2015. december 17., csütörtök

# YA

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

„Ebben a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.” (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)

Park
Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni.
Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.


Eleanor
Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.


Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

Eredeti címe: Eleanor & Park (2012)
Kiadta: Scolar Könyvkiadó (2014)
Oldalszám: 334

Ó, hogy én mennyire szerettem olvasni ezt a könyvet! Az Eleanor és Park tipikusan olyan történet, amiben igazából túl sok minden nem történik, cselekmény szempontjából olyan, mint a langyos lábvíz, de ahogy az írónő fogalmaz, ahogy leírja az érzéseket, a gondolatokat, ettől vágja földhöz az olvasót. 

Eleanor első ránézésre fura tizenéves lánynak tűnhet, ha szembe sétálna velünk az utcán. Kicsit hippi beütése lenne és arra gondolnánk, hogy ezt a lányt nagyon nem érdekli, hogy mit vesz fel, hogyan néz ki, magára aggat bármit, amit épp talál a szekrényben. De mindez nem ezért van így, nem azért öltözködik így, mert így akar, hanem azért, mert nincs más lehetősége.

"Eleanornak igaza volt: sosem nézett ki szépen. Művészien nézett ki, és a művészetnek nem muszáj szépnek lennie; azt kell elérnie, hogy érezz valamit."

forrás
Eleanor az édesanyjával, a testvéreivel és az édesanyja új férjével él együtt elég szerény körülmények között. A család élete nagyon nem boldog. Az "új" apuka rendszeresen iszik, erőszakos, mindenki fél tőle. Eleanor pedig nagyon tart a férfitól. Végig azt hisszük a könyv olvasása során, hogy tart a férfitől a viselkedése miatt, de igazából a vége felé kiderül, hogy miért is érez a lány úgy a férfi iránt, ahogy. Miért veti meg, miért próbálja kerülni. ...
Aztán ott van Park, akinek az édesanyja koreai származású, az édesapja amerikai. Szirupos amerikai álomcsaládba született. A szülei rajongásig imádják egymást, minden boldog és rózsaszín körülötte.
Rakjuk össze ezt a két szereplőt. Parkot a "tökéletességével" és Eleanort a "tökéletlenségével", aztán lássuk meg, hogy mi lesz belőle.

"Megpróbált visszaemlékezni, hogyan is történt meg ez – hogyan lett egy ismeretlenből az egyetlen személy, aki számít."

Nem a cselekményért olvassuk ezt a könyvet, hanem az érzések, gondolatok miatt.
Mindig amikor folytattam az olvasást, olyan érzésem volt, mintha egy feneketlen kút magába szippantana. Megszűnt a külvilág, csak a történet létezett és amikor el kellett szakadnom tőle, tényleg olyan érzés lehetett, mint amikor valakit felhúznak a víz mélyéről a fuldoklása után. Hirtelen azt se tudja hol van, mi történt vele.
Átjártak a főszereplők érzései, gondolatai. Újra tizenéves lány voltam, azzal a rengeteg kétséggel, félelemmel és annyira átéreztem a tipródásukat, félelmeiket.

"Azt hiszem, nem is veszek levegőt, amikor nem vagyunk együtt – suttogta Eleanor. – Ami azt jelenti, hogy amikor hétfőn reggel találkozom veled, már hatvan órája nem lélegzem. Valószínűleg azért vagyok olyan mogorva, és azért mordulok rád. Amikor külön vagyunk, csak rád gondolok, és amikor együtt vagyunk, csak pánikba esem. Mert minden másodperc nagyon fontosnak tűnik. És mert annyira elveszítem a kontrollt, nem tudom visszafogni magam. Már nem is a sajátom vagyok. A tiéd vagyok, és mi lesz, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz engem? Mert hogyan is akarhatnál úgy, ahogyan én akarlak téged?"

De persze a könyv több annál, mint egy egyszerű tiniregény. Eleanor története rémisztően valósághű és elgondolkodtató, felkavaró.
Nagyon szerettem olvasni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates