Budai Lotti ismét időutazásra szólít, melynek során elvarázsol, meglep és egy pillanatra sem ereszt el. A borostyánszeműből megismert Louise de Morainville - később Lady Elsfield nagyszabású kalandjai során újabb névvel gazdagodik, ami nem más, mint: Shirzan.
 |
| Moly.hu |
A Bastille-ból éppen hogy menekült, egykori Louise de Morainville alig-alig szusszanhatott egy keveset, mire ismét utolérte a végzete, és a békés angliai kastélyból az összeesküvések kusza hálója előbb egy hajó gyomrában, majd a háború sújtotta Indiában, a császár háremében ejtette foglyul.
A regény, az írónőtől megszokott egyszerű, mégis élvezetes stílusban, könnyedén kapaszkodik át előbb XIV. Lajos fényűző világából a viharos Angliába, majd a komfortos európai kultúrközegből a korabeli India sokszínűségébe. Minden egyes sor mögött szinte tapinthatóan ott húzódik az a rengeteg kutatómunka, utánajárás, ami pillérként tartja maga fölött a történetet. A történelmi hűséget már A borostyánszemű olvasásakor sem győztem csodálni, de hogy immár két nagy lélegzetvételű eseménysorozaton keresztül is sikerült a történelmi tények közé abszolút hitelesen beilleszteni a saját karakterének útját, írói szemmel is sokak számára méltán lehet irigylésre méltó.
Igaz, Louise története nem ezen a ponton kezdődik, de így sem kell megijedni tőle - az írónő minden utalásánál röviden kitér az előzményekre, így akkor is élvezhető, ha valaki nem olvasta A borostyánszemű két kötetét. Ám, a töménytelen háttérinformáció és szerzői-szerkesztői megjegyzés miatt a regénnyel olvasóként türelemmel kell bánnunk. Az eleje kissé nehézkesen indul be, de még idejében ahhoz, hogy éppen ne tegyük le a könyvet a kezünkből - amiért egyébként nagy kár lenne.
Ha A borostyánszemű minden eseményét, a nőt ért valamennyi csapást, árulást hozzáveszem a mostanihoz, nehezen tudnám elfogadni Louise-t valódi, hús-vér emberként. Persze, egy regényhős lehet attól különleges, hogy távol áll az általunk hétköznapinak ítélt szürke karakterektől, és a tárgyalt korszak is jóval több, hogy úgy mondjam rugalmasságot igényelt a halandó emberektől. Mégis, valahányszor elrabolják - ami nem kevésszer fordul elő - elkábítják, ellehetetlenítik a szerencsétlen nőt, mindig is akaratlanul visszaránt a valóságba a gondolat, hogy hogyan képes ilyen szélsőséges élmények után, poszttraumás stressz és depresszió nélkül tovább menni, és élni az életét?
Mindez jó, és rossz példát is mutat egyszerre, ahogy a főhősnő többi tette, amivel hol könnyebben, hol nehezebben tudtam azonosulni. (Példának okáért ez a minden lében kanál attitűd, amit túlzott igazságérzettel magyarázott, időnként nagyon kihozott sodromból - különösen, hogy amikor a saját tetteit kellett volna felülbírálni, ez az igazságérzet valahogy eltűnt...).
Shirzan azonban, - a harcos nőstényoroszlán - aki bármire képes akár a bosszúról, a családjáról van szó, valamilyen szinten minden nőben megvan. Talán éppen Shirzan volt, aki miatt Louise végül bármit képes volt túlélni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése