve küldetést lelt mások bevonására. Így jutott becenevéhez, a könyvárus lányhoz. Fiatal nőként sem sikerült rendezett és békés viszonyt kialakítani a szerelemmel...
    Őszintén tetszett a könyv. Apró dolgok zavartak csak, melyek felett nagyon könnyű volt szemet hunyni, mert a történet gördülékeny haladását nem zavarta. Nagyon szerettem a jelen élethelyzetbe tökéletesen passzoló lassító hatását. Valahogy természetesen nyugtatta az élet harcában küzdő lelkem és segített csillapodni. Külön hálás vagyok a szerző kellemes távolságtartó hangnemű leírásáért, hogy a szenvedés részleteibe nem is próbált fokozott drámai hatást belepréselni. Ugyanakkor hagyta, hogy az olvasó a saját ízlésének megfelelően dolgozza fel a következmények lelki hozadékát. Így nem terelődött el a történet fő száláról a figyelem. Segít reményt nyújtani, hogy bármily nehéz jelen helyzetem, van tovább. Tanulságként hasznosítom, hogy nem elvárással fordulok a jövő felé, hanem a mára kiszabott feladatok megoldása során megtalálhatom a rám váró jövőbe mutató irányokat is.
    Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy az utasítások mellé, melyek naponta többször zúdulnak rá, jól esne egy kis lelki támogatás, ami nem útmutatóként hat. Lassítsunk!
    Jó egészséget és jó olvasást mindenkinek!
    (Nagyon várom a folytatást!)

    A szerelem kortalan. Mindenkinek joga van hozzá, függetlenül életkortól, társadalmi helyzettől. Nem is beszélve arról, hogy az élet derekán túl is bárkit megtalálhat. Ezek a jelmondatok cikáznak gondolataim között, miután becsuktam és magamhoz öleltem a külső megjelenésben is nagyon kellemes könyvet. Az imént leírt mondatok csak úgy száguldoznak szanaszét a nagyvilágban céltalanul, míg nem kapcsolódnak konkrét emberhez és a hozzájuk tartozó történethez.
   Két pár szerelmének kibontakozását dolgozza fel eme írás. Köztük a távolság 200 év, a kapcsolat pedig a mese. Igen, egy mesés könyv fordítása kapcsán keverednek a szálak, mélyülnek az ismeretségek. Ez így túl kusza? Elmagyarázom.
   Egy szinte ismeretlen német mesemondó asszony megjelent gyűjteményére talál rá a manapság ötvenes éveiben járó magyar nyelvtanárnő. Annyira megtetszik neki a történetek finom fogalmazása, árnyalt utalása, hogy szerez egy kiadót, mely hajlandó az ő általa létrejövő fordítást megjelentetni. A megérzései alapján egy pici német falucskához tartozó elvonuló kolostorban kívánja a szükséges fordítói munkát végezni. Egyébként is kapóra jön teljesen kiürült életének a változás. Elvonulását 2 nyári hónapra tervezte. Élvezi a magányt. egyre mélyebbre merül a történetekben és egyre kíváncsibbá válik a szerző iránt. Rákeres először a neten. Pont a helyszínen tartózkodik. Nem máshol, a munkája tárgyának szülőhelyén. Teljesen felvillanyozódik. Valódi nyomozói munkába kezd, hogy minden apró részletét megismerhesse az írónő életének. Ebben az elmélyült munkában lesz társa egy hasonló korú helyi férfi, aki a valamikori szerzői lak birtokosa. Számos kalandon keresztül tárul fel előttük egy múltbéli szerelem minden szépségével és kínjával. A morzsányi mozzanatok feltárása számos lelki folyamatot indít mindkettejükben, kik már ezelőtt lemondtak az érzelmek viharáról. Mire feltárják a régi mesét, felismerik a sajátjuk egyik talán legfényesebb folytatási lehetőségét.
   Így talán nem túl spoileres, mégis kellően izgalmas részleteket hallgattam el.
   A két idősíkot nagyon finom, szinte már idegfeszítő pillanatokban váltogatja a könyv. Könnyedén tartottam meg a figyelmet olvasás közben. Jól kezelte a fordulatokat és kerülte a szócséplést. Szereplői jelleme egyértelműen fogalmazott. Csak egyszer remegett meg a gyomrom. A kötet felénél a semmiből elém vágja az író az egyik szál végkimenetelét. Nem akartam még tudni. Úgy szerettem volna még izgulni kicsit, szurkolni a boldog holtomiglan, holtodiglan végkimenetelnek. Aztán, lehet célja volt a huszárvágásnak. A fókusz. A lényeg a sorok közé rejtett üzenetben van.
  Számtalan gondolatom támadt közben. Először is, hogy felhívom Iványi Orsolya figyelmét a könyvre. A Neverordinary blog írója hasonló gondolatok ültetésén munkálkodik : az élet cseppet sem ér véget a miniszoknyás korszak végével. Aztán arra is gondoltam, hogy milyen érdekes, hogy saját életem talán egyik legnagyobb fordulópontján talált rám a történet. Mellesleg bátorságot nyertem belőle. Igaz, még van időm, de az üzenetet megkaptam. Utána meg azt találtam ki, hogy kölcsön fogom adni anyukámnak, meg még pár ismerősömnek, hátha megtalálják benne az inspirációt. Leporolhatják félve megálmodott vágyaikat és belevágnak a megvalósításba.
   Szerettem, olvassátok!

 
 A Világkép után, legyen az TV műsor, vagy könyv, volt egy nagyon erős élményem a szerző mondatszerkesztését, hangsúlyát és egyéb karakterisztikát illetően. Ehhez szorosan kötődve alakult ki az elvárásom is. Nagy boldogan forgattam kezemben a beszerzett kötetet, hogy majd most újra olvasok, közben pedig szinte hallgatok valami igazán Kepest. Nem így történt. Szóval azok, akik ez a különösen, nekem fülbemászó egyediség miatt esetleg elkerülték könyvét a kereskedésekben, javaslom bátran emeljék le a polcokról, mert bizony szertefoszlott. Helyette kaptam valami nagyon különös élményt, melyet napokkal később is fejtegetek. A történettel manipulál a szerző.
     A szereplők:
 Kiválasztott hat embert a mai korból, kiknek értékrendje egyetlen ponton kapcsolódik csak, jóléti sznobok mind.Felnőttek, életük derekán. Leginkább szenvednek saját életük megélésében, de függőség köti őket a pénzhez. A férfiak vagy uralkodnak általa, vagy vágynak az uralomra, vagy félnek a hatalom elvesztésétől és ezért ragaszkodnak hozzá. Párjaik pedig egyre dühösebb árnyékok, és egyre biztosabb szerepre vágynak uraik mellett. Kötődésük nem feltétlenül őszinte érzelmi alapú. Hogy pontosan fogalmazzak, tiszteletre méltó az ember, aki tanulással és kitartással külföldi egyetemi tanulmányai után lépésről lépésre építette fel gazdasági birodalmát. Sajnos ehhez a képhez tartozik az is, ahogy asszonyát lenézi, tiporja lelkileg, akit nem mellesleg édesapja választott neki. Aztán sok mindent elárul róla, hogy hétvégi kastélyának karbantartója valamikori gimnazista tanára, házvezetője pedig annak felesége. Ehhez az idilli társasághoz csatlakozik a felkapaszkodni kívánó ember. Aki a tanulás helyett ügyeskedéssel igyekszik egyre magasabban szárnyalni. Párja az egykor ősi mesterséget űző szépség. Gyönyörű hétvége ígérkezik így együtt.
     A történet:
  Rafinált módon kapcsolódik a természetben zajló dráma az egyének belső tragédiájával. Rámutat törékeny világunkra, hogy bizony a pénz és a vele járó jólét nagyon viszonylagos és a természet egy pillanat alatt tud rajta változtatni, semmissé tenni. Aztán már csak az ember valódi énje marad, ami vagy felemeli, vagy önmagába süllyeszti. Az alárendeltségi viszonyok alakulása sem okozott kisebb meglepetést. Az, hogy ki ki felett áll, csak nézőpont kérdése. Nagyon gyorsan változott az összkép és a miértek.
  A cselekmény igen rövid időszakot foglal magába, csak egy hétvége történései. Viszont mindenkinek van előzménye és fontos őket megérteni, hogy a jelen cselekedetek gyökerét megértsük. A múlt pedig nagyon beszédes.
  Lebilincselő dráma zajlott szemeim előtt. Valódi végjáték nélkül, nyitva hagyott mondatokkal borzolta idegrendszerem. Várom, nagyon várom, hogy valahonnan rájöjjek a folytatásra. Úgy szeretném, ha az egyetlen igaz szereplőről megtudnám, például egy következő könyvben, jól van és megtalálta a továbbélés lehetőségét.
  Komoly a történet, nincs happy end.
 ( csak zárójelben merem megjegyezni, hogy megtaláltam a kötet egyetlen valódi humoros mozzanatát.Csak, mert kell, hogy legyen egy kis mosoly benne. Kérem szépen, van a könyvben valahol egy teljesen véletlenül alul öltözött/öltözetlen férfi a havas tájban. Te megtaláltad?)
 

 
                 Nyári széna illata van.
  Tényleg a saját szabad gyermekkorom emlékképei sorakoztak fel, ahogy egyre mélyebbre hatoltam a természet vadonjába a történet főhőseivel. Ó, az a gondtalan, félelmet nem ismerő szabadság!
  Valahol a nagyvilágban, egy településen, belevág nyári kalandjaiba 5 11-12 év körüli gyerek. A négy fiú megvívja a maga posztharcát, míg a lány nyújtja a történet lágy hangját. Elhúzódnak a kritikus szemek elől egy elhagyatott épületbe, melynek falát telerajzolják képzeletük szülte állatokkal, növényekkel. Ez a délelőtti időtöltés, a délutánt pedig egy folyóparti tanyához tartozó mezőn töltik a csikókkal. Menetrend szerint látogatják a közelben élő vadőrt is, aki türelmesen tanítja őket a madárvédelem fortélyaira. Kedvenc vízimadár a kárókatona lett.
Sokat foglalkoznak velük, míg szorgosan segítenek nyári nevelőjüknek fából kilátót építeni. Egy nap felfedezik, hogy a lovas tanya gazdái rab kormoránokkal horgásznak tilosban. Nagyon gyorsan összeállt a terv azok kiszabadítására. Minden a sötét éj leple alatt zajlott. Volt ott kutyaidomítás, gyorsan suhogó kis bicska, majd lett nagy futás, mocsári mártózás és puskacsörgés. A terv sikerült. Vadőr barátjuk pedig befogadta a megtépázott szárnyasokat. A nyár további része szinte idilli módon telt tovább a kis csapat számára. Elkészült a torony. Nagy volt az öröm, vigadtak a csendes éjszakában. Az ünnepséget félbeszakította egy gyilkos árny. Felnőttek, azon az éjszakán hirtelen felnőttek. Azóta pedig a kárókatonák még nem tértek vissza nyári lakhelyükre... De majd az azóta vadőrré cseperedett ifjú visszacsalogatja őket.
  Szülőföldem remek írójától származik ez az ifjúsági kisregény és szinte levegővétel nélkül olvastam végig. Lenyűgözött az az egyszerű történetvezetés, mindenféle sallang és cifrázás nélkül vezetett végig. Éltem együtt a gyerekekkel a szabadban, úsztam én is a saját településem melletti folyóban és gubbasztottam a nád között, hogy lássam, halljam a vízi világ számtalan csodáját. Azt a szabadságot, melyet enyéimnek már nem merek megmutatni, mert annyira féltem és túlszabályzom életüket, hogy minden mozzanatra tudok több veszélyforrást is felsorolni. Kár!
  Azt nem tudom, hogy elolvassák-e majd a könyvet, de a belőle készült filmet még ma megnézzük együtt.
Hátha megéreznek valamit az én szénaillatú gyermekkoromból...
   

 
     A Hit rendkívül fontos szerepet játszik az ember életében. Hiszünk Istenben (legyen kultúránként más megnevezése) , a jóban, a  szerencsében, a felsőbbrendű lények létezésében, vagy ha semmi másban,önmagunkban. Cselekedeteink egyik mozgató rugója ez. Épp ezért kíváncsian foglalkozunk mások hitének vizsgálódásával is. Hasonlítjuk, elemezzük, sajnos sokszor kritizáljuk. Saját meggyőződéseinket viszont hajlamosak vagyunk rejtegetni, hogy ne váljunk célpontjává senkinek.
    Kimondottan érdekfeszítő könyvet forgathat a kezében e téma kapcsán az, aki belevág Dan Brownnal a világot átszelő utazásba. Évezredes hit és annak őrzői kerülnek szembe a sok évszázadon át rejtőzködő szkeptikusokkal. Már magában ez elég lenne. Viszont beillesztve az ellentétet a keresztény világ szívébe, talán a legfondorlatosabb cselekedet. Róma, az örök város. Aki már járt ott, visszavágyik. Aki viszont csak álmodik a látogatásról, annak ez a történet maga az ajzószer. Nem beszélve Vatikánváros csendes elzártságáról. A legalázatosabb ember is hajlamos elmerengni olykor, vajon mi mindent élnek át, gondolnak, vagy titkolnak e apró városállam lakói. Szóval az alaptörténet kellő feszültséget jelent. Időről időre fellebben egy-egy elmélet a földet átszövő titkos társaságról, az illuminátusok szövetségéről. Az átlag ember valójában semmit sem tud róluk. Tehát minden információ, vagy információnak szánt hír lenyűgözi egyszerű életünket.  Misztikus felhőjével beindítja képzeletünket. Pont a megfelelő mértékig manipulálja azt.
   Egy szó, mint száz nagyon tetszett az önmagának is ellentmondó történet. Örültem, hogy a megjelenő tudósok is megmutatták érzelmi kötődéseiket. Hiszen emberek ők. Sokszor a laborok mélyéről elborult fenyegetésként felvillanó fehér köpenyeikben száguldoznak végig az irodalom lapjain. Ezért megérdemelnek némi elégtételt, hogy hangsúlyozva legyen, főleg a fejlődés vezérli munkájukat. Melynek termékei néha pont az ellenkezőjével fenyegetik a világot. És itt most megállok....
    Számomra nagyon érdekes felfedezést tettem. Ugyanis előző olvasmányom A Pendragon legenda sorai közt találtam a következő mondatot:

  Minden jótett elveszi méltó büntetését.

   Majd egy héttel később ebben a könyvben szerintem ugyanez a mondat így jelenik meg:

           Minden jótett elnyeri méltó büntetését.

   Na kérem, ezzel tessék valamit kezdeni!
Nincsenek véletlenek? Az amerikai szerző Szerb Antalt olvasott? Egyszerűen a fordító csempészte bele a magyar szövegbe? Honnan származik az idézett szöveg?....
  Mindamellett, hogy jelen történetet a szerző extra csavarral zárta le és mindent visszaszívott, amit előtte a megtorlás eszközeként nyomott az elcsendesített szövetség kezébe. A tudomány képviselőinek visszaadta méltóságát. Ugyanakkor az utolsó fordulat újabb kérdést vet fel: vajon a Katolikus egyház képviselőinek vajon van-e lehetőségük megélni saját érzelmeiket?! Vitát tartanak e fölött elegen, nem tisztem feszegetni. Csak emberileg elgondolkodtató számomra, hogy mi, akik boldog családi életet élünk, napjában hány szívmelengető érzelemmel vagyunk gazdagabbak tőlük.
  Több gondolatébresztő témát is találtam a fordulatos kalandregényben, melyekkel már egy hete szórakoztatom rejtélyre szomjas képzeletem. A világ dolgait nem fejtem meg, de érdekes játék.

  Olvassátok egymás után a két könyvet és élvezzétek a titkokat! :-)
 

 
         
        Egy igazi se füle, se farka regény.
  Csodálatosan elvarázsolt a walesi legendák földjére. Tájleírásai által tényleg a misztikus varázslók és erdei tündérek birodalmában jártam. A magas smaragdzöld hegyek között utaztam a parányi völgyekben megbúvó falvak felé, majd beborított a hömpölyögve érkező köd. Legalább arra az időre, míg hatott a varázspor. Számtalan legenda szülőhelye ez a táj. Maga a szerző is megtapasztalta ott töltött évei alatt. Magyar ember értelmére pedig különösen hat az angol kultúra és humora.
  Vágjunk a történet velejébe ennyi bevezető után!
  Egy magyar bölcsész doktor kutatómunkára érkezik az brit fővárosba. Aktuális témaköre a nagy családi mondák, illetve a Rózsakereszt testvériség. Nem mellesleg nagy kalandor és a női nem hódolója. Azaz, inkább csak élvezeti használója. Legjobb barátja egy német női testbe rejtőzködő őrangyal ( vagy mindennek, ami a doktor a női tükörképe). Bátky doktor pont ismeretséget köt érdeklődése középpontjában álló család leszármazottjával. Belenézhet a családi emlékiratokba az ősi lakhely menedékében. Ugyanekkor örökösödési harc dúl, csakhogy egyszerű legyen az alapszituáció. Él a lakban egy unokahúg, aki csöppet sem mesebeli, elvarázsolt kisasszony.Hanem tudatos, sokoldalú és érdekes személyiség.Bátyja pedig a hely hiedelmek modern kori gyártója a falusi emberek számára.  Persze mindenkinek számtalan titka akad, melyet rejtjelezve csepegtet az olvasó számára/nekem.Megjelenik a feltámadó ős, aki az örök élet titkát kereste. Lehet, meg is találta. Mégsem boldog tőle. Kivégez pár gonosz céllal érkező embert, akik leszármazottjai életére törnek. Majd megjelenik pár faluban, teljesen felbolygatja az ott élők nyugalmát. A házigazda biológiai kísérletek útján kíván közelebb kerülni az örökléthez és a családi hagyományokhoz, melyet csak részben értett eddig meg. Hosszú kuszálás után, amikor már pattanásig feszültek idegeim, hogy tegyen már végre rendet valaki és nyíltan mesélje el legalább a saját verzióját a sok szereplős történetben, egyszerűen meghaltak, vagy elutaztak. Nem lett lezárva a vége.
   Miket beszélek/írok. Dehogynem! Csakhogy annyi kérdést hagyott nyitva, hogy alig 100 év elteltével légyszi írja már meg valaki a második részt!
   Kijelöltem magamnak egy gondolatsort, melyben nagyon sok igazságot találok és szeretném bölcseletként továbbvinni magammal:

-Van valami ősi bölcsesség, valami ős-kinyilatkoztatás, aminek minden emberi tudomány csak a hígítása- mondta csendesen.- Amit az emberek elfelejtettek abban a mértékben, amint növekedett képességük, hogy racionálisan gondolkozzanak.

 A teljes könyv egy nagyon izgalmas, meghatározhatatlan műfajú alkotás. Talán misztikus kriminek indult, egy kis angol humorral.( A poénokat nagyon bírtam benne.) Belekóstolt némi erotikába, végül mintha megijedt volna a szabadszájúságtól és felét kihúzta volna részleteiben. Volt olyan érzésem is, hogy az alkotómunka folyamán küzdött a cél irányával. A végét pedig egy frappáns tollvonással gondolta lezárni. Vagy nagyon sietett befejezni, mert új ötlete támadt és amit elkezdett, be kellett fejezni. Lehet nem értettem az egészet.... :-)
     Minden esetre nagyon élvezetes olvasmány és ajánlom bátran mindenki figyelmébe! Még magamnak is újraolvasásra.
     Szép napot!
   

    Mai mércével a gyermek Nikola nem csupán különcnek számítana, hanem kimondottan pszichológiai esetnek minősülne. Legalább is erre a következtetésre jutottam a könyv első bekezdéseit olvasva. Egy fiú, aki a képzeletében megjelenő tárgyakhoz beszél... Ugye, igazam van! Sőt, ha tudjuk, hogy édesapja is hasonló "tünetekkel" élt, hát felvetne további egészség hogyléti kérdést.
   Szóval teljesen másra számítottam, amikor kezembe vettem diáklétem egyik "mumusát" jelképező vaskos kötetet. Az egész éven át tartó körözés a fizika körül november elején csúcsosodott ki, amikor felgyúltak a karácsonyi fények. Elérkezett az idő. Már nem uralkodhatott tovább rajtam. Fellapoztam és a fenti döbbenet után kezdett igazán érdekelni a történet. A tudósok is emberek.
    A fény gyermeke 1856. július 10-én éjfélkor, egy villámcsapás fényénél született. Ez a kezdet szinte előrevetítette egész életfolyamát.(csakhogy stílusos szerű legyek) Gyermekkora után tanulmányait és kísérleteit Budapesten folytatta. Itt érte élete első idegösszeomlása, melyből felgyógyulva látomásszerűen megjelent előtte a váltómotor működési elve.( Ekkor még csak egyenáramú kísérletek zajlottak, gyerekcipőben.) Dolgozott ő Párizsban az Edison cég kirendeltségében, majd 1884-ben megérkezett New Yorkba. Nem sokat működött más szárnysegédje ként. Nem tűrte az alárendelt szerepet. 7 év alatt jutott el arra a szintre, hogy a szabadalmi jutalékaiból megélt és minden figyelmét laboratóriumi munkáira fordíthatta. Jelleméről legtöbben a felfedezései kapcsán adott újságírói interjúkból lehet következtetni. Számomra úgy tűnik, hogy nem sok szerénységet vitt magával az Újvilágba. Nem csupán a fizika mindenhatóságát hirdeti az a beszámolója, melyben a szemet dicsőíti, mint a saját szervezetének legfejlettebb szervét. Szerinte két irányba működik: befogadja a természeti jelenségeket és megmutatja számára a gondolatai képét. Kevés emberrel tartott őszintén szoros kapcsolatot. Barátja lett Mark Twainnek. Hosszú éjszakákon át meséltek egymásnak gyönyörű víziókról. Lehet, hogy ennek köszönhető A titokzatos idegen megszületése. Tudományos munkásságáról csak annyit írnék, hogy a számtalan kísérletének leírást olyan izgalmakkal olvastam, mint a legjobb krimik fordulati csúcspontjait. Aztán, amikor (feltételezhetően) a Tunguska- robbanást ő idézte elő, úgy éreztem, hogy egy kissé megborult szegény a sok áramütés következtében. Idősebb korában választott nemzetének újságíróit látta vendégül évente, születésnapi ebédre. Extra fura, ugye?!
   Nem bántam meg, hogy a mélyen filozofikus tartalmakkal bővelkedő műre szántam két hónapot életemből. A szerző nagyon alapos munkát kívánt végezni és a leghitesebb módon kívánta Tesla örökségét őrizni. Ennek érdekében számos idézettel látta el munkáját, ami teljesen feldobta a sok műszaki leírást. Azért szebb kivitelű lett volna az adott szakaszokat hangsúlyosabb betűtípussal elkülöníteni. Sajnáltam viszont a kötet második részében halmozódó ismétléseket. Ha már nem tankönyvnek szánták, az olvasónak kissé unalmas így. Fenntartotta bennem végig a feszültséget a titkosított találmányok sora, melyek megértését, vagy inkább gazdasági kiaknázását nem bízzák az átlag emberre...
   Nagyon köszönöm a lehetőséget a Mai-könyv csapatának, mert hitték is, meg nem is ;-) , de rám bízták könyvüket! Tanuljunk, gyarapodjunk tudásban!
  Olvassátok!

   Üdvözlettel, Tiszavirág
 

                             
                       Botrányos!
    Teljes nyugalommal állíthatom, hogy botrányosan lendületes történet.
Az 1900-as évek elején falvakban élő bábák világa mindig is romantikus elragadtatással gyönyörködtetett. Szeretettel hallgattam elődeim meséit a "mi" Maris nénénkről, aki mindig a legnagyobb nyugalommal közelítette meg pácienseit. Ugyanazzal a bölcs tapasztalattal, mint amit a könyv mutatott be.
    Szentirmai Róza alakja hűen tükrözi a hajdani asszonyok kapcsolatát környezetükkel. Nagy tisztelet vette körül, amerre csak járt falujában. Azért mégis különbözik a valóságtól. A nép soha nem beszélt a belső vívódásról. Arról a lelki folyamatról, amellyel a gyógyító feldolgozta, megértette a természet törvényeit. Hivatástudata mellé társult lelki támaszt nyújtó tevékenysége. Varázsereje egyre csak nőtt az önbizalom növelésére irányuló tanácsaival. Belecsempészett némi misztikát, hogy észrevétlen maradjon egyszerűsége. Nagyon szerettem a párbeszédek hitelességét. Még mindig ilyen egyenes gondolkodású a paraszti világ. Talán ettől ilyen közelálló. Vagy a szerelmi huzavonába való szurkolás marasztalt a végéig?!
    Jaj, milyen izgalmas volt!
   A cím ugyan utal némi romantikus kötődésre, de a könyv első fejezete után nem sejtettem, hogy a főszereplőm egy szerelmes boszi. Ráadásul még magáról nem is feltételezi egyiket sem. Ez már a dupla csavar. Nem?
   Elárulom. Még mindig a közelében sem járunk a végkifejlet bonyodalom alakításának. Az egészet csak megfűszerezi a századokat átívelő lélekvándorlás. Meg a múlt rejtélyeinek megoldása, úgy , hogy a jelen ne sérüljön. Szóval belebonyolódtam rendesen.
   Csak nagyon apró hibákat véltem felfedezni.Párszor a fiatal hősnő kevés magyarázatot adott és kapott a természetfeletti eseményekre. Máskor pedig sehogy sem tudtam összefüggést találni az események és a bölcselkedés tárgya között. Lehet, hogy inkább megpróbálok belekötni...
   Ez a könyv jó.
   Mindent megkaphatunk tőle, amire a női léleknek szüksége van 25° C alatt: jószívűség, együttérzés, makacsság, romantika, misztika, egyenes jellem, titok, varázslat...
   Mivel folytatnád?
   Amikor a család már engedi az ünnep nyugvó idején, bátran merülj el bűbájos világában.
 

  Nagyon boldog Karácsonyt!

 

     Eddigi olvasmányaim mind felnőttek tollából származott. Anneról természetesen hallottam már, de még soha nem gondoltam, hogy érdekes lehet számomra. Majd egy délután tevékenykedtem a konyhában, nagylányom letelepedett mögém és megkért, hallgassam meg. Felolvasott nekem. Az irodalom tankönyvéből egy részletet. A napló írásáról tanultak. Beszélgettünk még kicsit, majd ment dolgára. Bennem viszont hagyott valamit a délután emléke. Egy hiányérzet növekedett és egyre erősebbé vált. Meg kellett ismernem a részleteket. Makacs is voltam ám. Nem lehet bármelyik megjelent kiadvány, nekem pont ez kellett. Nagyon türelmes volt velem a Mai-Könyv.hu csapata és addig kutakodtak, míg valahol rá nem leltek. Igazán hálás vagyok érte. Innen is KÖSZÖNÖM!
  Az őszinte kiskamasz kritika tükröződik naplóbejegyzései lapjain. Elképzelhetővé vált szemeim előtt a szűk élettérben sínylődő lányka lelki válsága. Az, hogy olyanokkal osztozott a légtéren, melyekkel normális körülmények között még csak beszélőviszonyba sem lett volna. de volna sajnos nem létezett... Gondolom, nem lehetek benne biztos, hogy szerető szülei épp a stressz feldolgozása céljából ajándékozták az első füzetet. Talán nem is sejtették, hogy ezzel milyen remek menekülőkaput nyitottak az addig féktelen kislány számára. Csodás történeteiben mindvégig a szabadban járt. Az erdő képzeletbeli bejárása jelentette számára a megnyugvás lehetőségét. Megfeledkezhetett a szűk falakról és az életet jelentő szigorú napirendről. Történetei egyre sorjáztak és én arra gondoltam, hogy milyen nagy hasonlóságokat fedeztem fel magamban a szereplőkkel. Miszerint fiatal suhancként nekem is az erdő jelentette az igazi békét, mivel akkortájt nehezen boldogultam az emberekkel. A természet viszont mindig megértett és oltalmat adott. Ezekben a boldog emlékekben gyönyörködve olvastam sorról sorra Anne írásait.
  Majd jött a kötet második része. Idegenek telerakták tudományos történelmi részletekkel. A szárnyló álomvilágból a földbe döngölt. Pontos képet adott az egész Frank család felmenőinek és tagjainak sorsáról. Felmerült bennem, hogy ez a rész talán kimaradhatott volna. Aztán meg az, ha kimarad, valószínüleg létre sem kelhetett volna. Nem is tudnék a sok idegen hozzáértő gondoskodása nélkül a túl fiatalon áldozattá vált író-zseni munkáiról.
  Sok tanúlságos történetet kívánok mindenkinek!
  Üdvözlettel, Tiszavirág

  Szép könyv. A borítója különösen szép bársonyos tapintásával és a tükörsima, hófehér betűivel. Sőt! Rögtön üzen, hogy a mondanivalót kell figyelni a külalak helyett. Kisbetűivel talán a történet közepére utal. A rovarok is több asszociációt engednek meg. ( nekem először legyeknek tűntek ) Majd belelapoztam és...
Eláll a lélegzet. A belső olyan csodálatosan őszinte és valós, hogy bennakad a szó. Elszoktam az ilyen fajta nyers igazmondástól. Kikímélt szemem és elmém nehezen fogja fel a szavak jelentését. Majd sorról sorra haladva megértem, hogy tényleg arról szól. Tényleg úgy írta le és valóban azokat a kifejezéseket használta. Az ERŐSZAKOT adja kezembe teljes meztelenségében az áldozat lelkén át. Nagyon szélsőséges esetet használ. Hajlamos lennék azt gondolni, hogy túl távoli az esemény, a leírás, a történet. Velem soha nem eshet meg. Vagy?
  Apa tündéri hercegnője mire lánnyá, majd nővé cseperedik, bizony számtalan olyan eseményt és negatív élményt él át, ami megtanítja óvakodni a gátlástalan, kéjenc szexuális ragadozóktól. Csak pár példát felsorakoztatva: kacsintós postás, fejet simogató szülői munkatársak, csak neked hagyott hely a buszsofőr mögött, kezet simogató trafikos...(már biztosan tudnád sorolni ). Szóval, a különösen erőszakosan bántalmazottakat leszámítva, a nők többsége megtanítja magát túllépni. A könyv viszont fel kell, hogy ébressze a belső vívódás lendületét és egyre többen és hangosabban kell kiállni nőtársaink mellett. Akik az elbeszélés szerint is nagyon nehezen élik meg saját létezésüket. Hiszen torzult tükörképet teremtettek önnön vágyaikról is. Megrendítő, igaz?
  Rupi szüfrazsettként munkálkodik. Nem kíván szépirodalmi munkásságáért dicséretet kapni. Ettől sokkal fontosabb eszköze a nyíltság. Valamit nagyon jól csinál, még ha most pár napig forgolódom is. Elolvastam könyvét és úgy döntöttem, hogy ajánlom minden anyának, nővérnek, húgnak, apának, testvérnek, rokonnak, mindenkinek, aki kapcsolatban van a női nemmel. A csendes bólogatás nem mindig beleegyezés. Vigyázzunk egymásra!
 Nagyon köszönöm a lehetőséget a maikönyv.hu csapatának! Olyan könyvet kaptam, mely új dimenziót nyitott számomra.
  Ha ismertek hasonlóan őszinte műveket az irodalomban, kérlek osszátok meg velem!

Egyszer azt olvastam, hogy az átlag embernek napjában 9 olyan ötlete van, aminek megvalósítása sikeressé tenné. Viszont ezzel egy időben legalább 27 kifogást fel tudunk sorakoztatni ellene. Így maradunk átlagosak. Az átlagon felettiek, vagy különcök mélyen elgondolkodnak legalább egy ötleten és azok között is akad aki merészen belevág.
Valahogy ilyen embernek látom a könyv elolvasása után Zsolnay Vilmost (1828-1900). Pécsi kereskedő család szülöttje ként nem vágyhatott művészeti körökbe. Pedig ha tudta volna kemény nevelést nyújtó apja... Bizony át kellett vennie a családi vállalkozást. A sors, mondhatjuk végzetnek is, a porcelángyártás felé terelte. Már önálló családapa volt 3 gyerekkel. Először nem gondolt bele igazán milyen lehetőség pottyant ölébe és csak az üzletember szemével látta kis vállalkozását. Majd egyik gondolat és fejlesztés a másik után és már éjjele és nappala csak a fejlődő cégé volt. Mi több a megszállottságig hajszolta magát az alkotásban. Mindeközben kiköltöztette családját a gyár udvarába épített házba, hogy minél közelebb lehessen "munkájához" . Megtanulta, sőt fejlesztette a porcelángyártás minden apró mozzanatát. Mi több EOZIN nevű máztechnikája kiemelte kora legnagyobbjai közül. A haszontárgyak mellett építőelemek gyártásával és dísztárgyak készítésével is foglalkozott. A tehetség magával ragadta. Sikereiért nagyon keményen dolgozott hosszú éveken át, melyek életében főleg eszmei elismerésben nyilvánultak meg. Minden beérkező pénzt visszaforgatott a cég fejlődésébe.

Nemes a szorgalom, ahogy a tehetség és a tisztesség is, amelyeknek Ianus megnyitja a labirintust, hogy egyedülállót hozzak létre, ami megismerszik a sírban.

Ilyen elszánt és kitartó apa mellett nem volt könnyű gyerekkora a két lánynak és fiútestvérüknek. Kizárólag németül beszéltek a családtagok egymással, nekik francia nevelőnőjük volt. Mivel tényleg a gyár területén éltek elzárt, társadalmi életüket erősen korlátozott, sőt válogatott társaságban élték. Hogy megfeleljenek az apai nagyságnak minden utód csakis a üzem fejlesztésére irányította figyelmét. A fiúnak hagyományosan kereskedelmet kellett tanulnia. A lányoknak otthon volt a helyük. Anyjuk szinte láthatatlan és megközelíthetetlen volt. Csendben szolgálta a családi érdekeket és nem érzékenyítette gyermekeit a világban való boldogulásra. Titkon tanulgatták az agyaghasználat fortélyait, díszítését. Majd bátorságot merítve bemutatták rajzaikat a családfőnek. Ekkor váltak értékes emberré számára. Férjeiket is a vállalkozás szolgálatába állították. Együtt dolgoztak és gyarapították a tudást és a gyárat. Majd meg kellett küzdeni a háborúkkal. fenntartották egységüket akkor is. Már a 4. generáció építette újra a céget, amikor a szocialista rendszer üldözöttekké tette az egész családot tehetségestül, egzisztenciástul.
Mattyasovszky-Zsolnay Teréz (1854-1944) naplóbejegyzései alapján készült könyv szerint nem is oly irigylésre méltó a zseniális porcelángyáros és családja élettörténete. Nagyon sok küzdelem és lemondás rejlik sikertörténetük mögött. Szegény asszony fel sem fogta, hogy szinte minden gyerekkori emléke apja álmának megvalósításáról szólt. Aztán felnőttként ugyanúgy betáplálta saját családjába az elköteleződést.
Ez lenne olvasási élményem nagyon rövid története. Meg a sok szakkifejezés, amit kikeresgettem, értelmeztem. Meg a ház környékén fellelhető összes nagyszülői örökségből származó porcelán felforgatása. 9 különböző pecsétet találtam és mindez 5 európai ország területéről származik. Ugye érdekes?!
Nagyon köszönöm a lehetőséget a maikonyv.hu-nak, igazán sokat tanultam a kötetből.
(Igen, hallottam a plágium vádjáról. A család történetét és a Teréz által írt napló bejegyzéseket mindenképp érdekesnek találom. A kerettörténet nem tompítja e nagyszerű elme alkotásainak fényét.)
Szép napot és sok hasznos könyvet mindenkinek!