2019. március 23., szombat

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

11:00 0 Hozzászólás

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KIADÓ, 2018

Doris 1928 óta ugyanazt a címes füzetet használja. Ebben szerepelnek mindazok, akikkel élete során találkozott. Most egyedül él Stockholmban, a bastugatani lakásában. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Doris magányát mindössze a szociális gondozók látogatása, valamint húga unokájával, az Atlanti-óceán túloldalán lakó Jennyvel való beszélgetései szakítják meg.

Egy szép napon Doris elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, örökölhesse az emlékeit is.


Megláttam a könyvesboltban, és tudtam, hogy kell nekem. A borító egyszerre figyelemfelkeltő, ígéretes és gyönyörű. Azt sugallja, mintha valamit titkot tartogatna – csak neked.

A megérzésem nem csalt. A könyv számomra egy nagyon pozitív csalódás lett. 

Egy rendkívül megható, fájdalmasan igaz, de valamilyen értelemben aranyos történet. 

Iszonyatosan megfogott, de közben szomorúvá is tett – az elmúlás elfogadása nem könnyű.

2 idősíkon keresztül olvashatjuk végig Doris élettörténetét 288 oldalon át:
  1.     A múlt: egészen gyerekkortól kezdődően – a piros címes füzet története
  2.      A jelen – öregkor,

több színhely beleszővésével: Amerika, Anglia, Franciaország, Ausztrália.
Teljes mértékig életszerűen írja le az írónő Doris élettörténetén keresztül, hogy milyen is az élet:
-        A nem fényűző gyermekkortól a felnőtté válásig
-        a szegénységtől a jólétig,
-        családdal együtt vagy anélkül,
-        és hát egy igazán megindító szerelmi történet, ami nélkül nem is élet az élet.
Elérkezel arra a pontra, amikor már úgy érzed, hogy fizikailag egy roncs vagy és csak a régi emlékeid maradnak meg neked; számodra fontos emberek, akik már nincsenek az életedben és a régi önmagad. Tárgyak, amelyek csak számodra fontosak. (A piros címes füzet – tele áthúzott nevekkel.)

„ Az ujjai még jól működnek. Kicsit lassúbbak, mint régen, és néha annyira megfájdulnak, hogy pihennie kell. Azért ír, hogy összegyűjtse az emlékeit. Hogy sikerüljön valahogy megfognia az eltelt életét. Azt szeretné, hogy ha majd meghal, Jenny találjon meg mindent. Hogy ő olvassa el mindazt, amit leírt, ő mosolyogjon a fényképeken. Ő örökölje mindezeket a szép tárgyakat: a bútorokat, a festményeket, a kézzel festett csészéket. Csak nem akarják mindezt kidobni a szeméttelepre? Már a gondolatba is beleremeg."

A könyv olvasása folyamán felmerülhetnek az olvasóban a következő kérdések: 

Milyen életem is volt? 

– Mit is mondtak mindig a szüleim? 

– Megbántam-e dolgokat? Csinálhattam volna-e másképp? 

– Fognak-e rám emlékezni? 


– Vajon az életem története, tárgyai fontosak lesznek-e még mások számára?


– Lesz-e velem valaki, aki átsegít a legnehezén? 

– Van-e mennyország, ahol majd újra együtt lehetek a szeretteimmel? 


Úgy gondolom, hogy mindenki szeretné megosztani az életét valamiképpen. Egyesek írnak róla, rajzolnak róla, tárgyakat gyűjtenek, melyek valamilyen formában az ő történetük – mindenki mesélni szeretne. Különben mi értelme a létnek? 

Számomra igazán megindító és tanulságos volt ez a kis történet. 

Örülhetünk, ha halálunk pillanatában kiteljesedve és szeretteink társaságában lehetünk.

Igazán felkavaró, megindító és romantikus könyvet vehetünk a kezünkbe. Egyszerűen letehetetlen volt. Imádtam.

Részletek a könyvből, amelyek szerintem nagyon igazak, és érzelmileg megindítóak:

„ – Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

 „ Valami furcsa dolog történik azokkal az emberekkel, akik annyira vágyakoznak. Kialszik a szemük fénye, és elvesztik azt a képességüket, hogy meglássák a környezetükben és a hétköznapjaikban lévő szépséget. Én is mintha visszapillantó tükörből láttam volna az életemet. Megszépítettem mindazt, ami elmúlt, mindazt, aminek már nem lehettem része."

„ MINDENKINEK KIJUT AZ ÉLET töviseiből. Ezek változtatnak meg minket. Van, amikor észrevesszük, máskor viszont történhet úgy, hogy nem is tudatosodik bennünk. De a fájdalom ott van, örökre, elraktározva valahol a szívünk legmélyén, mint egy ökölbe szorított kéz, amely bármely pillanatban készen áll arra, hogy odacsapjon. Ott van a könnyeinkben és a dühünkben. Vagy, legrosszabb esetben, a fásultságunkban és az élettől való elfordulásunkban."

Szeressük és tiszteljük idős szeretteink életét, tárgyait, emlékeit!
 Akkor, talán szeretni és tisztelni fognak minket is, és nem kerülünk a felejtés körkörös örvényébe…
                                                                                                                     
Drajkó Beáta




2019. március 22., péntek

Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal

7:00 0 Hozzászólás
Az Athenaeum kiadó megajándékozott engem, ezzel a fantasztikus könyvvel. A kezembe veszem... megcsodálom... megszagolom... és elmosolyodom. Egy új könyv, ami az enyém. Érdekesnek tartottam a borítóját, kíváncsi voltam, hogy mit is jelent az, amit legelőször megláttam. Utána elolvastam a fülszöveget... innentől kezdve erősen érdeklődtem, ugyan mit rejthet ez a borító? Mikor a végére értem, magamban gratuláltam Szurovecz Kittinek, az írónőnek. Eszméletlen amit összehozott. Ámulatba ejtő, elgondolkodtató.


Na, de akkor mesélek egy kicsit arról ami Pannával és Miával történt akkor, amikor olvastam.

Panna, egy 16 éves lázadó kamasz, aki Budapesten a Rózsadombon lakik. Éppen szét mennek a szülei, így vigasztalást keres a szerelménél Dávidnál. Csakhogy, mikor várják a vacsorát, a pizzafutár helyett két ember dúlja fel meghitt estéjüket. Dávid valami rossz dologba ütötte az orrát. Tartozik az alvilág egy jelentős alakjának. Nincs pénze, és amíg nem szerzi meg az összeset, kamatostul együtt, elviszik Pannát zálogba. (Itt persze kiderül, hogy hamisan ítéli meg Panna Dávidot. Sokkal rosszabb a helyzet.) Onnantól kezdve már nem kislány, megváltozik az élete. Ahova vitték, ott bezárva tartják a lányokat. Ha kell drogoztatják őket, vagy megverik, de minden este ki kell állniuk az utcára és árulni a testüket, ha akarják, ha nem. Itt ismerkedett meg Miával, aki szintén 16 éves. Cserkeszről jött a stricijével saját akaratából, mert szó szerint nem volt mit ennie a családjának. Felelősnek érezte magát, csak ő  menthette meg a testvéreit a haláltól, az éhinségtől. Már egy éve dolgozott Pesten amikor behurcolták Pannát az ő szobájába. Ez a két lány annyira el van veszve, hogy egymásnál keresik a vígaszt. Legjobb barátnők lesznek. Nem akarják visszaadni Pannát. Az emberrablók vezetője, Oszkár, úgy gondolja majd eladja külföldre. Így még több pénzt kap érte. Szép lány és még szűz. Szökést terveznek a lányok. A helyzet súlyossága ellenére jól és gyorsan sikerült. Itt kezdődik a közös életük, aminek az elején még borzalmasabb esetekkel kell szembenézniük.

"Ez a lány egy kisemmizett angyal. És ki veszi észre, hogy mennyire értékes? Hogy mennyi szeretet van a szívében? Megmentett engem. Most rajtam a sor, hogy megmentsem őt. Segíteni akarok neki, hogy egyszer majd boldog élete lehessen. "

Amit ebből lehetett következtetni, hogy keményen az erőszakról és a prostitúcióról szól ez a regény. Nagyon durván és tabuk nélkül le van írva, hogy mi is folyik ott ahova senki nem szeretne kerülni. Két nap alatt kiolvastam a könyvet. Eközben a szívem kalapált, majd' kiugrott a helyéről, lerágtam a 10 ujjamról az összes körmöt, lélegzetvisszafojtva és könnyes szemmel olvastam mit átél ez a két lány. Amilyen sérelmeket, megaláztatásokat kaptak... köszönöm nem kérek belőle.



Sok trágár szavakkal is találkoztam a könyvben. Lehet hogy valakit ez bánt, de ahhoz hogy Mia múltját, származását illetve a mostani foglalkozását tudja az író hitelesíteni, szerintem elengedhetetlen. Minden szereplővel annyira tudtam megismerkedni amennyire kell. Megfelelő arányokban voltak a főszereplők és mellékszereplők is feltüntetve.

"Jaj, Panka! Bár küldenél valami jelet, hogy reménykedhessek, amitől elhinném, hogy igenis túl lehet élni ezt az egészet, hogy lesz majd Alkonyat-maraton. De olyan távol kerültél, hogy úgy érzem, csak álmodtalak."

A horrormese legvégén Mia élete teljesen megváltozik. Olyan élete lehetett, amiről álmodni sem mert. Egy olyan lány volt, akinek semmi nem jutott csak a szenvedés. A könyv címe is teljesen tud azonosulni Mia helyzetével. Ő a kisemmizett angyal. Egy gyönyörűség, akit kihasználnak minden értelemben. Az élet, amiért annyira megkínozta, hatalmas ajándékot ad Miának. A boldog életet.

Szurovecz Kitti, az írónő!

Köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy ilyen nyíltan álltak velem szemben. Köszönöm Szurovecz Kittinek, hogy megalkotta ezt a remekművet.
Hamarosan jövök egy újabb regénnyel. Sziasztok!

2019. március 21., csütörtök

Az állatok Budapest szívébe költöztek, hogy a te szívedbe is bekerülhessenek. - Máté Bence természetfotó kiállítás

0:01 0 Hozzászólás

Megtörtént már veletek, hogy odajött hozzátok valaki, hogy bemutatkozzon? Ugye, milyen jól tud ez esni? És láttad már azt, hogy a természet teszi ezt? Nem? Az meg, hogy lehet? Akkor ki kell jelentenem: te nem jártál mostanság a Szt. István Bazilika előtt.

Mert bármennyire is meglepő, március végéig a város szívébe költözött az állatok egy része. Máté Bencének köszönhetjük ezt a csodát, aki országunk legismertebb és legelismertebb természetfotósai között van, bár meg megmerném kockáztatni, hogy ő vezeti a rangsort.


Embernagyságú üvegfelületeken mutatja be a világ legcsodásabb teremtményeit. Az ő szemein keresztül eljuthatunk országunk nemzeti parkjaiba, Kenyába, de akár Costa Ricába is. Hogy miért?

Elmondása szerint, Gaál Péterrel és a Varázslatos Magyarország-gal meg akarták mutatni azt a sokszínűséget, amivel ma rendelkezik a természet. Azt az ámulatba ejtő szépséget, amely megragadja az ember lelkét és fogva tartja; lehetőséget akartak adni mindenki számára, ezeknek az áldásnak mondható értékeknek a megismerésére. Mert fontos szerinte – ahogy szerintem is –,


hogy a jólét elérésével táguljon a látásmódunk és foglalkozzunk ezen értékek megőrzésével és fenntartásával. 
 

Mert lényeges, hogy a figyelem nélkül sok közülük rövid időn belül eltűnhet vagy végleg meg is semmisülhet.
 

Este kivilágítva a legszebbek ezek a képek!  Amit – az alkotó plusz munkájának köszönhetően – QR-kód olvasással haza is vihetünk telefonunkra háttérként.


A kiállított üvegfelületeken nem csak a képek szerepelnek, hanem egy ígéretes lehetőség is, amit ott jártamkor egy kamasz fiú is nagyon figyelt. Le is rántom a leplet, és itt a nagy bejelentés: Indul a Fajbook, azaz a környezetünkben élő állatokat megismerő verseny. 



Fotózz le és tölts fel minél több állatott a felsoroltak közül, majd gyűjts jelvényeket és szerezd meg az értékes nyeremények egyikét. Részletek itt. 


De még van ennél jobb is…

 

A legügyesebb képeket feltöltők indulhatnak a Varázslatos Magyarország fotópályázatán is ahol már nem  a mennyiség, hanem az esztétika számít. Amihez minden jelentkezőnek sok sikert kíván Bence; aki azt tanácsolja bármely pályázaton való elinduláshoz, hogy az önkritikán és egy jó fotón túl már csak egy dologra van szükség, BÁTORSÁGRA!

Ha személyesen is szeretnéd Bencét megismerni, meghallgatni és nagyokat kacagni vicces sztorijain, akkor mindenképpen gyertek el velem együtt az előadására, amelyre Budapesten, március 31-én kerül sor. Máté Bence természetfotó-kiállítás és előadás turné jegyek itt.

Megszerettetted velem a hangyákat. :)

Számomra hatalmas megtiszteltetés volt Bencével beszélni. Egy szenvedélyes, kitartó és magabiztos embert ismertem meg benne, aki ismertségét és sikereit arra használja, hogy értéket teremtsen, tudását és lehetőségeit 100%-osan beleadva mindenbe. Ilyen példaképekre van szüksége a Z és az utána következő nemzedékek tagjainak.

Menjetek el a kiállításra és az előadásra, fajbook-oljatok, pályázzatok és kövessétek Bence példáját!


Mert a tehetség, a kitartás és a bátorság tud csak igazán győzni!


Az előadáson találkozunk!
Doxa

2019. március 20., szerda

Anne C. Voorhoeve: Lilly ​átmegy a falon

6:38 0 Hozzászólás
Eredeti cím: Lilly unter den Linden (2004.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 264

Forrás: saját
Értékelésem:
Még 2016-ban olvastam az írónőtől a Liverpool ​Street-et, ami nagyon tetszett. Úgy tűnik az írónő szeret a történelem forgatagában magára hagyott gyerekek életéről történetet szőni. 

A Lilly átmegy a falonban 1988-ban vagyunk, még a berlini fal leomlása előtt. 
Egy család évekkel ezelőtt kettészakadt. Lilly édesanyja átszökött az NSZK-ba a szerelme után, hátrahagyva a nővérét az NDK-ban. Nem tartották/tarthatták a kapcsolatot egymással évekig. 
A történetünk kezdetekor viszont Lilly édesapja már meghalt, az édesanyja pedig haldoklik, majd elhuny. Ekkor megjelenik a nő nővére és teljesen összekuszálódik Lillyben minden. A nő a temetés után visszatér az NDK-ba - hisz mást nem tehet -, viszont Lillyt nem viszi magával. A fiatal lány pedig úgy dönt, dacolva a veszéllyel, átszökik az NDK-ba és megkeresi a nagynénjét. 
Sok mindent megért közben a két különböző Berlinről.

Nincsen komolyabb emlékem erről az időszakról - a rendszerváltásról is csak pici emlékek -, elég kicsi voltam 1988-ban még. Bár a könyv egészen jól felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire különbözött a két oldal, de mégsem éreztem teljesen kereknek.
Az az igazság, hogy nem tudott lekötni, nem tudott annyira meghatni. Persze sajnálom, hogy családok szakadtak ketté, hogy az egyik oldal fejlődött, a másik lemaradt. Hogy az egyik oldalon szabadság volt, a másikon viszont állandó félelem a besúgóktól. Ezt Voorhoeve nagyon jól bemutatja, mert elég részletesen kitér az NDK beli életre. Amikor évekig várni kellett egy autóra, amikor a pult alól került elő a ketchup, amikor besúgók lehettek bárhol, amikor bárkit bebörtönözhettek évekre és elvehették a gyermekét ... Ismerős azért, nem? De valahogy számomra még sem kerek. Lehet, hogy a karakterek miatt inkább.

"Mert a fal mindenütt ott volt; látni sem kellett ahhoz, hogy sejtsük, hol fut a határ: Nyugat-Berlin házai ezen a sötét, esős napon fényesen kivilágítva, itt-ott szinte karnyújtásnyira álltak. Átpillantva a túloldalra az volt az ember érzése, mintha ideát csak még nagyobb lenne a csend és a sötétség. Mindkét oldalon ugyanabból a kőből, ugyanabban stílusban épültek a házak, és szó szerint ugyanaz az eső mosta őket. De egy világ választotta el őket egymástól."

Az írónő
Igazán senkit se kedveltem meg. 
Sajnáltam Lillyt amiért árva lett, majd magára maradt teljesen. Megértettem a félelmét, a nem akarását nevelőszülőkhöz kerülni, sajnáltam a vele történtek miatt és megértettem a szökését annak ellenére is, hogy végig aggódtam amiatt, nehogy bajba sodorja a nagynénjét.
Tán leginkább pont a nagynéni fogott meg. De hogy miért? Nem is tudom. Tán azért, amit ki kellett állnia a húga szökése után, ami a lányával történt és ami velük utána.

Számomra ennek a könyvnek az igazi értéke az, hogy nagyon jól bemutatja ezt az időszakot. Csak nem jó karakterek szemén keresztül.

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is!

2019. március 19., kedd

Sienna Cole - Lefelé a folyón

14:15 0 Hozzászólás
„Te ​hiszel a sorsszerűségben?

2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.

Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.

Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán.” 

Elöljáróban annyit megjegyeznék, az írónőtől ez az első könyvem, és a sok pozitív vélemény miatt esett rá a választásom. Nagyon felkeltette a figyelmemet, rögtön tudtam, hogy én is minél előbb el szeretném olvasni. A könyv jelenleg, a bejegyzés megírásakor 93%-on áll a moly.hu-n – nem véletlenül.

Amennyiben több értékelésemet is olvastátok már, bizonyára feltűnt, hogy mindig ki szoktam emelni a borítót, ha valamilyen oknál fogva megfogott. Ez most sincs másképp, mert igencsak említésre méltó. Szerintem hiába jó egy könyv, ha a borítója nem igazán tükrözi a tartalmat vagy kevésbé figyelemfelkeltő, számomra ront az értékén. Szerencsére itt nincs ilyen probléma. Különleges, letisztult, a fekete szín remekül tükrözi a balsejtelmes hangulatot. Az a fajta borítójú könyv, ami szinte vonzza a tekintetet, és egészen biztosan leveszem a polcról.

Az írásmódja igényes, gazdag szókinccsel, csodálatos metaforákkal. Úgy láttam magam előtt az eseményeket, mintha egy filmet néznék. Nagyon tetszett, hogy a karakterek remekül felépített, hús-vér emberek, hétköznapi problémákkal. Ezeknek köszönhetően még könnyebb volt azonosulni velük, átérezni a fájdalmukat.

Bár nem pörögnek gyorsan az események, mégis remekül fenntartja a figyelmet. Három ember szemszögét ismerhetjük meg, a különböző idősíkok is keverednek. Ennek ellenére remekül követhető, és mindig a legjobbkor vannak a váltások, még inkább fokozva a hatást. A könyv végére pedig a három szálon futó események tökéletesen összekapcsolódnak. Leginkább egy puzzle-hoz tudnám hasonlítani, ahol egyszer csak minden a helyére kerül, értelmet nyer.

Egyszerre volt érdekes és hátborzongató, egyetlen rossz döntés milyen lavinát képes elindítani, hogyan teheti tönkre emberek életét. Tudjátok, az a bizonyos pillangóhatás... Felvetődtek bennem olyan kérdések, hogy például mi az a pont, ahonnan még vissza lehetett volna fordulni, vagy miért kellett 15 évnek eltelnie az igazság kiderüléséhez. Ha utóbbi előbb bekövetkezik, akkor teljesen másképp alakult volna a szereplők sorsa?

Olvasás közben nem tudtam kitalálni, hogy pontosan mi is lesz a befejezés, szóval sikerült Siennának alaposan meglepnie. Számomra az epilógus szintén tökéletes volt, életszerű, nem az a cukormázas lezárás, amivel más írók sajnos gyakran hajlamosak rontani amúgy teljesen jó könyveiken.

Összegzés: 
Ha szereted a thrillereket, bátran ajánlom! Én csillagos ötösre értékelem, sőt ki merem jelenteni, hogy idén eddig a Lefelé a folyón a legjobb könyves élményem. Szóval egészen biztos, a közeljövőben fogtok még tőlem az írónő további műveivel kapcsolatos értékeléseket olvasni. Már csak azt kell eldöntenem, melyik könyve legyen a következő. :)

„Érdekes és bonyolult szerkezet az élet. Nem értjük, sosem láthatjuk át a működését, csak tesszük a dolgunkat, mint a fogaskerekek a gépezetben. Sosem kerülhetünk kívül a gépen, sosem tudhatjuk meg, miért zakatol a motor. De az ilyen pillanatokban megértjük, hogy van valami, ami összetartja és rendszerré szervezi a létezésünket. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, és New Yorkban elered az eső.”

„Sokat töprengtem rajta, hogy van-e sors, létezik-e szabad akarat, vagy minden előre elrendeltetett még azelőtt, hogy egyáltalán megszületnénk.”

„A tökéletességet hajszolod, holott a tökéletesség elérhetetlen, nem létezik. ”

2019. március 14., csütörtök

Új tagok jelentkezését várjuk!

5:00 0 Hozzászólás

A Könyvfalók blog tagjai majdnem 9 éve osztják meg veletek az olvasmányaikról, nézett filmjeikről, programokról a véleményeiket és most új tagokat keresünk!

- Ha szerettek olvasni és szeretnétek megosztani a véleményeteket róla másokkal ...
- Ha szerettek filmeket nézni és örömmel írnátok róla ...
- Ha szerettek programokra járni és szeretnétek felhívni rájuk mások figyelmét ...
akkor jelentkezzetek a csapatunkba! 😀

Mit kell tenni, hogy a csapatunk tagja lehess?:
- kérlek írj pár soros bemutatkozást a lenti e-mail címre (hogy hívnak, hány éves vagy, van-e saját blogod, miért szeretnél csatlakozni, leginkább miről írnál az oldalon, stb.)
- ha van blogod, akkor linkeld be a kedvenc bejegyzésedet
- ha nincs blogod, akkor kérlek írj egy próbabejegyzést, hogy láthassuk a stílusodat, hogyan írsz, stb.

A blog vezetése szórakozás, anyagi juttatás nem jár érte, de azt garantálni tudjuk, hogy egy kedves, segítőkész, lelkes csapat tagja lehetsz, akik rendszeresen tartják a kapcsolatot egy zárt csoportban. 😋

Több új tagot is keresünk, jelentkezz bátran! Minél többen vagyunk, leszünk, annál jobban örülünk ennek!

Jelentkezni, valamint további információt az alábbi e-mail címen tudtok kérni: konyvesem@gmail.com
(Megosztásokat köszönjük!)

2019. március 13., szerda

Ivo Andrić : Jelek az út mentén

8:00 0 Hozzászólás

Képtalálat a következőre: „jelek az út mentén”A  nagy  szerb  író  halálának  (1975 .  március  13. )  emlékére  szánva . . . 

     Igaz , mifelénk csak a közösségi oldalak megjelenésével szoktak rá az emberek a kommentelésre , most bemutatnék egy embert , aki egész életében űzte a műfajt , úgy , hogy ő maga a XIX . században született . Számos halhatatlan története mellett jegyezte le megfigyeléseit , véleményeit a világról . Ezeket gyűjtötték kötetté és fordították magyarra . 
      Szokatlan a szerkezete és az avatatlan szemeknek , mint az enyém , bizony szokni kell . Megjegyzései több mondatot tartalmaznak , így van idő elképzelni a mögötte rejlő történetet . Ezt is tettem . Játszottam a könyvvel . Egy - egy leíráshoz kapcsoltam történetet , beszélgettünk . 
Fejezetei : 

                                 I . A kor lázgörbéje

        Hivatásos és hobbi filozófusok ide mind ! Itt az idő megbeszélni az élet nagy törvényeit .Minden gondolatot többször kell elemezni , mire érthetővé , befogadhatóvá rágja a halandó lélek . Mégis minél alaposabban belemerültem a részletekbe , annál gyakrabban értettem egyet a szerzővel . Azzal a különbséggel , hogy sokkal naposabb az élet felém eső oldala . Olyan szomorú volt szegény ! Remélem , volt pszichológusa , akivel át tudta beszélni a halálról született sok - sok gondolatát . Lehet sajnálni egy Nobel - díjas írót ? Megtettem , megteszem ma is , ahányszor csak eszembe jut . Összességében ő is a  mély gondolkodású értelmiségiekhez hasonlóan sok bejegyzést fordított az élet és halál kapcsolatára . Más ellentétet is használt . Még pedig a fiatalságot állította szembe az idős korral . Ilyenkor csillantotta meg kifinomult humorát . Életről szóló bölcselkedéseiről csak sejteni lehet keletkezésük alkotójának korát . Szándékosan nem időrendi sorrendben sorakoznak az anekdoták . Ez teszi kiszámíthatatlanná .

                                  II . Íróknak

        Még soha ez idáig nem olvastam , vagy hallottam olyan irodalmárról , aki nyíltan megélte volna aggodalmait munkájával , műveivel kapcsolatban . Katartikus élmény . Hiszen én , szerény lélek mennyi kétséget , bizonytalanságot élek meg írogatásaim során . A kortárs szerzők pedig milyen magabiztosaknak és tudatosaknak tűnnek . Persze magabiztosnak kell látszani , ha szeretnék elnyerni az emberek , olvasóik bizalmát . De ! Úgy érzem , sőt olvastam is a kötetben , hogy bizony sok kérdés vetődik fel még a mű születése közben . Ír az alkotói munka folyamatairól , mélységeiről . Számos tanácsot ad írótársainak . Gyakran méltatja kortársait is . Minden komoly , önmagát valamire tartó írónak ajánlom tanulmányozásra ez a részt . 

                                 III . Képek , tájak , hangulatok

        Ebben a részben válik világossá zsenialitása . Remek megfigyelőképessége révén hihetetlen leírások születtek az élet apró jeleneteiről , a természet változásairól , az emberi sokszínűségről . Rengeteget utazott élete folyamán . Így könnyen talált hasonlatokra a világ egyes részein . Rövid , pár soros írásokban festhető képet mutat korának valóságáról . Nagyon szerettem az emberi testet , mozdulatokat leíró részeket . Hiszen nem csak zsenge húszasok szaladgálnak körülöttünk . Tájlírásai egyedülállóan egyenesek , érzékletesek . Az első két fejezet ellensúlyozása ként itt nagyon is egyszerű fogalmakat használt . Pihenteti a lelket . Azok számára ajánlom ezt a rész , akiknek nincs sok idejük hosszabb történeteket olvasni , még is szükség
ük lenne valami szépre , egyszerűre . 

                                 IV . Álmatlanság

        A szellemi munka , különösen , ha hosszú éveken , évtizedeken át tart , megviseli az embert . Idővel módosul , irányíthatatlanná válik az elme működési ideje , aktivitásának ereje . Álmatlansági küzdelmeiről és a sötétben megélt tapasztalatairól is feljegyzéseket készített . Manapság nem divat ébren hánykolódni sok éjjelen át . Gyorsan keresnek az emberek megoldásokat , segítséget . Érdekes élmény találkozni a szendergésben született írásokkal . 

   Nagyon különleges alkotást vehet mindenki a kezébe , aki bevállalja . Nem lehet félig figyelni olvasás közben . Teljesen felé kell fordulni . Viszont megengedi , hogy letegyük , pihentessük , gondolkodásra , tanácskérésre használjuk . Kiegyensúlyozott hangulatot közvetít . A melankólia állapotát kedveli . Érdekes élmény volt , sokat tanultam belőle . Író még így sem leszek . ;-)

     

2019. március 12., kedd

George Orwell - Állatfarm

10:00 0 Hozzászólás
 
A kezem vagyis az ebook readerem ügyébe akadt az Állatfarm, amit egyszer, nagyon régen olvastam már. Gondoltam ismét kézbe veszem, mert emlékeztem, hogy elsőre is megfogott és kíváncsi voltam, a mai eszemmel vajon látok-e más dolgokat, amit fiatalként még nem. És látok bizony.

Gondolom, mindenki ismeri a történetet, de ha mégsem röviden összefoglalom: adott egy farm, a Major, ahol Mr. Jones a tulajdonos, aki egy részeges, semmirekelő gazda. A farmon élő állatok a disznók vezetésével egy napon fellázadnak és átveszik a hatalmat. Kihírdetik a teljes állati egyenlőséget, megalapítják az Állatfarmot és az emberek nélkül kezdenek boldogulni. 
A történet csak ennyi, de ami mögötte van az sokkal több. Ez a könyv ugyanis a Sztálini diktatúra tökéletes, szatírikus ábrázolása megjelenítve a diktatúra kiépítésének minden egyes lépését, eszközeit, s állat, illetve ember formájában ábrázolva a Szovjetúnió kiépítésében tevékenyen és passzívan részt vevő minden szereplőt. Az alkoholist a Mr. Jones maga II. Miklós cár, az Őrnagy Marx és Engels az ideológia megalapozói, Napóleon maga Sztálin elvtárs. De látjuk Trockijt Hógolyó személyében, vagy épp kollektív ábrázolásban a sztahanovistákat Bandi az igásló személyében. Ember alakjában megjelenik a szövetséges Anglia és a szövetséges, majd ellenséges Harmadik Birodalom Mr. Pilckington és Mr. Frederick által megtestesítve.

 
A sztálini diktatúra kiépítésének lépései, eszközei olyan egyértelműen, annyira magával ragadóan, annyira egyszerűen és mégis kézenfekvően vannak ábrázolva, hogy felfoghatatlan hogyan nem képesek az állatok mindezt felismerni. Pedighát nem képesek, hisz az 1900-as évek elején, közepén Oroszországban sem ismerte fel senki időben a jeleket, ahogy ma sem ismerik fel azon országokban, ahol épp megtörténik. Pedig a képlet egszerű: jelentsd ki, hogy mindenki egyenlő, ragadd meg a botkormányt, majd irányítsd a gépet úgy, hogy te mindig felül legyél az egyenlők felett egyenlőbbként. Legyen mindig ellenségképed, de ha például Mr. Jones már nem ellenség, mert más tájra költözött, akkor kreálj egyet, mint a történetünkben Hógolyót, a máskpp gondolkodót. Ha valaki szót emel, hallgattasd el erővel vagy demagógiával. Ha sokszor mondasz el valamit, a birkák biztosan bégetni fogják. 
Úgy gondolom, hogy ez a mű, és Orwell másik nagy szatírikus politikai regénye, az 1984 kötelező olvasmány mindenki számára. Talán ez hozzásegítené az embereket a tisztánlátáshoz, az eszközök felismeréséhez, még mielőtt a történelem kisebb változtatásokkal ugyan, de ismételné önmagát.
Orwell ezen klasszikusa örökérvényű és rendkívül tanulságos olvasmány mindenki számár
a, én kötelező olvasmánnyá tenném a 18 év körüli fiatalok számára vagy épp a ajánlott olvasmány lehetne történelem órákon. Hisz mennyivel egyszerűbb így megérteni a Szovjetúnió történetét, mint évszámokon keresztül, mennyivel közelebb hozhatnánk a történelmet a fiatalkohoz, ha egy kicsit kreatívak lennénk. 


A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárból letölthető.
Képek: http://www.csikygergelyarad.ro/?p=9878

2019. március 11., hétfő

Wendy Lower: Hitler ​fúriái

6:38 0 Hozzászólás
Kiadta: Európa (2015.)
Oldalszám: 348
Forrás: kiadó
Értékelésem:
UH, ez a könyv! Nehezen találom a szavakat.
Hajlamosak vagyunk abban a hitben lenni - főleg, mi nők -, hogy a holokauszt rémtetteiben csak férfiak vettek részt. Vagy ha esetleg mégis volt benne részük nőknek, akkor csak 1-2-ről van szó. Hisz egy nő gyenge, gyengéd, könnyen sérül. 
Egy nő nem ver halálra ostorral egy rabot. 
Egy nő nem nézi végig mosolyogva egy tömegsír mellől, ahogy tucatszámra ölik meg a gyermekeket. 
Egy nő nem véreskezű, nem bírja a rémtetteket.
Egy nő törékeny, védelmező, óvó, benne van az ősi ösztön, hogy ANYA. 
A férfiak már igen. Mert ők szeretnek harcolni, szeretik azt mutatni, hogy erősek, rettenthetetlenek, nem félnek semmitől és senkitől. 
De egy nő?

A könyv olvasása közben fel-felötlött bennem egy régi emlék. Évekkel ezelőtt láttam egy interjút, ami Hitler titkárnőjével készült. Az idős, nagyon megtört nénike váltig állította, hogy ő semmit se tudott a holokausztról. Hogy Hitler milyen kedves volt, atyáskodó, viccelődő, stb. Már akkor is nagyon nehezemre esett elhinni, amit a nénike mondott. Ott állt Hitler mellett, gépelte a leveleit, ha kellett felbontotta azokat, iktatta nyilván és nem tudott a holokausztról? Nem hallott semmit az átszűrődő falakon keresztül? Tényleg úgy teltek a napjai, hogy fogalma se volt arról, hogy mi történik kint? Vagy egyszerűen csak azért nyilatkozta ezt, mert óvni akarta az utódjait a támadásoktól. Ő nem tudott semmiről, nem látott, nem hallott semmit. Vagy csak ezt akarta elhinni, hogy könnyítsen a lelkiismeretén.

"A német nők háború utáni általános hallgatása sok mindenben gyökerezik, beleértve a szégyen, a keserűség és a félelem érzését."

Ugyanis a könyv szerint a párt titkárnői nagyon is tudtak mindenről. Hisz ők gépelték a leveleket, a parancsokat, ők kapták meg a postát, bontották fel, iktatták, stb. Nagyon is tudtak a történtekről.
És ne feledkezzünk el azokról a nőkről sem, akik más irodai munkával segítették a Pártot. Vagy épp külföldi küldetésen voltak. Tanárnők átnevelés céljából. Vöröskeresztes nővérek. Orvosok, ápolónők, akik már azelőtt részt vettek a holokauszt gépezetében, hogy az igazán elkezdődött volna. Akik úgymond eutanáziát követtek el szerintük a sérült, fogyatékos embereken, gyermekeken. 

"A nácik első női tömeggyilkosa nem koncentrációs táborbeli őr volt, hanem ápolónő."

És a női katonákról, tábori őrökről se feledkezzünk el. De legfőképpen a tábori feleségekről, akik a frontra kísérték a férjeiket, akik meghazudtolták női mivoltukat. Akik a férjeik mellett álltak a tömegsírok mellett és nézték, ahogy a pallón mentek át a rabok, ahová belőtték őket. 
És ezek mind nők: titkárnők, irodai dolgozók, tanárnők, ápolók, orvosok, katonák, őrök, feleségek. 
Nők százai, ezrei, akik részt vettek a holokausztban.

"Sok német nő kíváncsiságból, veleszületett kegyetlenségtől indíttatva avagy egyéb okokból jelent meg a tetthelyeken. Mint bűntársak, ölésre biztatták párjukat, miközben a maguk sötét hajlamait is kiélték."

Mert fanatikusak voltak, mert elegük volt az otthon ülésből, mert tenni akartak és valamiért ezt tették. ... Nos kérem szépen, ők is benne voltak a tömegmészárlásban.

Wendy Lower könyve ezt mutatja meg. Nyomozott, levéltárakat bújt, felkutatott embereket, emlékeket és végül megszületett a könyv.

Amiért mégis közepesre értékelem az azért van, mert hiányérzetem maradt. 13 nő történetén keresztül mutatja be a többi náci nő sorsát is. Ez nekem kevés! Ha több száz, több ezer női sorsról ír, akkor ennél több nő életének a sorsának a bemutatását vártam volna. 
Ettől függetlenül tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani. Dokumentumkönyv, tényszerű, száraz, nehéz irodalom, de ha érdekel titeket ez az időszak, akkor szerintem ne hagyjátok ki az olvasását!

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is.

Follow Us @soratemplates