2016. április 17., vasárnap

# YA

E. Lockhart: A hazudósok

Eredeti címe: We Were Liars (2014.)
Kiadta: Ciceró (2015.)
Oldalszám: 246
Forrás: saját
Értékelésem:

A hazudósok tipikusan olyan könyv, ami alapjáraton csak a fülszövege alapján nem hívta volna fel magára a figyelmemet, de olvasva mások áradozó véleményét a könyvről a molyon és a blogokon, a kihagyhatatlan kategóriába soroltam. Úgy éreztem, hogyha ennyi pozitív vélemény született róla, már-már áradozva és csöpögve, akkor muszáj kiderítenem, hogy tényleg annyira jó-e. Így hát beszereztem és azonnal nekiestem.
A végeredmény? Csalódott vagyok. 

Van egy gazdag, befolyásos, kívülről csili-vili, tökéletes család. Nagyszülők, a 3 lányuk és azoknak a gyermekeik. Évről évre nyaranta összegyűlnek egy magánszigeten és ott pihengetnek. A család csak látszólag tökéletes, amúgy egyáltalán nem lehet ezt elmondani róluk. Tudjátok, tipikusan olyanok akik kívülről azt sugározzák, hogy minden rendben, de amikor becsukják maguk mögött a ház ajtaját, akkor kiderül, hogy a fenéket van így.
A főszereplőnk Cadence, aki a történet kezdetekor majdnem 18 éves. Ő a családban a legidősebb unoka, az "örökös", az első. Az ő visszatekintése alapján tárul fel a múlt és jutunk el a szomorú valóságig.

"Mi vagyunk a Sinclair család.
Senki sem igényel törődést.
Senki sem téved,
senki sem hibázik."

Valami két évvel ezelőtt történt a magánszigeten, ami mindent megváltoztatott Candence életében. Balesetet szenvedett, nem emlékszik a történtekre és azóta olyan fejfájással küzd, ami sokszor teljesen a földre teríti. Két év elteltével az édesanyjával újra visszatérnek a szigetre. Látszólag minden olyan, mint volt, de ez csak a látszat.
A lány úgy dönt, hogy kinyomozza mi történt a balesete éjszakáján, majd a történet legvégén rájövünk a szomorú valóságra. ...

Sok-sok véleményt, értékelést olvastam a könyvről, lehet, hogy hiba volt, mert így túl nagy elvárásokat tápláltam irányába. Nagyon szerettem volna szeretni, vártam én is ugyanazokat az érzéseket, mint mások. Kezdetben csak értetlenkedtem, hogy nálam miért nem következik be a katarzis, hol van a csoda, "az agyamat eldobom" érzés. Aztán rájöttem, hogy A hazudósok egyszerűen nem az én könyvem.

Olvastam, elvoltam vele, de nem keltett bennem semmilyen különösebb érzelmet. Úsztam a sorokkal és ennyi. Olyan volt, mint a langyos lábvíz. Kellemes a hideg téli éjszakákon, de mégis csak jobb lenne, ha melegebb lenne, bár a hidegtől mindenképp jobb.
Egyik szereplő se került közel a szívemhez, egyiket se kedveltem meg.
Maga a cselekmény úgy ahogy elment, tudni akartam az igazságot, de mégis amikor kiderült minden, nem döbbentem meg. Nyugtáztam magamban, hogy igen, ez van és ennyi.

A hazudósok tán arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy nem mind arany, ami fénylik. Hogy a gazdag, szép külső mögött, a befolyásos, gazdag család mögött ugyanolyan átlagemberek élnek, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Sírnak, szenvednek, átlagosak, ugyanazok az élethelyzetek történhetnek meg velük, mint velünk, titkolóznak ... és van, hogy hazudnak.

Ajánlanám-e elolvasásra a történetet? A fentiektől függetlenül igen, csak ne nagy elvárásokkal kezdjen neki senki. Kellemes kis történet, de nagy extra nincs benne. Vagy csak túl nagy elvárásaim voltak felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates