2013. február 28., csütörtök

A tündérek és sellők szülőanyjával interjú

14:09 0 Hozzászólás
Már rég hoztam nektek interjút, így ismét tollat ragadtam és interjúra fogtam egy nagyon kedves hölgyet.
Ő nem más, mint Hartman Ágnes, azaz a mi szeretett molyos Agivegank, írói nevén Lilian H. AgiVega!
Ő írta nekünk a Második Atlantisz, az Elveszett tündérfalu és a Bermudák királynője címet viselő trilógiát.
Itt még többet megtudhattok a könyvekről és szerzőjükről: : http://www.masodikatlantisz.hu/


De jöjjenek az én kérdéseim, amik foglalkoztatnak vele kapcsolatban.

-Köszönöm hogy elfogadtad az interjút.

Mesélj magadról egy kicsit. Nem mint író, hanem mint magánember.
Mi az, amit megosztanál velünk a családodról és magadról.

Azt hiszem, nem sok izgalmas mesélni való van rólam mint magánemberről, de azért megpróbálok összeírni pár dolgot, hátha valakit érdekel mégis .
Keresztény ember vagyok, a hitem fontos része az életemnek.
A családi állapotomról elég legyen annyi, hogy még mindig szőke hercegemet és leendő kis tündéreim apját keresem (egyre csökkenő lelkesedéssel, a felhozatal sajnos elég hervasztó).
Szeretek mindent, ami szép, leginkább a természetet – ezért is egyik kedvenc fotótémám a tájképfotózás (azon belül is a vízesések hosszú expozíciós fotózása).
Szeretek olvasni, írni (naná), rajzolni és világot látni. 
Érdekel a csillagászat és az ókori történelem és mitológia (főleg a görögöké).
Szeretek nyelveket tanulni (az angol és a német után már jó pár éve birkózom az orosszal, igazából konkrét cél (nyelvvizsga-kötelezettség) nélkül – csak mert élvezem, hogy valami újat és remélhetőleg hasznosat tanulok.
Szeretek repülni, imádom a magasságot és a sebességet (ellenben extrém sportokkal nem próbálkoznék, sőt autót és egyéb járművet sem vezetnék – túlságosan álmodozó típus vagyok, attól tartok, egy hirtelen támadt izgalmas sztoriötlet elterelné a figyelmemet az útról, és egy karambol kellős közepén találnám magam. 
A fantáziám ilyen esetekben akár közveszélyes is lehetne. ;)
Nagyon fontosnak tartom az őszinteséget – ezt tartom az összes emberi tulajdonság közül talán a legfontosabbnak. Inkább legyen valaki kíméletlenül őszinte velem, minthogy eltitkolja az igazat csak azért, mert nem akar megbántani.

 -Gondoltad kiskorodban, hogy író leszel?

Dehogy. Tény, hogy már az általános iskolában is nagyon élveztem, ha fogalmazási feladatot kaptunk, de nem szerepelt a terveim között, hogy könyveket írjak.

 -Hogy indult el az írói karriered?

2001-ben kezdtem regényhosszúságú fanfictionöket publikálni (angol nyelven) a fanfiction.neten. 
Olvasóim már ekkoriban biztattak, hogy érdemes komolyan foglalkoznom az írással.
 Így aztán hat-hét évnyi fanfices „gyakorlás” után belevágtam a Második Atlantiszba.

-Ki bátorított, mi adta meg a végső lökést az írás felé?

Egyrészt a fanfiction.netes olvasótáborom, másrészt – mindenkinél erősebben – édesanyám

-Családod mit szólt hozzá hogy író leszel?

Édesanyám örült, hiszen ő jóval korábban hitt benne, hogy sikerülhet, mint én magam.
 Édesapámmal nem túl szoros a kapcsolatom, és bár hangsúlyozta, hogy szép és hasznos dolognak tartja az írást, sosem éreztem részéről a lelkesedést. 
Még a könyveimet sem olvasta. (Azaz az elsőt elkezdte, és pont a legizgalmasabb résznél, Atlantisz ostromának kezdeténél abbahagyta). 
Persze, eleinte fájt és bosszantott, de rájöttem, hogy nem haragudhatok rá: ő végtelenül realista, egyszerűen nem veszi be a gyomra az olyan történeteket, amelyek nem valós eseményeken/személyeken alapulnak. Viszont édesapám második felesége szereti a könyveimet – a másodikat és a harmadikat előolvasóként is olvasta és lektorálta.


-Az írás  a fő munkaköröd vagy mást is dolgozol? Milyen a civil foglalkozásod? Mit tanultál?

Magyarországon jó, ha három vagy négy ember van, aki meg tud élni az írásból.
 Természetesen van civil foglakozásom: ügyvezetői asszisztens vagyok. 
Egyébként meg közgazdasági diplomával rendelkezem. (Igen, tudom, a közga(rá)zdálkodás olyan messze áll a fantasy írástól, mint ide a Proxima Centauri...)

-Mivel foglalkozol, mikor nem írsz éppen vagy dolgozol? Mi a hobbid?

Mint az első kérdésnél is mondtam, az olvasás, fotózás, rajz (bár ez egyre kevésbé, mert nagyon időigényes tevékenység), utazás.

- Hogy képzeljük el, milyen szisztéma szerint írsz?

Minden leendő regényről van a fejemben egy vázlat. 
Tudom, mi a kiinduló állapot, és hogy nagyjából hova kell a történet végére eljutnom. 
Tudom, hogy van néhány esemény, amelyet feltétlenül el kell helyeznem a könyvben, de hogy a startkő és a célállomás – valamint a fontos check-in pontok – között hogyan navigálok, azt előre általában nem tudom. Sokszor pillanatnyi hangulataim vezérelnek, amelyek – hála Istennek – eddig még mindig jó felé terelték a cselekményt, azaz még sosem sikerült magam „sarokba írnom”.

 - Van kedvenc időd vagy helyed ahol e tevékenységet fojtatod?

Nincs. Amikor megszáll az ihlet, akkor írok (persze csak ha éppen van rá időm és alkalmam). 
A legrosszabb, amikor olyankor „támad” az ihlet, amikor nincs a közelemben billentyűzet (vagy legalább papír-ceruza), vagy éppen a körülmények nem engedik, hogy leüljek és kiírjam magamból, ami kikívánkozik.

-Miért ezt a műfajt választottad?

Mármint a fantasyt? Egyszerűen mert ez áll a lényemhez a legközelebb.
 Sosem tudnék pl. történelmi regényt írni, mert annak túlságosan is tényszerűnek kell lennie (habár édesapám valószínűleg sokkal többre értékelné, ha inkább azt írnék). 
Romantikus regényeket sem tudnék írni – persze a könyveimben mindig akad romantika, de hogy csak a szerelem körül forogjon a cselekmény... na nem, az nekem nem megy!

- A karaktereid ismerőseid közül kerülnek ki vagy kipattannak a fejedből?

Is-is. Nagy részüket senkiről sem mintáztam, de Azaész karaktere – aki köré tulajdonképpen az egész Második Atlantisz világát felépítettem – egy közeli ismerősömön alapul (mármint az első kötet elején szereplő ellenszenves Azaész, hiszen a karakter idővel megjavul – sajnos az a bizonyos ismerősöm nem mondhatja el magáról ugyanezt).
 Richárdnak pedig a családi hátterét (híres színész papa, aki Amerikában taníttatja fiát, és elintézi neki, hogy tizenévesen reklámokban szerepeljen)  egy volt osztálytársamról mintáztam (fontos megjegyeznem: a jellemét nem!)

-Hogy jött ez a téma a könyveidnél? Eddig nem nagyon találtam sellős könyvet, főként nem tündérekkel kombinálva.

Hát éppen ez az: úgy gondolom, rajtam kívül senki sem írt még sellős+tündéres könyvet, ezért is gondoltam, hogy majd akkor én. 
 A sellőket Disney Kis hableánya óta szeretem, a tündérek pedig azért lopták be magukat a könyv lapjaira, mert 2006 nyarán – amikor a Második Atlantisz még csak egészen halovány ötlet volt a fejemben – Írországban jártam, és beleszerettem abba a vidékbe. 
És mivel az ír földdel automatikusan összekapcsolódik a kelta mitológia a tündéreivel együtt, a sellős történet kiegészült tündérekkel.

-Hogyhogy magyar szereplőkkel és ismerős, közeli helyekkel álmodtad meg a történetet és nem valami távoli egzotikus szigettel? Hiszen manapság ez a divat.

Azért egzotikus, távoli helyszínek is akadnak a trilógiában
 (Európában Santorini, a norvégiai Romsdal, vagy akár az olaszországi Capri szigete, Európán kívül pedig a Bermuda-háromszög).
Az viszont tény, hogy egyszerűbb volt számomra olyan helyszínekről írni, ahol én magam is jártam (az általam kitalált helyszínek kivételével mind ilyen).
A magyar karakterek szerepeltetése pedig azért volt kézenfekvő, mert saját nemzetem attitűdjét ismerem leginkább – ha pl. Elel, az apja és Ricsi német vagy brit lett volna, biztosan több gondot okoztak volna nekem. Spiro kivétel: ő görög, és mégis annyira NEM görög... 

-Téged is megtalálhatunk a történetedben?

Azt mondják, az író minden karakterében ott van.
 Az én esetemben ez az erősen negatív karakterek kivételével valószínűleg igaz is lehet. 
Egyszer egy igen jó emberismerő azt mondta, ha pofátlanabb és fiú lennék, hasonlítanék Aengusre.
 Elel pedig... nem is tudom, ő egy nehezen megfogható karakter számomra, talán pont azért, mert mélyen legbelül sok mindenben hasonlít rám.

 -Szoktad változtatni menet közben a megálmodott történetet?

Persze, de nagy és durva változtatások nem jellemzőek. Az előzetes vázlathoz általában ragaszkodom.

 -Kedvenc filmjeid?

Külföldiek:

Star Wars (a régi trilógia)
Disney: Aladdin, Kis hableány, Eszeveszett birodalom, Mulan, A szépség és a szörnyeteg, L'ecsó
Ben Hur
a Sissi-trilógia
A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka
Titanic
Shrek (1+2)
Jégkorszak
Így neveld a sárkányodat
az Anne-sorozat
Elfújta a szél
Sztárom a párom
Aludj csak, én álmodom
Oscar
Mamma Mia!
Pretty Woman
a Csendőr filmek (különösen a Csendőr és földönkívüliek)

A magyarok közül pedig:
Liliomfi
Egy bolond százat csinál (a Latabár Kálmán-féle verzió)


-Melyik kedvenc könyvedet filmesítenéd meg?

A Temeraire-sorozatot feltétlenül (Peter Jacksonnak már évek óta van rá megfilmesítési joga, de még semmit sem hallani arról, hogy mikor lesz belőle bármi konkrétum).
Az Artemis Fowl sorozatot (már vagy nyolc-tíz éve szó volt róla, hogy megfilmesítik, de még semmi sem történt!)
A Bartimaeus trilógia.

-Ha úgy adódna, engednéd, hogy a te könyveidet is megfilmesítsék? Kik játszanák a főszerepeket?

Engedném, de nem biztos, hogy akár a legfejlettebb komputeres technikával is tökéletesen hiteles sellőket tudnának kreálni – mármint ha emberek játszanák.
 Lehet, hogy egy teljes mértékben digitális animációs film szerencsésebb lenne.
Ha viszont mégis élőszereplős, akkor egy pár karakter esetében tudnám csak megmondani, kit látnék szívesen a szerepben:
Meandra: Amanda Seyfried (amint megláttam őt a Mamma mia!-ban, tudtam, hogy ő Meandra)
Azaész: tíz éve Warnerék forgattak egy rövid Tarzan sorozatot, abban a srác nézett ki pont úgy, ahogy Azaész az én fejemben (őt Travis Fimmel alakította, de ma már nem úgy fest... )
Elel: őt tíz éve remekül eljátszhatta volna Milla Jovovich. Ma már nem. :
Richárd: az első könyvem szerkesztője, Tamási Izabella mondta egyszer azt, hogy az idősebb (pl. második könyvbéli) Richárd Kamarás Iván külsejével jelenik meg a lelki szemei előtt. 
És az az igazság, hogy Kamarás tényleg nem lenne rossz választás – persze fiatalabb kiadásban.

-Ha már könyvek, akkor az olvasás nem maradhat el. Olvasni is szoktál, gondolom. Mik a kedvenc könyveid? Melyik könyvek azok, amikből ihletet merítesz?

A kedvenc könyveim:
- a Harry Potter sorozat (majdnem minden kötete)
- az Artemis Fowl sorozat (majdnem minden kötete)
- a Temeraire sorozat (majdnem minden kötete)
- a Bartimaeus trilógia első két része
- a Stephanides testvérek görög mitológiás könyvei (ezek magyarul sajnos nem jelentek meg)
- a Sharpe-sorozat (kb. a felét olvastam a húszrészes sorozatnak, sok nagyon jó része van)
-Biff evangéliuma
- Monte Cristo grófja (legalábbis tizenévesen nagy kedvenc volt, ma már nem tudom, mennyire szeretném...)
...és hogy melyekből merítettem ihletet? Talán leginkább az Artemis Fowlból, hiszen az is tündéres történet.

-Szerinted miért olvasnak ilyen keveset a mai emberek?

Részben azért, mert rohanó világban élünk, amelyben az értelmes elfoglaltságokra nem sok idő marad, részben pedig azért, mert szerintem – meg lehet kövezni a véleményemért – általános- és középiskolában túl sok emészthetetlen könyvet nyomnak le a gyerekek torkán, amelyeknek köszönhetően sokuk megutálja az olvasást. Komolyan újra kéne gondolni a kötelező olvasmányok listáját.

-Ha már felhoztad a kötelező olvasmányokat, van kedvenced?

Az Egri csillagok. 
Háromszor is olvastam! 
Ami még kimondottan tetszett anno (17 évesen), az a Bűn és bűnhődés.
 Féltem tőle, hogy utálni fogom, mint a kötelezők nagy részét, aztán megdöbbentem, ugyanis nem tudtam letenni.

-Írói válság ért már utol? Ilyenkor mit teszel?

Igazi, komoly írói válságom – olyan, amikor az ember hosszú ideig képtelen írni – még nem volt.
 2010-ben jelentős változások történtek a munkahelyemen, amelyek mindenkit nagyon megviseltek lelkileg, akkor nehezebben ment az írás, sokat szenvedtem emiatt a Bermudák királynőjével, de végül túl lettem rajta, és csak egy kicsit lett tőle sötétebb a harmadik könyv, mint az első kettő.
Egyébként pedig ebben a mini írói válságban az segített, hogy átolvastam a kézirat addig megírt részét, és abból merítettem ihletet a folytatásához.


-Mesélj a jövőbeli terveidről. Maradsz a későbbiekben is a hasonló stílusú könyveknél?

Igen, ismét fantasyban gondolkodom, bár következő könyvem egy kicsit a sci-fi-sebb irányba megy el (de ettől még nem lesz sci-fi, mivel tudományosnak semmiképp sem mondanám. Ha úgy vesszük, a Star Wars sem sci-fi, hanem egy űrben játszódó fantasy.)

-Nagyon szép és érdekes borítót kaptak a könyveid. A borítókhoz mennyi közöd van?

Én rajzoltam őket (kivéve az első kötet hátán szereplő korallt és tengeri csikót, azokat a kiadó grafikusa pakolta oda).

 -Jöjjön egy fura kérdés. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Egy csodalámpát egy minimum háromkívánságos dzsinnel.
 De ha ez nem megy, akkor egy e-book olvasót kifogyhatatlan aksival és ezer könyvvel, meg egy fényképezőgépet szintén kifogyhatatlan aksival és egy extra-hiper-szuper nagyméretű memóriakártyával. 

- Azt lehet tudni, hogy miről fogsz írni következőnek?

Egyenlőre titok, hogy min dolgozom.

Köszönöm a vidám és őszinte válaszokat.
Remélem hamarosan hallunk rólad megint, egy új könyv kapcsán.

Addig olvasson bele mindenki a trilógiába, mert érdemes.


Guy de Maupassant: Egy asszony élete

9:44 0 Hozzászólás
A legutóbbi alkalommal, amikor a szüleimnél jártunk, olvasnivaló után néztem és ez akadt a kezembe. Viszonylag gyorsan végeztem vele, mert egészen rövid (mindössze 206 oldal), de annál tartalmasabb.
A könyv egy fiatal, 16 éves lány történetével kezdődik, aki éppen elhagyta a zárdát, ahol nevelkedett, és tele van reményekkel; alig várja, hogy elkezdődjön számára az "élet". Franciaországban, ezen belül Normandiában járunk, Yport mellett, 1816-ott írunk. Simon-Jacques Le Perthuis des Vauds báró lánya, Jeanne az a lány, aki életét nyomon követhetjük a műben. A lány a Sacré Coeurben töltött négy évet, már alig várja, hogy kiszabaduljon és élvezhesse az életét. Szüleinek ő az egyetlen gyermeke; imádják, jó dolga van, és bár nem élnek fényűző életet, nagyon is boldogan töltik napjaikat. Szülei birtokára indulnak, a Jegenyésbe, ott fognak élni ezután, ez ugyanis Jeanne kedvenc helye. Imádja a tengert, a természetet, és ez a hely számára a paradicsom. 
A lány tele van álmokkal, reményekkel; napjait az tölti ki, hogy jövendő életéről, jövendőbelijéről fantáziál, akit még nem is ismer. Az abbé gyakori vendég náluk, és bemutat nekik egy férfit, De Lamare vicomte-ot, és Jeanne és közötte azonnal rokonszenv alakul ki. A férfi jó benyomást tesz az egész családra, Jeanne pedig mint jövendő férjéről álmodozik a férfiról. Julien udvariasan viselkedik a báróval és feleségével, és megtudják róla, hogy bár nem nagy jövedelemmel rendelkezik, mégis rendezett körülmények között él, hála a takarékos életvitelnek. Rövid idő múlva megkéri Jeanne kezét, és rövidke jegyesség után megtartják az esküvőt, majd nászútra mennek Korzikára, Jeanne álma szerint. Lassanként fény derül Julien valódi természetére, de Jeanne-nak nincs viszonyítási alapja, nem tudja, hogy mi lenne az elvárható viselkedés egy férjtől, bár apja kapcsán sejti, hogy ez a túl nagy fukarság és durvaság nem normális dolog. Ahogy a báró és neje elköltöznek a fiataloktól, Julien egyre inkább kimutatja a foga fehérjét, és Jeanne egyre több furcsaságot fedez fel férje viselkedésében. Tűr, tűr és tűr, de belülről emészti a fájdalom. Kiábrándul a férfiból, és egyetlen öröme fiában, Paulban van. A báróné és Julien furcsa halála után Jeanne egyre inkább magányos, keserű és zárkózott lesz, és sajnos anyjából is kiábrándul annak halála után, leveleit elolvasva. Fiát  anyatigrisként védelmezi mindentől, egészen furcsa viszonyt alakítva ki maguk között. A báró nyomására 15 évesen kollégiumba küldi fiát Jeanne, bár nagyon nem akar elszakadni tőle. Fokozatosan lazul a kötelék, és Paul egyre inkább a társak hatása alá kerül, anyjával pedig lassan teljesen megszakítja a kapcsolatot. Amikor a báró is meghal, Paul pedig sorozatosan kártyaadósságokba keveredik, Jeanne arra kényszerül, hogy eladja a birtokot. Régi szolgálója, Rosalie siet a segítségére, akivel annak idején furcsa körülmények között váltak el egymástól. 
Ez a rendkívül rövid mű nagyon szemléletesen írja le azt, ahogyan egy reményekkel teli fiatal lány fokozatosan kiábrándul az életből, az emberekből, és lesz megtört, reményvesztett öregasszony. Sok idegösszeomláson van túl, és nem érti, miért rótt rá ilyen nagy terheket az élet, miért nem lelhette örömét semmiben, és miért kellett mindenkiben csalódnia. 
Nagy hatással volt rám a mű, és mondanom sem kell, faltam a sorokat. Voltak a műben tájleírások is, ami nekem nem a kedvencem, de most magamhoz képest elég keveset hagytam ki olvasás közben. Nem emlékszem, hogy túl sokat olvastam volna eddig francia szerzőktől, főleg nem a 19. századi irodalomból, de úgy érzem, fogok még elővenni műveket ebből a kategóriából.

2013. február 27., szerda

Kíváncsi Szerda 21.

8:00 0 Hozzászólás
Mennyire folyásol be titeket egy szép borító a könyv választásánál?
Nektek milyen a szép borító? Van kedvencetek?
Timi: Hű, ez itt oldalt például nagyon szép :) Szeretem a szép borítókat, ami most eszembe jut és nagyon megfogott, az Sarah Lark: A fehér felhő földjén c. könyvének borítója volt, itt írtam róla. De a választásban igazából nem befolyásol a borító, az csak egy plusz, örülök neki, ha szép, ízléses, különleges, de ami érdekel és el akarom olvasni, azt el is fogom, ha nem kifejezetten taszító a borítója. Különösen igaz ez a régebbi, antikvár könyvekre, amelyeknél sokszor az egyszínű szövetborító nem mond semmit. De ha például egy könyv több különböző kiadása között választhatok, a szebbet fogom megvenni. Illetve olvasás közben meg szoktam nézni újra és újra a borítót, sokszor segít a történet, a szereplők elképzelésében, nyilván ezt is szívesebben teszem, ha szép és tartalmas a borító.

koalány: Már több, mint két éve olvastam Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó című könyvét, amelyet azért vettem meg, mert nagyon szép a borítója. Nem giccses, mert azt nem szeretem, hanem egyszerűen szép, dombornyomott betűkkel. (Ebben a blogban itt írtam róla).
A másik könyvborító pedig, ami az utóbbi időben tetszett, az Monika Feth: Az eperszedő című könyve, ami egy ifjúsági thriller. Koromfekete borító, rajta nincs más, csak egy vörös eper, aminek csöpög a vörös leve, ami akár vér is lehetne. Bár ez a könyv annyira nem jött be nekem, de a borítója nagyon jó szerintem (erről pedig itt olvashattok).

Niki: nagyon szeretem a szép borítókat és valamilyen szinten be is folyásolnak a választáskor. Ami így hirtelen eszembe jutott, hogy tetszett, az a Változatlan borítója.

2013. február 25., hétfő

Valló László: Emlékké válok magam is... (Fekete István élete)

8:00 1 Hozzászólás
Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy épp a Tüskevár után akadt a kezembe Fekete István életrajza. Amikor belekezdtem, nem is nagyon tetszett, annyi idézettel van tele, hogy azt gondoltam, kár volt megírni, inkább olvasson az ember Fekete Istvánt, ha már egyszer tőle idézett oldalakat olvas. Aztán azért találtam benne mást is, egyre jobban megtetszett, és azt is beismertem, hogy hiszen nem olvastam az összes könyvét, nem leszek kevesebb az idézetektől sem :)
Aztán az olvasásba belemélyedve egyre jobban élveztem. Jó volt egyre többet megtudni a gyermek, majd a fiatal Fekete Istvánról, aki 1900-ban született két kislány után, szigorúan nevelő apja egyetlen fiaként, egy kis somogyi faluban - ezt nem is tudtam, jó volt megtudni, hogy földim. Aztán már nagyon fiatal korában jöttek a háború viszontagságai, majd a továbbtanulás, és a természethez, az állatokhoz mindig is vonzódó, szemlélődő fiatalember egy baranyai birtokon lett segéd-gazdatiszt. Itt ismerte meg leendő feleségét és kezdett olyan állást keresni, amivel majd el tudja tartani a családját. Ezt Ajka közelében találta meg egy másik birtokon, itt töltött hosszú éveket, itt foglalkozott sokat növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, szerintem innen ihletődik a Tüskevár és a Téli berek István bácsija. És élete más pontjain is olyan érdekes volt megtalálni az ismerős pontokat, a regényszereplőket, néha csak helyszínek formájában. Bütyök ihletője például a Kondoray Béla (nem tévedés, tényleg K-val) nevű gyerekkori barátja, Matuláé a valós Matula Gergely, a Lutra folyópartja abból az időből származik, amikor halászatot oktatott Kunszentmártonban. Nem konkrét embereket, helyeket írt meg, ezek csak ihletadók voltak, a másik oldalról nézve pedig emléket állított, tiszteletét fejezte ki ezek felé az emberek felé. 
Mindig írt. Naplót már gyerekkorában is, aztán jöttek az első elbeszélések. Az első megjelent regénye A koppányi aga testamentuma volt, ezt egy pályázatra írta. A második világháború után félreállították, nem könnyen jelent meg új műve, az ifjúsági kiadó azért nem jelentette meg, mert felnőtt irodalomnak gondolta, egy felnőtt könyvkiadó pedig ifjúságinak... Aztán csak megjelent, ez volt a Kele, és innentől megtört a jég.
Sokat megtudni a magánéletéről is, két gyermeke született, feleségével mindvégig kitartottak egymás mellett. Tetszett, ahogy az életrajzíró, aki nyilván rengeteg Feketét olvasott könyve írása közben, munkája során egyre inkább átveszi alanya stílusát, és egészen "feketés" mondatok, költői képek születnek a tolla nyomán.
Fekete István hetven évet élt, ez az életrajz méltó összefoglalása ezeknek az éveknek, egy nagy író emlékének.

2013. február 23., szombat

Gyereksarok 21.

9:45 0 Hozzászólás

Kálmán Jenő: Sicc a cirkuszban

A legfrissebb kiadás adatai 
Kiadta: Móra Ferenc 
Ifjúsági Könyvkiadó (2011.)
Oldalszám: 48
Ára: 2490
"Veszélyes dolog betévedni egy cirkuszi porondra. Hát még ha a fejünkre egy pléhkuka szorult! Persze Siccel mindez megtörténik, és csupán furfangos észjárásának köszönhetően menekül meg a tigris karmai közül és a trapéz rémítő magasságából.Trombi, a hűséges elefánt az újabb kalandok során sem..."

Gyerkőcöm nagyon megkedvelte Sicc történeteit, így nem volt kérdés a legutóbbi könyvtárlátogatásomkor, hogy egy újabb kötetet nézek majd neki. Így akadt a kezembe a Sicc a cirkuszban.
Egy nagyon toldott-foldott kötetecske, na de látva, hogy 88-as kiadás, nem is csodálkozom rajta. :o) Mennyi és mennyi kisgyerek forgathatta már! Ráadásul valószínűleg, még nekem is ez a kiadás lehetett meg. ;o)

Ebben a részben kapcsolódnak Sicc történetei egymáshoz. Sőt, az egész olyan, mintha egyben lenne. Nincsenek külön részekre bontva a mesék, nincsenek külön címek, minden egyben van. Egyszerűen csak érezni lehet, hol van az egyik mese vége és hol kezdődik a másik.

Nagyon tetszett Gyerkőcömnek és nekem is nagyon jó volt újraolvasni. Újra láttam magamat pöttöm, göndör hajú kislányként, ahogy ültem a nagymamáméknál egy nyári napon az udvaron és ezt a könyvet lapozgattam. Nézegettem a képeket és nagyon vártam, hogy a dédikém befejezze a főzést és felolvasson nekem. ... Szeretem ezeket a hirtelen bevillanó emlékképeket, megmosolyogtat, kellemes érzésekkel tölt el. Még akkor is, ha utána lehervad a mosoly az arcomról, mert bevillan, hogy már nincs dédikém. ...

 írta: Niki



Gazdag Erzsi: Mesebolt 

  Hisz ezeket én ismerem, konstatáltam örömmel, mikor kinyitottam a csodaszép, de régi könyvet amit kaptunk..
Végre érthető, szerethető, rímelő versek. Rövidek, és érdekesek.
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem azok  a versek tetszenek, ahol rímet is találni és van értelme, van mondanivalója.
Itt van mindkettő a versekben.

Az illusztráció is csodás, nem kriksz-kraksz, szép, színes és nincs túl cicomázva.
Ami  Lukáts Kató keze munkáját dicséri.

Kedvenc verseket nem említenék, nem is tudnék választani, annyi sok, aranyos vers van benne.

Írta: Adrikönyvmoly

2013. február 22., péntek

Nicholas Evans: Semper Fortis

8:30 0 Hozzászólás
Nicholas Evans korábban olvasott könyvei (A suttogó, Viharhegy) mély nyomot hagytak bennem, ezért örültem, mikor megpillantottam könyvtárunk sikerlistás polcán az író új regényét, amely a Semper Fortis címet viseli.
Evans nagyszerűen ír családokról, emberi kapcsolatokról, és, mint főleg korábbi regényeire volt jellemző, az állatok (lovak) és szép tájak sem maradhatnak el történeteiből.
Szívbemarkoló regénye ezúttal egy kisfiúról, Tommyról szól, aki bentlakásos iskolába kényszerül. A történet két idősíkon zajlik, egyrészt megismerhetjük Tommy életét, másrészt a felnőtt Tomot, akinek a fia bajba keveredik, katonai bíróság elé kerül. Ez a negatív esemény idézi elő a férfiban a múltat.
Már a regény felütése, a börtönjelenet sem hagyja nyugodni az embert. Vajon mi történhetett?
Ezután, mint írtam, olvashatjuk a kis Tommy történetét, aki számára nyolcévesen válik világossá családjának nagy titka, hogy ki is ő, mi is ő. Tommy, aki nagy westernfilm rajongó, a iskolai megaláztatások után egy valóságos álomvilágba kerül - nővérének, a színésznő Dianának köszönhetően, aki a híres filmsztárral, Ray-jel jár. Ám hamarosan az álomvilág szörnyű fordulatot vesz. Persze vannak apró jelek, amiből sejteni lehet, hogy még Hollywoodban sem minden fenékig tejfel, és hogy a híres filmszínész sem biztos hogy az, akinek hisszük. A vége meg egyenesen megrázó, és szívbe markoló, és hűen bizonyítja, hogy egy anya mit meg nem képes tenni a gyermekéért!

Ez a könyv is tetszett tehát, bár egyes részek nagyon sűrűek voltak, nyilván Evans mindent (mellékszálat, múltbéli eseményt, családi kapcsolatot) részletesen szeretett volna felvázolni, hogy ne maradjon kérdéses pont az olvasóban.

2013. február 20., szerda

Kíváncsi Szerda 20.

11:44 0 Hozzászólás
kép forrása
Rendszeres szoktam könyvtárba járni, havonta minimum egyszer, de többnyire kétszer. Innen adók a kérdésem:
Ti jártok könyvtárba? Ha igen, akkor milyen rendszeresen?

koalány: Igen, járok könyvtárba, legritkábban havonta, ugyanis egy hónap a kölcsönzési határidő - mondjuk mindig hamarabb végzek a könyvekkel. Mostanában viszont mivel elsősorban sikerkönyveket kölcsönöztem, amelyeknek két hét a lejárata, így mondhatni szinte hetente-másfél hetente megfordultam ott. Még jó, hogy nincs messze a könyvtár, gyalog kevesebb mint tíz percre van tőlünk.

Adri könyvmoly:
Régen nagy könyvtárjáró voltam.
Mióta itthon vagyok nagy részt Danci babával, azóta nem jártam könyvtárban.
Ami mondjuk nem is baj, tekintve, hogy 8-10 könyvet hoztam ki egyszerre és az itthoniakkal nem haladtam. Most az itthoniakat koptatom, de ha így folytatom még legalább 3 év, mire elfogynak.
De már nagyon vágyom vissza a könyvtárba és természetesen a csemetét sem lehet elég korán hozzá szoktatni a könyvtárhoz.

Ani: Általános suliban sokat jártam, de azóta nem. Nem tudom, mi az oka, pedig gyakran szemezek a helyi könyvtárral, nagyon közel is van (mindössze 5-10 perc kényelmes séta).  Tiszta butaság, hogy nem iratkoztam még be :) Bár Adrihoz hasonlóan nálam is halomban állnak az olvasatlan kötetek. Egy ideje ugyan nem vásárolok, hanem az itthonit fogyasztam, de van még mire nézni.... :)

Timi:  Én személyesen sajnos nem, nehéz megoldani gyerekekkel városon kívülről. De a párom jár, és teljesíti az én megbízásaimat is! :) A falunkban is van egy pici könyvtár, a múltkor nézegettem a kínálatot, ahhoz képest végülis nem rossz, majd ha nem áll húsz könyv az éjjeliszekrényemen, akkor biztosan kiveszek valamit :) De a kisfiamnál épp van egy könyvtári Sicc!

Orsi: Nálam ez egy hullámzó dolog. Egyetemista koromban, illetve az egyetem elvégzése után-a gyerekek megszületése előtt jártam sokat. Amikor tavaly (levelezőn) egyetemre jártam, akkor is szívesen  betértem az egyetemi könyvtárba, aminek szerencsére elég nagy az állománya, és kiélhettem könyvéhségemet. Most, hogy egy középiskolában tanítok, az ottani könyvtárat eddig egyenlőre csak szakmai célokra használtam. Éppen gondolkoztam, hogy magáncélokra is kellene könyvet kivennem, ha már úgyis ott van helyben, de az utóbbi néhány alkalommal a szüleim könyvespolcán találtam sok érdekes művet. Másik könyvtáram a rukkola. :)

2013. február 19., kedd

Karen Thompson Walker: Csodák kora

18:27 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Age of Miracles (2012.)
Kiadta: Libri Kiadó (2012.)
Oldalszám: 355
Ára: 2990
Forrás: molyos csere
Értékelésem: 
"Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban." 


Amikor megjelent a könyv -pozitív véleményekbe botlottam, de az a kép alakult ki bennem róla, hogy ifjúsági fantasy, egy 11 éves kislányról, meg az egésznek köze van a Naphoz és ennyi is-, annyira nem jött meg a kedvem az elolvasásához. Rajta maradt a Kívánságlistámon, de nem a sürgős könyvek közt. Végül molyos csere révén került hozzám és áldom a sorsot érte, ugyanis nagyon tetszett.

Julia 11 éves, amikor bejelentik a híradásokban, hogy a Föld forgása lassulni kezdett. Innentől kezdve napról napra egyre később kel fel a Nap, illetve nyugszik le. Kezdetben csak 25 óra egy nap, végül azon kapjuk magunkat, hogy 48 óra is eltelik, mire újra lenyugszik.
Természetesen ez teljesen felborít mindent. Az emberek egyfelől bepánikolnak, beindul a világvége elmélet. A természet szintén haldokolni kezd. Először csak a madarak pusztulnak el, aztán a bálnák is tömeges öngyilkosságot követnek el, végül még a bogarak, pókok is megbolondulnak. A növények kipusztulnak, ezzel meglengetve az emberiség kihalásának zászlaját.
Kezdetben próbálkoznak a túléléssel a Világon. Élelmiszert halmoznak fel, elterjednek a háztartásokban a melegágyak, de ahogy a 48 óra világosság után a 48 óra sötétség következik, egyre több áramot kell használni a reflektorok miatt és ez egy idő után nagy gondot okoz. De mindez kevés az életben maradáshoz.
Az emberekben gravitációs betegség üti fel a fejét. Elájulnak, elesnek, vérezni kezd az orruk. Ráadásul az emberi kapcsolatok is átalakuláson mennek keresztül, hisz mindenki tudatába befészkeli magát a "lehet, hogy holnap meghalunk" érzése és kárpótolni akarják magukat mindazokért, amit elveszítettek. Kapcsolatok jönnek létre, illetve régi kapcsolatok mennek tönkre.
Mindeközben Julianak szembe kell szállnia a tini-lét nehézségeivel is. Otthon problémák vannak, a legjobb barátnője eltávolodik tőle és nem mellesleg szerelmes lesz. Először. ... És mindeközben a Föld és a lakossága is haldoklik. Vajon mi lesz a vége? Van kiút? Megmenekül az emberiség? ...

Fantasztikus történet volt, az eddigi TOP10-ben benne van. 
Nem egy izgalmas, fordulatos, lelkizős, romantikus könyv, hanem lassú, valóságos, de mégis pont ettől letehetetlen. És nem kimondottan ifjúsági irodalom annak ellenére sem, hogy egy 11 éves kislány szemén keresztül látjuk az egészet. Olyan, mintha Julia csak egy eszköz lenne, hogy át tudja adni az üzenetet. A gondolatai nem egy 11 éves kislány gondolatai. Inkább úgy érzem, hogy a szerző a fiatalságával szerette volna sokkolni az olvasókat, hisz az megrendítőbb, amikor a gyermekek is farkasszemet néznek a halállal, mintha csak a felnőttek. Nagyobbat dobban az olvasó szíve, jobban összefacsarodik, jobban aggódik és az üzenete tán jobban el is jut hozzá.

Az írónő hivatalos oldala
Nem tudtam elszakadni tőle, teljesen magával sodort. A befejezte után pedig csak ültem döbbentem a fotelomban és úgy éreztem, hogy most darabokra hullok. Nem sírtam, de belül mégis zokogtam. Nem a szereplők miatt, hanem miattunk.
Annyira valóságos volt az egész, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy mindez egyszer velünk is megtörténhet. Vagy ha velünk nem is, akkor az utókorral. ... Belegondolni se akarok. ... Ne hagyjátok ki!

2013. február 18., hétfő

P. G. Wodehouse: Ürgék, Szivarok és Pasasok

22:01 0 Hozzászólás
Az idei év első könyv vásárlása kedvenc íróm újonnan kiadott elbeszélés kötete volt . A könyv kilenc elbeszélést tartalmaz. A korábban kiadott elbeszélés gyűjteményektől eltérően  nincs egy téma, ami köré csoportosulnak  a történetek,  illetve inkább a szereplők kötik össze az írásokat.


Bingo, aki frissen házasodott Rosie M. Banksszel, bicskanyitogatóan boldog. Csak sajnos megvan az a rossz szokása, hogy olykor a gatyáját is elveszíti egy-egy pacin. Ki más segíthetne neki, mint a pattanásairól és vastag bukszájáról hírhedt Oofy Posser?
Hihetetlen figurák egész serege vonul fel ezekben a nagyszerű történetekben, akik mindent elkövetnek, hogy - más-más mértékben és sikerrel - megszabaduljanak a házasság, a szegénység vagy a becsületvesztés rémétől.


Ha valaki megkérdezné tőlem,  melyik könyvel kellene elkezdeni a Wodehouse -val való ismerkedést , akkor feltétlenül ezt a könyvet ajánlanám.  Még annak ellenére is, hogy a szereplők számtalan korábban kiadott műből ismerhetőek. Első ránézésre és a fülszövegek alapján valóban könnyed és szórakoztató olvasmányok is ennek a nagyon termékeny és különleges stilusu írónak a művei, de pár oldal után az óvatlan olvasó  könnyen azon kaphatja  magát, hogy nem érti ki kinek a kicsodája és kinek az unokatestvérével járt iskolába, kitől kért kölcsön vagy éppen kinek adott kölcsön, meg kivel szakított és ki az aki éppen halálosan féltékeny , mert  korábban a valakinek a menyasszonya volt, aki most másvalakinek a jegyese. Én amikor az első úgy kb ötven valahány könyvvel  ezelőtti  Wodehouse-t olvastam  többször vissza kellett olvasnom oldalakat , hogy tisztába legyek vele, kivel mi is történik. A könyvek közepe táján aztán a gyanútlan olvasónak is jön a katarzis visító , guruló nevetés  formájában .  Minél több Wodehose-t olvas  az annál  hamarább  és több ilyen élménybe lesz része. 
Azért érdemes tehát elbeszélés kötettel kezdeni az ismerkedést, hogy a regények ,-mert biztosan akar az olvasó regényt is megismerni- könnyebben befogadhatóak legyenek.

Ezután a kis kitérő után az Ürgék, Szivarok és Pasasok-ról  is néhány mondat. A könyvborító valójában nem így néz ki, ahogy a képen,   az általam olvasott könyv címében nagy betűvel szerepelnek a szavak,  mert ők ugyanis  valódi névvel meg nem nevezett  szereplői az elbeszéléseknek , mint Ürge, Szivar, Pasas. Persze nem főszereplők , csak időnként felbukkannak . Négy történetben főszereplő   Bingo Little és b. neje. Korábbról tudható , hogy ők különböző viszontagságokon keresztül találtak egymásra.  Bingo imádja a fogadásokat  viszont nincs pénze,  Rosie híres írónő,   van pénze és ismeri a férjét. Bingo persze kalamjkákba kerül a pénzhiány miatti ,  ám minden történet  meglepő,  de Bingo számára örömteli véget ér.
Két történetben ismét csak a pénz a mozgató rugó és a hiánya által akadályoztatott  szerelem beteljesülése. 
A három utolsó elbeszélés  főszereplője szintén egy régi ismerős Ukridge,  már mondanom sem kell ,  hogy teljesen üres a zsebe,  viszont nősülni szeretne , aztán  egy önzetlen leány Boglárka-napi adományokat gyűjt számára.  Az utolsó törénetből pedig az derült ki,  hogy  legjobb messzire elkerülni a sunyi,  lelkiismeretlen mostohabácsikat.

Én elfogult vagyok  az íróval, ezután is meg fogom venni a következő kötetét ,  és természetesen nagyon jól szórakoztam,  pontosan azt kaptam,  amit vártam,  számomra megunhatatlan stílust,  kedves, nyugtató kikapcsolódást.

Egy nálunk kiadott Wodehuse kötetnél mindig fontos tudni , hogy kinek a munkája a magyar fordítás, ugyanis az iró szellemes szófordulatai  és gondolatmenetei nem akármilyen fordítói képességeket igényelnek. Ezt a kötetet Kövesdi Miklós Gábor ültette át magyar nyelvre. 
A kiadás a Ciceró  kiadónak köszönhető.

Follow Us @soratemplates