Marina Fiorato: Bíbor és csont

Egy januári estén a ködös és hideg London egyik híres hídján a Waterloo Bridge-en, egy fiatal prostituált Annie Stride be akarja fejezni rövid életét. Az 1853-as év nem jobb és nem rosszabb a többinél, egy magányos és védelem nélküli örömlány számára csak egy út van, vagy önként vagy az egyik kliense kezével vet véget az életének. Ráadásul Annie terhes is, az egyetlen ember aki mellette állt Mary Jane, nem rég dobta el az életét, ugyan itt és ugyan így. Az utolsó pillanatban egy kéz visszarántja, és egy szép férfi felajánlja hogy egy órát kér, és ha ezek után Annie elakarja dobni az életét, akkor vissza hozza ide, és a lány eltűnhet a lenti szürke folyóban. Egy óra, csak ennyi, és a fiatal nő csak egyet akar...ÉLNI. A fényekkel kivilágított London, az előkelő férfi kedvessége és szépsége, a meleg bérkocsi biztonsága, a KIrályi Akadémia festményei, egyre távolabbra sodorja a halál gondolatát.
.....................
A könyv kezdése egy lányregénynek is beillik, ez elvileg a limonádé kis füzetekbe is elmenne, de nem, mert gondold végig. Az 1853-as London még nem az a világváros, a piros telefonfülkékkel, ez Viktória királynő városa, ahol a sikátorok mélyén egy holttest megszokott látvány, gyereklányok egyetlen esélye a piszkos nagyváros, néhány év után már csak alkalmi partnerek, és a vége vagy a folyó, vagy egy elhagyott ház egyik elhagyott szobája az utolsó állomás.
......................
Annie beköltözik a férfi házába, a gazdag megmentő egy nemesi család sarja, aki magas havi apanázs ellenében a szenvedélyének élhet. A képei borzongatóak és titokzatosak, Francis Maybrick Gill megszállottja a szépségnek, de nem a középkori merev formáknak, nála a festmény beszél és megszólít, de legfőképpen a lélek félemére hat. Az első este igazi ágyban alszik Annie, de reggelre vérben úszva ébred, a magzatát elveszíti, így már alkalmas arra hogy modell legyen. Vékony és mégis nőies, az utca még nem kezdte ki a vonásait, a verések nyomai lassan eltűnnek. Francis sorozatot fest, bibliai nőalakokat kelt életre a vásznon, Annie annyi alakban jelenik meg, ahány bukott és vérengző nőt leírtak az Ószövetség krónikásai.
........................
Francis az 1800-as évek Sztanyiszlavszkija lenne csak festőben? Maximalista zseni? Sajnos egyik sem, és mégis mindegyikből van benne. Hátborzongatóan tökéletesnek kell lennie a képnek, a rajta lévő nőalaknak " le kell lépnie" a vászonról. Annie egész életében több verést kapott, mint ennivalót, Az első kuncsaftját a "kedves papának" köszönheti. Egy szűz és fiatal lánynak még van ára, amit sietősen le is gurít a torkán.
............................
Annie élete gyökeresen megváltozik, a napi rutin ugyan az. A festés után pihenés, és olvasás, Francis tanítja a jó eszű lányt, csiszolja a kiejtését, a könyvekkel új világokat mutat Annie-nek. De az idill egyik pillanatról a másikra megszakad, mert egy este furcsa idegenek jönnek hozzájuk. A két férfi Francis szerint két mecénás, de Annie élt annyit az utcán hogy érezze, inkább több közük van a rendőrökhöz. Reggel sietős utazás a reneszánsz fővárosába Firenzébe. A város melletti Villa Kamélia lesz az új otthon. Itália elbűvöli a sok mocsok és szenny után. Itt mindig süt a nap, ráadásul a külvilág szemében mint férj és feleség élnek. A Villa Kamélia kertje igazi mesevilág, de a város és a képtárak hangulata is újabb csodákat tartogatnak  Annie-nek. Egy dolog okoz zavart az idillben, Francis nem közeledik hozzá férfiként. Vannak napok amikor hosszabb időre is eltűnik, a városban van dolga, de ennél többet nem lehet belőle kiszedni. Egy nap betoppan a szivárványember, aki festékeket árul, és egyre többet mesél és tanít a színekről a lánynak.
Annie elszürkül  a bezárt villában,  "levágták a szárnyait" mondja Francis, és ahhoz hogy újra repülni tudjon - értsd ihletet adjon a mesternek - ahhoz ki kell nyitni a kalitka ajtaját. Velencébe mennek, ahol a legfontosabb hely a férfi szerint a Sóhajok hídja, az elítéltek utolsó pillantása a városra, mielőtt a föld alatti börtönökbe élve eltemették volna. őket. Annie érzi a sötét fenyegetést, de nem tudja hogy honnan közelít. A süllyedő város újra energiát ad a festőnek, és Annie is kinyílik mint egy egzotikus virág.
.........................
Velencének sincs rosszabb múltja mint bármelyik másik városnak, de előszeretettel ábrázolják mint a festők, mint az írók a sötét titkok kincstárának. Szegény öreg lagúnák maximum büdösek ha fülledt az idő, és a Serenissima árnyéka sem feketébb mint a Tudorok vagy a Mediciek világa.
.............................
Az utolsó út vissza Firenzébe, ahol a végjáték kezdődik. Annie végre a hetedik szobához ér, ahol a halottak "beszélni " kezdenek, és hála a szivárványembernek, az egyetlen esélye hogy életben maradjon.
.............................
A bíborszín a vér színe, a csont pedig a halottak poraiból kevert piszkosfehér árnyalat. Mi köze az eltávozottaknak - akik mint kiderül többen is vannak - a képek valódiságához? Egy öngyilkos anya és egy perverz apa gyereke, törvényszerűen lép át a normalitás határán? Érdekes kérdések, és érdekes válaszok. Annie élete kicsit tündérmese, mert a valóság ennél sokkal nyomorultabb. A viktoriánus kor Angliája a képmutatás magasiskolája, vagy bukott nő valaki, vagy feleség. Előszeretettel ábrázolták a bűnbánó Magdolnákat, a Delilákat, vagy Salome aki János fejét követeli a táncáért. A nők mint kategória léteztek, csak nem volt TAJ kártyájuk. A könyv kórtörténet, a valóság álarca mögött.

I.P.C. Mirror Könyvkiadó
Oldalszám: 400
Kiadás éve : 2017
Fordította: Csikós Gergő