A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 28., szombat

Philippa Gregory : A királycsináló lánya

8:00 0 Hozzászólás

 

 

 Az angol királyi család belharcait ismerhettem meg az 1400-as években. Az, hogy épp kit neveznek királynak és királynénak a legnagyobb kérdés és életcél volt. Ekkora sznobság meg sem fordult naív fejemben.

 Neville Anna meséli el saját együgyű módján a történetét. Apja nagyravágyó terveit mindkét lányába igen mélyre sikerült ültetni. Igaz, hogy ők az uralkodó ház közeli rokonai voltak és tanácsadóként szorgosan besegített az ország kormányzásába, de elragadta a hév. Királyt döntött, majd a frissen trónra ültetett ifjú ellen fordult belharcot szítva. Majd valódi háborút indított a trónért. Természetesen elbukott. Mindezt a 9 éves kislány kezdi el mesélni, dicsőítve apja törekvéseit, hogy mindent érte és nővéréért áldoz fel. Ahogy kibontakozik egyik puccs a másik után, úgy válik egyre érthetőbbé, hogy Anna is csak egy sakkfigura apja játékmezején. Amikor épp nem ment erővel, próbálkozott politikai-házassági játszmákkal megszerezni az uralmat. Halála után a család sokat szenvedett kapzsissága miatt. Ennek ellenére lánya egy pillanatig sem érzett megvetést felmenője iránt, inkább átvette örökét. Sajnos az úrhölgyekről eddig is gondolt figyelmetlenséggel próbált egyre feljebb törni. Rövid időre királyné lett. Boldogságát nem találta benne, mert nem volt eléggé eszes hozzá, inkább csak a jóérzés hajszolására törekedett. A halált vágyta...

  Még egyetlen olvasmányom sem zavart ennyire. Nagyon vártam, hogy a végére érjek. Két dolog ordított azz oldalakról: hataloméhség és naivitás. Elképzelhetetlen számomra, hogy ennyire beszűkült tudattal éljenek jómódú hölgyek. Az egész kötet csak az akkori hatalom gyakorlását helyezi előtérbe,anélkül, hogy a narrátor kellő figyelmet fordított volna környezetére. Ebből kifolyólag végül nem kerültem közelebb élete mindennapjaihoz, szokásaihoz. Kerestem az őszinte beszélgetési nyomát, hogy fejlődést mutasson a szociális hálója. Egyedül maradtam a reménnyel.

  Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket. Sajnos a szerzőnő jelen munkája, mert azért munka volt a javából, nem vitás, nem nyerte el tetszésemet. 

  Olvastad?Mit gondolsz róla? 

Meséld el! 

Legyen szép napod! 

2020. augusztus 13., csütörtök

Dan Brown : A Da Vinci-kód

8:00 1 Hozzászólás
Újraolvasás. Először az újszülött gyermekem kiságya mellet kuporogva olvastam éjszakánként. Majd hosszú időre megfeledkeztem róla. Nem rég az Angyalok és démonok olvasása közben merült fel a gondolat, hogy újra kellene lapozni. Teljesen más élményt kaptam. Már mindenki ismeri a világ leghíresebb ikonográfusát, Robert Langdont és az ő elképesztő kalandjait. Gondolom, erről nem kell szót ejtenem. Amit viszont szeretnék megosztani, az a másodolvasási élmény. Nekem most a NŐről szólt a történet. Igen, kiharcolták elődeink az önállóság jogát. Lehetünk bárkik, elérhetünk bármit. Persze, azért tudjunk elvégezni minden természet követelte feladatunkat. És ez az! Manapság már csak ez a szerep ellen próbálunk kézzel-lábbal küzdeni, miközben mosolyogva megszakadunk a karrier lépcsőin. Ugye érthető?! Nőnek lenni pedig annyi, mint elfogadni a természet szabályait. Vígan irányíthatjuk életünket, meg másokét is cégér nélkül. A végeredmény ugyanaz : ritmusos, szabályozott, kellemesen gömbölyded, boldog Élet. A Nő az, akiből élet ered és akiért élni érdemes. Fellobbantotta a könyv a feminizmus tüzét bennem? Nem igazán. Az egy erőszakos, a Férfi ellen lázadó törekvés. Személy szerint én nagyon jól érzem magam Mellette. Évek alatt szépen együtt kialakítottuk a szerepeinket. Harmónia született a gyerekeinken felül. Nő és Férfi párként kiegészíti és támogatja egymást. Szóval a klisék sorolása helyett inkább azt mondom, hogy az önnön nőiségem találtam meg a kötetben. Persze a sorok között, mert a csomagolás, a kalandregény, minden mást képes feledtetni. Alatta viszont ott vagyunk mi, Nők. Elsősorban a természettel és önmagunkkal kell jóban lennünk. Évezredek óta megy a keresgélés, vajon milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk. Vedd elő a tükröd! Pont ilyen, egyedi. Kedves olvasó barátaim nagyon szeretem magamban, hogy nincs elvárásom a könyveimmel kapcsolatban, így mindig felfedezhetek különösebbnél-különösebb élményeket és kalandokat. Kívánom, hogy ti is találjatok új élményt a régi történetekben!

2020. július 8., szerda

Eyvind Johnson : Rózsák és lángok

8:00 0 Hozzászólás
    Egy könyvtári kiárusításon találtam. A borítója tetszett meg. Hazavittem, megsimogattam, majd egyszer megjegyzéssel a polcra tettem. Eljött az ideje. Leemelve először a kis, kellemes, kézbe simuló mérete tetszett meg. Fellapoztam és lám az Európa könyvkiadó 1976-os kiadása. Nohát! Akkor még nem éltem...
    A történet a sötét középkor és az egyház fejlődéstörténetének egyik nevezetes eseményét dolgozza fel. A svéd származású Nobel-irodalomdíjas szerző a francia louduni boszorkányper eseményeit foglalja regény formába. Az információimat utólag gyűjtöttem. Így lett számomra igazán ütős a könyv. Így lett saját belső drámám.
   Csak röviden, csak kedvcsinálónak  :
 Egy pici, zárt közösségű francia városka.Az 1620-as és 30-as évek idején. Zajlik a vallásháború, áldozatait szedi a pestis a városfalakon kívül és belül. Lakói folyamatosan helyezkednek, óvatoskodnak a világi és vallási vezetők között. Abban az időben nagyon kellett vigyázni a véleménynyilvánítás módjával, mert bárkinek szemet szúrhatott egy-egy vehemensebb kijelentés. Ilyen viszonyok közt élte ön azonos és cseppet sem hagyományos életét egy katolikus pap. A veszte is ez lett. Szónoki tehetsége és tetszetős külleme mellett a város vezetését bírálta. Históriáját egy helyi tisztségviselő meséli saját életét beszőve.Naplóbejegyzései kicsinyes mivoltát is szemléltetik. Gyáva ember. A narrátor beletűz objektív eseményleírásokat és megszólaltatja magát a főhőst,az események végére áldozatot is. Perbe fogták, megkínozták és máglyán égették. Igazán aprólékos leírással a démonok által megszállottak vallatását, ördögűzési praktikákat, kínzási folyamatokat.
    A cím alapján egy kellemes történelmi, szerelmes regényre számítottam. Misztikát sejtettem a fedőkép láttán. Nehezen szoktam a régies mondatszerkezeteket. Olyan hangnemben fogalmaz, amit fel kell dolgozni és a mögöttes tartalmat értelmezni. Gyakori a latin és francia idézetek emlegetése. Utoljára Jókai munkája volt ilyen hatású. Lassan haladtam, nagyon lassan. Volt időm. Egyes napokon nem vettem kézbe, mert figyelni kellett a szövegre. Az utolsó 100 oldal viszont egy szuszra pergett ujjaim alatt. Már értettem és élveztem, rettegtem a sorait. Sütött az irigység, a büszkeség, a gyávaság és hatalomvágy. Néha gyomorforgató volt. Nem mindig tetszett. Majd befejezve, olyan érzésem van, hogy kellett ez a lecke. Manapság mindent finomítunk és lágyítunk, hogy fogyasztható legyen. A befogadóképességünk szűkül és csak ilyen edzetéssel lehet fenntartani a széleskörű érdeklődést.
   Szóval, kalandra fel!
  Neked mi az az ismeretlenül, találomra választott könyv ami elgondolkodtatott saját jóléteden?

2020. április 20., hétfő

Szép Zsolt : Kárpát walzer

11:00 0 Hozzászólás
   
    Amikor először kettesben maradtam a kötettel, első dolgom volt, hogy lefényképezzem több szögből, nyitva is és elküldjem férjemnek a célzástól nem mentes üzenete: Idén már elleszek. Vaskos, nagyméretű, apró betűs. Tényleg azt gondoltam akkor, az első oldalak után, hogy idén megkönnyebbülhet a családi kassza, én már nem terhelem a könyvimádatommal.
     Aztán elindult a történet. Mint minden könyv elején, kicsit akadozottan haladtam. Szokni kellett a leírásokat, mondatszerkezeteket és a történet formálását. Mivel nagyon szeretem a történelmi regényeket, így gyorsan ráállt a szemem a dologra. Az első fejezet, vagy inkább bekezdés meglepett. Egy nagy sóhajjal zártam le. Mi lesz ebből? Mese, vagy tényleg regény?
     Könyvet nem teszünk le félbehagyva!
     Folytattam az olvasást. Majd szép lassan alakot öltött a történet valódi, kézzel és képzelettel megfogható vonala. Sorakoztak a karakterek, akiknek egyénenként is megvolt a maga előélete, mielőtt az olvasó elé lépne. Nagy ügyesen be is mutatja őket az író. Fejezetről fejezetre ismerkedünk meg a szereplőkkel, ugrálva az időben, hogy megértsük, hogyan és miért kerültek előtérbe. Ki lehetne emelni ugyan egy főhőst, ha nagyon akarnék, de kár lenne. Mert mindenki fontos. Gyönyörűnek éltem meg, persze mai szemmel nézve, az Osztrák-Magyar Monarchia tájait. Tiszta lírást kaptam a kor területén élő ember életkörülményeiről. Megsúgom, mi már jóval kényelmesebben élünk. A személyiségi különbözőségek nagyon finom megformálását tapasztaltam, mindamellett, hogy velem tejesen elhitette, hogy párbeszédeik valóban oly csavarosan körmönfontan zajlottak, ahogy leíródott. Kiemelt szerepet kapott a becsület. Romantikus gondolatok töltöttek el a tisztesség hangsúlyozásakor. Teljesen belekényelmesedtem a könyv tartalmába, amikor a felénél új érzés szállt meg. Hogy miről ír? Varázslat, boszorkány, rémlény? Á, csak egy epizód, hogy megtalálja a következő lendületet...
       Megváltozott a téma. A jó és rossz harca kerül középpontba. Az emberfeletti képességek szaporodtak, a szereplőknek megvillant a másik orcája, én meg tátott szájjal faltam a sorokat. Nem vagyok Fantasy rajongó. Ezek után sem leszek. A magyar mondavilág oly módon ivódott a lapok közé, hogy a hideg futkosott a hátamon. Nem volt menekülés. Olvastam nappal, végigülve a konyhát, teraszt, nyugágyat, nappalit. Majd olvastam éjjel is. Minden apró szabad gondolatomat lekötötte. Huhh! Magával ragadó a lendülete, feszesen tartotta a szálakat. Az utolsó percig vágytam a végjáték utáni boldog megkönnyebbülésre.
        Akkor most pár szó arról, hogy mi okozott csalódást. Sajnos igen sok volt benne a nyomtatási hiba. Összességében nem zavart, de egy ilyen monumentális mű többet érdemel. Meg volt egy fejezet...szándékosan nem fogom kibontogatni, részletezni. De! Határozottan az volt az érzésem, hogy időhúzásként készült. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem a szerző saját akaratából került bele.Esetlenül tolakodik a többi közé. A hanghordozása is más.
        Vidámabb vizekre evezve. Az utolsó oldalak előtt azon méláztam, hogy vajon hány átsörözött éjszaka kellett egy baráti társaságnak, hogy ezt, a selyemszálakon szőtt történetet megfogalmazza a szerző? Abban azért mindenképp biztos vagyok, hogy nem az esti mesék okozták a mű születését. Nagy hatással volt rám és többet akartam tudni. Találtam egy interjút, és lám csak! Igazam volt.

         Nagyon várom a folytatást! Sok elvarratlan szál lebeg a szélben szabadon...

         Ne félj tőle! Olvasd el bátran és utazd át a Kárpátokat,téren és időn keresztül a frissen épült vasúton!

2019. december 18., szerda

Anne Frank : Mesék és történetek a Hátsó traktusból

8:00 0 Hozzászólás


     Eddigi olvasmányaim mind felnőttek tollából származott. Anneról természetesen hallottam már, de még soha nem gondoltam, hogy érdekes lehet számomra. Majd egy délután tevékenykedtem a konyhában, nagylányom letelepedett mögém és megkért, hallgassam meg. Felolvasott nekem. Az irodalom tankönyvéből egy részletet. A napló írásáról tanultak. Beszélgettünk még kicsit, majd ment dolgára. Bennem viszont hagyott valamit a délután emléke. Egy hiányérzet növekedett és egyre erősebbé vált. Meg kellett ismernem a részleteket. Makacs is voltam ám. Nem lehet bármelyik megjelent kiadvány, nekem pont ez kellett. Nagyon türelmes volt velem a Mai-Könyv.hu csapata és addig kutakodtak, míg valahol rá nem leltek. Igazán hálás vagyok érte. Innen is KÖSZÖNÖM!
  Az őszinte kiskamasz kritika tükröződik naplóbejegyzései lapjain. Elképzelhetővé vált szemeim előtt a szűk élettérben sínylődő lányka lelki válsága. Az, hogy olyanokkal osztozott a légtéren, melyekkel normális körülmények között még csak beszélőviszonyba sem lett volna. de volna sajnos nem létezett... Gondolom, nem lehetek benne biztos, hogy szerető szülei épp a stressz feldolgozása céljából ajándékozták az első füzetet. Talán nem is sejtették, hogy ezzel milyen remek menekülőkaput nyitottak az addig féktelen kislány számára. Csodás történeteiben mindvégig a szabadban járt. Az erdő képzeletbeli bejárása jelentette számára a megnyugvás lehetőségét. Megfeledkezhetett a szűk falakról és az életet jelentő szigorú napirendről. Történetei egyre sorjáztak és én arra gondoltam, hogy milyen nagy hasonlóságokat fedeztem fel magamban a szereplőkkel. Miszerint fiatal suhancként nekem is az erdő jelentette az igazi békét, mivel akkortájt nehezen boldogultam az emberekkel. A természet viszont mindig megértett és oltalmat adott. Ezekben a boldog emlékekben gyönyörködve olvastam sorról sorra Anne írásait.
  Majd jött a kötet második része. Idegenek telerakták tudományos történelmi részletekkel. A szárnyló álomvilágból a földbe döngölt. Pontos képet adott az egész Frank család felmenőinek és tagjainak sorsáról. Felmerült bennem, hogy ez a rész talán kimaradhatott volna. Aztán meg az, ha kimarad, valószínüleg létre sem kelhetett volna. Nem is tudnék a sok idegen hozzáértő gondoskodása nélkül a túl fiatalon áldozattá vált író-zseni munkáiról.
  Sok tanúlságos történetet kívánok mindenkinek!
  Üdvözlettel, Tiszavirág

2019. december 14., szombat

Budai Lotti - Shirzan bosszúja (Ágyas és úrnő 2.)

14:00 0 Hozzászólás


Budai Lotti ismét időutazásra szólít, melynek során elvarázsol, meglep és egy pillanatra sem ereszt el.  A megannyi néven ismert Louise de Morainville ezúttal a bosszú ezer árnyalatával ismerkedik. 

Moly.hu

Az első rész letaglózó lezárása után kettős érzéssel vágtam bele a folytatásba. A megalázott feleség története, akitől odaadó és a végsőkig hűséges férjét elragadták szívszaggató véget ért. A döntés, hogy éppen ezen a ponton érjen véget az első kötet, tökéletes volt, hiszen így mindenki eldöntheti, érdekli-e a bosszú, vagy mivel William és Louise sorsa érdekelte jobban, ezen a ponton s maga számára is lezártnak tekintheti a történetet.

A második rész, az elsőkhöz hasonlóan nehézkesen indult, a bosszú sokáig csupán egy távoli vágy, elképzelés volt a nő számára, s olvasóként már alig győztem kivárni mikor térünk a "lényegre". 
Az írónő továbbra sem hazudtolta meg magát, ami a történelmi hűséget és a tőle megszokott, igen érzékletes szexjeleneteket illeti. Az apróbb "kilengések" ellenére is bámulatos szerkesztői munkának köszönhetően végül mindkét kötetben harmonikus egyensúlyba került a kidolgozott történelmi intrikák világa és az erotika.
A herceggel való affér számomra nem tette szimpatikusabbá a szabad erkölcsű, és továbbra is minden lében kanál Louise személyiségét, de megértem, hogy a duológia csakis ezzel válthatta be a borító és a fülszöveg által sugalmazott ígéretét.

Még a Shirzan szerelmével kapcsolatban írtam, hogy Louise fizikai - lelki teherbírása már-már irreálisnak látszik. Nos az eddig megismert tulajdonságai és a második részben tanúsított bátorságával vegyülve a karaktert a mesebeli hősök magasságába repítette. Mondhatnánk, hogy a férje és az egykori vagyon elvesztésével és a megaláztatásokkal teli múlt mindenre elszánttá tette Louise-t, de neki még ezek után is bőven volt mit veszítenie. Volt két gyermeke, barátai, a maradék javai és ami talán a legfontosabb - övé volt az erkölcsi fölény az eltipróival szemben, amit később már aligha mondhatott el. A bátorságnak nevezett vakmerősége így már egyáltalán nem tűnik annyira megalapozottnak.
Ha a dolog másképp végződik, Jakab a családján torolta volna meg Louise tetteit, s akkor kin állt volna bosszút? Félreértés ne essék, a karakterépítés az írónő részéről nagyszerűen megvalósult. Louise egy élethű karakter egy túlságosan bizarr szituációban. 

Nagyon tetszik egyébként a történet konklúziója, ami a bosszút illeti. Az ember sokszor azt gondolja, hogy ő maga is szolgáltathat igazságot magának, - ha már az élet megtagadta tőle - de a bosszú a valóságban nem így működik. Louise kockára tett mindent, ami megmaradt neki, odadobta a testét, egy lehetséges kapcsolatot, reszkírozta a gyerekei biztonságát, és mindezt, ami a Jeffreys elleni személyes bosszúját tekintve végül is teljesen "feleslegesen". A bosszú és a bosszúvágy nem kárpótolhat, adhat vissza semmit, ami elveszett. A számlát soha senki nem tudja kiegyenlíteni, s így mi értelme az egésznek?

2019. szeptember 7., szombat

Budai Lotti - Shirzan szerelme (Ágyas és úrnő - 1. rész)

17:08 0 Hozzászólás

Budai Lotti ismét időutazásra szólít, melynek során elvarázsol, meglep és egy pillanatra sem ereszt el. A borostyánszeműből megismert Louise de Morainville - később Lady Elsfield nagyszabású kalandjai során újabb névvel gazdagodik, ami nem más, mint: Shirzan.


Moly.hu

A Bastille-ból éppen hogy menekült, egykori Louise de Morainville alig-alig szusszanhatott egy keveset, mire ismét utolérte a végzete, és a békés angliai kastélyból az összeesküvések kusza hálója előbb egy hajó gyomrában, majd a háború sújtotta Indiában, a császár háremében ejtette foglyul.

A regény, az írónőtől megszokott egyszerű, mégis élvezetes stílusban, könnyedén kapaszkodik át előbb XIV. Lajos fényűző világából a viharos Angliába, majd a komfortos európai kultúrközegből a korabeli India sokszínűségébe. Minden egyes sor mögött szinte tapinthatóan ott húzódik az a rengeteg kutatómunka, utánajárás, ami pillérként tartja maga fölött a történetet. A történelmi hűséget már A borostyánszemű olvasásakor sem győztem csodálni, de hogy immár két nagy lélegzetvételű eseménysorozaton keresztül is sikerült a történelmi tények közé abszolút hitelesen beilleszteni a saját karakterének útját, írói szemmel is sokak számára méltán lehet irigylésre méltó.

Igaz, Louise története nem ezen a ponton kezdődik, de így sem kell megijedni tőle - az írónő minden utalásánál röviden kitér az előzményekre, így akkor  is élvezhető, ha valaki nem olvasta A borostyánszemű két kötetét. Ám, a töménytelen háttérinformáció és szerzői-szerkesztői megjegyzés miatt a regénnyel olvasóként türelemmel kell bánnunk. Az eleje kissé nehézkesen indul be, de még idejében ahhoz, hogy éppen ne tegyük le a könyvet a kezünkből - amiért egyébként nagy kár lenne.

Ha A borostyánszemű minden eseményét, a nőt ért valamennyi csapást, árulást hozzáveszem a mostanihoz, nehezen tudnám elfogadni Louise-t valódi, hús-vér emberként. Persze, egy regényhős lehet attól különleges, hogy távol áll az általunk hétköznapinak ítélt szürke karakterektől, és a tárgyalt korszak is jóval több, hogy úgy mondjam rugalmasságot igényelt a halandó emberektől. Mégis, valahányszor elrabolják - ami nem kevésszer fordul elő - elkábítják, ellehetetlenítik a szerencsétlen nőt, mindig is akaratlanul visszaránt a valóságba a gondolat, hogy hogyan képes ilyen szélsőséges élmények után, poszttraumás stressz és depresszió nélkül tovább menni, és élni az életét?



Mindez jó, és rossz példát is mutat egyszerre, ahogy a főhősnő többi tette, amivel hol könnyebben, hol nehezebben tudtam azonosulni. (Példának okáért ez a minden lében kanál attitűd, amit túlzott igazságérzettel magyarázott, időnként nagyon kihozott sodromból - különösen, hogy amikor a saját tetteit kellett volna felülbírálni, ez az igazságérzet valahogy eltűnt...). 

Shirzan azonban, - a harcos nőstényoroszlán - aki bármire képes akár a bosszúról, a családjáról van szó, valamilyen szinten minden nőben megvan. Talán éppen Shirzan volt, aki miatt Louise végül bármit képes volt túlélni..

2019. július 27., szombat

Izolde Johannsen: A pontlövész

8:00 0 Hozzászólás
Képtalálat a következőre: „a pontlövész”
           Vajon lehet-e pontosan ismerni a történelmet? Mi is a történelem valójában? 
Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a regényből, de két szemszöget biztosan megismerünk a francia forradalom eseményeiben szereplők közül.
           A lázadó nép tömege elsodor magával egy 3 éves kis fiúcskát anyja mellől Párizs utcáin. Valaki lehajol érte, magához emeli és saját otthonába viszi. A befogadó család szeretettel nevelgeti, míg az újabb harcok el nem szakítják a gyermeket tőlük. Ekkor még csak 8 éves. Sorstársra talál egy valamivel idősebb fiú személyében és védik egymást a halál számtalan próbatétele ellen. A sors adta újabb oltalmazó nevelőjük fiatal felnőtt korukig gondoskodott róluk. Tengerészekké váltak ez alatt. A harcok elszakítják őket egymástól és bizonytalan lett főhősünk túlélése is. Mígnem hadifogságban súlyos sérülések közepette rátalál édesapja. Nehéz az egymásra találás, ha az egyik fél nem is emlékszik, nem is emlékezhet sajátjaira. Viszontagságos élete folyhatna békésen is, ha forradalomban edzett lelke hagyná. keresi múltját, önmagát és az életében eddig szereplők elveinek jogosultságát. Az egyik pillanatban a szerelmet megtaláló férfi, a másikban ellenforradalmár...
           Szándékosan nem használok a bejegyzésben neveket. A megfejtéshez, hogy egy fiatal főszereplőnek, miért lesz 3 neve, két szemben álló országban is állampolgársága, legjobb elolvasni a könyvet. Mind emellett nem kis leckét kaphatunk az 1700-as évek végi európai eseményekből, meg a XIX. század kezdetéből, amikor Napóleon igyekezett uralma alá vonni a világot. 
           Nagyon sok hiteles adattal dolgozik a szerző. Több szálon mozgatja történetét. Néha már-már elvesztem a sok információban. Az első kötethez képest könnyebb volt befogadni a szöveget, mert nem volt olyan távolságtartó. A harcokban szenvedő ártatlanok leírásai hátborzongatóak. Nagyon alapos a képi megjelenítés. Kevesebbet kapunk a szerelmi szál leírásából és a családi élet bonyodalmaiból. A tengeri ütközetek bemutatásához és a hajók mozgásához én elrejtenék a kötetben pár térképet, hogy ezzel segítsem az olvasót a folyamatosság megtartásában. Megsúgom, hogy bizony Google térképpel keresgéltem a helyszíneket. Megtörtént, hogy mosolyogtam azon, hogy mennyi mindent szeretne megtanítani nekem egyetlen regény alatt. Néha kicsit sután sikerült.De a szándék zseniális. Történelem órába illő. Ha akad olyan bátor tanár, aki nevelné komisz ifjait, hát használja ezt a könyvet. Van benne minden ami a zabolátlan elméknek kell: harc, vér, undor, megaláztatás, szenvedés, próbatétel, önfeláldozás és valódi barátság. Címe kissé megtévesztő, hiszen egyetlen lövés leírása adja, de meg lehet bocsájtani. A családfa ágainak kifésülésében is megakadtam néha, ide is jól jönne némi támasz. Már csak a regény jellege miatt is, hiszen nem tankönyvről van szó.
            Gazdagodtam számos dologgal a kötet olvasása által.Tényleg felmerült bennem a gondolat, hogy hány szempontja is van egy történelmi eseménynek?! Csak pár család életét ismerjük a tankönyvekből és akkor sem látjuk őket együtt, csak egyéneknek, akik tartoznak valahova. Pedig biztosan éltek együtt is. A francia történelem rejteget még számunkra alapanyagot újabb és újabb remek regények megszületéséhez.Ugye?!   

2019. július 6., szombat

Vida Gábor : ahol az ő lelke

8:00 0 Hozzászólás
Képtalálat a következőre: „vida gábor ahol az ő lelke”
                 Valahogy így képzelem el, nagyapám is így mesélt nekünk, ilyeneket: Leül ő a történettudó a magas háttámlájú fotelbe, kezeit a sokat simogatott karfán pihenteti. Mi körbeüljük, figyelünk rá. Ő nagy levegőt vesz, mélyen a szemünkbe néz mielőtt belekezd. Lassan indul, hogy lássa értjük-e. Majd egyre komolyabban befele figyel és visz minket egy másik korba, egy másik életbe, egyre lendületesebben, néha mellékmagyarázatokkal tűzdelve, hogy érezzük a másik sorsát. És figyelek. Értem, vagy csak érzem és látom a helyet, hallom a hangját, várom a megkönnyebbülést hozó jó fordulatot. Melynek csak felét kapom. Nekem kell befejezni, mert a mesélő feláll, és itt hagy, hogy álmodjam meg én a szereplő életébe a boldog szebb jövőt.
                  Így jártam! De nem bánom egy pillanatra sem.
                  Olyan igazi, olyan valódi szívből előtörő érzéseket fogalmaz meg Vida Gábor férfias lelkülettel, amit több, mint 20 éve nem hallottam. Akkor vesztettem el az én mesélőmet.
                   Az elvágyódás mindig is része volt a kemény életet élőknek. A szereplők útnak indulnak erdélyi otthonukból, hogy megtalálják szerencséjüket. Apa és fia más-más elképzelésekkel. Werner Sándor az Új Világba vágyik, Lukács sosem látott anyja után, akit Budapesten hagytak régen. Az ifjabb Wernert mecénása Afrika mélyére csábítja. Teljesen távol kerül mindattól, ami vagy aki lenni akar. Elefántvadász lesz és ellenség az I. világháborúban, úgy, hogy nem is tudja, kik a szemben álló felek. Évekkel később térhet vissza "hadifogságából" egy megváltozott Európába keresni saját, otthagyott világát, szüleit. Itt is ellenség, a saját hazájában. Lehet ezt érteni? Apja előkerül egy rövid időre, de nem úgy, ahogy tervezték. Megint csak a keresés marad: a nő (aki már másra vágyik, menni), a barát (aki hosszan nem jön), az élet célja, értelme. Nehéz boldogulni a háború után olyannak, aki gyanús a résztvevő felek számára. Vajon kinek kémkedik? Senkinek.Lehetséges? Valahogy megtudja, hogy szülei együtt vannak Magyarországon. Élnek. Ettől többre nem vágyik.Kolozsváron lenni, ott élni jól vagy rosszul, már mindegy. Legyen otthona! Majd megszokják...
                     
                                                  Kedves olvasó barátaim!
                     Nagyon pontos leírás, érzékeltetés található e műben a kisebbségi lét mikéntjéről, jelenéről is. Sokan vágyódnak a szebb világba és közülük többnek remeg a lelke, amikor otthonára gondol. Ismerjétek meg ti is az érzést, mely nem egyetlen ember, hanem egy egész nemzet vívódását mutatja be! 
                     Nehéz olvasmány. Mégis oly elragadó az egybefüggő soraival, beolvadó párbeszédeivel. Nincs mit túldrámázni. Egyenesen, csak a lényegre koncentrálva mesél. Stílusa különleges, minden mondatnak sajátos íze van.
                      Imádtam, imádom!
                     Üzenetet hordoz: el lehet menni, meg lehet próbálni a világot és ha nem találod a lelked, haza lehet jönni...mindig haza lehet jönni.
                     

        



2019. június 10., hétfő

Izolde Johannsen : Megölni a királyt

8:00 0 Hozzászólás
Képtalálat a következőre: „izolde johannsen megölni a királyt”
               Történelmi regényt írni nagy feladat. Sok mindenre figyelni kell és mellette szórakoztató jellegre is törekedni érdemes. Nagyon vékony és éles a határ a hiteles leírás, meg az irodalmi élvezhetőség között. Könnyű ugrálni, átcsúszni. Mégis fontos szereplő mindkettő a műfajban.
                 A történet Franciaország jelentőségét, befolyását mutatja be az amerikai függetlenségi háború lezajlásában és az ezt követő francia forradalom kaotikus vérontásán vezet végig. Illetve egy kalandvágyó fiatal nemes, Gilbert La Fayette önfeláldozását, becsvágyát írja körül, akár az árulás vádját is kockáztatva. Amihez számos segítő csatlakozott, akik szorosan mellette állva élték meg ezeket az időket. Jó esetben túlélték. Legfontosabb társa Szalma Jason lett. Egy közember, akik súlyos küldetés terhével érkezett Párizsba. Kusza utakon történő egymásra találásuk életfogytig tartó barátsággá fejlődött.A nemesi származású közel engedte magához a nincstelennek hittet. Még akkor is, ha titokban egymás legnagyobb ellenségei voltak. A nemzetek közötti ellen érzet biztosan nem engedte volna őket egymáshoz közel. És mégis. Kellett hozzá a közember különleges képessége, hogy láthatóvá váljon. Ebből fejlődött ki a  kölcsönös tisztelet, mely minden élethelyzetben megmaradt.
                    Az események csak úgy záporoznak a sorok között. Nem hagy pihenésre lehetőséget az olvasónak. A kezdeti távolságtartó, elegánsnak szánt feszes hangnem a könyv végére meglágyul és kellemesebbé válik. Két szálon indul a cselekmény, mindkét szereplő életéből kapunk pillanatképeket. Találkozásuk pillanatában egyidősek. Majd ide-oda ugrálva a két világ között fejlődik a dráma. Nagy hangsúly fektetődik a történelmi részletek pontos ismertetésére. Ettől darabossá válik a regény. A hajóutak megszervezése sok időt vett el életükből anélkül, hogy megtudtuk volna mivel is szöszöltek annyi időt. Vándoroltak óceánon és kontinensen át. Ismerkedtek és nagyon sokat búcsúztak. Félbehagytak beszélgetéseket, melyek következménye végtelen barátságok szövődése. Hogyan? Sejtem. Nem fért bele az adott történetbe. Majd a forradalom kitörése órási változást idézett elő mind az életük folyásában, mind a leírás nyelvezetében. Mintha egy másik regénybe csöppentünk volna. Élvezhető, sőt érezhető a bonyodalom leírása. Lerakhatatlan a végéig, még akkor is, ha a főhős mellékszereplővé silányul. Jó lenne tudni a folytatást!

                                Lenne pár javaslatom, csak mint olvasó:
-Feloszthatná ezt a rengő eseményt legalább három kötetre. Annyit dolgozott rajta, hogy vétek lenne ennyiben hagyni. Így jutna idő, tér minden párbeszédre, sorsok követésére.
-Maradjunk az egyszerű hangvételnél. Olvasni és befogadni is könnyebb. Távoli eseményeket, más kultúrát mutat be.
-A túl sok titok zavarossá teszi az olvasási élvezetet. Érdemes kicsomagolni az olvasó számára őket, így beavatottnak érezheti magát.

               Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az írónőnek és nagyon sok sikert kívánok a folytatáshoz! Amennyiben megszületne egy sorozat e könyv alapján, kérem jelezze! Nagyon szurkolok!




2019. május 7., kedd

Sally Christie: A ​király kurtizánjai

6:00 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Sisters of Versailles
Kiadta: Lettero (2018.)
Oldalszám: 520
Forrás: saját
Értékelésem:
Már a könyv címe is eléggé figyelemfelkeltő, de az se piskóta, amit az írónő a lapokon összehozott. Olvasmányos, érdekes, izgalmas történet volt XV. Lajos udvaráról.

Egy-két francia királyi szerető nevét tanultuk történelem órákon, de a Neslé nővérekről eddig semmit se hallottam, sajnos. Pedig lehetett volna mit mesélni róluk!
Öten voltak nővérek, közülük 4-en lettek a király szeretői. Megbotránkoztató? Fura szituáció? Mert arra tán még csak legyintenek az emberek, ha 2 testvérből lesz szerető, na de ha 4-ből! Ráadásul mind a 4-en annyira mások voltak!

A történelem ott vette kezdetét, hogy XV. Lajos lengyel feleségre tett szert. Hét évig hűségesen látogatta a királynét, nem lépett félre, sorra születtek a gyerekek is. De aztán a 7 év elkezdett meglátszani a királynén is, elkezdett odalenni a király vágya, a bizalmasai pedig szerető után néztek.
Így került a képbe az első Neslé lány, Louise. Ő volt a legnaivabb a nővérek közül, teljesen belehabarodott az uralkodóba, így boldogan lett a szeretője hosszú évekre. Nem vette észre az intrikákat maga körül és saját magának ásta meg a vermet a naivságával.
Őt a sorban Pauline követte. Hát, rá mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy naiv lett volna. Célja volt, hogy magába bolondítsa a királyt és ezt el is érte. Egy ideig bábként mozgatta, bármit elért nála. A sorsa meg ... hát, nem gondoltam volna, hogy az lesz, ami lett.
Aztán Marie-Anne jött, az okos, dörzsölt, özvegy. És nem maradt ki a sorból Diane sem, igaz, ha jól vettem se a sorok közül, csak egy menet erejéig. 

Érdekes és olvasmányos volt a történet már csak azért is, mert mind a 4 Neslé nővér annyira más volt! 
Louise elég unalmas volt számomra, Pauline unszimpatikus, de mégis tán ő volt ennek ellenére a legizgalmasabb.

"Az elemi erő olyasmi, ami megállíthatatlan. Mint az erős szél vagy a földet elárasztó nagy esők – feleli, majd árnyalt hangon folytatja: – Ezt a kifejezést használják nagyon céltudatos emberek jellemzésére is. Pauline nagyon céltudatos. És úgy vélem, a céltudatosság a legnagyobb tehetség. A szépségnél, az intelligenciánál, a fortélyos ügyességnél is nagyobb."

Marie-Anne és Diana se hozott különösebben lázba, de összességében nagyon érdekes volt olvasni, hogyan lettek a nővérek a király szeretői és mik történtek velük.

Bár az ötödik nővér nem lett a király szeretője, ennek ellenére rápillantást kaphat az olvasó az ő életére is, ami így tette kerekké a Neslé lányok történetét. És milyen fura, hogy túlélte mindannyiukat!

Olvassátok el! Könnyed, olvasmányos, izgalmas olvasmány!

2019. február 11., hétfő

Fábián Janka - Rose regénye

8:00 0 Hozzászólás

Képtalálat a következőre: „fábián janka rose regénye” Nagy    örömmel    ajánlom     a    kedves    "  szépíró  "    hölgy   2018 - ban megjelent , újraszerkesztett két regényét tartalmazó könyvét . 

       A német lány ( 2010 ) és A francia nő ( 2013 ) együttese már megjelenésében is eleganciát sugároz . Jól esett kézbe venni a kellemes tapintású kemény fedeles kötetet . Kék színe pedig előre nyugalmat sugároz .
       Túl az ünnepeken , túl a sok hajszolt , felturbózott érzelmeken felüdülést jelent a kellemes hangvételű élettörténet . Még ha mese is . Oly jólesőn hat lelkemre a sok instant szellemi táplálékból származó ízfokozó és színezőanyag után tisztasága . Szeretem a tiszteletet , amely a szereplők megformálásából árad . Minden hősnek jelleme van és senki sem velejéig romlott , de nem kínál olcsó ártatlan áldozatot sem . Azt éreztem olvasás közben , hogy talán a szerző még a negatív figurákat is tisztelte írás közben . 
        A történet a főhős előtti generációjától indul . Meg is lepődtem ezen . Először akkor , amikor egy fiatalembert indított kalandjaira a könyv elején . Nem értettem , hogyan kerül női név a fedőlapra . Másodszor meg a találkozásuk mikéntjén és kapcsolatuk kézenfekvő eredetiségekor . Fordulatokba sem szegényes a regény .
         Kedvelem a történelmi alapokat , mellyel szinte érinthetővé válnak a szereplők . Beleillesztette a 20. század viharaiba őket , életük alakulását pedig aktívan befolyásolta ez . Nemzetközivé vált Európa fővárosai között sodródó útjuk . Az adott korban ez csöppett sem volt egyszerű , vagy hétköznapi . Valahogy ezt is sikerült érzékeltetni . Nem is beszélve a sztálingrádi harcok megjelenítéséről .Félelmetesre sikerült . 
         Végig kísérhető a háború utáni francia forradalom ,  részletes leírásokkal . Mindenkire hatással volt a két világnézet kettéválasztása a kontinens közepén és az ebből alakuló élet színvonalbeli különbözőségek . Szinte tapintható a feszült óvatosság 60 - as , 70 - es évek Magyarországán . A könnyelműbbek , vagy bátrabbak gyorsan elvesztek . Belepillanthatunk az ideának hódoló Moszkva veszélyeibe . 
         Hallottam , olvastam már " hadi árvákról " más országok esetében . Regény formájában viszont most találkoztam először német hátrahagyottakkal Franciaország területén . Sajnálom őket .
          Rose is ilyen lány . Egész életében hajszolja a biztonságos , szeretettel teli családot . Vágyik az oltalmazó férfialakra , aki képes elfeledtetni nyomorúságos kisgyermek korát . Többször is talál ilyet , mégsem tarthat sokáig nyugalma . Egy - egy társ elkíséri a következő állomásig , majd kiszáll . A nagy szerelem rátalál többször . Igazi mégis csak egy van . Szegénység , valódi mély szegénység elkerüli . Mindig okosan és szerencsésen tudott gazdálkodni . Végigkísérjük őt életútján . Nem irányítója a nagy fordulatokat , de jól alkalmazkodik aktuális helyzetéhez . Soha sem kapkod , időt hagy magának és az olvasónak is feldolgozni az eseményeket . Döntései felett sem kesereg . Már  elengednénk a történet levezetésében a beteljesedett boldogságot . Némi hiányérzettel így is kerek lenne . 
           De ! Mély levegő és megérkezik a feszültségoldó " Happy End " . Lehet új életet kezdeni mozaik családdal , gyökerek nélkül . 
           Kellenek az ilyen pozitív végkimenetelű mesék .Sok szenvedésről értesülünk manapság  a világból , környezetünkből . Erőt kell gyűjteni a holnaphoz , a folytatáshoz . Ahhoz , hogy támaszok lehessünk , hogy támaszra leljünk . És szüksége van a női léleknek a megkönnyebbülést hozó sírásra is . 
            Mikor sírtatatok utoljára megkönnyebbülve?
              Végszóra megosztanék még egy idézetet a könyvből , melyet azonnal lejegyeztem:

          A múltunk nem megsárgult papírokon és elszíneződött tintával írt sorokban van , hanem bennünk : a bőrünk alatt , a zsigereinkben . 
        

2019. január 30., szerda

Steve Berry - Királyi fortély

22:05 0 Hozzászólás


Steve Berry amerikai író igen későn futott be. Már majdnem 50 éves lett, amikor végre egy kiadó befogadta első könyvét. Valószínűleg Dan Brown sikereit irigyelték meg, s mivel Berry is hasonló, történelmi rejtvényfejtős kalandregényt írt, vállalták a kockázatot és megjelentették A Borostyánszoba című regényét. Ezt követően még írt 2 önálló regényt, a Romanov próféciát és A harmadik titok című könyvet, majd hozzákezdett a Cotton Malon sorozatához. Ennek egyik része a Királyi fortély. 
Minden regénye önnálóan megállja a helyét, egymástól független történet, kvázi mint Langdon professzor kalandjai, csak számomra a Da-Vinci kódot és az Angyalok és Démonokat leszámítva jobbak, mint Dan Brown történetei. Nem tudom, hogy azért-e, mert több mögötte a kutató munka, vagy épp az aktuálpolitika, de valahogy sokkal élethűbbek a történetei és kevésbé kifacsartak, mint Brown sztorijai.
Ebben a részben Malone összekapcsolta Abdelbaszet Ali Mohamed Al-Megrahi 2009-es amnesztiáját (1988-ban felrobbantotta a Pan-Am egyik járatát; 243 utas és a 16 fős személyzet vesztette életét) és az 1533-ban született I. Erzsébet életét, vagyis az őt övező titokzatos legendát, összeesküvéselméletet. Nem árulom el mi az, mert ez a könyv egyik fordulata.
A történet szerint Malone Amerikából utazik hazafelé Dániába a fiával, de szívességet tesz régi főnökének és Londonba kísér egy angol fiatalembert. Nem is sejti, hogy ez az apró segítség belekeveri a CIA Angliában zajló titkos műveletébe, melynek célja, hogy rávegyék a Skótokat arra, hogy ne engedjék szabadon Al-Megrahi-t. A CIA ugyanis találni akar Anglia múltjában  egy olyan titkot, amivel kényszerítheti az angolokat, hogy rávegyék a skótokat a meghátrálásra. Jó kis politikai játszma! De persze ott az angol titkosszolgálat is, és őket se ejtették a fejükre. De hogy valójában, ki melyik csapatban játszik, és kinek mi a valódi szándéka, korán sem egyértelmű.
A regény fordulatos, izgalmas, sodró lendületű, mégis követhető a történelmi nyomozás. Több szálon futó eseményeket szépen görgeti, hogy a végkifejletben minden szereplőt egy vonalra terelhessen és lezárhassa a történetet. Az I. Erzsébet életéről szóló részek történelmi tények, ellenőrizhetőek, az 1988-as és a 2009-es események a neten ellenőrizhetőek, a köréjük íródott teória pedig annyira valóságosnak tűnik, hogy akkár igaz is lehet.

Megjelenés: 2014
Oldalszám: 570 oldal
Kiadó: Ulpius-ház
Borítás: papír, puha borítás


2018. augusztus 19., vasárnap

Izolde Johannsen: A furfangos fivérek

11:54 0 Hozzászólás
1942. február. 
A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.

A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manche csatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta



Véleményem: 

2018.07.13. , pénteken jelent meg Izolde Johannsen legújabb regénye, A furfangos fivérek, amely a Birodalom tengeri bástyái sorozat 4. része. A sorozat a 2. világháborút helyezi a középpontba, ráadásul minden alkalommal valamilyen érdekes nézőpontból, eddig kevésbé ismert aspektusból. A regény egy lenyűgöző, részletes és olvasmányos összefoglaló nagyregénye a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálók történetének és Erich Bey életrajzának.
Személy szerint engem mindig lenyűgöznek a történelmi háttérre rendelkező regények, a 2. világháború pedig kimondottan közel áll a szívemhez. Nagyon tetszik, hogy Izolde rengeteg izgalmas részletet, egy egész történelmi tanulmányt és haditechnikai tudást nyújt át nekünk, olvasóknak. Számomra továbbra is lenyűgöző, hogy egy női író tollából kerül ki egy ilyen fergeteges regényfolyam, amely mindig tud valami újat, valami izgalmasat mutatni. A regények olvasása során folyamatosan úgy érezhetjük, hogy mi is részeseivé válunk a csatáknak, a karakterek vívódásainak, örömeinek és bánatainak. Az írónő figyelmét egyetlen apró pici részlet sem kerüli el, ennek köszönhető, hogy minden alkalommal érezzük a rengeteg kutatómunka eredményét és azt a precizitást, amely az írónő munkásságát az elejétől kezdve övezi, melynek vonatkozásában abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elejétől kezdve végigkövethettem és megismerhettem. 
A furfangos fivérek fényképe.
Gneisenau
Az olvasással nem haladtam olyan gyorsan, mint ahogy gondoltam, mert muszáj volt teljesen elveszni a történetben, amit csak oly módon tudtam megtenni, hogy az olvasások előtt teljesen ráhangolódtam a történetre, a korra és a karakterekre. Azonban bátran állíthatom, hogy megérte a rászánt idő, mert egy zseniális regényt olvashattam, ami lekötötte a figyelmemet az elejétől a végéig és rengeteg olyan tudással gazdagodtam a témában, amelyek eddig nem voltak a birtokomban, hiszen az iskolai történelemórák soha nem mennek bele ilyen mélységekbe, illetve személy szerint még filmen sem láttam ilyen ismeretanyagot, hiszen ott kizárólag, vagy döntő hányadban a látványra szokták helyezni a hangsúlyt. 
Üdítően hat továbbra is az írói stílus, amiben nem tudok hibát találni, egyszerűen szeretem olvasni Izolde írásait, kellemes felüdülés. 

A történet szerint 1942-ben járunk a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálók parancsnokait és legénységét, valamint a cirkálók addigi történetét ismerhetjük meg. Visszaemlékezés formájában elevenednek meg a cirkálók addigi dicső tettei és háborús szerepük. Azonban ebben az évben kezdett bebizonyosodni hogy Németország nem volt megfelelően felkészülve a tengeri hadviselésre és még nem rendelkezett megfelelő számú felszíni hajóegységgel ahhoz, hogy az ellenséges flották felett megszerezhesse a végső győzelmet. A hadihajók dicsőségének és vergődésének bemutatása egészen más színben tűnik fel a német hadi tengerészek szemszögéből. Maga a történet Németország kronológiai szemszögéből mutatja be és foglalja magába a kezdetekben dicső, később hanyatló majd vereséget szenvedő mivoltát. Egészen a hajók építésétől, felszerelésétől a végső csatáig. A történet, mivel történelmi regényről van szó előre eldöntetett, azonban mindenképpen dicséretre méltó annak levezetése és előadásmódja.


"- A Honi Flotta, ereje végső megfeszítésével próbál úrrá lenni a nyomáson. Az, hogy a kikötőnket ennyire támadták, azt jelenti számomra, hogy a hajóink elpusztítása élet vagy halál fölött dönt majd. Nem hagyhatják, hogy elmeneküljünk.- Ők azon tanakodnak, hogyan pusztítsanak el minket. A Führer pedig azon dolgozik, hogyan vigyen haza mindannyiunkat  felelte végül a tüzérfőnök. Dominik keserűen bólintott. "
A furfangos fivérek fényképe.
Erich Bey ellentengernagy, hajórajparancsnok
A karakterek szépen kidolgozottak és folyamatosan fejlődnek. Minden karakter a maga kis történetével lép be a folyamatba. Érzékelhetők a kor sajátos gondolkodásmódjára jellemző tulajdonságok, melyek nagyot lendítenek a történet valós leírására való törekvésen. A kiemelkedő és folyton szem elé kerülő szereplők képesek a legmeglepőbb módon hirtelen belépni, majd ugyanazzal a mozzanattal kilépni az eseményekből, mindezt úgy téve, hogy ezen cselekedeteik nélkül az egész értelmét vesztené. Minden karakternek megvan a maga fontos szerepe. A korra jellemző viselkedés és elvárások, beleértve a katonai viselkedés írott szabályait is szépen megjelennek az egész történet alatt.

A regény atmoszférája sugározza a katonák érzéseit, a mindennapi teendők bemutatásával pedig a korszakra jellemző feszült, de izgalmas időszakot adja át. Érződik a kezdetekben jelenlévő bizalom és hit, majd felváltja a csüggedés és kétely, legvégül a belenyugvás az elkerülhetetlenbe. 

A haditechnikai részek véleményem szerint precízen kidolgozottak és a történelmi feljegyzéseken alapulnak, tehát teljesen korhűek. A hajók felszereltsége és különböző átalakításaik mindvégig végigkövetik a hajók valós életútját, sérüléseit és változtatásait. Bár egy külső szemlélődő részére nehezebben elképzelhető egy távolságmérő berendezés vagy egy nehéztüzérségi üteg amint éppen tüzet nyit és a másodlagos tüzérség is okozhat némi gondolkodást de összességében a kor haditechnikái teljesen hitelesen jelennek meg és mindvégig szerves részét képezik a történetnek.

Összességében
Egy szenvedélyes, kidolgozott és kiváló történelmi háttérrel rendelkező regény. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, azt hogy mennyire érezni lehet az olvasás során a regénybe fektetett munkát és törődést. Az regény attól válik igazán élvezetessé, hogy minden egyes kis mozaikdarab a helyén van,  a történet pedig továbbra is filmszerűen pereg a szemünk előtt.  
Bátran ajánlom olvasásra nem csak a téma kedvelőinek, hanem mindenkinek, aki szeretne picit elmerülni egy izgalmas történelmi korban, ahol a szereplők élnek, az atmoszféra mesteri . Zseniális időutazás, vissza egészen 1942-be, amikor fekete fellegek lebegtek a világ felett. 


Az íróról:
A regényt bármilyen meglepő is, egy hölgy írta, név szerint Dénesi Ildikó, aki Izolde Johannsen írói álnéven írja történelmi regényeit. Számomra lenyűgöző, hogy egy női író a történelem egy igen erős korszakáról ennyire alapos, felkészült és minden részletre kiterjedő írásokat tud az olvasók elé tárni. 
Dénesi Ildikó

2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel.

2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.

2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) tagja
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT)  tagja.

2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. 


Korábbi értékelésem:


A téma kedvelőinek továbbá szívből ajánlom a regénysorozat Facebook csoportját, amely a tengerhajózási regénysorozatokkal - kiemelten a II. világháborús német haditengerészet nagy felszíni hadihajóinak története és parancsnokainak életrajzaival - foglalkozik.Ezen túlmenően, hírek a készülő kéziratokról, új megjelenésről,további tervekről.
Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 458
ISBN: 9786150023762

Jelen írás korábban a Könyvlelő oldalon is megjelent! 

Follow Us @soratemplates