2020. február 25., kedd

Diane Chamberlain: Egyetlen ​nővérem

6:00 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Silent Sister (2014.)
Kiadta: Alexandra (2017.)
Oldalszám: 414
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Különösebb izgalom nélkül kezdtem el olvasni ezt a könyvet. Nem tudtam, hogy mire számítsak, egyszerűen csak olvasnom kellett valamit, de nem volt konkrét tervem, hogy mit is, így akadt kezembe. Tetszett a borítója, érdekes volt a fülszövege, nekikezdtem. Aztán magam is megdöbbentem, hogy mennyire beszippantott, mennyire olvastatta magát. Másfél nap alatt végeztem vele. Egyszerűen befaltam.

Amikor befejeztem az olvasását végigfutott bennem, hogy 4 vagy 5 csillagra értékeljem majd. Hisz nagyon olvasmányos volt, végig fent tudta tartani az írónő az érdeklődésemet. Érdekelt a sztori, hogy mi lesz a vége, olvastatta magát rettentően.
Igen ám, de amikor végigfutott bennem az értékelés, felvetődött bennem az a gondolat, hogy ér-e ez a történet 4 csillagot egyáltalán. Hisz több hibája is volt, ha nagyon bele akarok merülni. Nem volt tökéletes egyáltalán, több sebből is vérzett a történet. De nagyon jó volt olvasni és szerettem is olvasni.

A történet két idősíkon játszódik. A múltban, vagyis a 90-es években és a jelenben, a 2000-es években.
Riley 24 éves a jelenben, akinek már nincs senkije, a bátyján kívül. Épp az elhunyt édesapja hagyatékának ügyeivel foglalkozik, amikor kiesik a csontváz a szekrényből. Persze csak úgy jelképesen írom ezt. 😉
A 90-es években, amikor Riley még csak 2 éves volt, az akkor 17 éves nővére öngyilkosságot követett el, ami tönkretette a családját. Miért vetett véget a lány az életének, ha egyáltalán megtette ezt?
A fiatal nő elkezdi felgöngyölíteni a szálakat és egyre torokszorítóbb információkhoz jut hozzá.

Nem volt bonyolult a történet, már az elején összeraktam a kockákat. Annyira óvatlanul hívta fel az írónő a jelekre a figyelmet, hogy szerintem minden olvasó nagyon hamar rájön arra, mi is lesz a történet vége, mi is történt.
Nem lepődtem meg egyetlen sorában sem és emiatt hezitáltam az elején, hogy 4 vagy 5 csillag legyen. Ha lett volna csak egy ici-pici fordulat benne, ami megdöbbentett volna, gondolkodás nélkül adtam volna az 5 csillagot. Viszont így végig kiszámítható volt. Ami érdekes, hogy a kiszámíthatósága ellenére olvastatta magát és nem untam.
Azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon gyenge karaktereket hozott létre a szerző, különösebben nem kerültek hozzám közel, inkább a cselekmény volt számomra az olvasmányos. Hogyan fog a főszereplő eljutni a végkifejletig - ami sejthető -, na de az útját előre azért nem tudhattuk.

Egy szó mint száz, a történet nagyon kiszámítható, a karakterek sem überszuperek, de mégis olvastatta magát rettentően. Teljesen rákattantam, beszippantott és különösebben ezt nem is értem. De mégis így volt, jó volt és tetszett.

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is!

2020. február 23., vasárnap

Gion Nándor : A kárókatonák még nem jöttek vissza

8:00 0 Hozzászólás
 
                 Nyári széna illata van.
  Tényleg a saját szabad gyermekkorom emlékképei sorakoztak fel, ahogy egyre mélyebbre hatoltam a természet vadonjába a történet főhőseivel. Ó, az a gondtalan, félelmet nem ismerő szabadság!
  Valahol a nagyvilágban, egy településen, belevág nyári kalandjaiba 5 11-12 év körüli gyerek. A négy fiú megvívja a maga posztharcát, míg a lány nyújtja a történet lágy hangját. Elhúzódnak a kritikus szemek elől egy elhagyatott épületbe, melynek falát telerajzolják képzeletük szülte állatokkal, növényekkel. Ez a délelőtti időtöltés, a délutánt pedig egy folyóparti tanyához tartozó mezőn töltik a csikókkal. Menetrend szerint látogatják a közelben élő vadőrt is, aki türelmesen tanítja őket a madárvédelem fortélyaira. Kedvenc vízimadár a kárókatona lett.
Sokat foglalkoznak velük, míg szorgosan segítenek nyári nevelőjüknek fából kilátót építeni. Egy nap felfedezik, hogy a lovas tanya gazdái rab kormoránokkal horgásznak tilosban. Nagyon gyorsan összeállt a terv azok kiszabadítására. Minden a sötét éj leple alatt zajlott. Volt ott kutyaidomítás, gyorsan suhogó kis bicska, majd lett nagy futás, mocsári mártózás és puskacsörgés. A terv sikerült. Vadőr barátjuk pedig befogadta a megtépázott szárnyasokat. A nyár további része szinte idilli módon telt tovább a kis csapat számára. Elkészült a torony. Nagy volt az öröm, vigadtak a csendes éjszakában. Az ünnepséget félbeszakította egy gyilkos árny. Felnőttek, azon az éjszakán hirtelen felnőttek. Azóta pedig a kárókatonák még nem tértek vissza nyári lakhelyükre... De majd az azóta vadőrré cseperedett ifjú visszacsalogatja őket.
  Szülőföldem remek írójától származik ez az ifjúsági kisregény és szinte levegővétel nélkül olvastam végig. Lenyűgözött az az egyszerű történetvezetés, mindenféle sallang és cifrázás nélkül vezetett végig. Éltem együtt a gyerekekkel a szabadban, úsztam én is a saját településem melletti folyóban és gubbasztottam a nád között, hogy lássam, halljam a vízi világ számtalan csodáját. Azt a szabadságot, melyet enyéimnek már nem merek megmutatni, mert annyira féltem és túlszabályzom életüket, hogy minden mozzanatra tudok több veszélyforrást is felsorolni. Kár!
  Azt nem tudom, hogy elolvassák-e majd a könyvet, de a belőle készült filmet még ma megnézzük együtt.
Hátha megéreznek valamit az én szénaillatú gyermekkoromból...
   

2020. február 20., csütörtök

Vörös Zoárd - Egy olvasó ember is lehet Sportaholic interjú

8:00 0 Hozzászólás

Hallottál már a sztereotípiákról? Én sajnos nem is egyszer, például aki sokat olvas az könyvmoly, aki jól tanul az stréber, aki sikert szeretne elérni a munkájában az törtető, és aki rendszeresen mozog, vagy éppen edzőterembe jár az biztos egy műveletlen izomagy. Hogyan tehetnénk ezek ellen? Úgy, hogy meghallgatunk olyanokat, akikre mind ez igaz, de egyiknek sem a fent említett degradáló értelmében.
Ezért is kerestem meg Vörös Zoárdot, aki jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karán tanul, mellette edz és edzéseket tart, valamint legjobb barátjával közösen dolgoznak egy, a testi és lelki erőt is népszerűsítő Youtube csatornán, amit Sportaholic néven találtok meg.



De most már inkább beszéljen Ő.

Mi az az értékrend, ami alapján éled az életed és fontos neked?
Sokáig viaskodtam azzal, hogy túl sok területen akartam kiemelkedni, és túl sok dolog volt fontos. Nem tudtam eldönteni melyik területbe mennyit tegyek, és általában ezerfelé állt a fejem, – néha sajnos még most is (mosolyog) – de kijelenthetem, hogy mára a legerősebb, és egyértelműen a legfontosabb számomra a család. Persze mondhatjuk, hogy ez közhely, de bármit csinálsz az egy idő múlva odaköthető a párkapcsolatodhoz és a családodhoz, hiszen ezek mindennek a kiteljesedései. Nálam ezek alárendelődnek az életem más területei. Mindez mellett még nagyon fontosnak tartom az életemben a sport, a tanulás és a barátok jelenlétét. Ezek között próbálok lavírozni, de mindenképpen a családra építek, azt tartom a legfontosabbnak.
Rájöttem, tényleg szerencsésnek mondhatom magam. A csatorna kapcsán egyre több embert megismerve, még inkább megértem, nem mindenkinek adatik meg egy ilyen támogató légkör, mint nekem. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek a kiegyensúlyozott és erős értékrendet adó gyerekkoromért.

Volt valaki a családod mellett aki inspirációt és motivációt nyújtott a számodra? Aki sokat adott az életedhez?
A barátaim és a párkapcsolataim is sokat segítettek és hozzátettek az én,- és világképem kialakításához. Nekem nem volt ilyen, hogy nagyon rajongtam volna egy sportolóért, vagy akár egy híres személyiségért. Mindig inkább a szűkebb környezettemből merítettem. Ja és a kutyáim! Mindenképpen meg kell őket említeni, valódi érzelmi támogatóim, náluk szeretet teljesebb lények nincsenek is.


A pozitív környezet ellenére, gondolom nálad is volt olyan, hogy valami nem sikerült, vagy nem úgy sikerült, ahogy szeretetted volna. Hogyan kezelted ezeket a helyzeteket, mi mozdított ki a csalódásból?
Tök érdekes amúgy, annak ellenére, amit beszéltünk, – hogy a család volt a legnagyobb támogatás mindig – én magamban oldottam meg ezeket a helyzeteket. Mivel nagyon introvertált vagyok, így nem mondok el senkinek semmit. Úgy, hogy ha bármilyen nagyobb törés volt az életemben, ugyanazt a már bevált stratégiát követtem és követem most is. Például átgondolom mi volt a gond és azt hogyan lehet megoldani, majd terveket gyártok a megoldásukra. De ezen felül, még segítenek a filmek, a könyvek, vagy akár az önfejlesztés, nyilván a zenéket is ide lehet sorolni. Kvázi egy terápiába vonom be magam. Mindig magamat rántottam ki, nem igazán voltam hajlandó ilyenkor másokra támaszkodni. De a felsorolt dolgok sokat tudnak segíteni.

Milyen filmet szoktál ilyenkor nézni? Vagy milyen könyvet kezdesz el olvasni?
Igazából, a hősi eposzokat szoktam elővenni. Amiben küzdelem, csata, háború vagy sport van. Nekem a nagy kedvencem a Rendíthetetlen, könyvben és filmben is. Meglepő módon itt nem mondanám, hogy annyival jobb a könyv, mint a film, – az én ízlésem szerint – de ilyen film a Gladiátor is, vagy az Annapolis, ami nyilván könnyebb műfaj, de azért megmutatja a lényeget. Minden olyan, amiben a hányadtatások ellenére is győz a főhős. Nekem valahogy mindig a háborús, vagy a sportról szóló filmek azok, amikkel meg tudom magam úgymond sarkantyúzni. 


Ha meg el akarom felejteni ezeket a dolgokat, akkor mindig fantasy-t olvasok – amúgy is tipikus lefekvés előtti olvasmányom, – hisz pont az a jó a könyvekben és főleg ebben a műfajban, hogy nagyon ki tudnak vonni a valóságból és távoli vidékre repítenek, ahol csak szemlélődő vagy, és nincs semmi felelősséged. Ezek azok, amiket ilyenkor a legszívesebben olvasok, vagy nézek. Nekem összességében ez szokott segíteni.

Ha már könyveknél tartunk. Akkor melyik könyv az, amelyik téged jellemez? Azaz, miből olvashatunk ki téged?
A Rendíthetetlennel tudnám azonosítani magam, még ha nem is történetek meg velem ilyen dolgok, de lelkileg részben ugyanezeken a folyamatokon mentem át.

Mi az, amivel a mindennapokban foglalkozol?
Ez mindig olyan furcsa kérdés, kb. olyan, mint a mesélj magadról; intróként én nem szeretek magamról mesélni (nevet).
Elég sok vasat tartok a tűzben, és ezek között egyensúlyozok. Ilyenek a suli, video vágás, edzés, edzéstartás és a hobbik, de sajnos az utóbbira alig van időm.
Láttam is az Instagram oldaladon, hogy szeretsz rajzolni és festeni.
Igen, szeretek. Ezen kívül gitározok, gördeszkázok és egy időben írtam is, főleg verseket. De ennyi minden nem fér bele az ember életébe. Ezért is kell priorizálnom. Sajnos volt, mikor túlságosan feszegetettem a határaim; meg kellett tanulnom, hogy néha nekem is szükséges a pihenés és nyugton kell maradnom. Végül rájöttem, – főleg introvertált emberként – hogy mindig kell időt adnom magamnak a feltöltődésre, mert ezáltal tudom majd működtetni az életem mozgalmasabb részeit.
Ebben nagyon sokat segítenek a kutyáim; csak rájuk nézek és rájövök, hogy ők élnek igazán. Alszanak, finomakat esznek és játszanak egész nap. Annyira jól csinálják! Gondold meg, egy nagyobb testű kutya, ha a 12-13 évét ugyanúgy végig görcsölné, mint az emberek, akkor lenne max. 1 vagy 2 egészséges éve, ez eléggé megdöbbentő. Nekünk sem szabadna ennyit görcsölni, inkább tanulhatnánk tőlük, hogyan is kell élni.


Ha már a jó idő,- és energiabeosztásról beszélgetünk, az érdekelne, hogy ha szeretnénk átalakítani a napi rutinunkat, egészségesebben enni és többet mozogni, azt hogy tehetjük okosan?
Ami mindig elhangzik, bármilyen videót nézel vagy könyvet olvasol az az, hogy legyenek kisebb és nagyobb céljaid. De ez így önmagában szerintem azért nem elég, mert ami ennél fontosabb, hogy az ezeket alátámasztó motiváció legyen meg. Mert pl.: ha csak azért csinálom, mert ez most divatos, akkor nem lesz tartós az elhatározás. Ellenben ha az az alap, hogy tudom, ettől jobban fogok aludni, vagy fizikailag le szeretném magam fárasztani, vagy jól akarom magam érezni majd nyáron, akkor ezeket már hívhatjuk tartós motivációnak. Amint ez megvan, a napi rutinod elemeit is ennek megfelelően alakíthatod át. Ha edzésről vagy diétáról van szó, akkor ennek a legmagasabb szintje az, ha szakember segítségét kérjük. De csinálhatod kis lépésekben is, mondjuk, elhagyod a fehér lisztes termékeket és a finomított cukrot, majd ezekből a pici lépésekből eljutsz lassan odáig, hogy el tudod mondani ilyen vagy olyan étrendet követsz.

Tehát nem érdemes egyszerre mindent levágni mondjuk az étkezésből, hanem te is a fokozatosság híve vagy?
Igen, mindig ezt szoktuk javasolni. Ha egy ügyfelünk étkezés kapcsán keres meg minket, és ha egyértelmű a kérdőív alapján, hogy nagyon messze van a szoros diétától, akkor csak tippeket adunk, hogy az első 2-3 hónapban miket kellene csinálni. Pl.: rendszerezze az étkezését, mondjuk minden nap ugyan akkor, ugyan annyit egyen. Vagy mondjuk, ha nagyon sok az édesség, akkor azt visszük lejjebb, így lesz heti minden napból, heti 1 vagy 2-ét nap. Vagy ha nem mozog eleget akkor, ajánljuk neki a heti 2-3 alkalmas mozgást. Fontos a fokozatosság, mert sokan vannak, akik elkezdik, mert muszáj, kell, vagy illik és nagyon gyorsan abba hagyják. A lépcsőzetesség az, ami segít, hogy hosszan tudja tartani azt, amit eltervezett.

Étkezésnél mennyire tudtok figyelni az emésztőrendszeri gondokra?
Általában az ilyen embereket orvoshoz irányítjuk instrukciókért, de ha már nagyon durva, akkor nem vagyunk hajlandóak elvállalni. Bár végzettségünk van és tanultunk ezekről az esetekről, de nem szeretnénk senkinek sem rossz tanácsot adni. Mi ezt tartjuk tisztának.
De nem ez szokott általánosan a gond lenni. Hanem, hogy nagyon sok a hozzá nem értő ember, az edzőteremben is hatalmas túlsúllyal hajszolják az embereket a futópadon, ami a térdnek és a szívnek is nagy gondot okoz. Diétás étkezésként a férfiaknak a csirkemellet, rizzsel és brokkolival, a nőknek ugyan ezt ajánlják, csak rizs nélkül. De ez nem erről szól.
Nekünk van egy kézikönyvünk – 60-70 oldal, amit folyamatosan bővítünk – amiben sok alternatívát gyűjtöttünk össze. Max. egy nagyon szigorú versenydiétában elfér a csirkemell, rizs, de ezt már rég meghaladtuk, egy átlagembernek nagyobb változatosságra van szüksége. Sokan itt ijednek meg, hogy mindent be kell tartaniuk és grammokat számolni, pedig ez nem ilyen. Szerintem egy kicsit fals kép van az emberekben erről.

Ezért is jó, hogy vagytok ti Bálinttal és általatok a Sportaholic Youtube csatorna. De hogyan jött az ötlet?
2016-ban, érettségi után szerettem volna a nyaram hasznosan eltölteni, valamint már több videót és filmet vágtam a testvéremmel. A közösség is megtetszett, ami egy ilyen csatornával jár; az összefogás a közös célok és az összetartozás. Valamint, ugye a sport szeretetének népszerűsítése is cél volt. Ezeket összegyúrtuk Bálinttal közösen és lelkesen bele vágtunk. 



 A hovatovább kapcsán Magyarósi Csaba egy jó példa előttem. Hiszen miután nagy követőbázisra tett szert, fontos dolgokért is kiállt és kiáll a mai napig. Mondjuk a Zöldítsük ki Budapestet projektje, vagy az hogy állatmenhelyeket támogat, de akár beáll nemesebb célokért kiálló szervezetek mögé is. Nekem is Bálinttal együtt ez a célom, hogy ha lesz egy nagyobb elérése a csatornának, akkor tudjunk ilyen dolgok mögé majd mi is beállni a szórakoztatás mellett.

Ha valaki tőled, vagy Bálinttól személyesen szeretne tanácsadást vagy edzéstervet kérni, azt hol teheti meg? A Soprtaholic.hu-n?
A beépített "kérdésem van" fül alatt tudnak kérdezni. Próbálunk segíteni, amire csak tudunk, válaszolunk. Persze ezen felül vanak még az edzési,- és étkezési tervek, ha valakinek komolyak a céljai. Mindig speciális igényeknek megfelelően készítjük el a terveket, ha a kérdőív alapján nem elég az információ, akkor kérdezünk, így valóban személyre szabott étkezési és edzési tervekkel tudunk szolgálni.  

És sportaholic-os shakert hogyan tudunk szerezni?
Igaziból a közönségtalálkozókon lesz erre lehetőség. 


Mikor tiszteltek meg minket, budapestieket azzal, hogy lesz itt is közönségtalálkozó?
Szerintem tavasszal, ahogy azt az egyik videóban is említettük, de ha követnek bennünket a felületeinken, akkor értesülni fognak mindenről.

Zoárd instagarm
Bálint instagarm
Sportaholic instagarm


Ne a látszat vagy sztereotípiák alapján ítéljétek meg az embereket, hanem ismerjétek meg őket, és adjatok magatoknak esélyt arra, hogy gyöngyszemre leljetek a másikban!


Visszaemlékezve a beszélgetésünkre nagyon hálás vagyok azért mert, megismerhettem Zoárdot. Egy eltökélt, kitartó, kedves és a végletekig a szíve szavát követő férfi.
Mondhatom, számomra sok területen volt gyógyító az a hozzáállás, amit képvisel, vagy is inkább, aki ő maga. Eszembe is juttatta kedvenc írom szavait.

Tartsd magad távol azoktól az emberektől, akik megpróbálják lebecsülni a törekvéseidet! A kicsinyes emberek mindig így tesznek, az igazán nagyok azonban azt éreztetik veled, hogy te is felnőhetsz hozzájuk. - Mark Twain 



Doxa

A képekért köszönet Vörös Zoárdnak. 


2020. február 19., szerda

Amy Harmon: Homokból ​és hamuból

6:00 0 Hozzászólás
Eredeti címe: From Sand and Ash (2016.)
Kiadta: Libri (2019.)
Oldalszám: 518
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Amikor láttam, hogy meg fog jelenni az írónőnek ez a könyve is magyarul, azonnal kihagyhatatlanná vált számomra. Az Arctalan szerelmet imádtam, az év könyve lett számomra 2016-ban. És bár ugyanazt a hatást nem érte el a Homokból és hamuból, de azért nagyon szerettem olvasni.

Eva zsidó származású és Olaszországban él az üveggyáras édesapjával. A lány jómódban nevelkedik, sokáig mit sem sejt arról, hogy mit jelent Hitler hatalomra jutása Németországban.
Angelot a testi hiányossága miatt az édesapja Olaszországba küldte a nagyszüleihez, hogy ők neveljék fel. A fiú nagyszülei pedig Eva édesapjának a házát gondozzák. Így a két fiatal gyerekkoruk óta egymás mellett nő fel. És mint ahogy sejteni lehet, egymásba szeretnek. Igen ám, de Angelo pap lesz. Aztán Hitler hatalma eléri Olaszországot is és Eva élete fenekestül felfordul.

Nagyon szép szerelmi történet a Homokból és hamuból.
Kedveltem Evat és rettentően sajnáltam. Sajnáltam egyrészt azért, mert a származása miatt üldözött lett. Sajnáltam azért, amin keresztül kellett mennie csak azért, mert zsidó. Sajnáltam azért, hogy olyan férfiba szeretett bele, akit pappá szenteltek és erről még érte se akart lemondani. Kedveltem Evat és szorítottam a boldogságáért. Egy makacs, de őszinte szívű, gyönyörű fiatal nő, aki mindvégig kitart. Még akkor is, amikor más, már lehet rég feladta volna.
Kedveltem Angelot is. A kisfiút, aki elveszítette az édesanyját, az apja meg Olaszországba "száműzte" a "fogyatékossága" miatt. Sajnáltam, hogy azt hitte, emiatt csak egy út járható számára. Megértettem a felnőtt Angelo őrlődését a hivatása és az Eva iránt érzett szerelme miatt. Bíztam abban, hogy a szerelem győzedelmeskedni fog.
Mind a két karakter nagyon szerethető volt és teljesen kidolgozott. De a cselekményben se lehetett hibát találni. Harmon remekül ábrázolta, hogy mi történt a zsidókkal Olaszországban, min kellett keresztül menniük. Szinte ott voltam, láttam magamat a cselekmények forgatagában.

"Egy dolog megölni valakit, és egészen más dolog megalázni, lealacsonyítani, úgy hántani le róla a méltóságát, mintha a húsától fosztanák meg. Aki megteszi az elsőt, az gyilkos. Aki pedig megteszi a másodikat, az szörnyeteg." 

A vége pedig? Sejtettem, hogy ez lesz és így volt jó. 
Szerettem olvasni a könyvet, de még se volt igazi szerelem, csak szerelem. 
Olvassátok el!

A bejegyzés megjelent a saját blogomon is!

2020. február 17., hétfő

Dan Brown : Angyalok és démonok

8:00 0 Hozzászólás
 
     A Hit rendkívül fontos szerepet játszik az ember életében. Hiszünk Istenben (legyen kultúránként más megnevezése) , a jóban, a  szerencsében, a felsőbbrendű lények létezésében, vagy ha semmi másban,önmagunkban. Cselekedeteink egyik mozgató rugója ez. Épp ezért kíváncsian foglalkozunk mások hitének vizsgálódásával is. Hasonlítjuk, elemezzük, sajnos sokszor kritizáljuk. Saját meggyőződéseinket viszont hajlamosak vagyunk rejtegetni, hogy ne váljunk célpontjává senkinek.
    Kimondottan érdekfeszítő könyvet forgathat a kezében e téma kapcsán az, aki belevág Dan Brownnal a világot átszelő utazásba. Évezredes hit és annak őrzői kerülnek szembe a sok évszázadon át rejtőzködő szkeptikusokkal. Már magában ez elég lenne. Viszont beillesztve az ellentétet a keresztény világ szívébe, talán a legfondorlatosabb cselekedet. Róma, az örök város. Aki már járt ott, visszavágyik. Aki viszont csak álmodik a látogatásról, annak ez a történet maga az ajzószer. Nem beszélve Vatikánváros csendes elzártságáról. A legalázatosabb ember is hajlamos elmerengni olykor, vajon mi mindent élnek át, gondolnak, vagy titkolnak e apró városállam lakói. Szóval az alaptörténet kellő feszültséget jelent. Időről időre fellebben egy-egy elmélet a földet átszövő titkos társaságról, az illuminátusok szövetségéről. Az átlag ember valójában semmit sem tud róluk. Tehát minden információ, vagy információnak szánt hír lenyűgözi egyszerű életünket.  Misztikus felhőjével beindítja képzeletünket. Pont a megfelelő mértékig manipulálja azt.
   Egy szó, mint száz nagyon tetszett az önmagának is ellentmondó történet. Örültem, hogy a megjelenő tudósok is megmutatták érzelmi kötődéseiket. Hiszen emberek ők. Sokszor a laborok mélyéről elborult fenyegetésként felvillanó fehér köpenyeikben száguldoznak végig az irodalom lapjain. Ezért megérdemelnek némi elégtételt, hogy hangsúlyozva legyen, főleg a fejlődés vezérli munkájukat. Melynek termékei néha pont az ellenkezőjével fenyegetik a világot. És itt most megállok....
    Számomra nagyon érdekes felfedezést tettem. Ugyanis előző olvasmányom A Pendragon legenda sorai közt találtam a következő mondatot:
  Minden jótett elveszi méltó büntetését.
   Majd egy héttel később ebben a könyvben szerintem ugyanez a mondat így jelenik meg:
           Minden jótett elnyeri méltó büntetését.
   Na kérem, ezzel tessék valamit kezdeni!
Nincsenek véletlenek? Az amerikai szerző Szerb Antalt olvasott? Egyszerűen a fordító csempészte bele a magyar szövegbe? Honnan származik az idézett szöveg?....
  Mindamellett, hogy jelen történetet a szerző extra csavarral zárta le és mindent visszaszívott, amit előtte a megtorlás eszközeként nyomott az elcsendesített szövetség kezébe. A tudomány képviselőinek visszaadta méltóságát. Ugyanakkor az utolsó fordulat újabb kérdést vet fel: vajon a Katolikus egyház képviselőinek vajon van-e lehetőségük megélni saját érzelmeiket?! Vitát tartanak e fölött elegen, nem tisztem feszegetni. Csak emberileg elgondolkodtató számomra, hogy mi, akik boldog családi életet élünk, napjában hány szívmelengető érzelemmel vagyunk gazdagabbak tőlük.
  Több gondolatébresztő témát is találtam a fordulatos kalandregényben, melyekkel már egy hete szórakoztatom rejtélyre szomjas képzeletem. A világ dolgait nem fejtem meg, de érdekes játék.

  Olvassátok egymás után a két könyvet és élvezzétek a titkokat! :-)
 

2020. február 15., szombat

Kelly Oram - A mint aszkéta

10:00 0 Hozzászólás


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Emlékeztek még Valerie-re, akit mindenki őrültnek nézett, mert a házasságig meg akarta őrizni szüzességét?
Na és Kyle Hamiltonra, az ellenállhatatlanul szexi rocksztárra, aki ugyancsak felfigyelt erre a nem mindennapi elhatározásra, de még inkább Valra? Négy év telt el mindezek óta. Valerie kész nő lett, csábítóbb és önfejűbb mint valaha. A frissen szinglivé vált Kyle pedig rájött arra, hogy az egyetlen nő, aki valójában érdekli, nem más, mint Val. Ezért meghozza élete legdurvább döntését:
átáll az önmegtartóztató életmódra, csakhogy a lány közelében lehessen. Szűz Val játékszabályai szerint játszani azonban egyre nehezebb és nehezebb… Kyle szinte az őrület határán van, de végül rájön arra, mi az, ami még a szexnél is fontosabb, mi az, amire megéri várni.


Ezt a könyvet nem tudom hova tenni. Tetszett is, meg nem is. Még januárban olvastam el, de néha még eszembe jut, ami pozitív, mert mégis hagyott bennem valamilyen nyomot, de nem tudom kijelenteni, hogy ez egy 5 csillagos történet lenne.
A szereplők igaz, hogy idősödtek, de mintha kifordultak volna önmagukból. A 20-as éveik elején jártak, de néha úgy éreztem, hogy nem élik meg ezt a korszakot. Nincs azzal probléma, ha valaki nem bulizik minden nap, de ha nem ismerem az előzményeket, akkor határozottan állítottam volna, hogy a főszereplőink a 35-40 éves korosztályt képviselik. Házasok, családot alapítottak, és már biztos egzisztenciával rendelkeznek. Most őszintén, jelentkezzen az a 22 éves, aki már ebben a korban 2 gyerekkel, saját házzal, és egy házastárssal rendelkezik. Nyilván nem állítom, hogy nincs ilyen, viszont nagyon elhanyagolható számban találkozhatunk ilyen emberekkel. (És remélem ezzel most nem bántottam meg senkit!!)
Ebben a könyvben is Valerie és Kyle a főszereplő. Évek óta nem találkoztak, és miután Kyle-t megcsalja a menyasszonya, és az egyéjszakás kalandjai sem teszik boldoggá, rájön, hogy hiába telt el 4 év, nem tudja kiverni a fejéből Val-t, aki közben elismert üzletasszony lett. Főhősünk elhatározza, hogy visszaszerzi a lányt, és ha ehhez az kell, hogy vállalja az aszkéta kihívást, akkor bevállalja. 
Egy beszélgetős műsor szolgáltat alkalmat arra, hogy újra találkozzanak. Kyle rájön, hogy mindvégig csak Valerie-re várt, és ezúttal nem hagyja veszni az alkalmat.
Valerie élete a karrierje körül forog, ami nem is lenne baj, ha összhangot tudna teremteni a munka és a magánélet között. Vele valahogy nem voltam most kibékülve.
Amivel viszont a legnagyobb problémám volt az a csattanó a végén. Szinte az egyik oldalról a másikra változik meg a főszereplőink élete, és még fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, már vége is volt a kötetnek.
Viszont mégsem tudom azt mondani, hogy ez egy negatív olvasásélmény volt. Kyle karakterét nagyon szerettem, ő vitte a hátán az egész történetet. A kitartása nagyon tetszett. Kicsit nyomulós, kicsit bohém, de tudja hogy mit akar, és azért meg is tesz mindent, mégsem éreztem soknak. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy ebben a könyvben az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket.
 Nem bántam meg hogy elolvastam, de nem ez lesz az idei évem legjobb olvasmánya.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

2020. február 3., hétfő

Sinéad Moriarty: A ​jó anya

5:30 0 Hozzászólás
Kiadta: Európa (2019.)
Oldalszám: 514
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Ó Istenem, ez a könyv darabokra tépett!

Kilenc évet kellett várnunk arra, hogy újabb történetet olvashassunk az írónőtől, de maximálisan megérte.
Sok-sok évvel ezelőtt, még meg se volt a Nagy (aki ma már 10 éves), amikor először találkoztam az írónő történeteivel. Azonnal, egymás után faltam be az akkor már megjelent 3 regényét (Babablues, Egyről a kettőre, Született szülők) és imádtam őket! Életszagúak voltak, mindennapiak, tanulságosak, humorosak. Egyedi humorral írt az írónő a gyerekvállalás nehézségeiről vagy épp a gyereknevelésről. Tudjátok, nem a szirupos tündérmeséről, hanem a valóságról. Amikor hajnalban a százhuszadik ébredése után a kicsinek, nekimentek kómásan a falnak, amikor úgy szoptatsz, hogy fel se ébredsz, amikor sót teszel a reggeli kávédba cukor helyett. Pont azt szerettem a történeteiben, hogy a valóságról írt kendőzetlenül, és a humorának köszönhetően képes voltál nevetni a saját sutaságodon is.
Aztán A földre szállt nagynéni már érezhetően más volt. Komolyabb, de ugyanakkor mégis könnyed. Mint amikor Bridget Jones elkezd felnőni. És akkor jött A jó anya. Az a történet, ami már nem humoros volt, de mégis életszagú és fájdalmas. Az a történet, amit olvasva szerintem minden szülő, testvér, nagyszülő, rokon, barát, darabokra hullik. Ez a könyv beléd mar, szenvedsz a betűktől, de nem tudod letenni, mert tudni akarod. És úgy csukod be, hogy minden lapján ott vannak a könnycseppjeidnek a nyomai.

"Szeretet, gondolta Jess. Erről szól az élet. Amikor minden más ki van húzva belőle, ez az, ami mindig megmarad. Ez tart meg a nehéz időkben."

Jó anya. Milyen egy jó anya? Mitől lesz valaki jó anya? Attól, hogy mosol, főzöl, takarítasz rá? Hogy ott vagy élete minden fontos eseményénél és támogatod őt? Hogy tanulsz, foglalkozol vele, neveled? Attól, hogy boldog és elégedett? Attól, hogy megpróbálsz mindent megadni neki? Mitől jó egy anya? ... Nos, a történet végére kiderül, hogy Kate mitől is jó anya. És a szíved darabokra hullik.

Kate a 40-es évei elején jár, 3 gyerkőc édesanyja. Luke 18 éves, az érettségije előtt áll, Jess 12, Bobby pedig 7 éves. A nő egyedül neveli őket, ugyanis az apjuk lelépett egy jóval fiatalabb nőért, akitől kisbabája is született. Így Kate az anyagiak miatt arra kényszerült, hogy hazaköltözzön az özvegy édesapjához. Segít neki a vállalkozásában és már kezdene talpra állni, amikor kiderül, hogy Jess leukémiás.

A történet több nézőpontból épül fel. Olvashatjuk a történteket Kate szemén, de az apa szemén keresztül is. Ugyanakkor ott van Jess, Bobby és Luke barátnőjének a szála. Mindegyik karakter közel kerül az olvasóhoz, még az apa is, aki annyira nem pozitív alak a történet elején.
De nézzük akkor először Kateet. Képzeld magad elé, hogy ott állsz 42 évesen, két gyerekkel, a férjed lelép egy húsz évessel és még teherbe is ejti, neked pedig haza kell kullognod a szülői házba! Nem egyszerű szituáció. Én ezt átéltem 29 évesen, 1 gyerekkel. Szörnyű érzés. Megalázó, kétségbeejtő és abban a pillanatban azt se tudod, mikor fogsz tudni ebből az egészből kievickélni. Minden olyan kilátástalan akkor.
És akkor Jess. 12 éves kislány, aki arra kényszerül a betegsége miatt, hogy felnőjön. Szegény Kincsem, sokáig inkább másokkal foglalkozik, mint azzal, amin ő megy keresztül. Hihetetlen bátor kislány, aki a kezelések során megjárja a poklok poklát és erről részletesen olvashatunk is. Az ő szemén keresztül nagyon jól rápillantást kapunk arra, milyen ez a betegség, mit tesz a gyerekekkel és mi történik a kezelések során.
Bobby, a kicsi Bobby. Hét éves kicsike, akit elhagyott az apja és mióta megszületett a féltestvére, alig-alig látja az apját. Kétségbe van esve, állandóan dühös és nem tudja miért. Aspergeres véleményem szerint, ami nem könnyíti meg sem a beilleszkedését a társadalomba, sem pedig annak a ténynek a megemésztését, hogy Jess nagyon beteg. A kisfiú olyan, mint egy méregzsák. Hatalmas indulat, rengeteg harag van benne. Tipikusan olyan karakter, akit az ember szeretne a keblére ölelni és megsimogatni, hogy nyugodjon meg. (Bár valószínűleg ettől csak még dühösebb lenne.)

"Anyu, én megnéztem a rákot a Guinness rekordok könyvébe, és ott mindenfélét írtak róla. A legmagasabb halálozási ráta Magyarországon van, ami jó, mert mi meg itt, Írországban élünk. Szóval megmondhatod Jessnek, hogy szerencsés, hogy nem Magyarországon él."

Luke barátnője sincs könnyű cipőben a történetben. Nem szeretném részletezni, hogy mi is a szerepe, de annyit elárulok, hogy egy csupa szív fiatal lány, akire szüksége volt ennek a családnak.
És akkor az apuka. A történet elején kimondhatatlan haragot éreztem iránta. Nem is azért, mert elhagyta a családját, hanem azért, mert hagyta magát irányítani, hagyta, hogy az új családja a másik fölé kerekedjen és letojta a gyerekeit. Ezt nem tudtam megbocsátani neki. Ugyanakkor a fájdalma és a kétségbeesése nagyon jól átjön a történetben. Ő más, mint Kate. Másként harcol. És a történet végére megértettem őt is.

Furán hangzik azt írni erre a történetre, hogy szép, tekintve arra, hogy miről szól, de mégis az. Az írónő egy szép családot hozott össze. Életszagúak. Vannak problémáik, nehézségeik, veszekednek, harcolnak, olyan valóságosak. És sajnos valóságos az a probléma is, amiről szól. Magyarországon a 15 éven aluliak között évente kb. 150 új daganatos betegséget diagnosztizálnak. Ezeknek a 24%-a leukémia, a Gyermekleukémia Alapítvány adatai szerint.

Nem lehetett letenni ezt a könyvet, faltam és faltam. Még akkor is, hogy szinte végigsírtam. Az utolsó oldalaknál folyamatosan sírtam, a férjem azt se tudta, hogy mi bajom van. (Este, lefekvés előtt olvastam az ágyban.) Egyszerűen a kínok kínját éltem át csak a TUDAT miatt.

Nagyon ajánlom a figyelmetekbe! Nagyon sírós, nagyon megható, nagyon darabokra tépi a szívedet, de az írónő megint egy csodát alkotott és ezt olvasni kell!

A bejegyzés megjelent a saját oldalamon is!

2020. február 1., szombat

Agatha Christie: Öt kismalac

17:00 0 Hozzászólás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt.
Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest:
a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

Valamiért mindig átsiklottam Agatha Christie könyve felett, amikor válogattam a könyvespolcon. Nem tudom ennek mi az oka, de az biztos, hogy valamiért az Öt kismalacot vittem magammal minden költözésnél. Talán nagymamámtól, vagy a nagynénémtől örökölhettem, nem tudom pontosan, de hogy már vagy 10 éve nálam van, az biztos.
Most végre elolvastam, és őszintén bánom, hogy nem vettem hamarabb a kezembe. Egyszerűen fantasztikus írás. Egyszerű az írásmódja, olvasmányos, és lényegretörő. Nem is kell több egy tökéletes krimihez.
Elöljáróban annyit elmondok, hogy a történet végéhez közeledve szinte már megveregettem a vállamat, hogy milyen zseniális nyomozó lenne belőlem, összeraktam a történetet, kitaláltam mi is történt valójában, és rájöttem mindenre. Az utolsó néhány oldalon pedig kiderült, hogy még a közelében sem voltam a megoldásnak. :D
16 évvel ezelőtt történt egy gyilkosság, a tárgyalást követően a tettest elítélték, és börtönbe zárták, ahol életét vesztette. Halála előtt azonban levelet írt Carlának, a lányának, hogy ártatlanul ül börtönben. Carla, aki idő közben felnőtt nővé érett felkeresi Hercule Poirot nyomozót, hogy derítse ki mi is történt 16 évvel ezelőtt, mert hiába utal minden bizonyíték arra, hogy az anyja követett el gyilkosságot, neki meggyőződése, hogy ez nem igaz, ő nem ölhette meg az apját.
Poirot elvállalja az ügyet, és elutazik a gyilkosság helyszínére, és felkeresi azt az 5 embert, akik akkor a helyszínen tartózkodtak, és ismerték az áldozatot, a híres festőt, valamint a gyanusítottat, az ő feleségét. Egyesével beszél mindenkivel, majd megkéri, hogy ne csak szóban, hanem írásban is mondják el, hogy pontosan mire emlékeznek arról a napról. Hiába olvassuk újra ugyan azt, amit már egyszer hallottunk, mégsem válik unalmassá a könyv.
Érdekes volt látni az 5 különböző embertípust, és hogy milyen nagy hangsúlyt fektet az írónő az emberi viselkedésre. Sok mindent elmond az is, hogy ki milyen szemszögből közelítette meg az akkori eseményeket, és melyek voltak azok a pillanatok, amelyekre 16 év után is emlékeztek.
Így belegondolva, nem is tudom, hogy miért nem olvastam eddig Agatha Christie-t. Egy tökéletesen megírt krimit tarthattam a kezemben. Biztos vagyok benne, hogy be fogok még szerezni néhány könyvet az írónőtől.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

2020. január 29., szerda

Fekete Judit: Időkapszula

6:30 0 Hozzászólás
Kiadta: Partvonal (2017.)
Oldalszám: 72
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Többször említettem már a blogomon, hogy nagyon sokáig nagy napló író voltam és valamilyen szinten vagyok ma is, csak nem rendszeresen. Nagyon fontosnak érzem, hogy megörökítsünk az emlékeket és ezeket továbbadjuk majd, ha eljön az ideje.
13 éves voltam, amikor először kezdtem naplóírásba, egy régi vonalas füzetbe. És a mai napig sajnálom, hogy ezt a füzetet nem sokkal a kezdete után összetéptem. Végül 15 évesen kezdtem el újra naplót írni és hosszú-hosszú évekig írtam.
A Nagy lassan 11 éves lesz és pár hónapja teljesen magától, semmilyen ösztökélés nélkül elkezdett naplót vezetni. Nem tudom miről ír benne, maximálisan tiszteletben tartom, hogy az az ő naplója, meg se fordult soha a fejemben, hogy beleolvassak, pedig nem dugja el, szem előtt van a könyvespolcán. 😅 A lényeg, hogy maximálisan támogatom, hogy a gyerekek is írjanak naplót. Szerintem ez nem lányos vagy épp fiús dolog, nemtől függetlenül jó dolog kiírni magunkból a történteket, leírni a gondolatainkat, az emlékeinket. Persze, nekem is fura 35 évesen elolvasnom, hogy mit írtam 15 évesen, mert olyan gyerekes, néha kicsit szánalmas is vagyok benne 😂, de ugyanakkor jó, mert szinte visszarepülök a múltba és átélem azokat a dolgokat. Az első szerelmet, az első csókot, az első szakítást, amiről azt hittem, hogy nem lehet túlélni. .... Már másképp látom a dolgokat nyilván, mint akkor, de mégis jó olvasni azokat a sorokat.

És akkor az Időkapszula! A Nagynak kerestem emlékkönyvet, naplót, amikor megláttam ezt a könyvet a Partvonal Kiadó kínálatában. 
Tökéletes és aranyos emlékkönyv, szerintem kimondottan gyerekeknek, iskolásoknak. Én a 8-15 éves korosztályt lőném be a célcsoportjának.
Mi is az Időkapszula? Egy olyan könyvecske, amiben meg van adva oldalanként, hogy miről írjon az írója, milyen emléket osszon meg magáról, miről fejtse ki a véleményét, mit örökítsen meg. 69 oldal emléke, lenyomata egy gyereknek és üzenete is a felnőttkori énének. Hisz az első oldalon meg kell adnia, hogy mikor nyithatja ki újra a könyvet, mikor olvashatja el az üzenetét magának a jövőben. 


A Nagy nagyon várta, hogy nekikezdhessen a kitöltésének és megmondom őszintén kicsit féltékeny is vagyok, hogy ez a könyv nem létezett 25 évvel ezelőtt már. Vajon hogyan töltöttem volna ki? Ki is volt ekkor és ekkor a kedvenc tanárom? Mi is akartam lenni gyerekként? Mi volt az akkori kedvenc filmem? ... Mit üzentem volna magamnak, hogyha most nyithattam volna ki a könyvecskét? Jó lett volna, ha nekem is lett volna ilyen Időkapszulám, emlék magamnak a múltból!

Ha van gyerkőcötök, szerezzetek be neki egy kötetet! 20-30 év múlva adjátok meg neki a pillanatot, amikor kinyithatja ezt a könyvet és visszarepülhet a segítségével a gyerekkorába! 💓

A bejegyzés megjelent a saját oldalamon is!


2020. január 26., vasárnap

Baráth Viktória - Első tánc

19:54 0 Hozzászólás

Bár a fülszöveg és a borító alapján egészen más történetre számítottam, Baráth Viktória első regénye kellemes nyári olvasmánynak bizonyult. 


Szerelem, álmok, musical, Párizs, és egy gyönyörű szép borító magyar szerzővel - nekem nem is kellett több ahhoz, hogy okvetlenül el akarjam olvasni. Alig vártam, hogy végre a két kezemben tarthassam mind a 300 valahány oldalát, már csak azért sem, mert akkoriban - azt hittem - egészen hasonló történeten dolgoztam. 
Az első néhány oldal után azonban kiderült, hogy mind a történet, mind a főhősnő személyisége egészen másként alakul, mint azt korábban gondoltam. Az első döbbenetet és néhány igen klisés fordulatot követően azonban egészen érdekes történet kerekedett belőle és annak ellenére, hogy Zoey karaktere és döntései igen messze állnak tőlem, nagy érdeklődéssel vártam a folytatást és főleg a végkifejletet. 

Ahhoz képest, hogy a sztori egy végzős középiskolás lány utolsó évén vezet végig, - amit a karakterek időnként nagyon infantilis viselkedése hűen tükröz - elképesztően sok és részletes szexjelenet jött velem szemben. Zoey, ha nem is első szóra, de azért elég hamar beadja a derekát egy idősebb, gazdag, idegen pasinak, majd később a koleszszobától a tanári szobától kezdve megannyi helyiséget felavatja a tiltott tanár-diák szexszel. Értem, hogy ez biztosan izgatja a fiatalok fantáziáját, de erre valóban ilyen mértékű igény van a magyar olvasók körében?
Egyébként a főhősnő személyiségében nekem nehezen fért meg egymással az idegen pasi ágyába bújó könnyűvérű, és az útját kereső szerényke alakja. 

Az írónő ennél hitelesebben mutatta be a Zoey-t övező szituációt. Owen szándékai a régi-jelenlegi feleség feltűnése után a lánnyal szemben azt hiszem mindenki számára egyértelmű vált, őt leszámítva. A megcsalás folyamatát filmekben, könyvekben, leginkább az áldozat, vagy az elkövető oldaláról látjuk, a fiatal szerető belső világa kevésbé ismert. Tetszett, ahogy az írónő észrevétlenül egy ilyen életszagú szálat csempészett a könyvbe. 

A hollywoodi filmek és romantikus könyvek a "happy end" utáni hétköznapokról sem gyakran szoktak beszélni. A könyv utolsó része, mintha éppen erről szólt volna. Az Owennel való végleges szakítás után a történet kifárad, már semmi sem adni új lendületet.  A Sean-féle lánykérést erőltetettnek éreztem, és kicsit szekunder szégyenem támadt miatta. 

Összességében azonban a könyv elérte a célját. Nem volt komoly vagy elgondolkodtató, de egy strand könyvnek vagy laza kikapcsolódásnak éppen tökéletes.



Follow Us @soratemplates