"Két megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni.
Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút. Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival?
Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről."
Már tudjátok, hogy rajongok a szebbnél szebb borítókért, az írónő könyve pedig egyszerűen csodálatos. Tényleg olyan, ami rögtön felkelti a figyelmet, öröm levenni a polcról.
Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, azonnal magába szippantott a történet. Bár sosem jártam Olaszországban, azért nagy vágyam, főleg, hogy a Rómáról szóló leírások annyira érzékletesek, mintha én is ott lettem volna. Nagyon tetszett a történet, végig azon izgultam, vajon merre tart, lesz-e olyan, amire nem számítok. Lett… Én még ilyen befejezéssel nem találkoztam, csak pislogtam, hogy valóban jól értettem-e a lezárást. Hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy tetszett-e, annyira mást vártam. De nem akarok szpoilerezni. Aki már olvasta, tudja, hogy mire gondolok. Aki viszont nem, annak nagyon ajánlom, hogy ezt sürgősen pótolja. :) Azt hiszem, ebből is látszik, ezt a könyvet egészen biztosan nem lehet a klisés jelzővel illetni. Számomra mind a történet, mind a lezárás nagyon egyedi volt. Imádtam!
A szereplők igazán a szívemhez nőttek, különösen a jóságos Raymond atya – öröm volt olvasni a párbeszédeiket Leilával. Ezek hol komolyak voltak, elgondolkodtatóak, máskor viszont jókat mosolyogtam rajtuk. Tetszett Leila „fejlődése”, ahonnan elindult, végül ahova jutott a könyv végén.
"– Mi történt? – kérdeztem a fejemhez kapva, ami még mindig hasogatott.
– Csak a szokásos – letette mellém az ágyra a tálcát, és legyintett. – Maga elájult, én pedig hazahoztam.
– Pap létére már másodszor vitt ágyba… – motyogtam, mire ő jót mosolygott.
– Úgy látom már jobban van."
Érdekes, hogy bár jelenleg több mint tíz könyv vár elolvasásra, most pont erre esett a választásom. Az utóbbi időben több negatív dolog is történt az életemben, így kicsit olyan, mintha nem lenne véletlen, éppen ezt vettem le a polcról. A könyv csodálatos gondolatokat tartalmaz, igazi „gyógyír” volt a lelkemnek.
"Talán így vagy úgy, de mindannyian megtaláljuk a saját utunkat, még ha most úgy is érezzük, kilátástalan a helyzetünk. Sokszor küzdenünk kell érte, sokszor kerülünk közben padlóra, de ha igazán fontos a kitűzött célunk, meg fogjuk találni a módját, hogy elérjük azt."
Összegzés:
Véleményem szerint Baráth Viktória könyve egy nagyon jól megírt történet szimpatikus szereplőkkel, fantasztikus helyszínekkel, csavaros befejezéssel. Ezzel pedig az idei év kedvenceinek a listájára is felvettem. :) Aki még nem olvasta a könyvet, tényleg ne habozzon, mert csak ajánlani tudom!
"A szerelem a legcsodálatosabb dolog a világon, de egyben a legfájdalmasabb is tud lenni, ha nem teljesedik be."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése