Könyvfalók

 

 

 Az angol királyi család belharcait ismerhettem meg az 1400-as években. Az, hogy épp kit neveznek királynak és királynénak a legnagyobb kérdés és életcél volt. Ekkora sznobság meg sem fordult naív fejemben.

 Neville Anna meséli el saját együgyű módján a történetét. Apja nagyravágyó terveit mindkét lányába igen mélyre sikerült ültetni. Igaz, hogy ők az uralkodó ház közeli rokonai voltak és tanácsadóként szorgosan besegített az ország kormányzásába, de elragadta a hév. Királyt döntött, majd a frissen trónra ültetett ifjú ellen fordult belharcot szítva. Majd valódi háborút indított a trónért. Természetesen elbukott. Mindezt a 9 éves kislány kezdi el mesélni, dicsőítve apja törekvéseit, hogy mindent érte és nővéréért áldoz fel. Ahogy kibontakozik egyik puccs a másik után, úgy válik egyre érthetőbbé, hogy Anna is csak egy sakkfigura apja játékmezején. Amikor épp nem ment erővel, próbálkozott politikai-házassági játszmákkal megszerezni az uralmat. Halála után a család sokat szenvedett kapzsissága miatt. Ennek ellenére lánya egy pillanatig sem érzett megvetést felmenője iránt, inkább átvette örökét. Sajnos az úrhölgyekről eddig is gondolt figyelmetlenséggel próbált egyre feljebb törni. Rövid időre királyné lett. Boldogságát nem találta benne, mert nem volt eléggé eszes hozzá, inkább csak a jóérzés hajszolására törekedett. A halált vágyta...

  Még egyetlen olvasmányom sem zavart ennyire. Nagyon vártam, hogy a végére érjek. Két dolog ordított azz oldalakról: hataloméhség és naivitás. Elképzelhetetlen számomra, hogy ennyire beszűkült tudattal éljenek jómódú hölgyek. Az egész kötet csak az akkori hatalom gyakorlását helyezi előtérbe,anélkül, hogy a narrátor kellő figyelmet fordított volna környezetére. Ebből kifolyólag végül nem kerültem közelebb élete mindennapjaihoz, szokásaihoz. Kerestem az őszinte beszélgetési nyomát, hogy fejlődést mutasson a szociális hálója. Egyedül maradtam a reménnyel.

  Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket. Sajnos a szerzőnő jelen munkája, mert azért munka volt a javából, nem vitás, nem nyerte el tetszésemet. 

  Olvastad?Mit gondolsz róla? 

Meséld el! 

Legyen szép napod! 

Újraolvasás. Először az újszülött gyermekem kiságya mellet kuporogva olvastam éjszakánként. Majd hosszú időre megfeledkeztem róla. Nem rég az Angyalok és démonok olvasása közben merült fel a gondolat, hogy újra kellene lapozni. Teljesen más élményt kaptam. Már mindenki ismeri a világ leghíresebb ikonográfusát, Robert Langdont és az ő elképesztő kalandjait. Gondolom, erről nem kell szót ejtenem. Amit viszont szeretnék megosztani, az a másodolvasási élmény. Nekem most a NŐről szólt a történet. Igen, kiharcolták elődeink az önállóság jogát. Lehetünk bárkik, elérhetünk bármit. Persze, azért tudjunk elvégezni minden természet követelte feladatunkat. És ez az! Manapság már csak ez a szerep ellen próbálunk kézzel-lábbal küzdeni, miközben mosolyogva megszakadunk a karrier lépcsőin. Ugye érthető?! Nőnek lenni pedig annyi, mint elfogadni a természet szabályait. Vígan irányíthatjuk életünket, meg másokét is cégér nélkül. A végeredmény ugyanaz : ritmusos, szabályozott, kellemesen gömbölyded, boldog Élet. A Nő az, akiből élet ered és akiért élni érdemes. Fellobbantotta a könyv a feminizmus tüzét bennem? Nem igazán. Az egy erőszakos, a Férfi ellen lázadó törekvés. Személy szerint én nagyon jól érzem magam Mellette. Évek alatt szépen együtt kialakítottuk a szerepeinket. Harmónia született a gyerekeinken felül. Nő és Férfi párként kiegészíti és támogatja egymást. Szóval a klisék sorolása helyett inkább azt mondom, hogy az önnön nőiségem találtam meg a kötetben. Persze a sorok között, mert a csomagolás, a kalandregény, minden mást képes feledtetni. Alatta viszont ott vagyunk mi, Nők. Elsősorban a természettel és önmagunkkal kell jóban lennünk. Évezredek óta megy a keresgélés, vajon milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk. Vedd elő a tükröd! Pont ilyen, egyedi. Kedves olvasó barátaim nagyon szeretem magamban, hogy nincs elvárásom a könyveimmel kapcsolatban, így mindig felfedezhetek különösebbnél-különösebb élményeket és kalandokat. Kívánom, hogy ti is találjatok új élményt a régi történetekben!

    Egy könyvtári kiárusításon találtam. A borítója tetszett meg. Hazavittem, megsimogattam, majd egyszer megjegyzéssel a polcra tettem. Eljött az ideje. Leemelve először a kis, kellemes, kézbe simuló mérete tetszett meg. Fellapoztam és lám az Európa könyvkiadó 1976-os kiadása. Nohát! Akkor még nem éltem...
    A történet a sötét középkor és az egyház fejlődéstörténetének egyik nevezetes eseményét dolgozza fel. A svéd származású Nobel-irodalomdíjas szerző a francia louduni boszorkányper eseményeit foglalja regény formába. Az információimat utólag gyűjtöttem. Így lett számomra igazán ütős a könyv. Így lett saját belső drámám.
   Csak röviden, csak kedvcsinálónak  :
 Egy pici, zárt közösségű francia városka.Az 1620-as és 30-as évek idején. Zajlik a vallásháború, áldozatait szedi a pestis a városfalakon kívül és belül. Lakói folyamatosan helyezkednek, óvatoskodnak a világi és vallási vezetők között. Abban az időben nagyon kellett vigyázni a véleménynyilvánítás módjával, mert bárkinek szemet szúrhatott egy-egy vehemensebb kijelentés. Ilyen viszonyok közt élte ön azonos és cseppet sem hagyományos életét egy katolikus pap. A veszte is ez lett. Szónoki tehetsége és tetszetős külleme mellett a város vezetését bírálta. Históriáját egy helyi tisztségviselő meséli saját életét beszőve.Naplóbejegyzései kicsinyes mivoltát is szemléltetik. Gyáva ember. A narrátor beletűz objektív eseményleírásokat és megszólaltatja magát a főhőst,az események végére áldozatot is. Perbe fogták, megkínozták és máglyán égették. Igazán aprólékos leírással a démonok által megszállottak vallatását, ördögűzési praktikákat, kínzási folyamatokat.
    A cím alapján egy kellemes történelmi, szerelmes regényre számítottam. Misztikát sejtettem a fedőkép láttán. Nehezen szoktam a régies mondatszerkezeteket. Olyan hangnemben fogalmaz, amit fel kell dolgozni és a mögöttes tartalmat értelmezni. Gyakori a latin és francia idézetek emlegetése. Utoljára Jókai munkája volt ilyen hatású. Lassan haladtam, nagyon lassan. Volt időm. Egyes napokon nem vettem kézbe, mert figyelni kellett a szövegre. Az utolsó 100 oldal viszont egy szuszra pergett ujjaim alatt. Már értettem és élveztem, rettegtem a sorait. Sütött az irigység, a büszkeség, a gyávaság és hatalomvágy. Néha gyomorforgató volt. Nem mindig tetszett. Majd befejezve, olyan érzésem van, hogy kellett ez a lecke. Manapság mindent finomítunk és lágyítunk, hogy fogyasztható legyen. A befogadóképességünk szűkül és csak ilyen edzetéssel lehet fenntartani a széleskörű érdeklődést.
   Szóval, kalandra fel!
  Neked mi az az ismeretlenül, találomra választott könyv ami elgondolkodtatott saját jóléteden?

   
    Amikor először kettesben maradtam a kötettel, első dolgom volt, hogy lefényképezzem több szögből, nyitva is és elküldjem férjemnek a célzástól nem mentes üzenete: Idén már elleszek. Vaskos, nagyméretű, apró betűs. Tényleg azt gondoltam akkor, az első oldalak után, hogy idén megkönnyebbülhet a családi kassza, én már nem terhelem a könyvimádatommal.
     Aztán elindult a történet. Mint minden könyv elején, kicsit akadozottan haladtam. Szokni kellett a leírásokat, mondatszerkezeteket és a történet formálását. Mivel nagyon szeretem a történelmi regényeket, így gyorsan ráállt a szemem a dologra. Az első fejezet, vagy inkább bekezdés meglepett. Egy nagy sóhajjal zártam le. Mi lesz ebből? Mese, vagy tényleg regény?
     Könyvet nem teszünk le félbehagyva!
     Folytattam az olvasást. Majd szép lassan alakot öltött a történet valódi, kézzel és képzelettel megfogható vonala. Sorakoztak a karakterek, akiknek egyénenként is megvolt a maga előélete, mielőtt az olvasó elé lépne. Nagy ügyesen be is mutatja őket az író. Fejezetről fejezetre ismerkedünk meg a szereplőkkel, ugrálva az időben, hogy megértsük, hogyan és miért kerültek előtérbe. Ki lehetne emelni ugyan egy főhőst, ha nagyon akarnék, de kár lenne. Mert mindenki fontos. Gyönyörűnek éltem meg, persze mai szemmel nézve, az Osztrák-Magyar Monarchia tájait. Tiszta lírást kaptam a kor területén élő ember életkörülményeiről. Megsúgom, mi már jóval kényelmesebben élünk. A személyiségi különbözőségek nagyon finom megformálását tapasztaltam, mindamellett, hogy velem tejesen elhitette, hogy párbeszédeik valóban oly csavarosan körmönfontan zajlottak, ahogy leíródott. Kiemelt szerepet kapott a becsület. Romantikus gondolatok töltöttek el a tisztesség hangsúlyozásakor. Teljesen belekényelmesedtem a könyv tartalmába, amikor a felénél új érzés szállt meg. Hogy miről ír? Varázslat, boszorkány, rémlény? Á, csak egy epizód, hogy megtalálja a következő lendületet...
       Megváltozott a téma. A jó és rossz harca kerül középpontba. Az emberfeletti képességek szaporodtak, a szereplőknek megvillant a másik orcája, én meg tátott szájjal faltam a sorokat. Nem vagyok Fantasy rajongó. Ezek után sem leszek. A magyar mondavilág oly módon ivódott a lapok közé, hogy a hideg futkosott a hátamon. Nem volt menekülés. Olvastam nappal, végigülve a konyhát, teraszt, nyugágyat, nappalit. Majd olvastam éjjel is. Minden apró szabad gondolatomat lekötötte. Huhh! Magával ragadó a lendülete, feszesen tartotta a szálakat. Az utolsó percig vágytam a végjáték utáni boldog megkönnyebbülésre.
        Akkor most pár szó arról, hogy mi okozott csalódást. Sajnos igen sok volt benne a nyomtatási hiba. Összességében nem zavart, de egy ilyen monumentális mű többet érdemel. Meg volt egy fejezet...szándékosan nem fogom kibontogatni, részletezni. De! Határozottan az volt az érzésem, hogy időhúzásként készült. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem a szerző saját akaratából került bele.Esetlenül tolakodik a többi közé. A hanghordozása is más.
        Vidámabb vizekre evezve. Az utolsó oldalak előtt azon méláztam, hogy vajon hány átsörözött éjszaka kellett egy baráti társaságnak, hogy ezt, a selyemszálakon szőtt történetet megfogalmazza a szerző? Abban azért mindenképp biztos vagyok, hogy nem az esti mesék okozták a mű születését. Nagy hatással volt rám és többet akartam tudni. Találtam egy interjút, és lám csak! Igazam volt.

         Nagyon várom a folytatást! Sok elvarratlan szál lebeg a szélben szabadon...

         Ne félj tőle! Olvasd el bátran és utazd át a Kárpátokat,téren és időn keresztül a frissen épült vasúton!

     Eddigi olvasmányaim mind felnőttek tollából származott. Anneról természetesen hallottam már, de még soha nem gondoltam, hogy érdekes lehet számomra. Majd egy délután tevékenykedtem a konyhában, nagylányom letelepedett mögém és megkért, hallgassam meg. Felolvasott nekem. Az irodalom tankönyvéből egy részletet. A napló írásáról tanultak. Beszélgettünk még kicsit, majd ment dolgára. Bennem viszont hagyott valamit a délután emléke. Egy hiányérzet növekedett és egyre erősebbé vált. Meg kellett ismernem a részleteket. Makacs is voltam ám. Nem lehet bármelyik megjelent kiadvány, nekem pont ez kellett. Nagyon türelmes volt velem a Mai-Könyv.hu csapata és addig kutakodtak, míg valahol rá nem leltek. Igazán hálás vagyok érte. Innen is KÖSZÖNÖM!
  Az őszinte kiskamasz kritika tükröződik naplóbejegyzései lapjain. Elképzelhetővé vált szemeim előtt a szűk élettérben sínylődő lányka lelki válsága. Az, hogy olyanokkal osztozott a légtéren, melyekkel normális körülmények között még csak beszélőviszonyba sem lett volna. de volna sajnos nem létezett... Gondolom, nem lehetek benne biztos, hogy szerető szülei épp a stressz feldolgozása céljából ajándékozták az első füzetet. Talán nem is sejtették, hogy ezzel milyen remek menekülőkaput nyitottak az addig féktelen kislány számára. Csodás történeteiben mindvégig a szabadban járt. Az erdő képzeletbeli bejárása jelentette számára a megnyugvás lehetőségét. Megfeledkezhetett a szűk falakról és az életet jelentő szigorú napirendről. Történetei egyre sorjáztak és én arra gondoltam, hogy milyen nagy hasonlóságokat fedeztem fel magamban a szereplőkkel. Miszerint fiatal suhancként nekem is az erdő jelentette az igazi békét, mivel akkortájt nehezen boldogultam az emberekkel. A természet viszont mindig megértett és oltalmat adott. Ezekben a boldog emlékekben gyönyörködve olvastam sorról sorra Anne írásait.
  Majd jött a kötet második része. Idegenek telerakták tudományos történelmi részletekkel. A szárnyló álomvilágból a földbe döngölt. Pontos képet adott az egész Frank család felmenőinek és tagjainak sorsáról. Felmerült bennem, hogy ez a rész talán kimaradhatott volna. Aztán meg az, ha kimarad, valószínüleg létre sem kelhetett volna. Nem is tudnék a sok idegen hozzáértő gondoskodása nélkül a túl fiatalon áldozattá vált író-zseni munkáiról.
  Sok tanúlságos történetet kívánok mindenkinek!
  Üdvözlettel, Tiszavirág