Könyvfalók

Sokszor olyan szituációkba kerülünk amiben el kell dönteni vajon a másik fél azt hogyan értette. Nem jelekről beszélek, hanem tettekről és mondatokról, amelyek kétértelműek. Ilyen szituációk okozzák főhősnőnk életében is a nagy galibákat. Mivel mint a legtöbben ő is mindig a legrosszabbat feltételezi.

Mondjátok meg nekem miért tesszük mindig ezt? Miért könnyebb a sértési vagy bántási szándékot kihallani mások mondatatiból és tetteiből? Ezzel csak magunknak ártunk hiszen egyre bizonytalanabbá válunk ezek által.

Ahogy ez Harriettel is történik.

A baj csőstől jön - tartja  mondás.

Nála be is igazolódik. De a regényből tudhatjuk, hogy mindig van kibe kapaszkodni. Van aki segíteni akar tényleg és nem csak elmosni bennünket.
Ez a könyv egy lélegzetvétel a bajok közepén. Egy fénysugár ami arra figyelmeztet, hogy  ami most a belső világod össze omlását eredményezte:

 Pár óra alatt kiolvastam. Imádtam, megragadott és az írónő stílusa is fergeteges, csak tanultam tőle!

Olvassátok el mindenképp.

Doxa ;)

Kép forrása

Miről szólt?

Az első rész ott ért véget, hogy Amynek nem sikerült teljesítenie a küldetését: nem sikerült megölnie Dorothyt. Helyette kitépte a Bádogember szívét és elérte, hogy lángolt Smaragdváros.
Természetesen a lánynak sikerült elmenekülnie és vele volt Ozma is, aki kezdett végre magához térni a kábaságból. 
A menekülés során újabb kalandokba keveredett, eljutott a Szárnyatlanok királyságába, átment a Kétség Ködén, kiderült, hogy ki is Pete, de Amy nem mondott le arról, hogy végleg elintézze Dorothyt. Tudta, hogy a célja eléréshez végeznie kell a három társával, vagyis a Varázsló szerint a feladata, hogy megszerezze még az Oroszlán bátorságát és a Madárijesztő agyát.
Kicsit olyan ez az egész, mint amikor Harry Potternak kellett megszereznie a horcruxokat, hogy meggyengítse Voldemortot. Itt a horcrux egy szív, a bátorság helye és az agy. Voldemort pedig maga Dorothy. A második rész nagy kérdései, hogy vajon hol van az Oroszlán bátorsága és Amy igazából micsoda/kicsoda?

A történet vége felé közeledve elérkezünk a nagy összecsapáshoz, Dorothy és Amy újra találkozik, de megint semmi se úgy alakul, mint ahogy a lány tervezte.
A történet legvégén pedig újra felbukkan a Varázsló és elhozza a sztori legnagyobb "poénját": mi is igazából és hol van igazából Ózfölde. Ez volt az a pont, amikor tátva maradt a szám. Annyira logikus megoldás az egész, de közben valahogy még sem. 




Nagyon tetszett a széria első része, a különlegessé tevő "fordított világ", amikor a

"Lent a fönt, a fönt a lent."

Eredeti címe: The Wicked Will Rise (2015.) Kiadta: GABO (2016.) Oldalszám: 360 Sorozat: Dorothynak meg kell halnia #2 Forrás: kiadó Értékelésem:

Így szerintem ki se kell térnem arra, hogy mennyire kíváncsi voltam a Dorothynak meg kell halnia olvasása után a folytatásra. És csalódtam-e a második részben? Egyáltalán nem.

Mint ahogy az első rész, A Gonosz ébredése is nagyon olvasmányos, érdekes volt, maximálisan le tudott kötni. Végig az olvasása során éreztem a borzongást és szorítottam Amynak, hogy sikerüljön megszereznie a maradék "horcruxokat" is.

Az egyetlen dolog ami nem tetszett, az a Pete körüli rejtély, majd a "származásának" a megoldása. Az nekem valahogy már túl sok(k) volt, túl bonyolított, de akik elolvassák a könyvet vagy már olvasták, érteni fogják, hogy mire gondoltam ezzel. ;o)

A csattanó viszont nagyon ütött, szeretem az ilyeneket, úgyhogy kalapomat emelem a szerző előtt és kíváncsian várom a befejező kötetet.


Először is nyilván azoknak, akik olvasták már az első részt is. Ha pedig esetleg nem olvastátok és szeretitek a YA-t, kíváncsiak lennétek egy fordított Óz, a csodák csodájára, melyben Dorothy nem a cuki fiatal lányt játssza, hanem egy véres pszichopatát, akkor ne hagyjátok ki!

"– Csúnya cica! – mondta. Haragosan nézett, és megfenyegette az ujjával. – Utálatos macska!
Az Oroszlán mély hangon hörgött, a jelek szerint nem örült neki, hogy cicának nevezték, és még egyszer megpróbált lecsapni."

Forrás

Jók és Rosszak iskolája #2

Imádtam a Jók és Rosszak iskolája első részét, Soman Chainani zseniális történetet hozott össze, melyben most se csalódtam. Nehéz megfogalmazni, hogy konkrétan mi is tudott ennyire megfogni a második kötetben, mert hát mégis csak egy meséről van szó, ami nem épp az én 30akárhány éves fejemnek szól, de egyszerűen alig tudtam letenni, faltam. Olyan varázsa van, annyira tetszik a világkép, a felépítés, hogy teljesen úgy éreztem magam az olvasása során, mint a Harry Potter köteteknél. Korom és a műfaj ide vagy oda, imádtam!

Sophie és Agatha az első rész végén visszajut Gavaldonba. Ezt szerették volna, ez volt a vágyuk. Otthon hősként kezelik őket, interjúkat adnak, dedikálnak, színdarabot készítenek, de ahogy lenni szokott minden csoda három napig tart és fogyni kezd a népszerűségük. Főleg, hogy furcsa támadások történnek a faluban és mindezekért a lányokat hibáztatják.
Aztán úgy alakul, hogy Sophie megint bajba kerül -mint ahogy az első részben is-, Agatha pedig a segítségére siet és hopp, megint a Jók és Rosszak iskolájában találják magukat, csak hogy semmi se olyan, mint amilyen volt.
Azzal, hogy Agatha Sophiet választotta Tedros helyett, átírta a szabályokat. A Jók és Rosszak iskolájából Lányok és Fiúk iskolája lett, akik ellenségekké váltak. A lányok rájöttek arra, hogy nincs szükségük hercegekre, mert erősek és egyedül is megállnak a lábukon, így a hercegek értelmüket vesztették.

"Hófehérke ököllel törte össze üvegkoporsólyát, Piroska elvágta a farkas torkát, Csipkerózsika felgyújtotta a guzsalyát… A bátor hercegek, a férfiak, akik a segítségükre siettek, akik megmentették az életüket… eltűntek."

A Lányok iskolájában ráadásul felbukkan egy új dékán is, akinek titokzatos múltja van és félelemben tartja a tanárokat.
Agatha felismeri, hogy a változások nem jók, cselekedniük kell és egy dolgot tehetnek csak, meg kell csókolnia Tedrost. Igen ám, de Sophie nagyon jól érzi magát az iskolában, mert újra ő a sztár. Aztán Agatha egy jelet lát, mely miatt arra gyanakszik, hogy Sophie elkezd újra boszorkánnyá válni, így még sürgetőbbé válik, hogy eljusson Tedroshoz, ami nem is olyan könnyű. Amikor pedig sikerül neki, minden balul sül el.
Újra egy Mesetlon veszi kezdetét, de most nagy a tét. Ha a lányok győznek, a fiúk a rabszolgáik lesznek. Ha a fiúk, akkor kiadják a lányok Sophiet és Agathat, akiket megölnek. A tét komoly és nagyon véres.
Vajon kik fognak győzni?

"– Miért nem kaphatja meg egy lány mindkettőt? – kérdezte Sophie halkan. Az ágykeretben tükröződő fiúarcát nézte. – Miért nem kaphatja meg hercege szerelmét és barátnője szeretetét egyszerre?
– Azért, mert felnőttük, Filip – sóhajtott Tedros. – Amikor az ember nagyon fiatal, hajlamos azt hinni, hogy a legjobb barát, a legjobb barátnő a minden. De ha megtaláljuk igaz szerelmünket… ez megváltozik. A barátság azután már nem lehet olyan, mint volt. Mert akármennyire is igyekszünk mindkettőt megtartani, csak egyhez lehetünk hűségesek."

Eredeti címe: A World Without Princes (2014.) Kiadta: Twister Media (2016.) Oldalszám: 542 Forrás: kiadó Értékelésem:

Nagyon érdekes ez a "nincs szükség a fiúkra" felfogás, valamint néhol elég furának tartottam Sophie-Agatha-Tedros szerelmi háromszögét. Több oldalon is olvastam, hogy Soman Chainani szereplői igazából a saját nemükhöz vonzódnak. Erre utal az is, hogy az első részben Agatha Sophiet csókolja meg, aztán a második kötetben Sophie és Tedros kapcsolata is furán alakul majd. Nagyon sok jel mutat arra, hogy ezeknek az olvasóknak igazuk van, Soman Chainani a saját nemhez való vonzódást szeretné elfogadtatni a történetével az olvasókban.

Alapjáraton a történet cselekményszála túl sok újdonságot nem nyújt, lényegében ugyanúgy épül fel a történet: a lányok furcsa körülmények között a "túl oldalra" kerülnek, bemutatják az iskolákat, kétségek/szerelem, Mesetlon és a "happy end", ami ebben a részben is megdöbbentő végeredménnyel zárult. Egy kicsi Harry Potter fíling, egy kis Éhezők Viadala, innen is-onnan is elemek, de mindeközben a szerző mégis valami újat és egyedit alkotott.

Fura, mert az első részben Sophie nagyon nem volt a szívem csücske, de most a történet végére nagyon megsajnáltam.
Kíváncsian várom a folytatást. ;o)

A Fennmaradottak Krónikái #1

Történt, hogy erről a könyvről megírtam már a bejegyzésemet (szerintem jól is sikerült, de csak halkan és szerényen mondom persze). Piszkozatban hevert napok óta, majd úgy döntöttem, hogy időzítem. Itt történt a hiba. :oS Ugyanis valahogy sikerült a teljes bejegyzést törölnöm és visszavarázsolnom se sikerült. Persze naná, hogy szidtam magamat ezerrel, szidtam a gépet, szidtam mindent, de kedvem se volt azonnal nekiállni a pótlásának, sőt, most elég elveszettnek érzem magamat. :o( Nem mostanság olvastam a könyvet, megkoptak már az emlékeim, így nem lesz már számomra az igazi.

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hercegnő, éppen akkora, mint te. Az egész világ az övé volt. A parancsának még a fény is engedelmeskedett. A nap, a hold és a csillagok is elébe térdepeltek, csak intenie kellett. Egyszer volt…"

Nehezen tudnám megmondani, hogy időben mikor játszódik a történet, de úgy gondolom, hogy valamikor a mi világunk után. 
Lia egy olyan generáció hercegnője, melynek a tagjainak az első szülött lányaik valamilyen képességgel rendelkeznek. Nos, úgy tűnik, hogy a lány a kivétel, mert ő semmit nem tapasztal magában. A királyság épp az esküvőjére készül a szomszéd királysággal. Természetesen nem romantikus szerelmi történetről van szó, Lia még csak nem is láttam a jövendőbeli férjét, mint ahogy az sem őt. Egyszerűen csak a két királyság szövetségre akar lépni a gyermekeik frigyének köszönhetően.
Igen ám, de aztán Lia gondol egy merészet és megszökik az esküvője elől az egyik szobalányával. (Na nem úgy!)

"Ezt az életet, ezt az álmot magam kovácsolom, és csak a képzeletem szabhat határt neki. Ebben az életben egyedül én parancsolok."

Egy kis faluban lelnek menedékre, ahol felszolgálóként kezdenek el dolgozni.
A történet persze nem csak ennyiről szól. A szökés hírére ugyanis Lia jövendőbelije lóra pattan és a lány nyomába ered. De egy orgyilkos is keresi a lányt.

Eredet címe: The Kiss of Deception (2014.) Kiadta: GABO (2015.) Oldalszám: 408 Forrás: saját Értékelésem:

A fogadóba aztán megérkezik a herceg és az orgyilkos is. Nem lehet tudni kezdetben, hogy melyik melyik, ráadásul Lia mind a kettőhöz vonzódni kezd. Aztán persze kiderül, hogy ki kicsoda, mert a lányt elrabolják.

Nem mondom, hogy nem zavart az elején, hogy nem tudtam eldönteni ki a herceg és ki az orgyilkos, de a végére teljesen rendben valónak találtam a titokzatosságot, sőt, tetszett is. Igaz, így volt, hogy hol a hercegnek, hol az orgyilkosnak szorítottam, pedig szívem mélyén elejétől kezdve arra vágytam, hogy a herceg mellett állapodjon majd meg Lia. Hisz milyen romantikus is lenne már: a lány megszökik a vőlegénye elől, aki a nyomába ered álruhába, majd mit se sejtve szerelembe esnek és élnek boldogan, míg meg nem halnak. Milyen aranyos, cukormázas lenne már egy ilyen sztori, nem?
Nos, Az árulás csókja nem csak ennyiből áll. Fordulatos, izgalmas történet, melyben ott vannak a titkok, a titokzatosság. Nagyon szerettem olvasni, kellemes olvasmány volt és kíváncsian várom a folytatást is. ;o) Ajánlom a figyelmetekbe!

Dorothynak meg kell halnia #1

Megmondom teljesen őszintén, nem vagyok abban biztos, hogy olvastam valaha az Óz a csodák csodáját, de gyerekkoromban bakelitlemezen (igen, az én gyerekkoromban még szó se volt CD-ről és DVD-ről, meg a fiatalabb társairól, azok csak később jöttek) többször is meghallgattam, illetve emlékeim szerint a filmet is láttam egyszer (de nagyon úgy rémlik, hogy rémisztőnek találtam).
Mindezek ellenére amikor megláttam a könyv borítóját és elolvastam a fülszövegét, nagyon kíváncsi lettem a könyvre. Hisz kiben ne keltené fel az érdeklődést egy olyan fülszöveg, mely szerint Dorothy visszatért valahogy Ózföldre, megszerezte a hatalmat és minden rosszra fordult?
Miután kézhez kaptam a könyvet, azonnal neki is estem. És bár kicsit sokáig tartott az olvasása az nem amiatt volt, mert nem tetszett volna, inkább az időhiány miatt. ;o)

A történetünk főszereplője Amy Kansesből. A lány lakókocsiparkban él az alkoholista anyjával és nem épp ő a kedvenc a középiskolájában. Egy napon aztán jön a tornádó, felkapja a lakókocsiban lévő lányt és elröppenti Ózföldre. 
Kezdetben Amy nem akarja elhinni, hogy oda csöppent ahová, de aztán el kell fogadnia, hogy nem bolondult meg, tényleg Ózföldön van. Majd szembesül azzal is, hogy semmi sem olyan, mint a mesében volt. Mintha minden a feje tetejére állt volna: a jók a gonoszak, a gonoszak a jók, Dorothy pedig egyenesen őrült, aki rabszolgasorsba taszított mindenkit.

"Mi történhetett, ami ezzé a mágiahalmozó fasisztává tette az egykori aranyos, ártatlan falusi kislányt?"

Amy csatlakozik egy rendhez, mely soraiban fontos feladatot kap: meg kell ölnie Dorothyt. Elkezdődik a felkészítése, megtanul varázsolni, majd álca segítségével bejut a palotába. Vajon sikerrel jár majd és megöli a Hercegnőt? Egyáltalán miket tapasztal majd ott?

Nagyon klassz kis olvasmány a széria első kötete, bár azt kell mondanom számomra kivételesen egyfajta csalódás volt, hogy sorozatról volt szó, nem került minden lezárásra azonnal. Szívesebben olvastam volna egy olyan történetet, melynek ott lesz a végén a boldog vég, mert hát Dorothyt szívből megutáltam. Volt olyan jelenet a könyvben, amikor szó szerint felfordult a gyomrom, nem sok kellett, hogy öklendezni kezdjek, mire képes az a r.banc.

"A lent a fönt, a fönt a lent. A Jók a Gonoszok, a Gonoszok a Jók. Változnak az idők. Ilyenné vált Ózfölde."

Eredeti címe: Dorothy Must Die (2014.) Kiadta: GABO (2016.) Oldalszám: 436 Forrás: kiadó Értékelésem:

Kedveltem Amyt, annyira más, mint Dorothy, ugyanakkor meg mégis valahogy hasonlít hozzá.
Kedveltem a boszorkányokat és nagyon jól megmutatja a történet, hogy sose minden csak fehér és fekete, valamint a jóság és a gonoszság annyira relatív.
Utáltam Dorothyt. Aki olvasta a történetet, annak magyarázat szerintem nem is szükséges hozzá.
Utáltam a Madárijesztőt, aki rémséges "Mengelévé" változott.
Utáltam az Oroszlánt, aki embereket zabált fel és a félelmükből táplálkozott.
Sajnáltam a Bádogkatonát, pedig utálnom kellett volna, de mégis.

A cselekmény? Olvasmányos, érdekes, könnyen lehet haladni vele. Maximálisan hű az eredeti történethez, eltérve természetesen attól, hogy a jók a rosszak, a rosszak a jók.
A vége? Sorozatról van szó, így gondolom sejtitek, hogy nem kerül pont a történet végére. De legalább egy őrülttel kevesebb lesz az utolsó sor végére. :o(

Ha olvastátok az eredeti történetet, ha nem, csak ajánlani tudom ezt a könyvet a figyelmetekbe, nekem tetszett. Kíváncsian várom a folytatását, remélem nem kell sokat várni majd a megjelenésére.

Forrás

Hó, mint hamu #1

Eredeti címe: Snow Like Ashes (2014.) Kiadta: Twister Media (2015.) Oldalszám: 496 Forrás: kiadó Értékelésem:

• Különösen tetszett, hogy Télország halott királynője folyamatosan megjelent Meira álmaiban, így csempészve a történetbe egy kis titokzatosságot. 
• Kedveltem a szereplőket, bár azt hangsúlyoznom kell, hogy szerintem Meira kivételével mindegyik kevésbé van felépítve és kidolgozva. 
• A szerelem pedig? Természetesen könnyed, ártatlan, bájos, bár a szerelmi háromszög annyira nem nyerte el a tetszésemet és kicsit feleslegesnek is tartom.
• Harc? Van benne bőven, de azért nem átesve a ló túloldalára.

Forrás

Én még ilyen különleges, varázslatos, megkapó, szeretnivaló könyvet sose olvastam még. Pedig koránt sem indult jól a kapcsolatunk. ...

Sophie és Agatha jó barátnők. Különös barátság az övék és nagyon fájdalmas így felnőtt szemmel.
Sophie a gyönyörű, a kedvenc, a tökéletes, a kedves. De igazából minden tette mögött érdek áll. Nem őszinte fiatal lány.
Agatha pedig az ellenkezője. Csúnyácska, az emberek elfordulnak tőle, így inkább magányosan él az édesanyjával, magába forduló, mogorva, barátságtalan. De a felszín alatt őszinte és nagyon mély érzésű.
Két ennyire eltérő személy ritkán szokott barátságot kötni, de náluk mégis így alakult. Pontosítva Sophie érdekből barátkozik Agathaval, de Agatha őszintén a barátjának tartja a másikat.
A fentiek alapján lehetne ez akár egy rövid kis bevezetője a szokványos YA regényeknek, csakhogy itt jön a különlegesség. A Jók és Rosszak iskolája mese. Olyan mese, melyben minden évben kiválasztásra kerül egy "jó" és egy "rossz", akik a híres Jók és Rosszak iskolájába kerülnek. Ott pedig nem más válik majd belőlük, mint mesehős. Igen, itt tanult a későbbi Hófehérke, Csipkerózsika és a társaik is.

Eredeti címe: The School for Good and Evil (2013.) Kiadta: Twister Media (2015.) Oldalszám: 584 Forrás: kiadó Értékelésem:

Sophie természetesen hercegnő szeretne lenni, hisz Jónak tartja magát. Azért cselekszik érdekből, hogy bekerüljön ebbe az iskolába, ahol megtalálja a hercegét és egy mese fog köréjük szövődni.
Agathanak nincsenek ilyen jellegű vágyai, mert bár a barátnője szemében ő a rosszat testesíti meg, Agatha egyáltalán nem rossz.
És akkor következzen a fordulat. A két kiválasztott a két barátnő lesz. Igen ám, de Sophie legnagyobb döbbenetére, ő nem a Jók iskolájába kerül, Agatha pedig nem a Rosszba, hanem pont fordítva. Vagyis a magát jónak tartó hercegnő a rosszak közé kerül, a "boszorkány" pedig a jók, a hercegnők közé. Micsoda kavarodás, ugye? ;o)
Maga az iskola kicsit Harry Potteres. Bentlakásos, varázsolni tanulnak, titkok vannak, gonosz évfolyamtársak, stb., és persze hercegek. Igen ám, de Sophie hogyan találhatna magának herceget, ha a rossz oldalán áll? Melyik magára valamennyit is adó herceg választana egy boszorkányt? Milyen mese lenne az olyan, melyben a Herceg Hófehérke helyett a bibircsókos Boszorkányba szeretne bele? Összedőlne a Világ!
Sophie azon küzd, hogy átkerüljön a Jók közé, Agatha meg azon, hogy megmentse a barátnőjét. Közben észrevétlenül a meséjük elkezdődik. Egy olyan mese, melyben a jó és a rossz barátok. A kérdés csak az mindvégig, hogy ki a jó és ki a rossz?

"– És tudod, miért nem lehet egy hercegnő egy boszorkány barátnője, Agatha? – kérdezte, miközben lassan feléje fordult. – Azért, mert a boszorkányoknak nincs saját meséjük. A boszorkány akkor boldog, ha tönkretehet egy mesét."

Shoman Chainani csodálatos világot hozott össze. Elképesztő, ahogy a mesék szinte valóságot öltenek. Ezt az élményt nem lehet így sorokon keresztül visszaadni, egyszerűen fantasztikus volt. És annyira bájosan humoros!

"– A Meseíróversenyre olyan mesét írtál, amiben Hófehérkét felzabálták a keselyűk, és Hamupipőke belefojtotta magát egy kád vízbe."

De mint ahogy említettem, nem voltam mindig ennyire oda a történetért. Ugyanis viszonylag lassan csúszott az első 100 oldal. Vontatott, unalmas volt számomra, de aztán minden felpörgött és egyszerűen letehetetlenné vált. Sőt, a végére fájdalmat éreztem, hogy ennyi volt és a folytatás olvasására még várni kell. Annyira szerettem volna olvasni! Annyira szerettem volna tudni, hogyan folytatódik a Hercegnő és a Boszorkány élete!

És mivel lett felpörgetve a történet? Először is itt van a Mesetlon. Itt egyfajta Éhezők Viadala beütést éreztem, de ne véresen képzeljétek el. Egyszerűen csak megküzdenek egymással a Jók és a Rosszak. Itt válik el, hogy kik a legjobbak és tudni lehet, hogy a jól végző tanulókból híres meseszereplők lesznek majd, a rossz tanulókból viszont mellékszereplők. Akár növények vagy állatok képében leélve az életüket.
Aztán ott van a Bál, amikor a Hercegeknek, Hercegnőket kell választaniuk. De mi van akkor, ha a csúnyák, a Rosszak is Bált szeretnének? Széppé válni, szeretni? Ekkora felfordulást!

Imádtam Agathat. És ne felejtsétek el: a mesékben a Boszorkánynak vagy a Hercegnőnek szurkolunk?
Sajnáltam és taszított Sophie. Egyszerűen nem veszi észre, nem tudatosodik benne, hogy az igazi jóság teljesen más, mint ami benne van.
És a Herceg? Természetesen ő is eljön a mesében. Kicsit összezavarodva, de eljön. És választ a történet végén.

A Jók és Rosszak iskolája remek tanmese is lehet a XXI. században. Ebben a Világban, amikor minden a külsőségre épül, a szerző megmutatta, hogy mi az igazi jóság és mit jelent a barátság.

Csak ajánlani tudom a sorozat első részét elolvasásra! Szerezzétek be, olvassátok el és legyetek újra álmodozó, rácsodálkozó gyermekek belépve a Jók és Rosszak iskolája kapuján. :o) Nem fogtok csalódni az ott történtekben. ;o)

"– Találkozunk majd – mondta.
(…)
– Nézz rám! – lépett közelebb Andrius. – Találkozunk majd – ismételte meg. – Csak erre gondolj! Gondolj rám, hogy elhozom neked a rajzaidat! Képzeld el, mert ott leszek!"

Forrás

Kedveltem a sorstársakat, akik életüket kockáztatva segítettek Linaékon. Igazából több ez a könyv, mint a történelem egy kis darabja, kiegészítve a fenn már felsorolt dolgokkal. Ez a könyv a barátságról, az egymáson segítésről szól a legnehezebb időkben is.

Eredeti címe: Between Shades of Gray (2011.) Kiadta: Maxim (2012.) Oldalszám: 352 Forrás: saját Értékelésem:

Eredeti címe: Rooms (2014.) Kiadta: GABO (2015.) Oldalszám: 384 Forrás: kiadó Értékelésem:

Miért is voltam annyira kíváncsi erre a könyvre? Nem kicsit értetlenkedve vettem tudomásul, annak ellenére, hogy a Delírium-trilógiának itthon mekkora rajongó tábora van/volt, ezt a könyvet eddig összesen a mai napig 3-an értékeltük a molyon. Miért ilyen kevesen olvastuk? Hisz ha egy nagy népszerűségre szert tevő könyv után a szerzőnek megjelenik egy frissebb munkája is, a rajongók már vetik is rá magukat bízva abban, hogy ugyanazt az élményt kapják, mint az előző olvasásakor még akkor is, ha a történet teljesen másról szól. Akkor a Szobák miért ilyen mellőzött jelenleg?

Mikor kézbe vettem a könyvet az első gondolatom az volt, hogy mennyire nem tetszik a borító. Túl piros, meg mi is van rajta? Egy fa vagy egy ház? Mi ez az egész? Aztán amikor befejeztem a történetet és becsuktam a könyvet, újra megnéztem a borítót, akkor már teljesen más szemmel láttam. A piros és a fa/ház annyira találó! Maximálisan visszaadja azt, amiről szólt a Szobák. De kezdjük akkor az elején.

Ahogy a fülszövegben is olvasható, meghal az elvált édesapa és megérkeznek a házba az örökösök. A nem kicsit alkoholista volt feleség, az édesanyává vált nem kicsit szexmániás lánya a kislányával, valamint a kamasz fia, aki egy baleset élt túl és eléggé magába van fordulva egy iskolai beégése után. Igen ám, de a házban két szellem is él (Alice és Sandra), akik egykor szintén a ház lakói voltak.
Szóval a család megérkezik, hogy felszámolják a hagyatékot, mindeközben Alice és Sandra élettörténetéből egyre többet tudunk meg. Aztán jön a nagy meglepetés, kiderül, hogy a kamasz fiú érzi őket és betoppan egy titokzatos lány is a történetbe. És mi lesz a vége? Tűz, a mindent megváltó tűz.

Miért is Szobák a könyv címe? Nagyon egyszerű erre a válasz, ugyanis a fejezetek a ház különböző helyiségei köré íródtak.

Nehéz lenne kiemelni, hogy ki is a történet főszereplője, mert szerintem ilyen nincs. Sőt, arra sem lenne egyszerű válaszolni, hogy a központban az élők vagy a holtak állnak. Egy biztos, én leginkább azokat az oldalakat szerettem, melyeken Alice és Sandra élete tárult fel. Izgalmas volt olvasni az életüket még akkor is, ha néha teljesen belebonyolódtam a két életbe és idő kellett, amíg át tudtam hangolódni arra, hogy most kinek a sorsát is olvasom. Az élők számomra a háttérben maradtak, ők csak egyfajta körítések voltak a történetben, ráadásul mind a hárman sérültek.
Az elvált feleség igazán sose tudott elszakadni a férjétől és bár látszólag utálja a házat, igazából imádja. Miért kell megjátszania magát?
Minna és az állandó kufircolása visszataszító volt. Ez a nő mindenkin átment, aki megjelent a házban. Legyen az tetőfedő, csőszerelő, postás, ha valaki betette a lábát a házba és férfi volt, az a következő percben már letolt gatyával állt valahol.
Trenton. Melyikőnk nem égett be tiniként a középiskolában? Ki nem tett, mondott olyat, amitől legszívesebben elsüllyedt volna és rettegett a másnapi iskolába menéstől? Na ugye! Csakhogy ami akkor hatalmas szörnyűségnek tűnik, felnőtt fejjel egy vállrándítást ér. Az egyetlen élő szereplő akit kedveltem, az Trenton volt. És természetesen Minna kislányát, de ő olyan értelemben nagy szerepet nem kapott a történetben.
És akkor jöjjön a két szellemünk, akik valamilyen oknál fogva kötődnek még a házhoz. Mind a kettőjüknek van egy-egy titka és csak akkor tudnak tovább lépni, ha a titkuk felszínre kerül és ők végre felszabadulhatnak. Vajon ez meg fog történni?

Nem hibátlan történet a Szobák, de nagyon szerettem olvasni. Magába szippantott és vártam a percet, hogy folytathassam. Annyira kíváncsi voltam Alice és Sandra titkaira! Aztán persze mikor minden kiderült, a titkok fájdalmasak voltak.

"De épp ez a szép az életben, hogy az idő a mienk, és megváltoztatható. Pár perc is elég, hogy új utat törjünk benne. Csak pár perc, és a semmi máris megfékezhető. Örökké fogunk élni ezen az új, belső úton, amely a láthatáron derengő hely felé vezet.
Ezt jelenti az élet. Nem fúj a szemünkbe a por. Az utak megmaradnak. Ez a csoda. A legrövidebb, a pillanat legmulandóbb szilánkjánál is rövidebb ideig sikerül dacolnunk a végtelennel.
Bár idővel úgyis a végtelen győz."

És miért is tökéletes a borító? A piros a tisztító tüzet juttatja eszembe. A tűz, amitől megtisztulnak a bűnösök. Központban a ház áll, melyhez a szereplőink kötődnek. És hogy ház vagy fa-e? Ha fának nézzük, akkor is tökéletes. A gyökerek a szerteágazó titkok, a múlt, az eltemetett fájdalom. A gallyak a gyermekek, a jövő, az élet.

Nem értem, hogy miért nem olvasták eddig többen ezt a történetet, így remélem sikerült hozzá meghoznom a kedveteket, ne féljetek tőle! :o) Más, mint a Delírium-trilógia, sötétebb, komorabb, kicsit tán sok benne a szexualítás, egy más oldala az írónőnek. Tegyetek vele próbát, kellemes órákat fog okozni nektek.

Eredeti címe: Ne plus vivre avec lui (2009.) Kiadta: Könyvmolyképző (2014.) Oldalszám: 138 Forrás: könyvtár Értékelésem:

"Én sosem gondoltam arra, hogy te halandó vagy. Az apák, azok nem halandók. Az apák itt vannak, tartósan, és itt is maradnak. Betonba öntve."

Eredeti címe: We Were Liars (2014.) Kiadta: Ciceró (2015.) Oldalszám: 246 Forrás: saját Értékelésem:

A hazudósok tipikusan olyan könyv, ami alapjáraton csak a fülszövege alapján nem hívta volna fel magára a figyelmemet, de olvasva mások áradozó véleményét a könyvről a molyon és a blogokon, a kihagyhatatlan kategóriába soroltam. Úgy éreztem, hogyha ennyi pozitív vélemény született róla, már-már áradozva és csöpögve, akkor muszáj kiderítenem, hogy tényleg annyira jó-e. Így hát beszereztem és azonnal nekiestem.
A végeredmény? Csalódott vagyok. 

Van egy gazdag, befolyásos, kívülről csili-vili, tökéletes család. Nagyszülők, a 3 lányuk és azoknak a gyermekeik. Évről évre nyaranta összegyűlnek egy magánszigeten és ott pihengetnek. A család csak látszólag tökéletes, amúgy egyáltalán nem lehet ezt elmondani róluk. Tudjátok, tipikusan olyanok akik kívülről azt sugározzák, hogy minden rendben, de amikor becsukják maguk mögött a ház ajtaját, akkor kiderül, hogy a fenéket van így.
A főszereplőnk Cadence, aki a történet kezdetekor majdnem 18 éves. Ő a családban a legidősebb unoka, az "örökös", az első. Az ő visszatekintése alapján tárul fel a múlt és jutunk el a szomorú valóságig.

"Mi vagyunk a Sinclair család.
Senki sem igényel törődést.
Senki sem téved,
senki sem hibázik."

Valami két évvel ezelőtt történt a magánszigeten, ami mindent megváltoztatott Candence életében. Balesetet szenvedett, nem emlékszik a történtekre és azóta olyan fejfájással küzd, ami sokszor teljesen a földre teríti. Két év elteltével az édesanyjával újra visszatérnek a szigetre. Látszólag minden olyan, mint volt, de ez csak a látszat.
A lány úgy dönt, hogy kinyomozza mi történt a balesete éjszakáján, majd a történet legvégén rájövünk a szomorú valóságra. ...

Sok-sok véleményt, értékelést olvastam a könyvről, lehet, hogy hiba volt, mert így túl nagy elvárásokat tápláltam irányába. Nagyon szerettem volna szeretni, vártam én is ugyanazokat az érzéseket, mint mások. Kezdetben csak értetlenkedtem, hogy nálam miért nem következik be a katarzis, hol van a csoda, "az agyamat eldobom" érzés. Aztán rájöttem, hogy A hazudósok egyszerűen nem az én könyvem.

Olvastam, elvoltam vele, de nem keltett bennem semmilyen különösebb érzelmet. Úsztam a sorokkal és ennyi. Olyan volt, mint a langyos lábvíz. Kellemes a hideg téli éjszakákon, de mégis csak jobb lenne, ha melegebb lenne, bár a hidegtől mindenképp jobb.
Egyik szereplő se került közel a szívemhez, egyiket se kedveltem meg.
Maga a cselekmény úgy ahogy elment, tudni akartam az igazságot, de mégis amikor kiderült minden, nem döbbentem meg. Nyugtáztam magamban, hogy igen, ez van és ennyi.

A hazudósok tán arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy nem mind arany, ami fénylik. Hogy a gazdag, szép külső mögött, a befolyásos, gazdag család mögött ugyanolyan átlagemberek élnek, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Sírnak, szenvednek, átlagosak, ugyanazok az élethelyzetek történhetnek meg velük, mint velünk, titkolóznak ... és van, hogy hazudnak.

Ajánlanám-e elolvasásra a történetet? A fentiektől függetlenül igen, csak ne nagy elvárásokkal kezdjen neki senki. Kellemes kis történet, de nagy extra nincs benne. Vagy csak túl nagy elvárásaim voltak felé.

Hiszel abban, hogy szellemek, démonok és Látók élnek közöttünk?
Evie O’Neillt unalmas szülővárosából New York nyüzsgő utcáira száműzik – amitől ő ma-xo-lú-te el van ragadtatva. 1926-ot írunk. New Yorkban tobzódnak az illegális italmérések, a Ziegfield lányok és a pimasz zsebtolvajok. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.
A lány attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel, és Willt a helyszínre hívják, Evie ráébred, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.
Ahogy beleveti magát a gyilkossal való macska-egér játékba, újabb históriák kerülnek napvilágra a sosem alvó városban. Egy Memphis nevű fiatalember életét a rémálmok irányítják. Theta, a táncosnő, a múltja elől menekül. Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget. És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt…

Eredeti címe: The Diviners (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2014.)
Sorozat: A Látók
Oldalszám: 662

A Látók #1 

Az írónő nevét látva ennek a könyvnek a borítóján, egyből a Gemma Doyle trilógia ugrott be. Ebből kiindulva mire is számítottam a könyv olvasása előtt?
Egy fiatalos, üde, titkokkal teli YA regényre. Olyanra, amit kellemes lesz olvasni amíg tart, de túl mély nyomot nem fog bennem hagyni.
És mit kaptam? Nos fiatalos, üde, titkokkal teli volt, de a mély nyomnál másképp alakult minden.

Az 1920-as évek Amerikájában játszódik a történet. Bevallom őszintén, nem sok olyan könyvet olvastam, ami ebben a korban játszódott és ezen a helyszínen is, így kicsit "szűz" terepen jártam, de tán pont jó is volt így. Libba Bray ugyanis olyan remekül festi le a 20-as évek Amerikáját az olvasó elé, hogyha lehetőségem lenne visszarepülni a múltba, gondolkodás nélkül választanám ki ezt az időszakot az egyik uticélomnak. :o) 

Evie kicsit bajos tizenéves lányka. Tipikusan lázadó, aki ha manapság élne, biztos vagyok abban, hogy eléggé feltűnő jelenség lenne, mint ahogy volt a történetben a 20-as években is. Szeret más lenni, szeret "bulizni", felhívni magára a figyelmet, szeret fiatal lenni, élni. Fura volt belegondolni, hogy a 20-as években is szerettek "bulizni" a fiatalok, mert hajlamos vagyok erre a korra úgy gondolni, mintha akkoriban másról se szólt volna a fiatal lányok élete, mint a hímzésről, a háztartási munka megtanulásáról és az előkelő, erkölcsös viselkedés betartásáról.
Nos, Evie minden tekintetben más, mint a többiek. Ugyanis van egy fura képessége, ami bajba sodorja, ezért a szülei New Yorkba küldik, hátha a nagybácsi megfegyelmezi őt és jó útra tereli.

"– Az édesanyád és én nem támogatjuk az ivászatot. Hát nem hallottál a Tizennyolcadik módosításról?
– A szesztilalomról? Amikor csak tudok, iszom az egészségére."

Igen ám, csakhogy a nagybácsi fura figura. Múzeumot vezet, okkult témák érdeklik, szóval ő sem épp a mindennapi emberkék közé tartozik.
Evie megérkezik, nagy örömére, hogy kiszabadult poros otthonából és a nyüzsgő New Yorkba lett száműzve, álmaiban partyzik is ezerrel és jó úton halad is efelé, köszönhetően egy régi barátnőjének és egy új ismerősének. Aztán történik valami. ...
Egy titokzatos gyilkosságsorozat veszi kezdetét, amibe a nagybácsi és így Evie is belebonyolódik. És jön az izgalom.

Különleges képességű fiatalok, egy rejtélyes gyilkos, még rejtélyesebb gyilkosságsorozat teszi színessé a történetet. Egy izgalmas ifjúsági krimit tarthat kezében az olvasó, ha leemeli a polcról A Látókat.
Teljesen magával sodort a történet, pedig bevallom őszintén, nem számítottam semmi extrára. Nagyon szerettem olvasni, faltam mindenhol, ahol csak lehetett, minden pillanatban és nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam vele gyorsabban haladni.
Nagyon várom a folytatását!

A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort?
Kiben bízhat Evie?

Eredeti címe: Poison Princess (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2014.)
Sorozat: Az Arkánum Krónikák
Oldalszám: 474

Az Arkánum Krónikák #1.

Kresley Cole nevét olvasva/hallva eddig, mindig elsősorban a „Halhatatlanok alkonyat után” sorozata jutott eszembe, mely az első olyan könyv volt, amit a vámpíros lázam kezdetén olvastam évekkel ezelőtt. (A „McCarrick fivérek” trilógiát is szerettem, mégis a második helyre csúszott az emlékeimben.) De mostantól kezdve biztos vagyok abban, hogy ez a sorozata fog beugrani.

Szeretem olvasni a különböző "elméleteket" arról - a szórakoztató irodalom keretein belül -, hogyan fog bekövetkezni a "világ vége" és mi lesz a túlélőkkel. Mert az izgalmasság kedvéért pár emberke maradjon már életben. :oP Ez a történet pedig igazi csemege ebben a műfajban.

"– Tudhattam volna, hogy életben maradtál!
Leszállt a motorról, majd nekidőlt.
– Mégis miért, Evangeline?
– A hüllők és a férgek egész jól megúszták – mondtam olyan hangon, mintha be lennék szívva."

A felépítése fantasztikus! Minden úgy kezdődik, hogy az olvasó teljesen abban a hitben van, hogy egy bizonyos női szereplővel - akiről akkor még nem tudni, de a főszereplő lesz majd -, valami szörnyűség fog történni, besétál a csapdába. A lány elkezd mesélni valakinek és ebből a meséből épül fel a történet, a végén a hatalmas csattanóval, ami után legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből. :o) Végig a könyv olvasása során végigkísért egyfajta belső feszültség, hogy mi lesz a lánnyal, a végén pedig olyan érzésem volt, mintha minden levegő kifogyott volna a tüdőmből és pár pillanatig csak kapkodtam a friss levegőért, majd jött a megkönnyebbülés.

Szóval a történet egyfajta visszatekintés, mely során átéljük a "világ vége" bekövetkeztét Evie szemén keresztül, majd azt, hogy mi történt vele utána.
Különleges képességű fiatalokkal találkozhatunk a könyv lapjain, kiknek a karakterük és a fontosságuk csak még jobban feldobták az amúgy is pörgős cselekményt, és hát a lájtosabb lamúr se marad el. ;o)

"– Olyan illatod van, mint a… loncnak.
– Nincs rajtam semmi.
– Ez az egyetlen vágyam – kunkorodott fel a szája szeglete."

Csak dicsérni tudom a Méreghercegnőt, egyszerűen zseniális volt! Minden sorát élveztem, teljesen magával sodort. Egy percig se éreztem, hogy YA regényt olvasok, nem volt tipikusan tinis attól függetlenül, hogy tizenéves főszereplői vannak, így bátran tudom ajánlani idősebb korosztálynak is.
Izgalmas, érdekes, magával sodró cselekményű történet, remek karakterekkel és cselekményvezetéssel. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, még kedvenc is lehet belőle. ;o)

Szirénia öröksége #1

"Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nem képes egykönnyen túltenni magát a traumán. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?"